Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

A társam linearizálja ezt az üzenetet, ahogy azt már olyan régóta teszi. Habár mondom neki is és nektek is, hogy a fátyol másik oldalán valóban nincs idő, mégis linearizálnia kell az üzenetünket. Nekünk mindez ugyanabban az időben történik, nektek egy egyenes vonalon. Jóllehet a mi nézőpontunk biztosítja nekünk azt a lehetőséget, hogy felhívjuk a figyelmeteket azokra a lehetőségekre, amelyeket ott látunk. Amit ti a jövőtöknek hívtok.

Visszatekintve látjuk magunkat abban a pillanatban, amint közöljük veletek azokat a lehetőségeket amelyek előtt álltok. De nekünk az is „most” van, ami nektek 20 évvel ezelőtt volt. Akkor ismertettük veletek az információt és annak a jelentőségét amit véghezvittetek 1987-ben. Elmondtuk az akkori üzeneteinkben 1989-ben, hogy megváltoztattátok a jövőtöket. „Az emberi tudatosságban váltás fog bekövetkezni”, mondtuk akkor. És valóban bekövetkezett.

Emlékszem ahogy ott ültem és ezt mondtam, mintha itt volna előttem. Nektek ez egy jegyzet arról ami megtörtént. Számomra viszont ez most történik. Nektek ez még az előtt az idő előtt történt, mielőtt a társam képes lett volna kinyitni a száját és linearizált volna bármit is amit én küldtem neki (mielőtt Lee elkezdett hangosan közvetíteni). Inkább leírta az íróasztalánál. Éppen most ott vagyunk vele. Mert számunkra az idő nem létezik és mindaz ami átszivárgott abban amit ti 20 éves időtartamnak hívtok, az számunkra a most. Ő leírta ahogy én átadtam neki és ebből lett az első Kryon könyv. Az, amelyben ismertettük veletek azokat a potenciálokat, amelyek ma már a valóságotok. Ezt most azért mondom el nektek, hogy visszamenőleg megérthessétek, hogy amit mi láttunk, a döntéseitek potenciáljai, valóban ott vannak előttetek. Ezt abban az időben is ismertettük veletek, úgyhogy most elfogadhatjátok, hogy ugyanilyen tisztán láttuk ezeket a potenciálokat ezelőtt 20 évvel is.

Hogy a potenciálok valósággá válhassanak azon múlik, hogy mit kezdtek velük. Létezik egy kollektív energia, amelyet a Fénymunkások hoztak létre. Amely olyan mélyreható ezen a bolygón, hogy maga a bolygó magja is másképpen vibrál, mert ti itt vagytok. A Kristályrács másképp rezeg, mert ti itt vagytok. Mindez az ezoterikus beszéd nagyon szép, de ezt éreznetek kell! Vajon látjátok a valóságot magatok előtt?

Ó kedveseim, ti akik már régóta ezen a bolygón éltek, vajon emlékeztek milyen volt 20 évvel ezelőtt? Aktuális eseményekről fogok ma beszélni, így hadd kérdezzem meg: Vajon emlékszel milyen volt az időjárás 20 évvel ezelőtt? Kellemesebb valószínűleg. Nem olyan mint ma, ugye? Vajon emlékszel az életenergiádra, a munkahelyedre? Emlékszel az energiákra 20 évvel ezelőtt, a politikában, az üzletelésben? Vajon emlékeztek ezekre a dolgokra? Mert ma már nem ugyanolyanok.

Sosem volt az emberiség történetében olyan 20-éves időszak, hogy ilyen történt volna vele, hogy a tudatosság ilyen nagyot változott volna. Ezek a dolgok pedig amiatt történtek, amit ti tettetek. Ó, visszamehetnénk és emlékezetedbe idézhetnénk azt a helyet amikor ott álltál, készen arra, hogy megszüless. Alig tudtad kivárni, hogy lejöhess. Nem számít hány évesek vagytok itt a teremben. Vannak itt fiatalabbak, idősebbek. Mindannyian egyidősek vagytok nekem és dicsőség övez benneteket, mint Isten egy darabkáját. Én nem látom a tested. Azt az arcot látom amit ismerek, azt ami örökkévaló. Tisztában vagytok ezzel? Számotokra nem létezik a halál. Ó, talán van egy időszak amikor elveszíted egyik Emberi tested és akkor begyűjtesz egy másikat. Ez csak az Emberi lét mechanikája. Ezek a testek nem olyan sokáig tartanak. Ez minden amit erről el lehet mondani. Emiatt jöttök mindig vissza. Én így látlak benneteket és mindig is így láttalak.

