Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Mindig adott helyben egy rendszer, és az új energia ezen különleges esetében a rendszer éppen annyira tiszteletben tartja az öreg lelket, mint bármilyen más mai rendszer.

Kedveseim, sokszor elmondtuk nektek korábban azt, hogy akik az idő ezen pontján változást hoznak a bolygótok számára azok, akik a legtöbb tapasztalattal rendelkeznek. Amikor azt mondjuk, hogy a „legtöbb tapasztalattal rendelkeznek”, akkor úgy értjük, hogy azok, akik a Földetek energiáján belül újra és újra életeket éltek meg ezen bolygón. Ezek valóban azok az öreg lelkek, akikről beszélünk és ők tapasztalatok életöltőivel rendelkeznek.

Szeretnék elmondani nektek valamit, ha még nem tudtatok volna róla. Az öreg lelkek azok, akik éppen most ébrednek fel az új elképzelésekre és felfogásokra. Egy öreg lélek lehet 20 év alatti és 80 év feletti is. Az életkorotok nem számít, az csakis a jelenlegi életetek mértéke. Az Akasha korotok árulkodik arról, hogy hány életöltőt töltöttetek el, és hogy milyen bölcsek vagytok ma emiatt.

Még ma, most is vannak olyanok, akik azt kérdeznék, hogy: „Öreg lélek vagyok?” Mielőtt ezt meg tudnátok válaszolni, át szeretném adni nektek az öreg lélek néhány paraméterét, hogy ezen találkozó utolsó pillanataiban gondoljatok majd vissza rá. De még mielőtt megtenném ezt, újfent el szeretnék mondani nektek valamit. Látom az ittlétetek kellemességét, szépségét és célját. A fátyol másik oldaláról érkeztem, ahol nincs idő és a valóság érzékelése messze különbözik az ittenitől. Azon a helyen, ahol én vagyok – ha egy helynek szeretnétek hívni – ott meg van az elismerése mindannak, amik vagytok. Látjuk az általatok megélt egyéni élet frusztrációját, és ezzel egy időben azon életek szépségét is, amelyeket korábban éltetek meg. Láttuk, hogy min mentetek keresztül és miben hittetek azért, hogy itt legyetek. Mindezeket egyben látjuk a maguk nagyszerűségében és még azon tűnődtök, hogy: „Öreg lélek vagyok-e?” Bámulatba ejtő a számunkra az, ahogyan itt ültök és azt hallgatjátok, hogy egyáltalán feltegyétek-e valaha is a kérdést.

Kedveseim, olyan sok minden van, amit szeretnék, ha éreznétek, olyanokat, amikről még csak beszélni sem tudok. Azt szeretném, ha ez az üzenet igazul csengene, így tudnátok, hogy kik is vagytok. Egy olyan utazást szeretnék elindítani, amely segít visszaigazolni azt, amit néhány szinten már tudtok is. Öreg lélek vagy. Hadd tegyünk egy kijelentést. Tudom, hogy kik vannak itt. Mindenki, aki ebben a pillanatban hallgatja a hangomat ebben a szobában: öreg lélek – mindannyian, mindegyikőtök.

Mérhetetlen változatosság van jelen köztetek azt illetően, hogy milyen hosszú időt töltöttetek el egyenként a bolygón. Arra gondolva, hogy mit tapasztaltatok meg, a változatos kultúrákra, amelyekben voltatok, a csatákra, amiken keresztülmentetek és az okokra, amikért eljöttetek. Azt szeretném mondani nektek, hogy ezen csoport tapasztalata elképesztő és ez nem az, amire gondoltok. Lineárisan gondolkoztok és azt gondoljátok, hogy egyszerűen csak másfajta emberekként éltek le egy bizonyos számú életet. Ehelyett mi Földi katalizátorokként látjuk az életeiteket.

