Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Kedveseim, van egy nagyon keskeny ajtó, ami mindannyiótokban létezik. Olyan sok energiát közvetít. Az átjáró nyitva van és mindig is nyitva áll aközött, amelyet az emberi tudatosságnak és Istennek tekintetek. Képzeljétek el, hogy ami köztetek és Isten között van, az nem fizikai. Teljesen és abszolút a szabad akaratotokon múlik az, hogy létrehozzátok ezt az átjárót. Az szükséges hozzá a részetekről, hogy apránként egyre kijjebb lépjetek a 3D-s dobozból annak érdekében, hogy kinyissátok azt, ami sokkalta többdimenziós bennetek.

Amikor elkezditek ezt megtenni, a kémia működésbe lép és ez kinyitja az ajtót. A tobozmirigyben helyezkedik el, beszéltünk erről nektek korábban. Valóban az agyban van és elmondtuk ezt nektek korábban. De a gondolataitok által van irányítva és olyan dolgok által, amiket nem tudtok meghatározni, úgymint könyörületes cselekedetek, hit, az igazság valósága. Elmondtuk ezt nektek korábban. Amikor meg tudjátok ragadni a valóságát annak, hogy az istenség bennetek van, amikor ez annyira nyilvánvaló a számotokra, mint a gravitáció, akkor az átjáró elkezd kinyílni és akkor elkezditek használni.

Néhányan gyógyítókká, vezetőkké váltok. Az átjáró nagy és mindannyiótokban benne van. Mindannyiótokban. A szándék a módja, egy energia, ami nem meghatározható. Nincs rá szavatok egyetlen nyelvben sem, amely igazán jellemezné. Egy hit, ami annyira erős, hogy elkezd a mindennapi valóságotok részévé válni. Ahol tudjátok, hogy egyszerre több helyen is jelen vagytok.

Szeretnék valamit leírni nektek. Elmondom nektek, hogy kik vagytok és nem fogjátok megérteni, talán még el sem fogjátok hinni. Amikor a fátyol felém eső oldalán vagy kedvesem, nem vagy egyedülálló. Ez azt jelenti, hogy nem egy dolog vagy, hanem egy energia, amely Isten része. Amikor emberré válsz, még akkor sem vagy egyedülálló. Bár a tükörbe nézel és azt gondolod, hogy egy vagy, de ez nem igaz.

Az előbb leírtunk nektek valamit, amit úgy hívtak, hogy: „a nagy szétválás”, ami akkor történt a többdimenziós énetekkel, amikor megszülettetek. A fizikai testtel rendelkező ember lény megérkezik a bolygóra, de itt egy gyönyörűen felfűzött élet van, egy többdimenziós kapcsolat, ami mindig jelen van és soha nem megy el. Ez köt össze titeket a fátyol azon oldalával, ahol én vagyok. Ez az, ahol a Felsőbb-Énetek él. A Felsőbb-Én a kapcsolat. A Felsőbb-Én a mag, a lélekenergia. A Felsőbb-Éned minden egyes életedben veled volt öreg lélek és a jelen, vagy más életedben sem különült el tőled. Ugyanaz a lélek, minden egyes alkalommal. Amikor kapcsolatba léptek a Felsőbb-Énetekkel, az összes életetekkel kapcsolatba kerültök és ez csak az egyik dolog.

Ha követitek a kapcsolódás útját, akkor az megnyitja azt, ahol én vagyok és itt van egy részetek is. Tudtátok ezt? Gondoltátok azt, hogy meg tudjátok fogni az isteni részeiteket és el tudjátok helyezni a bolygón a teljes energiájukban? Nem, máskülönben megtettétek volna. Hol van a többi részetek? Ezt nagyon nehéz megérteni. Velem van. Azzal van, akit Istennek hívtok. Néhány angyalként jelenik meg a bolygón. Néha a vezetőtökként testesülnek meg, néha a saját energiátokkal találkoztok a természetben. Hogyan írhatnám le ezt nektek? Hogyan érthettek meg valamit, ami többdimenziós, ahol nincs alak és forma és egyedülállóság? Ti mindennek a részei vagytok. Néhányan, a saját őseitek vagytok és mégis ha a tükörbe néztek, egy testet láttok. Azt mondjátok, hogy: „Ez vagyok”. Nem látjátok a felsőbb részt, nincs meg a többdimenziósság, vagy az Isten részeként való létezésnek a felismerése.

Amikor a társam megnyitja a közvetítést Kryonnak, egy olyan energiához beszél, amit energialevesnek hívunk, amely a fátyol másik oldalát képviseli. Tudja, hogy mi történt az első alkalomkor, sírt. Elárasztotta a szeretet. Ez az, ami történt. A mérnök ült a székben és az együttérzés állapotába került. Ez újra és újra megismétlődött, mielőtt még bármiféle üzenetet is kapott volna. Lassan megtanulta befogadni a benne lévő Isten szeretetét. Ez eltávolította a helyet foglaló régi energiát és a sejtek hozzászoktak, ezután az üzenetek elkezdődhettek. Még a mai napig sincs azzal tisztában azzal, hogy mivel is áll kapcsolatban.