Visszamehetnénk egy nagyon távoli időbe, számotokra mérhetetlenül messzire, amikor a föld még folyékony volt és lassan formálódott és mi ott voltunk veletek együtt és szemléltük. „Ez az új otthonotok”, mondtuk, „Csak várjatok, amíg lehűl aztán mehettek,”, mondtuk. „Még egy újabb tesztre.” Persze, ez nem az Emberek tesztelése, hanem az energiáké. Nos, íme itt vagytok, itt éltek rajta és megy a súlyemelés.

Van aki vissza tud emlékezni ezekre a napokra – négy milliárd évről beszélünk – de vissza tudsz emlékezni, mert bele van vésődve az Akashádba. Része a sejtszerkezetednek, öreg lélek. Az Emberi természet miatt nem láthatjátok ezeket a dolgokat úgy ahogy mi látjuk és legtöbben nem is látjátok. De íme, itt ültök 2008 novemberében. Nekünk ezek csak számok, nem évek. Energiák. A nyolcas és a kettes, összegük az egyes. Ez az egység. Az új kezdetek. A félelem koporsójából való kikapaszkodás! Egy régi energia katlanjából történő kikapaszkodás. Ezek ti vagytok, akik egy új korba emelkedtek. Ezt már mondtuk nektek.

Elmondtuk ezt nektek tavaly ilyenkor, amikor egy kilences évből az egyes évébe léptetek át (2007-ből 2008-ba). Mit jelent mindez nektek? Legyünk gyakorlatiasak. Beszéljünk egy kicsit azokról akik itt ülnek a székeken, nemcsak itt a teremben, hanem akik hallgatják és akik most olvassák az anyagot. Újból kaptok egy üzenetet, amelyet én aktuális eseményeknek hívok és ez főképp az amerikaiakhoz szól. Mert főleg ők ülnek itt. Nyíltan fogok mindnyájatokhoz beszélni. Amerikaiak alatt azokat értem, akik itt az Egyesült Államokban élnek.

Ez a ti Egyesült Államotok olyan dokumentumokkal rendelkezik, amelyek majdnem 200 évesek. Amelyekhez tisztességes emberek jutottak égi csatornákból. Olyan emberek, akik változást akartak létrehozni a bolygón. Néha amikor ezek elétek kerülnek, rájuk gondoltok és azon tűnődtök vajon mit mondanának ma? Nos, nem kell tűnődnötök mert ők itt vannak. Vagy ilyen, vagy olyan módon. Emberi testben vagy nem, az elődök tudatossága veletek van. Mit mondanának? Éppen ott vannak veletek mindenben amit tesztek. Ez nem sokkoló vagy meglepő, mert ők azt látják amit mi látunk. És azt látják, hogy egy váltás történik éppen, egy jelentős váltás minden területen.

Hol is kezdjük? Hogy is induljunk? Kezdjük a félelemmel. És újból csak elmondjuk. A félelem nem egy energia. A félelem Isten szeretetének a hiánya. Egy űr és ezt az űrt dualitással töltitek ki. Hát ez a helyzet. Mindenben ott a választási lehetőség kedveseim. Amikor elmentek innen ma este és látjátok mindazokat a dolgokat magatok körül amelyek talán sötétek, negatívak és fájdalmasak. Lesznek majd olyanok, akik nem látnak semmi ígéretest, semmi jóságot vagy reményt. Akkor elmondom, hogy mi is történik ezekkel: ők szándékosan elnyomják Isten szeretetét és egy nagy lyuk marad a helyén. Akkor ezt megtöltik a saját ötleteikkel és gerjesztik a félelmet. Ez a dualitás működés közben.

Hadd mondjam még el: Sokkal könnyebb ha nem foglalkozol velük és hagyod Isten szeretetét azon a helyen, mintha szándékosan kiürítenéd. Mégis vannak olyanok akik ezt teszik. Miért nem határozod el ma, hogy megérted, mint Világítótorony nem félhetsz? Minden amit tehetsz, hogy fellobbantod a fényt. Ha a világítótorony fél a vihartól kedveseim, akkor milyen esélyei vannak azoknak a szárazföldön? Ha a világítótorony fél a vihartól és úgy dönt, hogy kioltja a fényt, mi történik a hajókkal? Nincs meg az a lehetőségetek, hogy féljetek!

Majd azt mondjátok: „Nos Kryon, néhányan már kezdenek félni, mert úgy tűnik a dolgok rosszul állnak.” Hát mi majd adunk egy olyan választ, ami majd teljes mértékben kitölt Isten szeretetével és nem maradhat lyuk. Ott nem lehet üresség. Először is, fogjátok már fel, hogy a félelem abból a bizonytalanságból származik, amit ti jövőnek hívtok. Ezért hadd mondjam el, hogy én mit látok mint a jövő potenciálja: eljön majd az idő, amikor majd visszatekintesz és azt mondod: „Hogyan is félhettünk annyira? Olyan butaság volt ez tőlünk.” Miért nem állapítod ezt meg most? Ne várj a jövőre, hogy visszanézhess és elmondd, hogy butaság volt félni. Mondd ki most! Szabadulj meg tőle most.

