Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ezen kétnapos szeminárium zárónapja hamarosan véget ér. Néhányak számára ez annak a felismerésnek az ideje, hogy nem fogják újra látni egymást, mivel talán ez az egyetlen alkalom ezen csoport összejövetelére. Elég gyakran felmerülhet a kérdés: „Nos, mi a záró üzenet?” Nem lehetne jobban elmondani, mint ahogy az megállapításra került Adironnda és Jeshua bemutatása által – ez pedig a következő: a mostban vagytok, de mindig hagyjátok, hogy a múlt mondja meg előre a jövőt. Tehát éppen ezért, jóllehet a jelenben éltek, közületek elég sokan vannak olyanok is, akik mégis a múltban maradtak. Számos módon vonjátok azokat a bizonyos múltbéli energiákat az életetekbe most is. Kedveseim, ez csak egy megszokás.

A találkozósorozat utolsó napján általunk átadott közvetítések gyakran sokkalta személyesebbek, mint más alkalmak tanításai. Néha csupán arra kérünk benneteket, hogy üljetek egy pillanatig, és tűnődjetek el az adott energián. Mi az, ami „most” értetek van? Azonban ennél tovább is el szeretnék menni. Szeretném, ha elvégeznétek egy-két gyakorlatot! Ebben az új energiában mi az új tudatossággal foglalkozunk. Tegnap a 6. kérdésnél elmondtuk nektek, hogy mi az, amire nem számítotok, és hogy nem igazán hisztek abban, hogy milyen erőteljesek is vagytok. A tudatosság valami olyasmi, ami minden dolog felett győzedelmeskedik. A tudatosság bármilyen általatok elsajátított fizikai gyakorlatnál jobban tud segíteni. Jobban, mint bármi, amivel ebben a pillanatban csak rendelkeztek. Az egyik olyan dolog pedig, amire nem számítottatok az, hogy a tudatosság ténylegesen meg tudja változtatni a múltat.

Azt akarom, hogy gondolkozz el egy pillanatra kedves öreg lélek arról, hogy mi is lehet az Akasha feljegyzésedben! Én tényleg tudom, hogy mi is van ott, és az bámulatba ejtő. Értitek és felismeritek azt, hogy ebben a csoportban, ahol több mint százan vagytok, és több ezer életet leéltetek – összességében hány életet is képviseltek valójában ebben a teremben? Gondoljatok csak erre! Ez majdnem egy teljes stadionnyi! Ráadásul mindannyiótokban van valami közös: mindegyikőtök létezett már a régi energiás Földön.

Olyan sok egyedi tapasztalatot tudtok felmutatni. Közülük számos mélységesen drámai. Bevésődtek, és ti ezt tudjátok is. Kedveseim, elmondtuk már korábban, hogy a szabad választással együtt az emberi lét része az Akashával való foglalkozás. Azt is mondtuk nektek, hogy a múlt Akashájának az energiája elkezd megváltozni. Nos, hogyan tud a múlt egyszerűen amiatt megváltozni, hogy a jelen egy másik energiába mozdul el? A válasz a következő: azért, mert az Akasha egy régebbi energiához tartozik, és előjön számotokra a múltból. Ezért ha megváltoztatjátok a jelent, akkor az Akasha is meg fogja változtatni azt, hogy mit hozzon előre. Az egymás utáni életek tapasztalatai az újabb energiában lehet, hogy nem ugyanolyan módon jönnek előtérbe. Gondolkodjatok el egy pillanatra azon, hogy mit is tapasztalhattatok meg! Gondoljatok arra a mélységre, hogy kik is lehettek igazából azzal a sok mindennel együtt, ami bennetek zajlik abban, amit múltnak neveztek!

Azt szeretném, ha elvégeznétek egy gyakorlatot! Vannak páran, akik azt mondják: „Nem akarok nemzedékeket várni arra, hogy ezen kialakult elképzelések elkezdjenek működni a tudatosságomban. Nem akarok várni addig, ameddig újraszületek talán más testben, hogy elkezdjem összegyűjteni a múltból származó bölcsességet. Nem akarok várni!” Tehát, ha ti itt most ezek közé tartoztok, akkor jóval megelőzitek a kanyart. Nem kell várjatok. Igazából egyáltalán nem kell várnotok. Be kell építenetek a tudatotokba (hinnetek kell benne), hogy ezt most meg tudjátok csinálni! Ami most jön tőlem, az a következő kérdés: „Meg tudjátok ezt tenni?” Kérdés: „Lehetséges az emberi lény számára, hogy újraírja azt az energiát, amire életek ezrei óta emlékszik? Megvan az emberiségnek ehhez az ereje?” A válasz? Igen, óh igen. Jobban, mint korábban valaha is.

