Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez az első rögzített Kryon közvetítés 2011-ben. Ezekben a pillanatokban szeretnék nektek felvázolni egy összefoglalót az éppen elmúlt 2010-es évről a számmisztika szempontjából, majd erről amiben éppen most vagyunk, a 2011-es évről. Aztán tovább folytatnám, hogy megmagyarázzak néhány olyan rendellenességet aminek tanúi voltatok, majd egy visszatekintés következik, hogy mit is mondtam minderről 22 évvel ezelőtt. Elmondanám utána azokat a potenciálokat, amelyeket látunk a bolygóval kapcsolatban, a közeli és a távoli jövőt.

A 2010-es évből éppen hogy csak kiléptetek. A számok egymás után következnek egy lineáris sorrendben, de ugyanúgy a körülöttük lévő energiák is. Mi ezért arra kérünk benneteket, hogy nézzétek meg ezeket az energiákat, amelyek számmisztikailag erre a helyzetre vonatkoznak. A számmisztika áttekintést ad az energiákról, amelyeket az évszámban lévő számjegyek festenek le. Nem kaptok persze egy igazán megtapasztalható energiát, ami bármilyen akciót kiváltana. A számmisztika arra lett létrehozva, hogy segítsen az Emberi Lényeknek megérteni azokat az energiákat, amelyek az adott pillanatban ott vannak körülöttük. Ez az egyik legrégibb tudomány a bolygón, ezért is kértem arra a társamat, hogy értse meg és tanítsa. Tud egyszerű lenni, de tud nagyon bonyolult is. Elmehet olyan messzire is, hogy az már kvantum-számmisztika, a számok mögött lévő számok.

Hát akkor hadd nézzük a 2010-es évet, kettes-nulla-egyes-nulla. A számmisztika legegyszerűbb formájában a nullát nem vesszük figyelembe, csak mint helyi értéket és elválasztót. Egy másik fajta számmisztikai rendszerben a nulláknak maguknak is energiájuk van, amelyek magukért beszélnek, attól függően, hol helyezkednek el az illető számjegyben. Azonban, mi most csak a lehető legegyszerűbb számmisztikáról fogunk beszélni, az egytől a kilencig.

Az eredetileg a tibetiek által kifejlesztett, sajátságos, mélyreható rendszer (amelyet mi használunk), már nagyon régóta itt van veletek. Kétezer tíz (2010) egy hármas, ha összeadjátok a számjegyeket. Egyedül akkor nem adjátok össze a számjegyeket, amikor azok mesterszámokban végződnek (11, 22, 33, 44, stb). A hármas nem mesterszám. Inkább egy olyan szám, ami „katalizátort” jelent. A hármas az az energia, ami körül létrejött a könyv a DNS-ről, amire én kértem a társam, hogy írja meg és fejezze be 2010-ben. Ez a Kryon sorozat 12. könyve (Az emberi DNS tizenkét rétege). Ez is egy hármas. Ez a DNS 12 energiája köré csoportosul és ez is három. 2010-ben lett befejezve, ez is három. Ha most veszed a három hármast és összeadod, egy kilencest kapsz, ami beteljesülés.

Nézzük hát először a hármast, mert a hármas egymagában a legegyszerűbb forma, egy katalizátor-szám, ami jelenlétével hozzájárul valami másnak a megváltozásához. Ezért azt mondhatjuk, hogy ami elindult 2010-ben, katalizátora lehet annak, ami majd következik az életedben. Gondold csak végig mi történt 2010-ben, az ötleteidet, a tevékenységeidet és néhány olyan dolgot ami esetleg megtörtént veled. Gondolj rájuk ilyen megvilágításban: Talán ezektől a dolgoktól kaptál egy olyan energiát, ami katalizátorként hatott, mert ez az év volt az, ahol az ilyen dolgok legtöbb energiához jutnak és a legtöbbet jelentik neked. Nos, talán már egy kicsit jobban érted, hogy miért „kezdődtek” ezek a dolgok csak 2010-ben. Ha ezt tudtad volna már az év kezdetén, talán egy kicsit többet lazítottál volna? Megváltoztathatta volna a reakcióidat? Hát erre való a számmisztika – egy olyan segítség, amelyik szélesebb kvantum-perspektívát tesz lehetővé, a látszólag lineáris dolgoknál.