Mi egy életöltőt a Földön lévő lélek „tapasztalatának” vagy „kifejezésének” hívjuk. Mit gondoltok egy olyan lélekről, aki 3 hónapra jön és aztán távozik? Azt gondolhatjátok, hogy valami nem stimmel ott, ahol egy gyermek elvesztésének a tragédiája történik meg. De a valóságban ez a szülők lelkeivel való előzetes megegyezéssel történt. Így ez egy olyan lecke, amit meg kellene tanulni, vagy meg kellene tanulni másoknak átadni. Ez egy olyan lehetőség lenne, ami a szülők számára van átadva azért, hogy a szomorúságon keresztül spirituálisakká váljanak. Mi a helyzet ezzel? Nos, ez egy olyan életöltőt képvisel, amely a lehetőségei által mélyenszántó, és csak 3 hónap hosszú! Ez az élettapasztalat gyakran csak az öreg lelkek számára adatik meg. Gondoltatok arra, hogy meglehet, már ti is tettetek valami ilyesmit? Ez annyira alapvető, olyan mélységes és jelentőségteljes dolog! Talán egy anya felébredt spirituálisan, és feltette a kérdést az életével kapcsolatban azért, amit tettetek és amibe beleegyeztetek, hogy megcsináljátok... hogy eljöttök csupán 3 hónapra, aztán távoztok.

Mi a helyzet azzal, hogy csak addig jöttök el erre a Földre, ameddig 19 évesek nem lesztek és aztán a csatamezőn fejezitek be egy kés által, amely keresztülhatol rajtatok? Azt mondhatjátok, hogy: „Mi jót tesz ez bárkinek is? Ez egy élet elpazarlása!” Azt szeretném mondani nektek kedves emberi lények, hogy minden lélegzetvétel, amit öreg lélekként tesztek meg ezen a bolygón az jelentőségteljes, számon tartott, rögzítve van és csodálatos. Néhányan közületek voltak a csatamezőn olyanokként, akik elbuktak, és páran közületek pedig győztesekként is. Ez egy tapasztalat, és erre mind az öreg lélek által van szükség ebben a pillanatban. Mi jót is tesz ez? Talán eléggé emlékeztetni fog benneteket rá, annyira, hogy egy napon rendelkezni fogtok az erővel, és azt mondjátok majd, hogy: „Nem lesznek többé csatamezők!” A bölcsességetek felismerheti azt, hogy nem számít győztesek vagy vesztesek vagytok-e, mivel mindkettő oda nem illő alacsony energiát képvisel az új Föld számára. A háború nem elfogadható dolog! Csakis egy öreg lélek tudhatja ezt a tapasztalatán keresztül.

Lassan át szeretném adni nektek az öreg lélek jellemzőit, és arra foglak kérni benneteket, hogy tekintsetek majd magatokba. Más szavakkal, azt szeretném, ha személyes vonatkozásban elemeznétek ki ezeket a dolgokat. Ne csapjátok be magatokat! Ne legyetek tagadásban! Azt szeretném, ha most leülnétek és letisztáznátok ezt magatokban. Vajon ezek a ti tulajdonságaitok?

Első tulajdonság

Az első ok, amiből tudjátok, hogy egy öreg lélek vagytok – az, hogy itt vagytok és ezt hallgatjátok! Nem rendelkezem annyi, egyszerűen csak kíváncsi emberi lénnyel, akik megtöltenének egy termet előttem. Ezen fajta energiában itt, a tanulás egy bizonyos szintje van képviseltetve, és ez csakis az öreg lelkeket vonzza.

Nem akartatok eljönni? A legtöbben azt mondják igen, de páran közületek valaki olyan által lett ideráncigálva, aki azt szerette volna, ha megfigyelnétek azt, ami itt zajlik. Elmondom nektek, hogy ez a szinkronicitás, nem pedig a véletlen műve. Még azok is, akik lehet, hogy nem lettek kiválasztva arra, hogy itt legyenek és mások által mégis itt vannak, öreg lelkek. Ez azokra a hallgatókra is vonatkozik, akik talán most hallgatnak először. Ez nem véletlen dolog!

