Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Nem fog olyan sokáig tartani, hogy a tudósaitok elkezdjék meglátni azt, amit az „Erőtér”-nek fogok nevezni! Nos, ez kisebb mértékben már látszik is, és napjaink nagyszerű metafizikai tanárai tanítják is. Már odakint van, nézik és vizsgálják. Ezt mondják: mindannyian rendelkeztek saját „rezgéssel”, mint ahogyan egy húr rezeg egy hangszeren. Ha kissé másképpen rezegtek, akkor be tudtok hangolódni a kozmoszhoz. Ehhez az egymásraható rezonáns frekvenciahatás példáját használják. Énekeltetek valaha bármit is a zuhany alatt? Ahogy bizonyos hangokat vagy zenei rezgéseket énekeltek, a zuhanyzó helyisége hangosabban fogja rezegtetni azokat. A válasz arra, hogy ez miért is van így az, hogy a hang, amit énekeltek olyan frekvenciájú, ami „rezonál” a zuhanyzó helyiségével. Tehát, éppen most fedeztétek fel a zuhanyzó rezonáns frekvenciáját a hangotokkal, és az hangosabbnak illetve tisztábbnak hangzik, valamint élvezetesebb is így énekelni.

A tanárok azt fogják mondani nektek, hogy ha elég erősen megpendítünk egy húrt egy húros hangszeren, akkor az hatással lesz arra a mellette lévő másik húros hangszerre is, ami ugyanolyan hangolású húrral rendelkezik. A másik hangszer anélkül is el fog kezdeni némileg rezegni, hogy hozzáérnének. Ez is a rezonáns frekvenciák hatása.

Kedveseim, a bolygó fizikája telítve van ezzel a hatással. Amit az „Erőtér”-nek nevezünk, az olyan fizikai tér körülöttetek, ami képes egy más forrással rezonálni. Isten ezt olyan módon teremtette meg, amely elfogult a támogatások irányában. Ez olyan, mintha arra lettetek volna megtervezve, hogy valami olyasmivel rezonáljatok együtt, aminek nem vagytok tudatában – már amennyiben tudtok róla. A rezonancia ezen tulajdonsága az összetartozásra és a harmóniára van behangolva, és elkezdik azt kérni tőletek, hogy visszhangozzátok az Erőteret.

Nos, ez más azonosító szavakkal is rendelkezik, és néhányan már lehet, hogy meg is tapasztalták ezt. Voltak olyan közvetítések és mások is, akik leírták, hogy elkerültek egy olyan helyre, ahol azzal rezonáltak, ami körülöttük volt. Ez az Erőtér. Az Erőtér jóindulatú, harmonikus rezgés. Ha ezek után mentek és a tudatosságotokkal együtt vele együtt rezonálnátok, akkor aktiváljátok a sejtszerkezeteteket, és hosszabban éltek. Tudtátok, hogy a saját tudatosságotokon belüli, a megfelelő helyen és időben történő Erőtérrel való összehangolódás és rezonálás, valóban spontán gyógyulást okozhat? Eltöprengtetek valaha azon, hogy ez hogyan lehetséges? Azok, akik totálisan és teljesen harmóniába tudnak jönni az Erőtérrel, azok tényleg irányítani és módosítani tudják az ismert fizikát! Hallottatok valaha a történelem folyamán olyan mesterekről, akik, úgy tűnt, hogy irányítással bírtak a fizika felett? Sokan közülük tényleg képesek voltak erre. Jelenleg is vannak olyanok a bolygón, akik meg tudják ezt csinálni. Az egyik, aki meg tudta ezt tenni, nemrégen hunyt el Indiában. (Sri Sathya Sai Baba – a ford.)

Elmondok nektek valamit, amit tudnotok kellene ebben az új energiában. 2012 óta az Erőtér tudatossága megnövekedett, és egyre több öreg lélek látja meg azt, hogyan képes harmonizálni és megtalálni a tudatosság azon frekvenciáit, amik az Erőtéren belül vannak. Ahogy mondtuk, a tudományotok elkezd neveket adni ennek, mert érzékelik és látják azt. Ez kívül áll a linearitáson, és „kvantum-felhangolásnak” vagy „kvantum-összefonódásnak” is nevezik. Sok szó van használatban ugyanarra a dologra. Ezek azt jelentik: „Dolgok, melyek furcsa nem lineáris módon akarnak együttműködni, és amelyek jóindulatúak és harmonikusak.” Szó szerint tehát: olyan dolgok, melyek normálisan nem működnének együtt, viszont mégis ezt teszik, amikor ki vannak téve az Erőtérnek. Ez egyre jobban és jobban megtörténik.

Az Erőtér használata

El szeretném mondani nektek, hogy miért is beszélek erről. Kedveseim, sokan vannak közöttetek olyanok, akik ott ülnek és azt mondják: „Nos, próbáltam és próbáltam. Elmentem ide és oda, de nem igazán találom azt a bizonyos pontot. Nem igazán találom azt a helyet, ami harmonizál és együtt rezeg a Teremtő Forrással.” Kedveseim, ebben az új energiában az Erőtér nektek lett megteremtve, az öreg lelkeknek. Az szó szerint, mint a tudatosságotok egy rezonáns frekvenciája, arra vár, hogy aktiválva legyen.