2011

A számok állhatnak egyedül és szemlélhetjük őket csoportként. A számmisztikában mindkettőt meg kell vizsgálni. Nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy hol helyezkednek el. Ezért a 2011-et megnézzük egyenként is meg együtt is.

EGYENKÉNT: Nézzük akkor a kettest, mert ez jelenti a dualitást. Az Emberi rejtvény fajtája a dualitás, az az energia, amivel minden nap dolgotok van, az Emberi Önmagatok és a szent önmagatok között, a bolygón kibontakozó váltás és a 3D összehasonlítása azzal, ami multidimenzionális. Ez a dualitás, amit a kettes képvisel. Hasonlítsd most ezt össze azzal, ami a 11-es, egy mester-szám. Emlékezz, most nem választjuk szét az egyeseket, mert ikerként állnak egymás mellett, képviselve az első mester-számot, 11. A tizenegy megvilágosodást jelent. Sokan közületek folyton a 11:11-et látják az órájukon. Ez nem jelentéktelen dolog, mert ez akkor megvilágosodás-megvilágosodás, két mester-szám áll egymás mellett, csak az órajellel elválasztva. Ez minden alkalommal egy kacsintás a Szellem részéről, amely azt mondja, „Gyengéden szeretünk.” Egy másik kacsintás pedig: „Ott vagyunk veled. Fogjuk a kezed. Csak menj tovább.” A szeretet kacsintása, ahányszor csak meglátod.

EGYÜTT, DE NEM ÖSSZEADVA: a kettes és a 11-es együtt a dualitás megvilágosodását jelentik. A 2011-es egy nagyon érdekes év lesz. Tehát a 2011-es év valódi számmisztikai jelentése, a dualitás megvilágosodása lenne. Ez egy olyan üzenet a számotokra, amelyik azt mondja: „A hajóutad a fénybe folytatódik.” Ami azt jelenti, hogy a dualitás rejtélye egy olyan irányba mozdul, ami pozitív. Ha hozzáfűzhetnél bármilyen információt ahhoz, aminek lehetősége van megtörténni ebben az évben, az több küzdelem lenne és több kihívás előttetek, ám ami végül egy pozitív végeredménnyel jár majd.

Miért olyan nehéz a változás, amikor a dolgok a megvilágosodás felé haladnak? A válasz pedig, mert az Emberi természet ellenáll mindennek ami új. Még azoknak a dolgoknak is ellenáll, amelyek jobbak! Az emberiség hajlik arra, hogy azt akarja, abban az energiában maradjon, amiben éppen van és amiben mindig is volt, nem számít milyen sötét is az, vagy milyen régi.

AZ ÉV ÖSSZEGZÉSE: Ha most összeadjuk a kettest, meg kétszer az egyest, az négy lesz, a négyes pedig Gaia száma. Egyéb dolgok mellett ez Gaia éve lesz. Minden, ami a földről szól és a föld változásairól, a föld mozgásairól és természetesen az időjárásról.

Most újra átismételjük azokat a változásokat, amelyekről 1989-ben kezdtünk beszélni, jóval tömörebben mint azt bármikor korábban tettük. Mindig is megvolt annak a lehetősége, hogy ez a váltás rettenetes anomáliákat okoz az időjárásban. Úgyhogy ha furcsának is tűnik, nem az. Ellenkezőleg, ez egy visszatérő ciklus. Jóllehet, az anomália az a tény, hogy miattatok korábban következett be ez a ciklus a bolygón, mint ahogy azt valaha is feltételeztük. Ennek viszont oka van. A váltás ami előtt álltok, az Emberi tudatosság váltása. Igazodik a Galaktikus Együttálláshoz, a föld pörgettyű mozgásának imbolygásához, sorbaállítva az égitestet, amit ti a napotoknak neveztek, hogy egyvonalba álljon a galaxis középpontjával. Ezt jelképezi az a mélységes prófécia, amit az ősöktől kaptatok. Valami történik az Emberi tudatosság fejlődésével kapcsolatban. És ha valami tulajdonságot szeretnétek kapcsolni ehhez, az csak a rezgésszám növekedése lehetne. A DNS-etek rezgésszáma növekedett meg.