Van egy darabkája a fátyol felém eső oldalán. Minden ember a szobában képviselve van a fátyol felém eső oldalán és a kirakósotok az, hogy belenézzetek a saját szemeitekbe és észrevegyétek ezt. Michael Thomas egy történet, ami meg sem történt és mégis minden nap megtörténik. Michael Thomas egy történet arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeld az energiákat a Föld bolygón. Az öreg lelkek azok, akik ezt először észreveszik. Azért, hogy megragadjátok azt, amit dualitásnak hívunk, elhelyezzétek és irányítsátok, hogy így soha többet ne legyen hatással a spirituális utatokra. Ezért tehát többé nincs kétség, így amikor bajban vagytok, tudjátok az igazságot.

Tehát bármi történjék is, ti még önkiegyensúlyozó emberi lények vagytok. Nem számít, hogy mi történik, Isten szeretete érkezik hozzátok elsőként és az elintézésekor rendelkeztek a korok bölcsességével. Ezek lennétek? Ennek kell lennie, mi előttetek ülünk kedveseim. Azoknak, akik a szobában vannak és azoknak, akik hallgatnak elmondunk valamit, mindannyiótokban benne van. Ezen bolygó energiája elkezdi megváltozni magát, így ez a folyamat, amit ma leírok, sokkal könnyebb lesz egy öreg lélek számára.

Kezdjétek el megérteni az intuíciót, mert minél többet gyakoroljátok, annál jobban működik. Ismerjétek fel, hogy mi ez. Ez egy gondolatcsoportosulás, ami hirtelen megjelenik és eltűnik. Meg fogjátok tanulni helyben tartani, így tulajdonképpen képesek lesztek értelmezni, hogy mit mond a számotokra. Ezután meg fogjátok tanulni mérlegelni az értékét és az időzítését, hogy ezek utasítások-e a számotokra. Aztán megértitek megtanulni megvárni a szinkronicitást azért, hogy bizonyítsa az utasításokat. Ha ezek nem utasítások, akkor gyakran az előttetek lévő igazság gondolatcsoportjának a jelzése. Nehéz ezt elmagyarázni. Gyógyítók használják ezt, amikor a páciens leül eléjük. Mi az igazság a betegségükkel kapcsolatban. Mi az igazság a kiegyensúlyozatlanságukkal kapcsolatban. Ez az, amiért a gyógyítók tudják, hogy hová koncentrálják a spirituális energiát, amit átadnak, a kiegyenlítő folyamatot, amire szükség van.

Talán azt mondjátok, hogy: „A közvetítés az egy intuitív átjáró, ami nyitva marad egy ideig és ez egy tanult tulajdonság, mert van ára és az ára az, hogy az egyénnek dolgoznia kell a saját szűrőjén.” Michael Thomasnak volt szűrője. Mindenre a saját túlélő ösztönén keresztül nézett, emberi lényként. Mi volt a fontos a számára? Hogyan érezte Isten munkáját? Michael Thomas története egy férfi története, aki átrendezte a szűrőjét, így az emberi elgondolás arról, hogy mi a szükséges, vagy mi történik, megoldódott. Közvetíthettek a szűrővel a helyén, de az nem lesz olyan jó. Vagy már az emberi lény elvárásainak a szűrőjével, de gyakorlással a szűrő feloldódik jellemzően 40 év alatt. A társam esetében 8 évet vett igénybe.

Kedveseim, a fátyol túloldaláról beszélek hozzátok, de nem egészen. Ahogyan valójában hallgatjátok ezt az üzenetet, a harmadik nyelv átjön a tobozmirigyeiteken keresztül. Azt szeretném, hogy érezzétek azt, amit igaznak fogadtok el. Szeretném ha elérnétek és megfognátok a kezünket, mert ez az amiért jöttetek, nem igaz? Ez az, amiért a székekben vagytok, nem igaz? Két dolog történik most itt. Az egyik a hangzás, de a nagyobbik az a tobozmirigyeitekkel kapcsolatos, mert mi pont ott vagyunk arcotoknál.

Ez az üzenet közelebbi, mint bármi más. Olyan falakat próbáltok ledönteni, hogy elérjetek hozzánk, amelyek nem is léteznek, mindazon hagyományaitokon keresztül, hogy mit gondoltok arról, hogy mit akar Isten. Kezdjétek el elfogadni azt a sokkal személyesebb dolgot, hogy a rendszer részei vagytok, Isten részei vagytok és, hogy célja van az életeteknek.

Tudom, hogy ki van itt, tudom, hogy min mentetek keresztül és tudom, hogy mivel néztek szembe legközelebb. Azért, mert éppen mellettetek vagyunk. Nem fogunk elmenni, ez a mi ígéretünk, mindaddig, ameddig a szűrőt nyitva tartjátok.

Fogadd a mai nap információit, mint egy üzenetet egy nővértől, egy fivértől és Kryontól.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2012. 11. 11.