Az első oka annak, hogy tudjátok öreg lélek vagytok – az, hogy itt vagytok. Kedveseim, mit hallottatok vagy gondoltatok akkor, amikor beszéltünk? Kryont hallottátok, vagy a későbbi ebéden járt az eszetek? Legyetek őszinték! Az öreg lelkek kíváncsiak. Amikor ebbe az energiába kerülnek, akkor úgy vonzódnak hozzá, mint lepke a fényhez. Öreg lélek, felismerted, hogy miért is vagy itt, és néhány szinten többet is tudni szeretnél. A kíváncsiságon keresztül egy információra éhes szivaccsá váltok, mivel az információ elkezdte a kor igazságát csengeni. Ez hát az első számú tulajdonság.

Második tulajdonság

Néhányan közületek rendelkeznek azzal, amit a „tapasztalatokra való mélységes emlékezésnek” fogok elnevezni. Ezt „Deja Vu”-nek, egy olyan kifejezésnek hívtátok, ami azt jelenti, lehet, hogy azt gondoljátok megtapasztaltátok az energiát korábban. „Rendelkezem az emlékezés érzésével, bár nem emlékszem arra, hogy ez megtörtént-e vagy sem.” Néhányatokkal ez egyre többször és többször történik meg. Talán találkoztok egy személlyel, majd elsétáltok a találkozóról, és egy szinten meg vagytok győződve arról, hogy ezt az embert láttátok már korábban? Később felismeritek azt, hogy sohasem találkoztatok vele. Talán elmentek egy összejövetelre, és valaki olyannal találkoztok, aki barátságos és nagyon ismerősnek tűnik ugyan, de még sohasem találkoztatok vele. Valahogy mindezeken keresztül felismeritek, hogy neki egy régi barátnak kell lennie, és az Akasha családból származóan egy mélyenszántó barátságot elevenítetek fel. Talán egy anyával, vagy egy nővérrel találkoztatok az előző életből? A férfiak azzal a korábbi bajtársukkal fognak találkozni, akivel valahogy rokonságot éreznek, „társként” és „haverként” hívják őket, vagy bárhogy is legyen az szóban jelezve, azt akarják, hogy velük legyenek. Ez sokkal több ennél.

Közületek néhányan egy másokkal való hasonlóságot fognak meglátni a tudatosságukban, de ez több ennél. Elkezdtek emlékezni olyan dolgokra, egy olyan energiára, amit az „Akasha felébredésének” fogok elnevezni. Közületek egyre többen olyan helyzetekbe lesznek vezetve, amelyek ismerősek. Olyan arcokat fogtok látni, amikről azt gondoljátok, hogy ismeritek, még ha ebben az életben először is látjátok! A társammal megtörtént ez, amikor olyan országokba és kultúrákba ment el, amelyekben sohasem jár korábban, és bizony ott is fivérekkel és nővérekkel találkozott. Nehéz volt számára a távozás. Sokan nem beszélték a nyelvét és csak tolmácsokon keresztül voltak elérhetőek. Mégis belenéz a szemeikbe és tudja, hogy ők a család. Amilyen kiterjedtnek látszódhat ez, a tapasztalatai bolygószerte egyek: ismeri őket. A családjával találkozik.

Ez annak egy jelzése, hogy öreg lélek vagytok és közületek néhányakkal ez időről-időre meg is történik. Továbbá, hányan látják közületek rendszeresen a 11:11-et az órán? Ez a szinkronicitás miatt látszik „véletlenül”. Túlságosan gyakran látjátok meg ezeket a számkombinációkat véletlenül? Tudtátok azt, hogy ez az öreg lelkek számára egy arra szolgáló kézbesítőrendszer, hogy megtudják, ők öreg lelkek? Ez a dolog erről szól. Ez egy olyan kommunikációs szeretet rendszer, amely azt mondja: „Öreg lélek, tudjuk, hogy ki vagy!”