„Kryon, körmondatokban beszélsz!” Kedveseim, nehéz átadni nektek ezeket a fajta üzeneteket egy olyan valóságot illetőleg, amit azelőtt sohasem láttatok, ami nem lineáris, vagy nincs a hitrendszeretekben. Nincs-e értelme annak – különösen egy új energiában –, hogy a Szellem, a Teremtő Forrás jóindulatúnak és segítőkésznek állítsa be a fizikát? Nincs-e értelme annak, hogy számos olyan dolog van, amit felfedezhettek és amire „rákapcsolódhattok” annak érdekében, hogy értelmet nyerjenek és megoldásokat teremtsenek meg?

A társam a szinkronicitás megteremtésével és az általatok „szerencse tényezőnek” nevezett dolog megváltoztatásával kapcsolatos tapasztalatairól beszél. Ez az Erőtérrel történik. Amikor leszáll egy olyan repülőgépről, ami mechanikai problémák miatt tért vissza a kapuhoz, akkor segítségre számít, és az Erőtérrel rezonál együtt. Ez az, ami egy olyan harmonikus megoldást mutat meg neki, amellyel sohasem rendelkezett volna. Hívhatjátok ezt „kibővített intuíciónak” ha szeretnétek. Az Erőtér az, ami azoknak segít, akik ráhangolódnak, és az koordinálja a dolgokat – összerakja őket. Ugyanarra a frekvenciára harmonizálja és azon rezegteti a különböző dolgokat. Értelmezzük ezt a harmonizálást „megoldásként”, és egy olyan életként, aminek értelme van. Ez egy olyan energia, ami akkor válaszol a problémákra, amikor nem gondoljátok, hogy egyáltalán lennének válaszok!

Létezik egy gyorsító rendszer, hogy segítsen kapcsolatban lenni az Erőtérrel. Talán meditáltok, kértek, imádkoztok egy ideje, így egy kis segítséget szeretnék adni nektek itt. Tudjátok, hogy mi a Veleszületett? A Veleszületettet az emberi lény okos testjének hívják. Ez csaknem olyan, mint egy olyan bennetek lévő testi érzékenység, ami túlmutat rajtatok. Ez a test azon része, amelyet izomteszteltek (kineziológia). Tudtátok azt, hogy egy bizonyos módon kérdéseket tehettek fel a testeteknek, és így olyan válaszokat kaphattok, amit a tudatosságotok nem tud? Ez hát az okos test. A testeteknek van egy olyan része, ami többet tud, mint ti magatok, és amit Veleszületettnek hívnak. Az új energia része egy olyan tulajdonság, ami elkezdi felépíteni a hidat közöttetek és a Veleszületett között. Amikor a híd végül megépül, akkor a saját intuitív orvosotokká váltok! Jelen pillanatban még nem vagytok azok. Azonban a titok a Veleszületett és a válasz az Erőtér használatára. A Veleszületett már kapcsolatban van az Erőtérrel. Ez azt jelenti, hogy Ti már kapcsolatban vagytok vele.

Eltűnődtetek-e valaha azon, hogy hogyan is működik a homeopátia? Egy oldatot tesztek a nyelvetek alá, amely olyan kevés milliomodnyi részecskével rendelkezik, ami majdnemhogy mérhetetlen a tudomány számára. Az oldat egy megtervezett „szándék program”, készen állva arra, hogy közölje a testtel, hogy mit is szeretnétek, hogy az tegyen. Aprócska kémiával olyan utasításokat jelez a testnek, ami messze túl kicsi ahhoz, hogy kiváltson egy reakciót, ám a testetek mégis azonnal meglátja azt. Sok országban a homeopátia az a mód, amivel kezelnek, mindazonáltal tudományosan nem lehet bebizonyítani. A Veleszületett meglátja a nyelv alatt lévő utasítást, és aztán azonnal megadja a test számára a parancsokat. Az okos test nagyon is okos. Az felelős az üzenetek meglátásáért, és az azok szerint való eljárásért, annak érdekében, hogy az Erőtérhez kapcsoljon benneteket. Az Erőtér egy olyan jóindulatú és harmonikus fajta fizika körülöttetek, ami fokozza a gyógyulást, békét teremt, hagy benneteket örömben ücsörögni, és mindenhol ott van. Egy napon az Erőtérnek más neve lesz, de most elmondom, hogy ez a titok az új energia számára. Ha megpróbáltok kapcsolatba kerülni az Erőtérrel, és ha meditáltatok, kértetek, és frusztrálva ültetek ott, akkor itt az ideje, hogy helyette a Veleszületettel lépjetek kapcsolatba. Az már eleve ott van, beépítve a testetekbe.