Óh kedveseim, az ősi időkben azon guruk lábainál ültetek, akik meg tudták ezt csinálni, és még többet is. Irányítással rendelkeztek az ezoterika és a fizika fölött is. Nos, mindegyikőtök ezt a fajta mesterlétet tanulja, aminek része az Akasha megváltoztatása is. Hisztek abban, hogy meg tudjátok ragadni azt, ami az Akashátokban rejtőzik, azt, ami oly sok módon piszkál és bökdös benneteket, mert a régi energia megengedte ezt, és most megváltoztathatjátok? Ebbe beletartoznak a halálnemeitek, az elvesztett gyermekek, a háborúk, amikben meghaltatok, és mindazok energiái is, akik megöltek benneteket. Ott voltatok mindezen drámai körülményekben, és még többen is. Voltak olyan rémes életeitek, ahol sohasem tapasztaltátok meg az örömöt. Voltak, amik rövidek, félelemteljesek és rettenetesek voltak. Mindannyiótoknak! Sokan éltek a pestis alatt olyan civilizációkban, amit a régészeitek még csak fel sem ismertek! Ez az Akashátok. Ez még azokat a civilizációkat is tartalmazza, amik kihaltak. Ez mind ott van tehát az Akashátokban.

„Mi a helyzet a jó dolgokkal, Kryon?” Nos, azok is ott vannak kedveseim! Ott volt az ünneplés, az öröm, a szépség és a szeretet. Ez ennek az üzenetnek a témája. Ezekben az új időkben meg tudjátok változtatni azt, amit az Akashátok energiája átad a számotokra! Ez a „múlt megváltoztatása”.

Végezzünk egy olyan gyakorlatot, ami meg fogja fordítani azt, amire emlékeztek, és hogy milyen energiák érinthetnek meg a jelenben. Óh mester, akivé válsz, miért nem utasítod a hozzád tartozó Akasha feljegyzést, hogy alakuljon olyanná, ami pozitív, és hogy a dráma helyett kezdje el átadni számodra azt a bölcsességet, amit életek ezrei alatt gyűjtöttél össze? Most sokan figyelnek erre, bólogatnak, és azt mondják: „Tudom jól, hogy mire gondolsz!”

Múlt héten beszéltünk a „zümmögésről”. Ez egy maradvány, ami bizonyos szinten mindig jelen van. Az elmúlt életek valamiféle módon ott hevernek. Még a csendetekben, a legcsendesebb pillanataitokban is jelen van – nehéz megszabadulni a zümmögéstől. Ez az, ami azt mondja: „Nem érdemled meg, hogy itt legyél. A holnap is pont olyan nehéz lesz, mint ahogyan mindig is volt.” Még akkor is, ha csodás fiatal életet éltél eddig, a zümmögés mégis ott van, mert az egy olyan régi Akasha feljegyzés, ami majdnemhogy kizárólagosan a negatív dolgokra emlékszik vissza.

Miért is állhat vajon fent ez a helyzet? Azért, mert ez annak az emberiség által megteremtett energiának a visszatükröződése, amit az alacsony tudatossággal és a háborúkkal hoztak létre az évszázadok alatt. Egy kevésbé sötét új energiában, és a több fény ígéretével, az Akasha a változás utasításaira fog reagálni.

Ha komolyan gondoljátok, akkor csináljuk együtt! Azt szeretném, ha a társam is bekapcsolódna! Most félreáll, de itt van. Tudja, hogy mi zajlik. Képes információkat fogadni tőlem, amiket egyazonidőben számotokra is átadok. Nem beszél gyakran erről, de sokszor fogad más, egyéb olyan információt azon túl is, mint amit éppen átad nektek. Ez része a többdimenziós ébredésének, így más információt fogok adni neki, mint nektek, mert ő is bekapcsolódik a gyakorlatba. A saját Akashájában még megbúvó néhány dolog miatt szüksége van arra, hogy ezt megtegye, pont úgy, mint ahogyan nektek is.