Olyan sokan vannak, akik majd azt mondják: „Nos Kryon, te nem tudod, mi mindenen mentem keresztül. Nem tudod mivel állok most is szemben.” De igen, tudom. Hát nem érted? Ott sétálunk veled életed minden egyes pillanatában. Ott egy kéz, amely kinyúl érted abból az intuitív részedből amelyik interdimenzionális és ez olyan nagyon szeretné megfogni a kezed és megszabadítani a félelemtől. Szeretné növelni a fényed. És ez mindig így volt, mindig. Ez egy megfelelő pillanat lenne, hogy megfogd ezt a kezet. Valóban nagyon jó időpont lenne megfogni azt a kezet, amelyet mi a Fensőbb-Én kezének hívunk. Ott sétál veled minden nap és mindent tud a dolgaidról, problémáidról, az egészségedről, a bánatodról és az aggodalmaidról. Itt az idő Istennek átengedni mindezt.

A Föld

A földdel szeretném kezdeni. A naggyal kezdeném és a kicsi felé haladnék. Aktuális események: mi történik magával a bolygóval? Ezoterikusan, a bolygó Kristályrácsa új energiával töltődik fel. A Kristályszerkezet tulajdonságainak egyik része az emlékezés. A gyerekek emlékeznek erre még a kristályos vevőkészülékekből, amelyeket esetleg az iskolában építettek. A kristályok rendelkeznek frekvencia felismeréssel és emlékezettel. Éspedig tudományos és geológiai szinten. Ezoterikus szinten a bolygó Kristályrácsa emlékszik rád és a frekvenciádra. Emlékszik az Akashádra és tudja miért vagy itt. Mindig kész az aktiválásra.

Gaia él és társad a vibráció-váltásban. Mindig is az volt. Te és Gaia megállapodtatok, hogy együtt dolgoztok és ennek része minden olyan dolog, ami ezt körülveszi – amit mi a bolygó geofizikájának hívunk. Ezek még jóval előttetek elkezdték a váltást. Most hallani fogsz majd némi tudományt és eldobom a kesztyűt, kihívlak, ellenőrizd! Miért van az, hogy a mágneses mező olyan mértékben elmozdult, még az utóbbi 10 évben is? „És akkor mi van?” mondhatjátok. Mondtunk, hogy így lesz még 20 évvel ezelőtt. Muszáj volt neki. Mert a föld mágneses rácsa szó szerint beszél a DNS-edhez, ami ott van a testednek milliószor millió darabjában és ezek leképezik magát az élet, a halál és az elmúlt megnyilvánulásaid (életeid) Akasha jegyzetét, hogy ki is vagy.

Tisztában vagy vele, hogy az Akasha Krónika interdimenzionális? Éppen itt voltunk és itt mondtuk el ezt évekkel ezelőtt (Laguna Hills). Az interdimenzionális DNS-ednek két rétege van, amelyek összekapcsolt energiák, ezeket mi lemúriai rétegeknek hívjuk. Ezek veletek vannak már kezdettől fogva és ezek az Akasha Jegyzeteitek. Kettő kell, hogy legyen belőle összekapcsolva abból a célból, hogy biztosítsa azt a bámulatos tárolóhelyet és ezek az egyedül párok, amelyek interdimenzionális rétegei a DNS-ednek. A csavart fonal? Nos hát az a 3D-s rész, a dupla spirál és még nem is igazán egy pár. Nem, én a két interdimenzionálisan összekapcsolt rétegről beszélek. Hát ilyen erős az Akasha és milyen erős az a feljegyzés, hogy te ki vagy.

Az Akasha jegyzeted interdimenzionális és kívül áll az időn. Számodra nem, mert ti azt mondjátok, hogy ez a lejegyzett múlt. De valóban nem az. Ez a lejegyzett jelen, ahogy a múltadból össze lett válogatva. Bele vannak vésve mindazok a potenciálok, amelyek veled fognak történni a következő alkalommal. Tehát még egyszer, az Akasha krónika olyannak tűnik mint valami a múltból, ugye? De ez inkább annak a krónikája, hogy ki leszel majd. Ha a mostban minden kvantum állapotban van, akkor egy „jegyzetnek” bármilyen formája arról szól, hogy mi minden történik, nem csak egy irányban (a múltad felé). Magába kell, hogy foglalja a jövő lehetőségeinek a „jegyzékét” is. Nem tartjuk valószínűnek, hogy ezt megértitek.