Hadd beszéljünk egy pillanatig arról, hogy hogyan is beszélhettek a Veleszületettel. Azt szeretném, ha megértenétek és meglátnátok azt, amit most már három éve tanítunk nektek. Vannak olyan új, befolyásoló erők, amikről még nem tudjátok, hogy léteznek. Ezek ti vagytok, fennhangon szólva a Veleszületetthez. Ez ti vagytok, ahogy utasításokat adtok a saját testeteknek, azt mondva neki, amit akartok, hogy halljon. Ez erőteljes dolog, és egy régi feltevés nagyon új továbbfejlesztése.

A legnagyobb, leghatékonyabb és a legújabb eszköz pillanatnyilag a „jól megszerkesztett megerősítések”. Egy hangosan kimondott megerősítés pozitív, erőteljes megerősítése annak, hogy kik vagytok. Egy jó megerősítéssel nem kértek semmit. Nem is kívántok semmit. Helyette olyasmit fejeztek ki vele, ami a sajátotok. A Veleszületett az, aki ezt elsőként meghallja és reagál rá. A Veleszületett folyamatosan figyel! Évekig izomteszteltétek és homeopátiáztátok! Ott van egy antennával, készen arra, hogy figyeljen, és nincs semmi, ami nagyobb hatással bírna rá, mint a hangotok és a tudatosságotok, amint fennhangon kijelenti, hogy milyenek is vagytok.

Hosszú évekkel ezelőtt, egy régebbi energiában, megkérdezték Kryont, hogy: „Szükséges a megerősítéseket hangosan kimondani, vagy mondhatjuk őket magunkban is?” A válasz akkor ez volt: „Mondjátok magatokban, mert nincs különbség a kettő között.” Nos, ebben a felfokozott energiában, változtatok a történetemen. Ebben az új energiában, az Erőtér megnövekedett. Jobban elérhető a vele való szinkronizáció, összefonódás, mint korábban valaha is. Készen áll rá, hogy a helyzetek tekintetében, biológiai és tudati szinten is összerakja a dolgokat a számotokra. Készen áll rá, hogy olyan módon fedje fel nektek a Felsőbb-Éneteket, amit a múltban csak reméltetek. A fő eszköz az, hogy beszéltek hozzá, és ennek a legjobb módja most a tudatosságon keresztüli hangos megerősítés.

Ez az, amiért bolygószerte robbanást fogtok látni a javasolt megerősítések terén. Ezek több, mint egy évszázada jelen vannak (Emile Coué – a ford.), de kedveseim, most van az, amikor virágoznak. Az oka pedig az, hogy kapcsolatba kerülhettek azzal, ami a saját okos testetekben van, ami pedig már eleve kapcsolódik azon fizika jóindulatúságához, amit Erőtérnek hívnak.

Nos, vannak olyanok az itt helyet foglalók között, akik azt mondják: „Nos, bárcsak tudnám mi az, amit Kryon mondott. Néha nehéz rájönni erre.” Csodálatos, hogy nem kell tudjátok, nem igaz? Nem kell, hogy ismerjétek! Átadtam nektek egy olyan eszközt, ami gyakorlatias dolog a 3D-ben. Elmondtam a működését, a részleteit, és az okát is. Azonban, csak ti tudjátok igazolni. Csupán annyit mondok nektek, hogy legyetek óvatosak, hogy mit mondtok ki! Szerkesszétek meg pozitív módon, amit a testeteknek mondtok! Ez a kijelentésetek arról, hogy kik is vagytok.

Nos, legyetek óvatosak, mert vannak közöttetek olyanok, akik túl lineárisak ahhoz, hogy ezt megtegyék! Betegek vagytok, és köhögtök, aztán elkezditek megerősíteni, hogy jól vagytok. Látva ezt, így szóltok: „Csak tagadásban vagyok. Itt vagyok köhögve, ugyanakkor azt állítom, hogy meggyógyultam?” Még csak el sem tudjátok kezdeni megérteni a többdimenziós fizika körét. Amit tesztek, az a jövő időfraktáljának a felfokozása. Azt teremtitek meg, ami (a gondolkodásotokból származóan) még nincs itt, de mi látjuk már ennek a módját. Az Erőtér már jelen van, és dolgozik a megoldáson – az már létezik.

Látjátok ennek a lehetőségeit? Ki tudjátok ezt jelenteni anélkül, hogy az elmétek megpróbálna egyenlőtlen dolgokat összerakni? A beteg személy kimondhatja hangosan, hogy: „Meggyógyultam, teljes vagyok. Köszönöm!” Aztán a következő pillanatban köhögnek! A szűkölködő személy ezt mondhatja: „Bőséggel rendelkezem az életemben, és nem kell aggódjak napról-napra. Megvan mindaz, amire szükségem van, mert megérdemlem.” Ugyanebben a pillanatban pedig semmi sincs a bankszámlájukon. A különféle helyzetekkel vagy kapcsolatokkal megterhelt személy kijelentheti a teljes győzelmet! „Békés vagyok. Köszönöm Szellem, hogy keresztülvittél ezen a rettenetes dolgon.” Aztán, amikor feleszmélnek ebből a megerősítésből, még mindig benne vannak abban a szörnyű dologban!