Harmadik tulajdonság

Talán egy olyan nő vagy, akinek sohasem lett gyermeke, mégis, egy bizonyos szinten rendelkezel vele! Tisztában vagy ezzel és érzed is. Talán sohasem volt gyermeked és elhatároztad, hogy nem is lesz! Nincs szükséged rá, mert azt érzed, hogy újra és újra, már sokszor volt gyermeked, és most itt az ideje a pihenésnek. De tudod, hogy milyen is ez, nem igaz? Igazán tudod, öreg lélek. Elég alkalommal voltál már itt ahhoz, hogy az Akashád azt csengje, alapos anya vagy. Ugyanez igaz a férfiakra is. Egy kedves természetű ember, aki sohasem bántana meg egy másik emberi lényt, lehet, hogy intuitívan tudja azt, hogy valaha harcos volt. Érzi, vagy akár álmodik is arról, hogy párszor már átdöfött egy kardot egy másik emberen, és jól tudja, hogy milyen érzés is elvenni egy életet. Nos, ha férfiak vagytok, akkor most figyeljetek rám, felhívlak arra benneteket, hogy menjetek el oda velem az elmétekben! Érezni fogjátok ezt, és tudni fogjátok, hogy egy aljas cselekedet részei voltatok. Ez cseng vissza az Akashátokban, és ez része a sejtszerkezeteteknek is. Amennyire tudjátok azt, hogy a mostani időkben kedvesek vagy tiszteletteljesek vagytok, annyira vagytok tudatában a bennetek élő harcosnak.

Nos, ha igazán ezoterikusak akartok lenni, akkor figyeljetek erre. Nők a hallgatóságban... ti is tudjátok ám, hogy egy harcos van belül, és érzitek is azt. Résztvevői voltatok a csatáknak a Földön és tudjátok ezt. Jóllehet, nem reagáltok arra, hogy férfiak legyetek, a csata drámájában való létezés energiájára tudtok válaszolni. Tudjátok, hogy milyen túlélni vagy sem a csatamezőn. Oly sok történetbe keveredtetek bele, ahol megnyertetek vagy elveszítettetek egy csatát, hogy ez azt jelenti, a szobában mindannyiótok sokuknak teljesen a résztvevője volt. Néha meghaltatok az Istenetekért, néha a semmiért, de mindannyian rendelkeztek annak tapasztalatával, hogy tudjátok milyen érzés is gyorsan jönni-menni és drámai halált halni. Férfiak és nők, a múlt ezen energiáját hordozzátok, és a következő körben ez hatással lesz rátok. Dönthettek úgy, hogy újra megteszitek ezt, vagy inkább mégsem. Egy régebbi energiában közületek sokan úgy döntöttek, hogy újra és újra megteszik – férfiak és nők katonai családjai születtek meg. Mások annak az érzésére ébredtek rá, hogy teljesen befejezik ezt. Néhány, a csatázásban kimerült férfi anyává vált. (Kryon mosolyog)

Negyedik tulajdonság

Sok olyan jele létezik annak, hogy öreg lelkek vagytok, aminek talán nem is vagytok a tudatában. Néhány el van rejtve. Itt van egy, amit szeretném, ha megvizsgálnátok az elmétekben, miközben itt ültök: naivak vagytok, vagy bölcsek? Nos, felismertem azt, hogy egy naiv személy, sohasem fogja azt gondolni, hogy ő egy naiv személy. Én az éveitek mögötti bölcsességről beszélek. Van bölcsesség az éveitek mögött? A válasz minden esetben igen. Tudjátok ezt. A testetek és a tudatosságotok teljes tisztességében ültök itt. Tudjátok ezt. Van pár olyan fiatalember, aki mélységesen átérzi ezt – az éveiken túlmutató bölcsességet. Hogyan lehetséges ez? Hogyan tudnátok meghatározni, hogy ez milyen? Kedveseim, épp most adtam át nektek az egyik kulcsot ahhoz, hogy felismerjétek azt, öreg lelkek vagytok, és tudom azt is, hogy erről soha senkivel sem fogtok beszélni.