„Nos Kryon, ez még az én korlátolt felfogásommal is, predesztinációt jelent”. Nem, nem az. Tudod, te is Isten egy darabja vagy akárcsak én. Mi ismerjük a lehetőségeket, amelyeket azzal az életenergiával építesz amellyel most rendelkezel és hogy mik azok a hajlamok amit tenni fogsz a következőkben. Persze nem teljes mértékben ismertek ezek a dolgok, mindenesetre mint lehetőség igen. Az is köztudott, hogy mindannyian vissza fogtok jönni. Bizony vissza! A fátyol másik oldalán Isten értelmével rendelkeztek majd és nagyon gyorsan vissza fogtok jönni...

Hogy mennyi idő múlva? (az egyik születéstől a másikig). Felejts el mindent amit eddig hallottál. Ebben az energiában, ezoterikusan elmondom, hogy egy Fénymunkás jöhet és mehet egy éven belül. Egy év alatt! Ha ennél hosszabb az idő, akkor vár valamire. Felejtsd el amit a metafizikusoktól hallottál azoktól a régi energiában, hogy milyen sokáig tart egy másik tervet létrehozni. Fogalmatok sincs róla, hogy ez mennyire megváltozott. Az energia ezen a bolygón támogatja a gyors visszatérést. Ez el kellene, hogy árulja nektek mi történik itt.

Szeretném ha ellenőriznétek a mágneses mező erősségét. Jóval gyengébb lett! Gyerünk, mérjétek meg a valós értékeket. Jóval gyengébb mint volt. Hogy ez mit jelent? Emlékezzetek csak: A fátyol, amit ti fátyolnak hívtok, úgy definiálható mint ami közötted és a másik részed között van. Azaz, ami a 3D és a többi dimenzió között van. Azt gondoljátok, hogy ez egy függöny köztetek és Isten között, de ez nem ilyen egyszerű. Ez a fátyol elég vastag és már a kezdetektől fogva mindig mondtunk, hogy a bolygó mágnessége, a gravitációja és a fénye mind-mind ennek a része. Most ezek mind egyre gyengébbek, kisebb mértékűek. A fátyol elkezd egy kicsit emelkedni és vannak köztetek olyanok, akik ezt meg is érezték és pontosan tudják miről beszélek.

Menjetek és úgyszintén mérjétek meg a nap helioszféráját. Gyerünk. Keljetek fel és nézzétek meg. Azt találjátok majd, hogy soha nem volt ilyen gyenge! Lesz majd aki azt mondja, hogy veszélyesen alacsony. A helioszféra a nap mágneses tisztelgése, amely szó szerint leárnyékol benneteket a világűr kozmikus sugaraitól. Ez most a ti naprendszeretekben egyre gyengébb és gyengébb! Ne aggódjatok azonban, mert ez mind része egy rendszernek, egy föld-rendszernek amelyet éppen most változtattok. Része a tudománynak amivel mérni tudjátok és ennek a része az is, hogy elmondtuk számítsatok rá.

Vajon meg kell, hogy kérjelek benneteket, hogy nézzetek utána azoknak az időjárásváltásoknak, amelyek már megtörténtek? Lehet, hogy majd csak kinéztek az ablakon? (nevetés) Húsz évvel ezelőtt mondtuk, hogy lesznek majd olyan helyek, ahol többé nem teremnek meg azok a dolgok, amelyek azelőtt megteremtek és más helyek, ahol olyan dolgok fognak teremni amelyek ott sohasem teremtek. Szóltunk olyan területekről amelyek sivárak voltak és most vízben bővelkednek. Mit mond ez számotokra az időjárásról? Azt mondja, hogy nagy elmozdulások lesznek a vízciklusban. Mostanában pontosan ezt látjátok. Ne féljetek ettől az elmozdulástól!

Mindenekelőtt újból elmondjuk: Ez a folyamat lassú! Van még időtök. Ha a vízszint emelkedik, térjetek ki az útjából! A föld lassan mozog. Akik foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, látni fogják ahogy megtörténnek. Ám több év áll még rendelkezésetekre, hogy alkalmazkodjatok. Mégis lesznek Emberek akik megmakacsolják magukat, kihívják a sorsot – és megfulladnak. Tudjátok, tesznek ilyet az Emberek. Nem hiszik el, hogy mi történik és kétségbe vonják a változást. Hasonlóan történik ez a tudatossággal is. Láttatok ilyet mostanában? Vannak olyanok akik megmakacsolják magukat, mert nem szeretik a változást, ezek bele fognak fulladni a folyamatba. Ezzel metaforikusan azt mondjuk, hogy vannak olyanok akik odaadják az életüket azért, hogy minden ugyanolyan maradjon. Mit jelent ez neked a váltással kapcsolatban? Azt, hogy nem tennének ilyet, hacsak nem látnának valami olyat, amit nem szeretnek: A váltást.