Értitek, hogy mit mondok? Elkezditek kijelenteni azt, hogy kik is vagytok, mert ez az, akik lesztek. A lineáris időtökben ez még nem történt meg, de a számunkra igen! Figyeljetek ide, mindannyian, akik ezt hallgatjátok: tudom, hogy van valami mondanivalótok a testetek számára – tudom. Itt az ideje kapcsolódni az Erőtérhez! Több is lesz még, mert érkezőben van a 2. rész.

Kedveseim, már fel vagytok szerelkezve. A kapcsolódásotok ehhez a mezőhöz, már ott van. A fizika valóban rendelkezik egy állásfoglalással, ez pedig a kitárt karú jóindulatúság, ami azt mondja: „Gyere, és nézd meg, hogy hogyan tudunk segíteni!” Ez a Teremtő és ezen energia csodája a mai napon. Azt kéri tőletek, hogy rezonáljatok együtt valami csodálatossal, aztán lépjetek hátra és nézzétek, ahogyan működik!

Az Erőtér – 2. rész

Kis idővel ezelőtt elkezdtünk valami olyan dologról beszélni a fizikában, ami nagyon furcsa, és látszólag újdonság. Olyasvalamiről beszéltünk, amit az „Erőtérnek” neveznek. E jelenség sok néven ismert a fizikában, és elmondjuk újra, hogy azok, akik a „felhangolás” vagy méginkább az „összefonódás” szavakat használják, csupán a történet egy darabkájával rendelkeznek. Az Erőtér valami olyasmi, ami nagyon is valóságos, és a bolygón lévő új energiában minden eddiginél nagyobb részt játszik. Az Erőtér az, amit mi tréfásan az „állástfoglaló fizikának” nevezünk.

Egyensúlyra számítanátok a fizikában, igaz? A válasz mindig: igen. Arra számítanátok, hogy a fizika és a biológia harmóniában működnek együtt, hogy mindig jól működő dolgokat hozzanak létre, igaz? A válasz ismételten: igen. Azt is tudjátok, hogy létezik egy olyan különleges összhang, ami létrejön: a természet és a fizika alapelemei közötti szimbiózis. Ha megzavarjátok az egyik tulajdonságot, akkor az mindet megzavarja. Az emberiség számára nagyon nehéz kiegyensúlyozni olyasvalamit, ami a fizikában vagy a természetben kimozdult az egyensúlyából, mivel azt az emberek okozták. Tehát, már tudjátok azt, hogy a természet egyfajta egyensúlyra törekszik, és ezt el is éri, akár itt vannak az emberek, akár nem. Tehát a tudomány elismeri, hogy létezik egy rendszer. Ti is személy szerint tudjátok, hogy a metafizikában létezik egy rendszer. Az Erőtér azonban valami olyan, ami mindezek felett áll, és a váltás miatt, nagyszerűbb módon kezdi el megmutatni önmagát ezen a bolygón.

Túlhaladtatok a jelzésen

Amikor végrehajtottátok ezt a 2012-es váltást kedves emberiség, akkor az majdnem olyan volt, mintha kijelentettétek volna, hogy: „Maradok!” Egy olyan evolúciós folyamat kezd megtörténni, amit újra és újra átbeszélünk. Viszont ebben a folyamatban létezik egy olyan katalizátor, ami elkezdett bekövetkezni. Ez egy olyan katalizátor, ami hatással van magára a körülöttetek lévő valóságra, és az ténylegesen „együttműködik” azon harmonikus dolgokkal, amiken dolgoztok. Sokszor elmondtuk korábban, hogy: „Hátszeletek van ebben az új energiában”. Ám ez több ennél...

Az Erőtér – ahogyan azt korábban meghatároztuk – egy „körülöttetek lévő jóindulatú energia, ami harmóniát teremt.” Összetolja a dolgokat, hogy harmóniát teremtsen. Most azonnal így szólhattok: „Várj egy pillanatra! A fizikának valami olyasminek kellene lennie, ami abszolút és állandó. Ez egy szabályrendszer, ami meghatározza a dolgok működését, nem pedig valami olyasmi, ami tudatossággal rendelkezik.” Csakugyan ezt tanultátok, azonban elmondom, hogy létezik egy olyan tulajdonsággal bíró fizikai törvény, ami megpróbálja összekapcsolni a dolgokat. Lehetséges ez? Kedveseim, ez nem igazán különbözik az Anyatermészettől, vagy Gaiától. Tényleg nem! Ez egyszerűen egy másfajta szimbiotikus kapcsolat, ahol az emberi lény kapcsolódik vagy kapcsolatba került a Teremtő Forrással. Ez olyasvalami, ami összetolja a dolgokat, másképpen működteti őket, megnyitja a harmónia ajtóit és sugárútjait – ez az „Erőtér”. Egyre többet és többet fogunk beszélni róla. Pillanatnyilag az Erőtér nyilvánvalóvá és magától értetődőbbé válik, majd elkezd olyan különböző dolgokat megteremteni, amikre talán számítotok is.