Hadd kérdezzelek meg Fénymunkás, vajon érzed azt, ahogy az idő gyorsul? Az egyenletesen haladó idő egy olyan szemléletmód, amihez hozzászoktál születésed óta és az észlelt változás idegesít, vagy nem? Bizonyos esetekben ez felébreszt hajnali háromkor és a sejtjeid azt kérdezik: „Mi az, ami más?” Ha legközelebb felébredsz és a sejtjeid megkérdezik mi a hiba, azt szeretném ha úgy beszélnél hozzájuk, mint a saját DNS-ed főnöke. Emlékeztesd őket arra az időre, amikor ezt terveztétek, mert az most elérkezett. A váltás itt van.

Miközben legtöbben csak annyit látnak, hogy rossz az időjárás. Vajon mit mondtam 22 évvel ezelőtt? Nézd csak meg gondosan a szavakat, mert a leírás az időjárásról szólt. Azt írtam le, hogy bizonyos helyek a földön, amelyek mindig bőven termettek, sivárrá lesznek. Mondtam azt is, hogy más helyek viszont a bolygón, ahol soha nem volt víz, bővelkedni fognak benne, talán még túlságosan is! Mit jelent ez? A vízről szól és mindig is arról szólt.

Most tehát felfrissítjük amit akkor mondtunk, áttekintésként. Egy olyan ciklus kellős közepében vagytok, ami lehűlést fog hozni a bolygónak. Nem melegedésről van szó, inkább egy lehűlési ciklusról. Persze, ez mindig egy rövid felmelegedéssel kezdődik. Történt már ilyen ezelőtt. Most újra közeleg. Egy hosszú ciklus ez, egy generáció plusz öt év. Hát, ennyi ideig fog tartani. A jégsapkák olvadásával kezdődik, ami sokkal nagyobb méretű olvadás lesz, mint amit bármelyiketek is látott volna az életében, de még az őseitek életében sem. Egy olyan ciklus, aminek az ismétlődése több száz évig tart, de ez még nem lett lejegyezve az Emberiség krónikáiban. Határozottan le van jegyezve viszont a jég rétegeiben és a fák évgyűrűiben.

Ezerévek óta történik, ismétlődő módon. A vízről van szó. Úgy kezdődik, hogy a jégsapkák bizonyos fokig megolvadnak, ennek nagyon sok féleképpen mutatkozik meg a hatása a bolygón. Nem tudna ez megtörténni, ha nem következnének be a változások a bolygón, ugyanúgy ahogy Gaia is változik, amit folyamatosan tapasztaltok. Mi történik, ha eltávolítjátok azt a súlyt a sarkokról, ami megolvad (a jég)? Hideg víz lesz belőle és hozzáadódik ahhoz a nagyon finom hőmérsékleti egyensúlyhoz, ami a bolygó tengereiben kialakult (1). Az első dolog mégis a víz súlyarányának átrendeződése a föld vékony kérgén. A sarkokon lévő jég és az új vízmennyiség a tengerekben. Az eredmény földrengéseket okoz és vulkáni aktivitást és ezeknek vagytok a szemtanúi, vagy nem? Olyan helyen vannak földrengések, ahol soha nem feltételeztétek. Vulkánok kelnek életre, olyan módon, ahogy soha nem láttátok normális körülmények között. Lesz még több is. Számítsatok rá.

Talán túl sok lenne azt kérni az Emberi Lénytől, ha egy vulkán közelében él, ami akár ki is törhet, hogy talán el kellene költözni? Lesznek olyanok, akik majd azt mondják: „ha az eddigi életemben nem volt kitörés, vagy még a szüleim életében sem, de még a nagyszüleim életében sem, akkor miért törne ki most?” Meglepetés érhet, mert minden dolgok változnak. Ez történik Gaiával.

Újra elmondjuk: ami most zajlik, nem büntetés az emberiségre nézve. Azok a dolgok, amelyek jelenleg történnek a bolygón, nem azért történnek, mert Gaia el akarja pusztítani az emberi civilizációt. És ezt azért mondom, mert éppen ezt az üzenetet halljátok azok szájából, akik meg akarnak titeket ijeszteni és félelmet akarnak táplálni a szívetekbe. Ami jelenleg történik a bolygón, az egy váltás, amelynek a célja, hogy olyanná alakítsa a Földet, hogy még sokáig tudjatok rajta élni és mindennel el tudjon látni titeket, amire csak szükségetek van – több élelmet fogtok találni az óceánokban, mint valaha!