Újra csak elmondjuk: nincs semmi baj az időjárással. Egy olyan cikluson megy keresztül, amely egy kicsit előrefutott. Más szavakkal, megelőzte a saját idejét mert ti felgyorsítottátok a bolygó geológiáját. Egy viszonylagos módon valóban felgyorsítottátok az órát. Ez azt jelenti, hogy noha az óráitok ugyanazzal a sebességgel járnak és úgy tűnik ugyanazzal a sebességgel öregedtek, de a bolygó felgyorsult! Azt mondhatjátok erre: „Nos Kryon, ennek nincs semmi értelme.” Igazatok van. Számotokra nincs is, mert ti a 3D-ben vagytok, ezek a dolgok pedig interdimenzionális jellegzetességekkel vannak kapcsolatban. Nem éreztétek, hogy gyorsabban telik az idő? Figyelj csak a megérzésedre, kérdezd meg a belső részeid: „Nem éreztétek a gyorsulást az utóbbi időben?” Emiatt van az a nyugtalanság, emiatt van, hogy felébredsz hajnali háromkor, ahogy azt évekkel ezelőtt mondtuk. Ez azért van mert a föld gyorsul. Mindez rendelkezésedre áll, hogy ellenőrizd. Nos, ez nem olyan valami ami majd történni fog. Ez olyan valami ami már megtörtént és benne vagytok.

Az Egyesült Államok

Első és legfontosabb, Kryon és a Szellem nem törődik a politikátokkal. Amit ezen a területen együttesen tesztek, az a szabad választás. De nézzétek a mostani szabad választást és nézzétek meg a különbséget aközött amit a régi energiában tettetek, összehasonlítva azzal amit az újban. Ezt TI viszitek véghez. Isten nem helyez politikusokat a hivatalba. Ti igen. Ebben az országban a rendszer amelyet választottatok, amelyik úgy működik ahogy azt terveztétek, éppen egy különleges valakit helyezett oda. Nos ez most nem politika, mégis vannak olyanok akik azt gondolják, hogy igen. Mert ők mindent politikának látnak. Kérlek, ne. Most arról a valakiről fogtok információt hallani, akit Obamának hívtok. Néhányan már tudjátok is, hogy kicsoda.

Társam 2001-ben Izraelben egy emelvényen ült és elmondta a közönségnek, hogy 2008 lesz a váltás és a változás ideje, mert ez volt a potenciál. „Kryon, azt mondod, hogy Obama volt a potenciál 2008-ra?” Nem. A potenciál az volt, hogy egy nagy elmozdulást fogtok létrehozni 2008-ban és megtettétek. Később egy kolorádói találkozón (nézzetek utána fel van jegyezve, ott van, hogy lássátok), azt az információt kaptátok, hogy 2008-ban kollektíven, indigó vezetést fogtok választani. Nos hát éppen megtettétek! Hadd mondjak valamit erről az Emberről akit megválasztottatok. Először – ő egy öreg lélek. Ti ezt tudtátok, ugye? Én viszont azt mondom, hogy ő egy nagyon-nagyon öreg lélek. Ő Lemúriai. Nem találjátok érdekesnek, hogy Hawaii-on született? Ezek Lemúria eredeti energiái, 50.000 éves energiák.

Úgy döntött, hogy ebben az életben ismét ide születik. Ez az első utalás. Két évvel ezelőtt az az asszony azonosította, aki elsőként látta az Indigó színt. Az indigó leírás alapjai tőle származnak, ti őt Tappe-nek hívjátok (Nancy Tappe). Ő azonosította Barack Obamá-t mint Indigót, több mint két éve (sokkal korábban mint hogy eldöntötte volna, hogy indul az elnökségért). Ő egy idősebb indigó, igen, de indigó tulajdonságai vannak.

Most pedig hadd írjam le számotokra ezeket a jellemzőket és ez az érdekes része a dolognak: azokban az időkben amit ti úgy hívtok felkészülés, mindenféle elemzéseket végeztetek, hogy eldöntsétek melyik Emberi Lényt fogjátok jelölni. Igaz is, Obamára az volt a kritika, hogy: „Túl fiatal és tapasztalatlan, nem tud majd elegettenni ennek a munkának. Ez a munka egy sokkal idősebb, tapasztaltabb, érettebb Emberi Lényt kíván.” Erre az érvelésre egyszerűen nem lehet mit mondani. De ha ránézel erre az emberre, sugárzik róla az energia, hogy ő már „volt itt és csinálta ezt”! Ilyen egy indigó! Kívül a 3D birodalmán, az ő Akashája valóban „volt már itt korábban” és ha tudnátok mi van az Akashá-jában, leesne az állatok, hogy mi mindenen ment már keresztül.