Hogyan mondhattok olyat valaha bárkinek is anélkül, hogy azok hinnének benne, hogy az egótok elveszítette az irányítást? Ha azt mondjátok, hogy: „Bölcsebb vagyok, mint bárki körülöttem.”, akkor az emberek meg fogják kérdőjelezni az indítékaitokat és talán nem is kívánnak majd körülöttetek lenni. De most őszintén – köztünk szólva – ez nem ilyen érzés? Kedveseim, itt egy titok, amit mindannyian hordoztok, és általánosságban rendelkeztek vele a csoportban. Velük együtt érkeztetek és felismertétek, hogy egy bölcs családra leltetek. A bölcsességetek a tapasztalaton keresztül érkezik meg. Megfizettetek már érte kedveseim. Ez az, amiből tudhatjátok azt, hogy öreg lelkek vagytok.

Ötödik tulajdonság

Nos, a következővel nehéz elboldogulni, beszéltünk is róla azelőtt már számos korábbi közvetítésben. Van egy olyan dolog, amit az Akasha hoz létre a személyiségetekben. Az életöltők régi energiában történő újra és újra megélésének önértékelési következményei vannak. Korszakok óta egy régi energiával voltatok szemben állítva, és nem csináltátok valami jól. Mindig a régi energia volt a domináns vezérelv, és nektek vagy el kellett bújjatok előle, vagy harcolnotok kellett vele. Sokan közületek emiatt haltak meg. Ez sohasem lett jobb a történelem folyamán. Életet élet után töltöttetek el ebben az örökké visszatérő állapotban, egészen mostanáig.

Most viszont egy az ősök által megjövendölt időre ébredtetek rá ezen a bolygón. Ez a potenciális lehetőségek miatt mélyenszántó dolog... és ezek a jövendölések beteljesednek. Az energia végül a ti oldalatokon áll, és ez az, amiről az elmúlt pár évben beszéltünk nektek. Azonban, ezen régi energiával vívott csata miatt, milyen hozzáállást is hordoztok? Teljes önbizalomhiányt. Nem foglak megkérni benneteket, hogy emeljétek fel a jobb kezeteket ennek visszaigazolására, mert tudom, közületek a legtöbben pontosan ezt érzik. Nézzetek csak most a lelketek mélyére, és tudni fogjátok, hogy igazam van. Lehet, hogy kívülről nézve öntudatosak vagytok és erősnek tűntök mások számára, de amikor egyedül vagytok, akkor csodálkoztok azon, hogy kik is vagytok. Csodálkoztok, ha eléritek és megélitek, csodálkoztok, ha igazatok lesz. Ez ez öreg lélek.

A történelmi tapasztalataitok okozták számotokra annak kutatási vágyát az elmétekben, hogy meglássátok értékesek vagytok-e itt és most, ebben az új energiában. A logikátok mindezt mérlegeli és gyakran hozza ki azt az eredményt, hogy: „Lehet, hogy nem érdemlem meg azt, hogy itt legyek.” vagy „Ez újra meg fog történni?” vagy „Túl fáradt vagyok én már ehhez!” Ez az, amit erről gondoltok, nem igaz? Az önbizalomhiány az öreg lélek jellemzője. Ez teljesen érthető. Hány alkalommal veszítettétek el ugyanazt a csatát, mielőtt már nem akartatok a része lenni annak többé? Viszont a küzdelem megváltozott.