(2) A második dolog, amit a sarki jégsapkák olvadása okoz, az ökológiai rendszerrel kapcsolatos. Mindjárt elmondom ezt az előrejelzést. Létezik egy 3D-s emberi szemlélet, ami azt mondja, minden „elhasználódik”, aztán eldobjuk. De a természet nem ilyen módon működik és a mi előrejelzésünk ellentmond majd mindennek, amit valaha is hallottatok. Elmondok majd egy példabeszédet és elmondom, mire számíthattok, de még előtte megmagyarázom, mi történik a madarakkal és a halakkal.

Az elmúlt néhány hétben döglött halakat vetett partra a víz bizonyos tavakban, több százezer, de lehet, hogy több millió halat. Madarak hullottak le, repülés közben. Ez egy olyan megállapítás, amit tudományos oldalról is hamarosan bejelentenek majd. Mindez visszavezethető a vízciklusra – egytől egyig. Mindig az időjárásról van szó, egy olyan időjárási ciklusról, amit még nem láttatok ezelőtt. Vajon emlékeztek, amikor néhány évvel ezelőtt bálnák vetődtek partra? Vajon észrevettétek, hogy ilyen már nem történik? De amíg éveken keresztül újabb és újabb esetek történtek, az Emberi Lények sokasága rettegett, hogy „Ez a világ vége. Azért lesznek a bálnák öngyilkosok.”

A bálnák azért sodródtak partra, mert a Föld mágneses mezeje olyan mértékben megváltozott, hogy a belső navigációs rendszerük (a biológiájukban található mágnesesség, ami a belső migrációs iránytűjük) egyenesen a partra kormányozta őket. A szárazföld ugyanis nem mozdult el, csak a mágneses mező. Azaz mondhatjuk azt is, hogy az öröklött migrációs térképük hibás volt. Amiért pedig ez manapság már nem történik az, hogy a borjaik, azaz a következő generáció már újraírta a térképet. A Természet (Gaia) teszi ezt. Így, a következő generáció már nem ismétli ugyanazokat a hibákat. Ez helyett újra beszabályozzák a vonulási útvonalakat és most már nem vetődnek partra, esetleg elvétve.

A bolygó mágnessége folytatja az elmozdulást és a madarak készületlenek. Akár a bálnák, sokan a madarak közül is olyan magasságokba tévedtek az atmoszférában, hogy a jégeső halálra zúzta őket és megfagytak. Aztán pedig lepottyantak. Az időjárási ciklus miatt van mindez. Vajon meddig folytatódik? Néhányukkal még megtörténik, egy darabig, aztán rájönnek és újrakalibrálják az iránytűt. Hát, ezt teszi a természet.

Azt mondhatjátok erre: „Nos, a természet módszerei szigorúak.” Nem erről van szó. Ez egy pozitív tanulási rendszer, ami lehetővé teszi a madarak generációinak, hogy életben maradhassanak. Egy kevés számú elpusztult madár lehetővé teszi a többségnek, hogy folytassa az életciklusát és a faj fennmaradását a bolygón.

Szeretném, ha megvizsgálnátok az elpusztult halakat is. Hadd világítson rá a tudomány a jelenség okára. Azt kérem, vizsgáljátok meg a halakat, valami közös van bennük. Mind-mind fiatal, serdülő példányok voltak. És mért éppen azok? Vajon mit tudtok a vízciklusról? Vajon mit tudtok a hideg vízről és bizonyos halak életciklusáról és azok szaporodási szokásairól? Elmondom, a vízrétegek hőmérséklete változik és ez megváltoztatja a tavak és az óceánok életciklusát. A halak fiatal nemzedéke leginkább érzékeny a hideg vízre, ha a víz hőmérséklete néhány fokot csökken, hajlamosak elpusztulni. Az a faj pedig különösen, amelynél ezek a dolgok megtörténtek. Tízezer-számra ölte meg őket a hideg. Ez is a vízciklus. Vajon folytatódik a halpusztulás? Egy darabig igen, amíg nem akklimatizálódnak és át nem állnak a hidegebb víz elviselésére, de megteszik. A természet teszi ezt.

Példabeszéd a szivárvány szobáról

Szeretnék elmondani egy példabeszédet, az élet egy metaforáját. Van egy szoba, amelyet szivárvány szobának fogunk hívni. Ebben a szobában a szivárvány minden színe lineáris módon jelenik meg, egy időben egy szín, aztán ezerévente történik változás. Ez így kell, hogy történjen, hogy a szoba létezhessen, ezért is hívják szivárvány-szobának. Több ezer évig sárga, majd kékre vált, azután pirosra, lilára, zöldre és szépen lassan a szivárvány minden színe megjelenik a szobában. A színek mind sorban megjelennek, egyszerre egy szín.