Egy olyan választást hajtottatok végre, aminek igen erős potenciálja volt. Kiválasztottatok egy Lemúriait, egy indigó energiát és egy öreg lelket. Ez olyan valami, amit előre láttunk. Most pedig az ő számára adok néhány tanácsot. Sohasem fog erről hallani. (Vagy talán mégis?). Ez az én tanácsom mint Kryon, ennek az országnak az ifjú vezetőjéhez. Két dolgot kell elmondanom neked Barack. Az első – figyelj a mögötted lévőkre. A második – ne bízz a tanácsadóidban, mert ők olyasmiket tanácsolnak ami csak a régi időkben szokott működni. Viszont az intuíciódtól megkapod, mit is kellene valóban tenned. Törd össze a régi mintákat. Lépj ki a skatulyából és előtte haladj. Ez aktuális, ugye? Pillanatnyilag még el kell foglalnia a hivatalt. Ez aktuális!

Nézzétek csak meg mit tettetek! Húsz évvel ezelőtt, ha ebben az országban az öreg fiúk klubjának hátsó szobájában azt mondtátok volna, hogy „Tudjátok, 20 év múlva az Egyesült Államok egy feketét fog megválasztani elnöknek,” kidobtak volna onnan! „Lehetetlen!” kiáltották volna. „Nem hagyjuk, hogy megtörténjen!” mondták volna. „Sosem jut el az első lépcsőfokig sem. Nem történhet meg!” Tudjátok, hogy igazam van, ugye? Vajon ez elárulja nektek, hogy mi történt a politikátokban? A sínek nincsenek lerakva. Soha többé nincs már felelős a hátsó szobában. Inkább csak te vagy, Amerika.

Az amerikaiaknak ezt hallaniuk kell

Most pedig hadd beszéljek az amerikaiakhoz olyan valamiről, amit hallaniuk kell: visszaviszlek benneteket körülbelül 10-15 évet. Abban az időben főleg Amerika elhatározta, hogy megleckézteti az akkori dohánycégeket. A polgárok rájöttek, hogy a cégek tisztességtelenül üzleteltek, mert megpróbálták behálózni az embereket kábítószer függőséggel, még a gyerekeket is! Így hát Amerika elhatározta, hogy megtisztítja ezt a területet és meg is tette.

Kezdtek olyan törvényeket hozni, amelyek majd lehetővé teszik az egészséges életet azok számára akik még nem váltak függővé, lehetőséget adva nekik, hogy válasszanak, hogy végre megvizsgálhassák vajon most már tisztességgel történnek-e a dolgok és meg is tették. Ma már minden másképp van, ugye? Mit szólt a világ többi része ahhoz amit tettetek? Nevettek! Nyugat-Európában amikor látták, hogy mit tesztek, csak megfordultak és azt mondták: „Azok a bolond amerikaiak. Egyszerűen nagyon furcsák.” És kijelentették: „Ez itt sosem fog megtörténni.” Nos, menjetek el most hozzájuk és ugyanolyan törvényeket találtok mint a tiétek!

Miért mondom el mindezt nektek? Azért mondom el, mert majd újból megteszitek és lehetővé teszitek más területen is a takarítást. Először itt, majd később a bolygó más gazdasági rendszereiben. Ez azért lehetséges, mert ti vagytok azok akik elsőként meg tudják tenni ezt a váltást! Egy olyan rendszer a tiétek, mely lehetővé teszi a leleplezést, szankciók nélkül. Olyan rendszer, amely lehetővé teszi, hogy kimondd, amit csak akarsz, aztán megvizsgáld a szokványos dolgoknak a tisztességét, amelyeket „tabunak” hívtok, vagy „szent tehénnek”. A dohányvállalatok voltak az egyik ezek közül és elbuktak a vizsgálatok során.

A tisztesség kezd egyre inkább számítani a közönséges életben. Kedveseim, ma egy pénzügyi válságban vagytok. De mi ezt másképp látjuk. Ez az ország nem válságban van, inkább a metszés stádiumában. Mit tesztek a fákkal ha azt akarjátok, hogy jobban nőjenek és teremjenek? Lemetszitek az ágaikat, levágjátok egészen a tövükig. Csúnyán néz ki! Aztán ránéztek és azt mondjátok: „Nem tudom, hogy ezek a dolgok valamikor is vissza fognak-e nőni.” Így csináljátok ugye, vagy nem? De a főkertész tudja. A főkertész tudja, hogy ezt meg kell tenni. Tudja, hogy amikor újra kinőnek, gyönyörűek lesznek? Nagyobbak lesznek mint korábban. Csak nézed őket és csodálkozol: „Ó, micsoda elbűvölő ez a természet!”