Korábban ma reggel

Térjünk vissza a reggeli üzenetre! Elkezdtem megosztani veletek azt, hogy megvan az oka, miért is élnek az emberi lények ezen bolygó olyan területein, amelyek nem láttak még háborút. Ha vettek egy pillantást arra, hogy az elmúlt 25 évben honnan is jött a legtöbb közvetítő, akkor ez mind olyan föld, ami nem látott még háborút. Ez azért van így, mert a bolygó Kristályhálója emlékszik az emberek évszázadokon átívelő cselekedeteire, és valós időben mutatja be őket azoknak, akik most ott élnek. Tehát azok, akik olyan friss élőhelyeket találnak bolygószerte, ahol nincsenek ott a dráma, a háború, a halál, és a szomorúság rétegei, azok szó szerint „szűz tudatosságú földön” ülnek – érintetlenül a tömeges emberi mészárlás sötétségétől.

Az öreg lélek kapcsolat

Ez a fajta föld valami olyasmit is megteremt, amit az Erőtér egyre inkább felhasznál. Bolygószerte sokan hívást éreznek bizonyos területekre. Azon tűnődnek, vajon miért is érzik ezt, miért is élnek ott. Nem tűnik fontosnak az sem, hogy milyen a hőmérséklet. (Kryon mosolyog – ez a közvetítés Alaszkában történt) Egy bizonyos helyen vagytok, és azt érzitek, hogy ez a tiétek, hogy ez az, ahol tartózkodni fogtok. Még ha távoztok is onnan, folyamatosan visszahúz. Egy bizonyos fajta tudatosság járja át a természet ilyenfajta helyét, mindenhol a bolygón. Ez valami olyasmi, amiről beszélni szeretnék.

A társam nemrégiben egy Patagóniának nevezett csodálatos, távoli, érintetlen helyen járt. Nagyon kevés ember él ott, de azok, akik igen, azt fogják mondani nektek, hogy ottmaradnak. Számukra nincs más ehhez hasonlatos hely a bolygón. Talán még azt is érezhetik, hogy „odahívták” őket. Néhányuk egyedül él ott. Vannak más olyan helyek is, mint ez, ahol nem voltak nagy háborúk, tömegpusztítás, és ahol a történelem tiszta rétegei találhatóak. Azok, akik ott élnek, érzik ezt. Ezek a helyek jobban összetartoznak Gaiával és a természettel, mint mások a bolygón.

Nos, ez a magyarázat azon hallgatók és olvasók számára lehet hasznos, akik ilyen helyen élnek, és arról elmélkednek, hogy miért is vannak ott. Erről beszéltünk a sivatagban, a vadonban, a szigeteken és a hegycsúcsokon is. Erről beszéltünk szerte a bolygón, ahol csak léteznek ilyen helyek. Valami történik veletek. Ha bármi ilyen helyen éltek, elmondom nektek, hogy az Erőtér miatt ebben az új energiában erősebb a kapcsolat köztetek és az emberiség egésze között! Nos, ti pedig azt gondoltátok, hogy remeték vagytok, igaz?

Ti, akik öreg lelkek vagytok, kapcsolódtok más öreg lelkekhez. Tudtátok ezt? A kapcsolat ezoterikus jellegű, nem pedig fizikai. Ez az ezoterikus családotok. Figyeljetek ide! Sok öreg lélek él olyan helyeken, melyek nem érintetlenek, és egyáltalán nem frissek. Gondoljatok csak azokra, akik a Közel-Keleten, a „helyzet” bármelyik oldalán élnek. Olyan földön ülnek, ami mindig gondoktól terhes – a horror többszörös rétegein élnek. Amilyen mélyre csak leásnak, más olyan városokat találnak, amiket meghódítottak, és nagy fájdalommal illetve halállal vettek be. Milyen esélyük van, amikor meditációba merülnek? Hogy tudnak a tudatosságnak akár egy semleges állapotába is kerülni? Hogyan képesek elkezdeni egy olyan békés ábrázatot teremteni, ami az érintetlen energiából ered? A válasz? Első alkalommal mondom el nektek: az Erőtér harmonizálja őket össze.

Belemerülhetnek egy meditatív állapotba, és szövetségre léphetnek a ti területeteken lévő energiával azért, mert ti ott vagytok, megtartva azt. Megérezhetik a korlátlanul csodálatos, friss és szűz földet. Az ezen helyeken jelenlévő Gaiához való kapcsolódást ők is használni tudják, és még csak ott sincsenek! Ennek az az oka, hogy akik azokon a helyeken élnek, „közvetítik” azt a számukra, anélkül, hogy tudnának róla. Ez része annak, amit az öreg lélek tesz, amely újdonság és nagyon ezoterikus. Tehát, ha ezen helyek egyikén éltek valahol a bolygón, és tudatában vagytok eme dolgoknak, akkor azok vagytok, amiket én „világítótoronynak” hívok. Egy adóállomás, ami azt sugározza, amivel ti rendelkeztek, de ők nem, viszont ádáz szükségük van rá. Ezt fontos tudnotok. A nyugtalan helyeken bolygószerte segítséget kapnak tőletek, mert egy ilyen területen éltek, és tartjátok ezt az energiát a számukra.