Szeretnék nektek ezekről az élőlényekről mesélni, akik ebben a szobában élnek – okos, intelligens és szent teremtmények, mindannyian az idő alatt születtek, amikor a szoba színe piros volt. A szüleik és a nagyszüleik is a piros érában látták meg a napvilágot, sőt, amióta léteznek írásos történelmi emlékeik, azóta a szoba mindig piros volt. Ez minden, amit valaha ismertek. Ezért, azt mondhatnátok, hogy piros tudatossággal rendelkeznek és azt feltételezik, hogy az továbbra is piros lesz. Bárhová mennek, a pirossal dolgoznak. Ők a pirosak népe.

Idővel azonban a Szivárványszobával kezd az történni, ami mindig is történt vele, lassan elkezdi változtatni a színét a következő színbe, a lilába. A szoba kezd lilává változni. Mi történik azokkal, akik mindig is csak a pirosat ismerték? Az első dolog a félelem. A piros nép azt mondja: „Valami furcsa és szokatlan dolog közeleg, ilyen eddig még soha nem történt! Sötét és valami módon félelmetes. Ezt biztosan mi okoztuk. Mi kell, hogy legyünk a felelősek. Nincs rá más magyarázat! Ezért nekünk kell találnunk valami megoldást, hogy megállítsuk a lilát. Azt feltételezzük, hogy ami piros, annak pirosnak kell lenni. A lila rossz.”

De még a piros emberek között is vannak néhányan, akik azt mondják: „Mi örömmel látjuk a lilát. Nem tudjuk, hogy miért van itt, de elfogadjuk, hogy helyénvaló. Habár mi mindig pirosak voltunk és nem értjük a lilát, de nem félünk tőle. Az ősi ezoterikus próféciák megjövendölték, hogy egy napon elmozdulás fog történni a pirosban, Isten áldja a lilát.” És pontosan ez az energia az, amiben most vagytok kedveseim, minden ami évezredekig normális volt ezen a bolygón, most megváltozik. És amikor ez ideér, sokkal több rendellenességet fogtok látni, mint a lehulló madarak, vagy a partra vetett halak, vagy a jégsapkák olvadása. Elmondom, mire várhattok.

Az előrejelzés: az élet ciklusának megújítása

Ha megváltoztatod a föld óceánjaiban a vízrétegek hőmérsékletét, a dolgok kezdenek változni, mert az óceánokban lévő táplálék életciklusa a lánc alján lévő legapróbb élőlényektől függ. A plankton csak bizonyos hőmérsékleten él meg, ez pedig most változik. Szabadulj meg attól a gondolattól, hogy tudod, hogyan is kellene a dolgoknak működni, ehelyett gondolj arra, hogy „megújulás” vagy arra, „hogy is kezdődött”. Ez majd segít abban, hogy megértsd, mi is történik most. Ez a ciklus arra lett teremtve, hogy újratöltse az óceánokat élettel és nem mindig úgy, hogy azt a rendszert tartja fenn, amelyik addig ott volt.

Most beszéljünk egy kicsit az óceánokról. Addig nem jutunk el, hogy mi történik a levegőben és, hogy mit tapasztalhatnak az emlősök. Beszéljünk csak az óceánokról. A lazacokról már hallottatok? Mire figyelmeztet benneteket a tudomány velük kapcsolatban? Túlhalásszátok a vizeket! A tengerek haldoklanak. A korallok pusztulnak. A korallzátonyok eltűnnek. A tápláléklánc már nem ugyanaz, mint régen volt. Már mindent túlhalásztatok. Halászati kvótákat vezettetek be, hogy ezen segítsetek. Hát, mindazok a piros kis emberek a piros világban – nem tudnak a liláról. A piros nép csak a piros életfelfogást ismeri.

Vajon hallottatok mostanában a lazacokról? Túl sok van belőlük! Pontosan azokon a helyeken, ahol érvényben vannak a halászati tilalmak azért, hogy ne halásszátok túl őket, a lazacok beugrálnak a csónakba! Minden valószínűség és a környezetvédők meg a biológusok elképzelése ellenére, elárasztják az óceánt Alaszka vizeiben, túlságosan is sok a hal.