A bolygó energiája elkezdett átfordulni és a tudatosság, valamint a fény és a sötétség egyensúlya nagymértékben megváltozik. Ahogy megtanuljátok azt, hogy kik is vagytok, annak, hogy miért is vagytok itt, és miért érzitek magatokat úgy ahogy, elkezd értelme lenni. Nincs jobb dolog annál, mint felfedezni az igazságot, mivel az feloldja a múltat. A múlttal kapcsolatos igazság felfedezése új perspektívába helyezi a jövőt, és végre olyan önbizalommal fogtok rendelkezni, amelyet megérdemeltek.

A sötétség csatái és a régi energia mind körülöttetek vannak és ti végignézitek, ahogy teljesen különböző utakon harcol meg velük a társadalom. Ez egy olyan összefoglaló érzés, amire az emberi lények együttesen vágynak: egyenlőség, kényelmes élet, félelem nélküliség, jó életminőség, becsületesség a kormányzati vezetésben és mindenhol. Ez a legfőbb csata a mai napon. A kíséret megváltozása onnantól kezdve, hogy ugyanúgy csináljátok a dolgokat, egészen addig, hogy elmozdulni valami olyan felé, amelyet nem látott még az emberiség korábban.

Hatodik tulajdonság

A cél felfedezése. Az öreg lélek olyan sok korábbi tapasztalattal rendelkezik és olyan nagy történelme van már, hogy sokan csak körülnéznek és azt mondják: „Mi a célja egyáltalán annak, hogy itt vagyok?” Gyakran másokat keresnek meg, hogy elmondják nekik, mi is az. Lehet, hogy elmennek egy olyan találkozóra, amiről meg vannak győződve, hogy ott megtudják majd, mi is az, de teljesen letörnek, amikor nem tudnak meg róla semmit. Azt kérdezik, hogy: „Mi a célom? Mit csinálok itt?” Ez azért van, mert más az energia.

Öreg lélekként azért teszitek fel ezeket az ezoterikus kérdéseket, mert közületek néhányatok – ha nem is mindannyian – bizonyos szinten beteljesületlennek érzik azt, amit tesznek. Azt gondoljátok, hogy ez nem elég, vagy hogy a dolog más irányba ment el, mint azt az elején hittétek. Öreg lélek, a kérdéseid mutatják meg igazán azt, hogy öreg lélek vagy! Zavaró és frusztráló eligazodni a számotokra egy új energiában. Mivel azelőtt akárhányszor éltetek is, azt sohasem ebben az energiában éltétek le.

Ez egy elemi energia a számotokra, így egy kicsit elveszve érzitek magatokat, vagy talán az életetek célja nem igazán tiszta, mert az új energia nem ad a számotokra olyan visszajelzést, mint a régi. Nem tudjátok elmondani, mert nem bíztok abban, amit éreztek. Tehát, felteszitek a kérdést: „Jól csinálom? Van valami, amit jobban, vagy gyakrabban kellene csinálnom?”

Újra el fogom ezt mondani. Öreg lélek, ahogy elkezded megváltoztatni önmagadat a régi utakhoz képest, az erőd igazán el fog kezdeni megmutatkozni. Nem csak azt kezditek el felismerni, hogy kik vagytok, hanem azt is, hogy ti kívántátok azt, hogy itt legyetek. Olyan sok tapasztalattal érkeztetek meg, hogy elkezditek előhúzni azokat az Akashából. Lehet, még azt sem ismeritek fel, hogy ti csináljátok, de tényleg ti vagytok azok. Az intuíció magasabb lesz és elkezdtek tanácsokat kapni a saját életetek számára. Ma pedig a létezésetekre és az öreg lelketekre alapozva fogadjátok a szinkronicitást mindazzal kapcsolatban, hogy hová is menjetek és mit is csináljatok.