Ez meglehetősen új információ, mert az Erőtér mindig is létezett, de ebben az új – 2012 utáni – energiában, ez egy olyan Gaia fizikai tulajdonságai közül, ami elkezd meg- és átváltozni. Az Erőtérben való ezen változás nem csak azért fordul elő, mert véghezvittétek a váltást, hanem a csomópontok és a nullpontok is kiváltják, amiket korábban sokszor átbeszéltünk már. Ez a kiváltójel, hogy valami történjék a kristályhálóval. Ahogyan ez a 12 pár csomópont és nullpont idővel működni kezd, egy olyan sokkal jobb beállításba fogják igazítani a Kristályhálót, ami egy magasabb emberi tudatossággal fog együttműködni. Gaia valóban jobban bevonódik itt a dolgokba, mint bármikor korábban, így ez egy jó információ mindazok számára, akik szeretnének leülni és megérezni Gaia ősi tisztaságát és csodáját egy olyan helyen, ahol ez egyszerűen nincs.

Sok öreg lélek nagyon nehéz helyen él. Talán egy nagyváros kellős közepén, kapcsolódás nélkül. Lehet, hogy mechanikus dolgokkal vannak körülvéve, olyan mágneses mezőkkel, amelyek zavaró hatással vannak az életre. Hogyan fogják valaha is megérezni Gaia szépségét és csodáját? Tehát, azt mondom nekik, hogy vegyék az adást, mert bolygószerte léteznek adó- és világítótornyok az érintetlen, csodálatos, és az Anyatermészettel szilárd és örök kapcsolatban lévő területeken! Meghívom őket, hogy érezzenek rá erre! Ez csupán egyetlen az új dolgok közül. Az öreg lelkek elkezdenek egymásnak sugározni. Nos, nem kellene meglepődnötök azon, hogy ilyesfajta dolgok megtörténnek.

Kölcsönhatás másokkal

Van egy másik tulajdonság is. Erről nehéz beszélni, mert ennek az emberi természethez, személyiséghez, régi rossz szokásokhoz és a félelmekhez van köze. Ez személyes dolog, de szükséges felhozni. Hadd kérdezzek meg mindenkit, aki hallgatja vagy olvassa most ezt: hogyan beszéltek másokhoz? Mi a természetes, a semleges pont? A hallgatóságot kérdezem, aki most figyel és ezt olvassa. Talán azt mondanátok: „Nos, egy kicsit erélyesnek kell lennem, hogy megkapjam azt, amire szükségem van, mert egy nehéz helyen élek. Tehát, talán egy kissé aggresszívabban közelítem meg a dolgokat, mint más emberek.” Ezt kérdezném tőletek: „Ez azt jelenti, hogy barátságtalanok vagytok velük?” A válasz: „Nos, nem gondolom, hogy az lennék, de néha azt mondják, hogy az vagyok. De ez az egyetlen módja annak, hogy megkapjam azt, amire szükségem van.” Erre én azt mondom: „Igazán?”

Valami hamarosan meg fog történni, és az Erőtér miatt el szeretném mondani nektek, hogy micsoda. Kedveseim, sok évig mondtam azt, hogy ezen új energián belül nem lesz további „kerítésen való ücsörgés” (az állapot, amikor valaki nem foglal állást, hanem csak várakozik – ford.). Ez alatt azt értem, hogy nem állíthattok magatokról egyfajta dolgot, a nyilvánosság előtt pedig egy másikat. Ezt sokmindennek nevezik, de a kerítésen ücsörgés a legjobb rá. Például, tetszik nektek az üzenetem, de nem akarjátok szükségképpen elkötelezni magatokat ezekre az ezoterikus dolgokra, miután a közvetítés véget ér.

Hogyan bántok a felszolgálóval, aki kijön az asztalotokhoz, amikor vacsoráztok? Ez a személy egy szolga vagy családtag? Hogyan bántok azokkal, akik az úton elétek vágnak? Mit mondtok másokról, amikor nincsenek jelen? Most azt mondhatjátok: „Nos, ez egy jó tanács. Köszönöm Kryon! Kedvesebb leszek.” Ez nem az, amit mondok nektek. Azt szeretném elmondani, hogy valami zajlik itt. Látjátok, az Erőtér harmóniát „akar”. Próbálja összerakni a dolgokat, és elkezdi megnövelni a hatását. „Micsoda?” – kérdezhetnétek. „Hogyan 'akarhat' a fizika bármit is?” A víz lefelé folyik. A fizika ezt akarja? Nem tudatos szinten. A gravitáció jogcímén teszi ezt. Mi van akkor, ha léteznek további törvényei a harmóniának? Mi van, ha a kíméletlenség nem kívánatos eredményeket teremt? Maradjatok velem!