Ismételten csak, ha komolyan gondoljátok ezt, akkor azt szeretném, hogy most helyezkedjetek kényelmesen el, hogy készen álljatok egy olyan gyakorlatra, ami akár az egész hátralévő életeteket megváltoztathatja! Azt akarom, hogy emlékezzetek erre, mert lehet, hogy meg akarjátok majd ismételni! Nem azért, mert elsőre nem működik, hanem mert az emberi lények egy lineáris idővonalon belül vannak, és arra neveltek benneteket, hogy ha kétszer vagy háromszor végeztek el valamit, akkor az jelentőségteljesebb lesz. Nem fogunk szembemenni a neveltetésetek természetével. Csupán azt fogjuk elmondani nektek, hogy nem baj, ha megismétlitek. De kedveseim, ha ezt komolyan elvégzitek, és 100%-ban beépítitek a tudatotokba, akkor érezni fogjátok a különbséget az elkövetkezendő napokban és hetekben.

„Kryon, miért kellene ezt tennem? Nem igazán vagyok biztos benne, hogy az Akashám bosszant.” Szóval, fiatalodsz, nem igaz? Tökéletesen egészséges vagy? Egyáltalán nicsenek problémáid? Azt válaszolhatjátok: „Nos, mi köze van ennek az Akashához?” A válasz: abszolút minden! Olyan sokat örököltetek abból, amin keresztülmentetek, amit nem ismertek fel, ami majdnem mindannyiótokat beállít annak, akik vagytok. Az Akasha állítja be a gondolkodásmódotokat, a személyiségeteket, a módot, ahogyan a testek elfogadja a betegségek támadását, hogy hogyan tekintetek önmagatokra, és még a spiritualitásotokat is. Ezek mindegyike az Akashátokból származó öröklött jellemvonás. Igen, a szüleitektől is kaptatok néhányat. De kedveseim, tudom, hogy tudatában vagytok annak, hogy egyazon szülőknek lehet két gyermeke, akik mégis mérhetetlenül különbözőek – majdnem, mintha más-más bolygóról jöttek volna! Az egyik mindig egészséges, a másik mindig beteg. Az egyik magabiztos, a másik félénk. Tudjátok, hogy több is létezik annál, mint a biológiai örökségetek kémiája. Ez az, amire jelen pillanatban rátekintetek. Valójában az Akasha tesz benneteket azzá, akik ma vagytok.

Nos, mielőtt ezt megtesszük: értsétek meg, hogy nem csupán eldobjátok azokat a dolgokat, amik zavartak benneteket az álmaitokban! Most fogtok túljutni a nehezén, ha úgy kívánjátok azzal kapcsolatban, hogy hogyan is látja a fizikai testetek a Földet manapság.

Most pedig azt szeretném, hogy annyira mélyedjetek el ebben, amennyire csak tudtok, mert azon vagytok, hogy úgy szólítsátok meg az Akasha feljegyzéseteket, mint azelőtt még sohasem! Elismételhetitek halkan az alábbiakat, ha nincsenek rá saját szavaitok. Ez pedig a következőképpen hangzik:

„Kedves csodálatos Akasha – aki engem és a lelkemet oly sok kifejezési formával képviselsz ebben az új energiában – nálam az irányítás!

Kedves Akasha, ami a jelenlegi lényegem és a bolygón leélt ezernyi életem kifejezéseit képviseli! Tekints rá a ma energiájára, mert én irányítok! Kedves Akasha, aki olyan szép vagy, mert te is én vagyok: azt az egyetlen lelket képviseled, ami életöltők ezrein át voltam ezen a Földön. Tudd a következőt: változás zajlik, amit én fogok diktálni, mert ebben én vagyok az illetékes!