Nos, elmondanék valamit ami szintén elbűvölő. A tisztesség elve a gazdaságban, amikor majd ráeszméltek és alkalmazzátok és kifejezésre jut, gyorsabban fog a pénzügyi rendszer fejlődni, mint azt bármelyik elemző előrelátta volna. Most itt fogtok ácsorogni és reszketni? Inkább talán majd felfogjátok, hogy éppen most metszettétek meg a rendszert és most majd egy kicsit összehúzzátok magatokat erre a télre. Hadd legyen ez a tél olyan amilyen és figyeljetek, mert az ágak újra kinőnek. Mivel éppen most vittétek véghez a lehetetlent.

Aztán nézzük csak azokat akik ott az öreg fiúk klubjában, 20 évvel ezelőtt azt mondták: „A bankrendszer majd így fog működni. A biztosítás majd így fog működni. Így fogjuk a legtöbb pénzt keresni.” Éppen most hallottátok tőlük ezeket, ám a dolgok sohasem lesznek már ugyanolyanok. Soha.

Hogy mi történik ezután, hát az, hogy ez terjed. Ez a tisztesség végül át fog terjedni Európára, még Kínára is. Egy olyan helyen ültettétek el a magvakat, amelyik erre lett teremtve – az Egyesült Államokban. Itt megteheted ezeket a dolgokat és senki nem fog emiatt leütni. Ez része annak az általunk közvetített, 200 éve lefektetett dokumentum lehetőségeinek, amelyik biztosította nektek ezt a képességet. Talán kételkedtek, hogy azt is tőlünk kaptátok? Menjetek olvassátok el őket, ott vannak bevésve a volt elnökeitek emlékházának falaiba. Viseljétek gondját. Ezelőtt sosem beszéltem ilyen módon. A rendszer amelyet létrehoztatok jó rendszer, mert lehetővé teszi az Emberi Lény személyes választását anélkül, hogy megbüntetnék érte. Ha közületek elegen választjátok a helyes dolgot, a világ többi része látja azt és ők is megváltoznak.

Kemény dolog az amit csináltok és vár még néhány nehéz nap rátok. Menjünk el együtt 20 évet a jövőbe és egy egészen más bankrendszert fogtok látni, a biztosításnak egy másmilyen módját és ez lesz világszerte. És mindez annak következtében, amit itt és most tettetek. Amit elhatározol, hogy teszel és amit a Kongresszus elhatároz, hogy tesz, az valóban helyénvaló. Gondoltál erre valaha ilyen módon? Ez aktuális információ. Ezt akartuk nektek elmondani. Ez a helyzet nem arról szól, hogy bármi megbukott. Tudjátok mi bukott meg éppen? A régi energia éppen megbukott! A régi jó öregfiúk klubja éppen csődbe ment. A mohóság éppen megbukott. Tehát mit fogtok most tenni? Fel kellene fújni egy léggömböt! Rendezni egy mulatságot! Ünnepeljétek a gazdasági visszaesést! Miért is ne? Nézzétek az igazságot. Nézzétek, hogy valójában mi történt. (Kryon mosolyog)

Személyes hatalom

A személyes hatalomról szeretnék beszélni. Olyan dolgokról, amit az emberek már régóta kérdezgetnek tőlem, hogy mi fog történni. Hogyan tudjátok megteremteni a békét ezen a bolygón?

Vannak olyanok, akik a korlátolt lineáris elméjükkel gondolkodnak és ezt mondják: „Ahhoz, hogy számunkra béke legyen ezen a földön, minden egyes Emberi Lényt át kell formálnunk metafizikussá.” Nos ez nem fog megtörténni. Ez nem jövendölés, csak a valóság. Tehát, hogy is lesz ez a dolog? Újra el fogom ismételni amit már 20 éve tanítok: Te kedves Emberi Lény, nem egy hitrendszert hordozol. A fény energiáját hordozod. Amikor egy nagyon sötét helyen vagytok, bármi megtörténhet. Minden sötétben van. Senkit nem láthatsz, bármit is csinál. Az energia amely a sötétben virágzik, természetesen a korrupció, a dráma és a mohóság. Viszont ahogy te itt élsz ezen a bolygón, hordozod a fényt. Valaki azt mondhatja: „Nos, az én fényem nagyon kicsi.” Együttesen viszont nem az.