Kedveseim, azok, akik most érkeztek a bolygóra, épphogy csak körülnéznek és tanulják, hogy hogyan is működnek a dolgok. Csak túlélnek. Még nem rendelkeznek a tapasztalat azon szerszámaival, amikkel ti igen. Fognak vele, de ők most még csak épp kialakítják őket. Azonban ti már tudjátok, hogy miről is szól ez, és rendelkeztek az emlékezet bölcsességével. Elkezditek megoldani az emberiség problémáit, és egy ideje elmondtuk nektek, hogy mi is volt az életetek célja. Azt mondtuk nektek, hogy lazítsatok és egyszerűen csak „legyetek itt”. Azt mondtuk, nem számít, hogy mit csináltok, a munkátok nem olyan fontos, mint a jelenlétetek. Ez egy olyan elképzelés, ami nem működik együtt azzal, amit a szüleitek mondtak nektek.

Figyeljetek: nem számít, hogy mit csináltok! A fényetek segíti ezt a bolygót, nem pedig a munkátok. Annak a keresése, hogy kik is vagyok, segíti ezt a bolygót. Csupán azáltal, hogy ma ebben a székben ültök, segítitek ezt a bolygót! A Kristályháló emlékszik rá, hogy mit csináltok és a tudatosságotok kereséséből megteremtett energia nemzedékekig meg fog maradni. Azáltal, hogy tapasztalt lélekként vagytok itt, a bölcsességetek tapasztalatát, az életetek érettségének energiáját elhelyezitek ezen bolygó Hálóiba. Ez az, amit éppen most tesztek.

A bolygón éppen jelen lévő ezen különleges energia olyan most, mint egy szivacs, ami felszívja a tapasztalatot és az Akasha erejét, így amit öreg lélekként megtanultatok, azzal az elkövetkezendő generációk már rendelkezni fognak. Egy olyan rendszer van itt jelen, ami jóval túlmutat azon, mint amire csak gondolni tudnátok. Szó szerint, mialatt kétségbeesve ültök és azon csodálkoztok, hogy megérdemlitek-e azt, hogy itt legyetek és mi is az életetek célja, ez a bolygó emiatt mindent magába szív, amit csak tettetek és amire megértetek. Hát ez az a rendszer, amiről az öreg léleknek tudni kell.

Lazítsatok és létezzetek! Tudjátok azt, hogy célja van annak, hogy itt vagytok! Lazítsatok és hagyjátok, hogy a szinkronicitás a következő olyan területre taszítson el benneteket, ami jó szándékú és gyönyörű lesz a számotokra, ha engedélyt adtok rá! Olyan sok életen mentetek már keresztül, ahol szenvedtetek, így könnyű számotokra azt gondolni, hogy újra csak a szenvedés miatt vagytok itt. Hát, nem igazán! Szülők, világra hoznátok-e olyan célból a gyermekeiteket, hogy azok veletek együtt szenvedjenek? Ennek nincs értelme. A spirituális józanész nem ilyen! El kell kezdenetek a Szellem intelligenciáját használni, ami azt kérdezné meg, hogy: „Mit tennék, ha egy szerető, jóindulatú Isten lennék?” Aztán egy bizonyos szinten lesz egy belső hang, amely azt mondja: „Az vagy! A teljes teremtés egy darabkája vagy.” Válaszolhattok a saját logikus kérdéseitekre ha szeretnétek, mivel a bölcsességetek egy rövidke, józan rápillantást adott a Teremtő elméjére.

Hetedik tulajdonság

Végezetül a hetes számú – és lehet, hogy sohasem gondolnátok erre. Kedveseim, rendelkeztek valamivel, amit mélyen éreztek, és az magától értetődő. Azonban azt gondoljátok, hogy mindenki rendelkezik ezzel. Hát nem így van. Az öreg lélek ebben az energiában rendelkezik azzal a képességgel, hogy érezze Isten mélységesen szereti őt... mások viszont nem. Ez érettséget igényel! Életöltők tapasztalatát igényli a számotokra az, hogy megértsétek a teremtő jóindulatát, hogy ez milyen érzés és mit jelent belül.