Mit mond ez nektek? Lehetséges, hogy Gaiai gondoskodik magáról? Igen, pontosan ezt jelenti! Talán ez a kiigazítás tudja majd folyamatosan táplálni az emberiséget. Vajon eszébe jutott ez már valakinek? Mi van akkor, ha Gaia szövetségben áll veletek? Mi van akkor, ha a tudatosság növekedése, ami megemelte a DNS-ed rezgésszámát, riasztotta Gaiát, hogy változtassa meg az időjárás ciklusait, annak érdekében, hogy kész legyen táplálni az emberiséget? Vajon megnéztétek az óceánt, azokon a helyeken, ahol olajszennyeződések történtek? Olyan módon áll helyre, amit senki nem látott előre. Mi történik?

Az óceánok hőmérsékletváltozása miatt maga az életciklus is változik és sok minden amiről azt hittétek, hogy a tengerekben zajló élet úgy működik, lassan változik. Az életnek egy új rendszere van kialakulóban, ahogy az már ezelőtt is megtörtént és most újra megtörténik, a ti életetekben. Kiegészíti amit tudtok és feltár nektek egy új elvet: Gaia rendszeresen frissíti az élet ciklusát a Földön.

És ebben az új folyamatban bizonyos növények és állatok, halak és madarak majd kipusztulnak. Az én tanácsom ezért, különösen azoknak akik környezetvédők, hogy próbálják megérteni az élet ciklusát, esetleg lazíthatnak egy kicsit és béküljenek meg azzal, amit a természet már nem egyszer megtett. Létrehozza az életet a bolygón, hogy az szolgálja a bolygót egy ideig. Amikor egy bizonyos típusú élet már nem szolgálja a bolygót, olyan módon, hogy az a haladást szolgálja, akkor eltávolítja. Az élet megszűntetése, különösen az időjárás-változás következtében Gaia számára normális dolog. Helyénvaló, tiszteletreméltó és teljesen normális, még ha ti nem is így gondoljátok. Ne próbálkozzatok megmenteni minden kihalóban lévő állatfajt, halat és madarat! Néhánynak el kell tűnnie. És kedveseim, ne akarjátok ráfogni ezekre az eseményekre, hogy azt ti okoztátok!

A piros emberek izgatottak. A lila már a küszöbön van és ők arra próbálnak rájönni, mit csináltak rosszul. Nem tudják, hogy a Szivárvány Szobában vannak. Azt hiszik, még mindig a Pirosban. Hát ezt teszi a Szivárvány Szoba, megváltoztatja a színét. Miközben a szoba azt teszi, amit mindig is tett, a piros emberek ott ülnek rettegve és arra próbálnak rájönni, mit tettek, ami talán a lila megjelenését okozta.

A Szivárvány Szoba gyönyörű. A lila szín lényeges. A pirosból a lilába történő átmenetnek metafizikai jelentősége van ebben a példabeszédben, de hagyom, hogy magatok jöjjetek rá. Azok számára, akik a színekkel foglalkoznak, jelentősége van annak, miért említettem ezt a kettőt. A Föld sokkal szentebbé válik, mint valaha is volt. És ebben Gaia veletek van. Olyan módon működik veletek együtt, amiről soha nem is gondoltátok, hogy lehetséges, olyan módon, amire a biológusaitok azt mondták, hogy az nem fog megtörténni. Azt gondoljátok, hogy a pusztulását okozzátok? Nem, ez inkább oda vezet, hogy egy új, átalakult ökológiai rendszer születik.

Az emberi tudatosság

Hadd beszéljek az emberi tudatosságról és, hogy mi történik. Ha olvastátok, amit mondtam az utóbbi hónapokban, az egyik közvetítés címe az volt, hogy „A történelem vége”. Ez metafora, ami azt jelenti, hogy vége a dolgok megszokott működési módjának. Vagyis, ez a működési mód újjászületik, olyanná válik, amilyen lehetne. Mi változik tehát? Az emberi természet. Vajon mi az, amit egy Ember intuitíve tenni fog, amit azelőtt soha nem tett?

A történelem arról számol be, hogy az emberek megosztanak, szétválasztanak. Vajon megnéztétek valaha is Európát és merült-e fel bennetek a kérdés, hogy lehet ennyi ország, ilyen közel egymáshoz, ilyen kis területen és mégis mind más nyelvet beszél és más a kultúrája? Hadd áruljam el, hogy történt mindez. Ezt nevezik Emberi természetnek. Ha valamelyik Embercsoport nem kedveli a másikat, rögtön elkerítik magukat egymástól és száz meg száz éveken keresztül egyedi nyelvet fejlesztenek ki és soha nem akarnak egységessé válni a többiekkel. Valójában, háborúznak egymással. Leigázzák egymást. Erről már beszéltünk előbb is. Ezt teszik az Emberek. Elkülönül és hódít. Inkább szétválasztja a dolgokat, minthogy egyesítené őket.