A föld régi energia. Viszont, a rácsrendszer és mindaz ami kristályos, kezd gyengébbé válni. Ez azt jelenti, hogy ez tisztítja a látást azok számára akik azt kívánják, hogy emelkedett gondolataik legyenek, de ez nem lehetséges számukra a sötétben. És itt jössz te a gyufával! Ez a fény éppen elég ahhoz, hogy a többiek lássanak és éppen elég a fény, ahol a gyufák összegyűlnek és fáklya lesz belőlük. Talán túl kevesen vagytok? Talán azt hiszitek, hogy nem elég a fény? A bolygó lakosságának kevesebb mint fél százaléka fénybe tudja borítani az egész bolygót!

Ez a fény úgy lett létrehozva, hogy azok akik sosem ülnének erre a székre (sosem jönnének el egy ilyen összejövetelre), tisztességükkel és intelligenciájukkal megláthassák a dolgokat amelyek nincsenek többé a sötétben. Ez majd egy olyan helyzetet hoz létre, ahol majd elkezdik felfedezni a tisztesség energiáját. Ez az ami a te munkád, kedves Fénymunkás. Vajon érted? Alkalmassá teszed az emberiséget.

Lehet 6 milliárd ember a sötétben és néhány millió közülük meggyújt egy gyufát és mindenki látni tudja. Értitek? Akkor amikor majd mindenki képes lesz látni, akkor ezek nem fogják hagyni, hogy a dolgok úgy folytatódjanak ahogy azok eddig működtek. Ez az a potenciál amiről 20 évvel ezelőtt beszéltünk. 1987 és a Harmonikus Konvergencia ezt hozta létre bennetek. Ezt ti tettétek. Ti mindannyian.

Ti talán nem vagytok tisztában azzal, hogy milyen szerepet játszotok ebben, de ti tettétek. Elárulom, van aki éppen most ébredezik és így szól: „Nos, mit tehetek még azon kívül, amit eddig tettem?” Megmondom: Lazíts. Lélegezz. Gyújtsd meg a gyufád. Ne ess bele abba a csapdába, hogy most mi következik, vagy mennyi, vagy milyen nehéz vagy jól csinálom-e? Azt mondom, csak tartsd a gyufád és hagyd, hogy Isten szeressen. Ez minden amit tenned kell és ezek a dolgok megtalálnak és oda fogsz kerülni a szinkronisztikus szituációkba. Rá fogsz érezni a szenvedélyre, hogy hol kell lenned. Vándorolni fogsz egyik helyről a másikra. A megfelelő helyen leszel a megfelelő időben. Ez minden. Nem a nagyságról vagy a nagyszerűségről vagy a cselekvésről vagy a létezésről szól ez a dolog. Mindössze Isten szeretetének elfogadásáról van szó az életedben és a vándorlásról egyik helyről a másikra, bűntudat nélkül, hogy nem tettél eleget. Ne legyél szigorú magadhoz. Csak legyél a fényben.

Lassan befejezzük. Erőteljes az energia itt ebben a teremben, mert a Szellem van itt. Ott ül melletted. Ő az „ösztönös”. Az ösztönös az egy tömény, intuitív jelenlét, amely képviseli az összes Akashádat és az őseid Akasháját, akik szó szerint most rátok telepedtek. Amikor abba a különleges állapotba kerülsz, hogy valóban érzed a Szellemet és elkezdesz hallgatózni, minden ott van. Ez a rendszer, így lett megtervezve és így lesz ez majd az egész életedben.

Micsoda neked Isten? Te része vagy egy közösségnek, egy energiának, amely elbűvölő. Nevezd Istennek, ha úgy gondolod. Ez a teremtő forrás. Ez minden ami van. Ez az Univerzum fénye. Ha minden elmúlik, ez megmarad és mindig is meg fog maradni. Ti mindig voltatok és mindig lesztek. Mindannyian. Egy darabja vagytok az örökkévalóságnak, amelynek nincs kezdete és nincs vége. Mindannyian. Ez fontos. Mindannyian.

Célja van az idejövetelednek és célja van a távozásodnak. Isten áldja azokat, akik úgy döntöttek, hogy ebben a periódusban jönnek és elviselik ezeket a váltásokat és változásokat. Mert amit ők ma tesznek, az hatással lesz minden gyermekre és az ő gyermekeik gyermekeire mostantól kezdve. Ez az igazság.

Hadd legyenek elültetve a magok ezekben a percekben azok számára, akik nem hisznek ebben, hogy igénybe vehessék egyszer amikor majd szükségük lesz rá, ítélet nélkül. Mert ez az energia sohasem távozik. Mindig hozzáférhető.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2008. 11. 30.