A lényeg, hogy én vagyok a felelős a saját életemért, és első alkalommal akarom most azt, hogy hallgass ide! Jóindulatra utasítalak a visszaemlékezésben! Azt a parancsot adom, hogy ez az Akasha kezdje el megváltoztatni azt, hogy mire emlékszik vissza az elmúlt életekből! Ezennel határt húzok a dráma számára. Nem megengedett, hogy az csorbítsa életem fényét. Határt húzok a negatív dolgok számára, minden harag, árulás és borzalom számára. Határt szabok a számomra nem helyénvaló dolgoknak. Óh, ezek a dolgok még mindig ott lehetnek ugyan, de most a sötétségbe merülnek, és ott is maradnak. Utasítom az Akashámban mindeddig előtérben lévő negativitást: ülj vissza a hátsó ülésre, mert ma én vezetek! Többé semmi oka sincs megmutatkozni, mert ahogy látod, mindezekért én vagyok a felelős. Ezt mondom hát!”

Látjátok, hogy mit is csináltok? Gyakran jelenik meg az az érzés, – és ez mindig is így volt – hogy nem ti vagytok az illetékesek a saját életetekkel kapcsolatban. Beszéltek az Akasha feljegyzésről, de az csak ott ül, mintegy az „irritáció könyvtáraként”, nem igaz? Olyan, mintha egyáltalán semmi irányításotok sem lenne felette. Hirtelen azonban azt mondom nektek, hogy minden, de minden felett van irányításotok. Fejezzük hát csak be ezt!

„Kedves Akasha, te gyönyörű és jóindulatú! Te én vagyok, én pedig te. Hadd kezdje el megmutatni önmagát lelkem érettsége, és minden szépség, öröm, bölcsesség, amik az életeim ezrei alatt megmutatkoztak oly módokon, amik jóindulattal fognak meglepni engem! A jó dolgokban, a jóindulatú dolgokban, a pozitív elvárásokkal kapcsolatban – az Akasha feljegyzésem legyen a legjobb dolog, ami valaha csak megtörtént velem! Az életem pedig tükrözze ezt a napot és ezt a döntést! Így szóltam. Én irányítok!”

Még nem vagyunk készen, mert itt és most, a „jelenben” munkálkodunk, emlékeztek? Több is van még ezzel kapcsolatban, mert vannak olyan dolgok, amik szintén zavaróak jelen pillanatban a számotokra, amik „nagyon” is aktuálisak, és még nem kerültek bele az Akashába. Tudjátok, hogy mire is akarok kilyukadni? Be kívánjátok fejezni a munkát?

„Kedves sejtekből álló lény, aki vagyok! Én vagyok az illetékes. Minden dolognak, ami a születésemtől fogva eddig az adott pillanatig felbukkant az életemben, legyen ez figyelmeztetés! Az agyamban lévő emlékeknek, maguknak a szinapszisoknak, amik tárolják őket, legyen ez figyelmeztetés! Hagyjon fel mindazon dolgokkal, és álljon el tőlük, melyek alatta lennének nagyszerűségemnek, mindazzal, ami csak az isteni teremtést képviseli eme bolygón. Nem engedélyezett, hogy továbbra is lejátsszd a 'régi szalagokat'. A 'szalagok' pedig a következők: az árulás, amit megtapasztaltam, a szomorúság, a rossz érzések, a düh, az alacsony energiás emberi természetem, maga az egész háttérben való zümmögés. Állj el ezektől és hagyj fel velük! Én vagyok az emlékeim illetékese, és minden egyes sejt a Felsőbb-Énemet visszhangozza. Olyan módon vagyok része ennek, amit nem ismertem korábban. Én vagyok az illetékes minden olyan dologban, ami én vagyok. Ezt parancsolom annak érdekében, hogy anélkül távozhassak erről a helyről, hogy azokat a saját múltamból származó negatív dolgokat kellene magammal cipelnem, amik csak a jelenlegi bolygóra születésem óta felbukkantak.”

Még nem végeztem. Hisztek abban, hogy meg tudjátok változtatni a tudatosságotokat a saját akaratotokon keresztül? Mondtam nektek tegnap, hogy nem is hinnétek el, hogy ehhez milyen eszközzel is rendelkeztek. Éppen most mutatom nektek, hogy ez hogyan is működik. Még nincs vége, ennél több is van. Azt mérlegelem, hogy mennyit fedjek fel még előttetek, amit meg is tudtok cselekedni. Meg tudjátok változtatni azt, akik vagytok? Meg tudjátok ragadni a saját személyes természeteteket, és el tudtok kezdeni dolgozni vele? Tudtok dolgozni ezen a kirakóson annak érdekében, hogy olyanná formáljátok a dolgokat, amit kívántok, ahelyett, amilyet nem akartok? Meg tudjátok változtatni az öregedésetek mértékét? Igen.