Az Erőtér mindenhol ott van körülöttetek. Talán Kryont hallgatjátok, talán ezoterikus találkozókra jártok. Már minden olyat hallottatok, amit el kellett mondjak nektek az együttérzés gyönyörűségéről, és arról, hogy hogyan léptek be az együttérzés korszakába. Még azt is hallottátok, hogy mit jelent a „könyörületes cselekedet”. Csak figyeltek és hallgattok, bólogattok, aztán elmentek és azt csináltok, amit akartok.

Amikor valaki kellemetlen a számotokra, akkor barátságtalanok vagytok vele. Az oka? Megszokás. Ez az egyetlen módja annak, ahogyan korábban éltetek. Talán az, ha megbántjátok az embereket és kíméletlenek vagytok velük, eredményes számotokra. Ez működik nektek? Számotokra ez így van és kész. Aztán visszajöttök a találkozónkra, meghallgatjátok Kryont, és nagyon jól érzitek magatokat. Nagyon spirituálisak vagytok mindaddig, amíg el nem hagyjátok a találkozót. Aztán a „megszokás” folytatódik. Ez többé már egyáltalán nem fog működni. Hadd mondjam el nektek, hogy miért!

Kedveseim, az Erőtér harmóniát szeretne teremteni, és össze akarja rakni a dolgokat. Ha az Erőtér nem tudja összetenni a dolgokat, akkor a dolgok még kiegyensúlyozatlanabbakká fognak válni, mint valaha. Ha a víz nem tud lefolyni a hegyen egy mederben, akkor helyenként túlcsordul és árvizet teremt, rombolást hoz. Hogyan akartok gyorsabban megöregedni és hamarabb meghalni? Ha ez az, amit akartok, akkor folytassátok csak a kerítésen ücsörgést, mert az Erőtér magát a sejtszerkezeteteket továbbra is a harmónia irányába tolja, amit a megszokásaitok miatt elutasítotok. Ez a visszautasítás kiegyensúlyozatlanságot idéz elő a kémiátokban, ami pedig kiegyensúlyozatlanságot fog eredményezni a személyiségetekben. Ennek a kiegyensúlyozatlanságnak van egy másik hozadéka is, amit többen közületek meg is éreztek, valamint azon csodálkoztok, hogy miért is vagytok állandóan fáradtak. Csak nem a kerítésen ücsörögtök?

Ez annyira mélyenszántó, mindazonáltal közületek sokan még csak nem is tudják, hogy ez történik. Elmondom nektek, hogy azok, akik megtanultak együttérezni, sokkal tovább fognak élni. Jelenleg azok a dolgok történnek meg, amikről elmondtuk, hogy megtörténhetnek, ha elhagyjátok a jelzést. Amikor 26 évvel ezelőtt idekerültem, mondtam nektek, hogy számítsatok néhányra ezen dolgok közül, és ezek most meg is történnek. Az egyik közülük ez: „Nem ülhettek a kerítésen! Vagy kapcsolatban vagytok valamilyen módon a Szellemmel, vagy nem. Nem tettethetitek, mert a testetek tud róla.”

Kedveseim, ez nem büntetés, hanem inkább egy fizikai rendszeren belüli egyensúly. Ez a szépség rendszere. Harmonizálni akarja azt, amit tesztek, és ez egy nagyon jóindulatú rendszer ám. Vannak olyanok, akik azt mondják: „Nos Kryon, hallak téged. Ezt szeretném csinálni. Jobban szeretnék harmonizálni, de egész életemben rendelkeztem ezzel a szokással. Egyszerűen így működöm. Mit tehetek?” Íme, amit mondani szeretnék nektek. Ez az új energia egy sokkalta magasabb reakciót von maga után egy bizonyos adott tudatossághoz. A szándékotok és a megerősítéseitek a változáshoz, hogy együttérzőbb személlyé váljatok, csodákra képes. Engedjétek, hogy a testetek meghallja ezt, és az Erőtér is meg fogja! A szándékotok energia. Az Erőtér energia. Ez fizika, és az Erőtér segíteni fogja ezt a folyamatot a számotokra. Ez lesz a „hátszeletek”, és azon fogjátok kapni magatokat, hogy másképpen gondolkoztok a dolgokról, másképpen tekintetek a többiekre, más szavakat használtok, és hogy megváltozik a szokásotok.

Sokan még arról is beszámolnak, hogy több energiájuk van ezen felfrissítő változás okán. Érezni fogjátok a sejtszerkezetetek gyógyulását, ahogyan azt sohasem tette korábban. Tudtátok, hogy a testeteken lévő sérülések is gyorsabban fognak gyógyulni? Ez valóságos dolog. A haj és a körmök gyorsabban fognak nőni. Az oka? Olyan harmónia jelenléte, mint sohasem korábban. Megteremtitek a medret a víznek, ami sohasem volt ott korábban. Hogyan fogadnátok mindazt, amit az évek során mondtam nektek, és amit végül a személyiségetekre alkalmaztok úgy, hogy egy jóval együttérzőbb emberré váljatok, és ne kapjátok fel hamar a vizet? Mindez azért lehetséges, mert az Erőtér a ti oldalatokon áll. Vegyétek ezt úgy, mint egy fenséges angyali jelenlétet, amely készen áll arra, hogy segítsen nektek mindazzá válni, amivé szeretnétek – együttérzőbbé, „mesterszerűbbé”.