Még az emberiség számára legszentebb dolgokból is kategorizált és szervezett spiritualitás lett. Istent is beskatulyáztátok és ha valakinek újabb ötlete támad, létrehoztok egy újabb skatulyát. Ti választottátok el magatokat Istentől. Nem sokkal ez után már több száz skatulya tartalmazza a hiedelmeket és a tanításokat az egyetlen Teremtőről. Ebben a folyamatban, ujjal mutogattatok a többi skatulyára, „gonosznak” nevezve azokat. Sőt, ezután még leigázni is elkezditek őket. Ezt tették az Emberek korszakokon keresztül a PIROS SZOBÁBAN. Nos, elárulom, ez az, ami változik.

Kaptatok már ezelőtt is bizonyos információkat ezekről a dolgokról és most újra el szeretném mondani őket. Soha nem tételeztétek volna fel, hogy megtörténik, hogy a nagy pénzek terén is változások lesznek a bolygón, ez mégis megtörtént. Ti teremtettétek meg magatoknak a recessziót azzal, hogy a banki ügyletek új módját választottátok. Nem történt ez meg még a bankokkal és biztosítókkal, de elkezdtétek egy olyan tisztességen alapuló rendszernek a kiépítését, melyben a világ együtt tud működni pénzügyileg.

Már szóltunk arról, hogy eljön majd az idő, amikor csak ötfajta valuta létezik majd a bolygón, mert a kontinensek úgy döntenek, hogy egyesítik országaikat, nem pedig szétválasztják. Vajon tudjátok, mi volt a modell? Az Egyesült Államok. Micsoda kísérlet! Képzeljétek el: vesztek több különböző országot, amelyeknek külön kormányzata van, még sincs semmilyen látható határ közöttük és egyetlen pénznemmel látjátok el őket. Működik. Már több mint száz éve működik. Minden valószínűség ellenére, működik.

Ötven évvel ezelőtt, a második világháború végén, az európaiak látták, hogy az USA hogy csinálja és úgy döntöttek, lemásolják. Ebből lett az Európai Unió. A háború után így gondolkodtak: „Mi lenne, ha fognánk Európa több országát, azokat, amelyek az írott történelem kezdete óta háborúztak egymással és egyesítenénk őket? Megszüntetjük a határokat és egyetlen pénznemet adunk nekik.” Csak nevettek rajtuk! Ma mégis itt van, látjátok.

Napjainkban az ő pénzügyi rendszerük erősebb, mint a tiétek! Hogy hová akarok ezzel kilyukadni? Idehallgassatok – Itt egy sajátossága, követelménye, alaptétele ennek az új föld-energiájának: Az elkülönülés megsemmisít. Az emberiség életben maradása az egységben van. Elkezditek összerakni a dolgokat és nem szétválasztani. És minél többet összeraktok, annál inkább egységesek lesztek. Aztán, lassan felfogjátok, hogy a cél nem az, hogy szétválasszátok, hanem, hogy összerakjátok a dolgokat. Mit teremtett meg az Európai Unió? Elárulom. Nem az Eurót. Létrehozta az országoknak egy olyan csoportját, melyek már soha többé nem fognak egymással háborúzni! Nem lehetséges. Hisz kereskednek egymással. Gondold csak ezt végig. Hát erről beszélünk.

Ne lepődjetek meg, ha az a rengeteg skatulya, amibe a spiritualitást szerveztétek, elkezd egységessé válni, mert sokkal erősebbek lesznek, ha ezt teszik. Sokkal több emberhez jutnak el a tanítások, ha ezt teszik. Végül majd azt fogjátok látni, hogy a személyes skatulyák eltűnnek.

Az új politika

Most hadd mondjak valamit a távoli jövővel kapcsolatban, amit nem fogtok elhinni vagy megérteni. Az a fajta politizálás, ami most működik, véget fog érni. Amikor majd kezditek megérteni a bolygón működő új energiák jellemzőit, többé már nem igazán lesz megfelelő az ellenzéki pártok létezése. Ehelyett azokat fogjátok előnyben részesítni, akik párttól függetlenül, a saját üzenetüket fogják hirdetni. És amikor szavazni kell majd, az üzenetre szavaztok, nem a politikai hovatartozásukra.