„Kedves sejtszerkezet! Én vagyok az illetékes, most a főnök beszél. Hallgass csak ide! Azt parancsolom neked, hogy lásd meg a szépséget, a jóindulatot, és a belső Istent a testem minden egyes sejtjében! Arra utasítalak, hogy legyél ellenállóbb a betegségekkel szemben, mint korábban valaha is voltam! Látod, a betegség nem tud a fényhez kapcsolódni, és én több fényt hordozok, mint korábban valaha. Azt utasítom, ami bennem volt, ami helytelen, hogy távozzon és változzon meg! Hadd mutassa meg önmagát a testemben lévő kémia az elkövetkezendő napokban, így tudni fogom, hogy ez valóságos! Átveszem az irányítást azon dolgok felett, amikről sosem mondták nekem, hogy irányíthatóak lennének általam. Ezennel eldöntetett.”

Ez hát a gyakorlat. Óh, több is van még, de ez elég mostanra, mert elkezdünk belemenni azokba a teljesen hihetetlen dolgokba, hogy mit is lehettek képesek megtenni a jövőben. Jelenleg kedveseim, éljetek ezen a bolygón nagyon hosszú ideig, és a folyamatban a félelem helyett legyetek inkább örömteliek! Legyenek azok a „gombok” immár mind kikapcsolva, amik csupán haragba, szomorúságba és félelembe taszítanának benneteket!

Most pedig üres helyre érkezünk, egy gyönyörű üres térbe. Ezt a teret egy jelentős tisztítás okozta. Mindezek a dolgok, és még több is, most mindenki számára lehetségesek, nem számít, hogy milyen egyediek is vagytok, és hogy hány életet éltetek le. Ennek a teljes Akasha átirányításnak még csak neve sincsen. Ez nem egy olyan folyamat, ami teljesen kiforrott volna már. Képzeljétek el milyen erőteljes a tudatosságotok, és hogy az megragadhatja az agyatok ezotériáját, az életöltőitek minden emlékét, és jóindulattá, örömmé, illetve fénnyé alakíthatja!

Ez az üzenet. Hát nem nagyszerű? Ahogy telik az idő, egyre több dolog kerül felfedésre, és lesznek olyanok, akik majd hallgatják, akik a szemüket forgatva azt mondják: „De nem számomra! Nem ma!”

Kedveseim, pont úgy szeretnek benneteket is, mint bárkit a bolygón. A szeretet általi szabad választás mindig is elérhető opció volt minden egyes emberi lény számára. Egyáltalán nincs ítélkezés. Azt szeretném, hogy bűntudat és félelem nélkül menjetek el erről a helyről! Az elkövetkezendő néhány napban érezhetitek is majd azt, hogy „valami egy kicsit más”. Talán valami súlyt emeltek le rólatok – ezoterikus súlyt. Azt mondhatjátok: „Nem tudom megmagyarázni, csak azt tudom, hogy felszabadultabbnak érzem magamat most, mint korábban valaha is.” Talán majd azt mondják néhányan nektek, hogy másképp gondolkodtok és cselekszetek. Az igazság az, hogy egy olyan mélységes öreg lélekcsoporthoz csatlakoztatok, akik a váltás felfokozását tanulják az emberiség számára, mert éppen most változtattátok meg önmagatokat. A többiek körülöttetek azonnal profitálni fognak belőle, mivel ők már fényesebbnek fognak látni benneteket. Lehet, hogy ők olyan szépséget is meg fognak látni a lelketekben, amit nem láttak meg korábban.

Ez az igazság. Ez hát az ilyen dolgok működésének a módja, és épp most adtam át az öreg lelkek számára ezt az emelt szintű információt. Ne keverjétek össze az „öreg” lelket azzal, hogy években mérve hány évesek is vagytok, mert van, hogy néha a legfiatalabbak a legbölcsebbek! Sokszor a legfiatalabbak az idősekkel együtt vannak itt jelen, mert ők értik azt, hogy az Akasha tekintetében nem létezik generációs szakadék. Távozzatok megváltozva erről a helyről! Tűnődjetek el mindazon dolgokon, amiket a mai napon megtettetek!

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2018. 03. 04.