Elmondtam már nektek a következményeket, és az nem csupán annyi, hogy hosszabb ideig fogtok élni. Az emberek észre fogják venni a változásotokat, a közvetlen körülöttetek lévő emberek. Ha elég fiatalok vagytok, akkor a gyermekeitek észre fogják venni. Azt mondom, hogy akár még az állataitok is észreveszik! Oda fognak jönni hozzátok, mikor korábban nem tették, mert most békét áraszt a Merkabátok mintázata. Egy olyan többdimenziós mintát, ami teljesen különböző attól, amilyen az korábban volt. Az állatok ezt meg tudják érezni. Nincs harag, nagyon kevés dráma, békés arckifejezés – tulajdonképpen ti ösztönzitek az együttérzést!

Kedveseim, nem adnám át nektek ezt az információt, ha nem így lenne. Azt szeretném, ha készen állnátok többre is ebből! Ez kezd el megtörténni mindenhol a bolygón, de különösen az öreg lelkekhez beszélek, akik a kerítésen ücsörögnek, és vágynak a változásra. Gyertek és élvezzétek az energiát! Úgy fogjátok találni, hogy a mások iránti együttérzés következményei sokkalta nemesebbek, mint amit a régi szokásaitok voltak képesek elérni.

Itt az idő, hogy összehangolódjatok a Teremtő Forrással, ami egy az egész testetekben végbemenő energiaébredés. Ez itt van számotokra, ahogy mindig is itt volt. A legkönnyebb dolog, amit tehettek, hogy lazítotok és megtaláljátok azt az együttérzést, ami mindig is ott volt. Ezek azok a dolgok, amiket ma el szerettem volna mondani nektek. Ezeket kellett elmondani. Ez az, ami a váltáson belül történik. Olyan sokféle módon fogjátok észrevenni és látni ezt, mert még azok is a bolygón, akik nem vették magukra a spiritualitást, hasonló eredményeket fognak kapni a könyörület alkalmazása által.

Figyeljetek ide kedveseim! A régi energia és a sötét módszerek még sokáig veletek lesznek, megpróbálva újjászervezni önmagukat. Néhány ilyen még azt is fogja mondani nektek, hogy nem kellene kedves embereknek lennetek. Azt fogják mondani, hogy a kedvesség gyengeség, és megkérdezik: „Azt akarod, hogy gyenge legyél?” Ez egy régi trükk arra, hogy visszahúzzanak benneteket a múlt módszereibe, és ezt sokan be is veszik. Mik ennek a következményei?

Azok, akik barátságtalanok, barátságtalanságot és kiegyensúlyozatlanságot fognak teremteni, a saját elhalálozásukat fogják manifesztálni. Azok, akik jóakaratúak és együttérzőek, csodálatos dolgokat fognak bevonzani, és ez működik is. Figyeljétek csak meg! A csalókra is figyeljetek, mert még tart a csata. Úgy volt régen, hogy az, ahogy viselkedtetek, semlegesnek számított a bolygón. De nem így most. Vannak olyanok, akik azt kérdeznék: „Hogyan létezhet ez a személy, és lehet ilyen goromba más emberekkel? Hogyan tud este aludni?” Ezt már hallottátok korábban. Nos, elmondok nektek valamit. Azon a napok már elmúltak, és nem fognak este aludni. A saját végleges elhalálozásukat fogják megteremteni. Olyan helyzetek fognak előjönni, amelyek ezt a konkrét dolgot fogják megmutatni nektek.

Íme egy eredmény: Több fény van a bolygón, mint korábban valaha. Ez számos dolgot megteremt, de ezt már elmondtuk korábban. Figyeljétek a sötétséget, hogy úgy harcol veletek, mint soha azelőtt! Figyeljétek meg a harmónia Erőterét, ahogy mindent bevesz! Ez majdnem olyan, mintha az Anyatermészet szépsége elkezdene hatni az emberiségre is. Az Erőtér olyan szimbiotikus rendszereket fog megpróbálni létrehozni, amelyek együttérzéssel és szépségben működnek együtt. Ez meg fogja változtatni az emberi természetet, de ezt is elmondtuk már korábban. Tarts ki, öreg lélek! Számítsatok a jó dolgokra, mindegy, hogy mit is láttok, vagy hogy mit vártatok el a múltban.

Kryon vagyok, az emberiség szerelmese. Gratulálok nektek a váltás rátok eső része miatt!

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2016. 07.-08.
Kryon: Az Erőtér (17.56 KB)
Kryon: Az Erőtér (129.14 KB)