Ahelyett, hogy hovatartozásukkal elhatárolódnának, egységesek lesznek célkitűzésükben. Egyedülálló és gyönyörű ötleteik lesznek, eltérően azoktól, akik bármelyik skatulyába tartoznak. Egy napon a kétpártrendszer olyan elavultnak tűnik majd számotokra, mint manapság a diktátorok a földön, ahogy ott páváskodnak saját személyzetük előtt. Tudjátok, lejár az idejük. Vagy már észrevettétek?

Lesz, aki majd azt mondja: „Igen, de nyilvánvalóan te nem tudod Kryon, hogy működik a politika a Földön. A párttagság teremti meg a nagytőkét.” Valóban? Mi lenne, ha egyszerre mindenkit értesítenél és mindenki adna egy dollárt? Vajon ehhez pártra van szükség? Csak figyelj és meglátod.

Hadd mondjak valamit egy elképesztő ötletről, ami most kezd megvalósulni Brazíliában. Már létezik egy bizottság, amelyik ilyen ötlettel állt elő: „Mi lenne, ha fognánk Dél-Amerika összes országát, eltörölnénk a határokat és végül egyetlen pénznemet vezetnénk be?” Ismerősen hangzik? Ez lesz végül az egyik a világ öt valutája közül.

Az egyesítés erőssé teszi a bolygót és békét teremt rajta és ebben a folyamatban, a számotokra elefántméretűnek tűnő probléma, ami akadályozza, hogy bekövetkezzen a béke, amit ti terrorizmusnak hívtok és azt hiszitek róla, hogy a legnagyobb probléma a Közel-Keleten, egy olyan fordulatot vesz, amit senki, de senki nem láthat előre. Már beszéltem erről. Vajon elcsodálkoztatok, amikor a Szovjetunió összeomlott? Hát nem őmiattuk volt felhalmozva az a komoly mennyiségű fegyver? Vajon nem emiatt olyan hatalmas a Pentagon? És mindez összeomlott, egyik napról a másikra. Vajon számított erre valaki? Ilyen döbbenetes lesz ez is. Egy olyan probléma előtt álltok, amire ma még nincs megoldás, holnap történelem lesz és elkezdődhet az összhang.

A lehetőségek folytatódnak

Végül ez az egységesedési hullám átterjed Afrikára, ami egy gyógyult földrészt fog jelenteni, ahol soha többé nem lesz már jelen az AIDS. És egy egészséges és gyógyult ország, ahol nem pusztítanak betegségek, nem tűri meg majd a diktátorokat, akik a beteg népességet kihasználták. Ez a gyógyult kontinens lesz az egyik legerősebb gazdaság a bolygón, még Kínát is meg fogja verni a gazdasági versenyben. Hogy miért? Mert Afrikának nincs egységes gazdasági illetve doktrinákon alapuló történelme. Tiszta lappal indulnak az új energiában. Miközben Kína még mindig küzd a régi rendszer képviselőivel és nem tud leszokni az ezeréves korlátozó szabályzatokról. Nem lesz képes felvenni a versenyt egy olyan társadalommal, ahol nincs miről leszokni, vagy mit elfelejteni.

Ezek a lehetőségek amelyeket itt látok előttem és a bolygótok jövőjével kapcsolatban továbbra is látom őket. Lemúriaiak és Sumérok előtt állok. Azok előtt, akik már éltek itt ezelőtt is. Sámán-energiák előtt állok. Vártátok ezt kedveseim, tudtátok, hogy közeleg. Most pedig itt vagytok, hogy megváltoztassátok.

Kedves Emberi Lények, 2011 egy kihívásokkal teli év lehet, az előttetek álló változások miatt, mert Gaia reagál ezekre a változásokra. Itt vannak most veletek az ősök energiái de az elődeitek energiái is és mindannyian itt ülnek ebben a teremben. Vajon képesek vagytok ezt érezni? Mindannyian titeket szemlélnek és azt mondják: „Jó munka volt. És hamarosan túl vagytok rajta.”

(Kryon szünetet tart)

Csak még néhány percig hadd üljek itt veletek.

(Hosszabb szünet)

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2011. 01. 16.