Ez az, amiért annyira nehéz egy fiatal lelket az áldozatszerepből, Isten szeretetének megérzéséig elvinni. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen érzés ez! Nektek viszont van! Van itt valami, amit sohasem mondtam el korábban a társamról és itt fedek fel először. Sokszor átadta már a számotokra Kryon történetét újra meg újra. Elmondta nektek, hogy mi történt vele, amikor először ült le a székbe és meghívott engem. Érzelmet érzett! Ez volt a katalizátora, és ez adott engedélyt a számára ahhoz, hogy újra és újra leüljön a székbe. Nem hogy csak érezte azt, hanem szerette is. A mérnök bizonyos szinten felismerte és tudta, hogy mi is volt az. Egy öreg lélek volt! Ő egy öreg lélek és készen állt rá, hogy megérezze Isten szeretetét. Felismerte a családot. Kedveseim, az új lelkek nem teszik ezt. Nem értik azt az érzést, amit éreztek, annak érettségét, hogy milyen a Teremtő által szeretve lenni. Fogják ők is majd, de ez tapasztalatot igényel.

Ha te egy öreg lélek vagy, akkor érezheted ezt. Ha érzed, akkor öreg lélek vagy. Gratulálunk mindannyiótoknak ahhoz, akik vagytok. Ti vagytok azok, akik meg fogjátok változtatni a bolygót. Olyan sokfelől érkeztetek ebbe a szobába – oly sok országból és sok nyelvvel – és mindannyian rendelkeztek egy közös dologgal ebben a pillanatban: együtt vagytok és érzitek Isten szeretetét.

Megvilágosodó, pusztán azáltal, hogy jelen vagy itt, meg fogod változtatni a bolygót. A Kristályháló felszívja azt a fényt, amit hordoztok, amit megszereztetek és mindannyiunk számára közvetíti. Ez egy mélységes rendszer. A bolygó új energiájának az öreg lelkek tapasztalatára és bölcsességére van szüksége annak érdekében, hogy hatással legyen mindezek megszületésére a jövőben. Ez egy ezoterikus rendszer, nehéz meghatározni és mélységes. Gondoljatok erre. Manapság, itt élve, tudással és bölcsességgel itatjátok át a Hálót a jövő nemzedékei számára.

Hogyan gondoljátok azt, hogy az emberiség valaha is érett és fejlett lesz spirituálisan ezen tudás nélkül? A válasz az, hogy változás nélkül nem tud az lenni, ezen változás katalizátora pedig az öreg lelketek Akasha tapasztalata. Ti vagytok azok, akik ezt közvetlenül a bolygó Hálóiba helyezitek azáltal, hogy csupán itt vagytok és megértitek ezt. Ez és a kapszulák felnyílása lassan egy felemelkedett bolygót fognak megteremteni. Ti vetitek el a jövő magvait csupán azáltal, hogy a szobában vagytok és hagytok minket beszélni magatokhoz.

Befejezem. Mit fogtok kezdeni ezzel az információval? Azt szeretném, hogy ha tudtok, ha akartok, akkor gondoljatok ezekre a dolgokra. Azt szeretném, hogy mindegyikre gondoljatok közülük és tegyétek fel a kérdést: „Lehetséges az, hogy több vagyok annál, mint amit magamról gondolok? Lehetséges az, hogy Isten ismer engem, ahogyan itt ülök az összes földi problémámmal és frusztrációmmal együtt? Isten valóban minden olyan megbízással törődik, amit meg kell tegyek, vagy a gyerekekkel, akiket fel kell, hogy neveljek? Isten törődik azokkal a rokonokkal, akiktől kérnem kell, vagy a főnökökkel a munkában? Lehetséges az, hogy Isten mindezeken keresztül szeret engem?”

A válasz az, hogy igen, igen, igen és igen!

Tehát a fontos az, hogy öreg lelkek vagytok! Gratulálok. Ez az oka annak, hogy itt vagytok – hogy csak éljetek és tudjátok azt, hogy szeretve vagytok.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2015. 03. 29.