Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
2014 egy új energia és az öreg lélek azon képessége továbbfejlődésének a kezdete, hogy sokkal jobban dolgozzon a bolygón, mint korábban. Ez az az energia, amire öreg lélekként mindig is számítottatok. Ez a ti időtök kezdete, de ez el fog tartani egy darabig. Néhányan közületek nem is fogják érezni még, mivel az érzékeitek átállítódnak. De általánosan mindannyiótokban és azokban is, akik figyelnek, egy olyan érzésnek kellene lennie, hogy ez az év nagyon különbözik az előzőtől. Képesnek kellene lennetek venni egy nagy levegőt és azt mondani, hogy: „Olyan boldog vagyok, hogy ez 2014 és érezhetem a különbséget.”. Ne csak azt ismételgessétek, amit valaki más mondott nektek róla, hanem inkább használjátok a veleszületetteteket, az intuíciótokat, amivel rendelkeztek azért, hogy leellenőrizzétek, hogy mindez milyen érzés.
Tehát, elkezdünk egy közvetítéssorozatot, – soha nem mondtam meg a társamnak, hogy mikor fognak felbukkanni – az új korszak letisztázásáról. Ezen megbeszélés folyamatában, elmondtuk nektek azt, hogy néhány ezek közül, nos lehet, hogy nagyon sértő lesz. Ez különösen igaz azokra a tanárokra, akiknek olyan gondolkodásmódjuk van, ami nem könnyen változik. Ők mindig egy bizonyos módon gondoltak egy adott dologra és ez működött is a számukra. Így miért is változnának?
Hadd szólítsam meg a tanárokat egy pillanatra. Kedveseim, a régi energiában 2012 előtt, abszolút minden, amit csak fogadtatok, egy szűrőn volt átnyomva, a régi energia egy sötét szűrőjén. Tehát sok dolog, amivel csak dolgoznotok kellett, hasonlatok voltak, nem pedig közvetlen információ. Aztán linearizáltátok és a legjobb tudásotok szerint kézbesítettétek azt. Senki sem rontotta el. Egyszerűen azon legjobb tudásotok szerint tettétek, amitek csak volt. De most, amikor eltávolítjátok a szűrőt és látjátok, hogy miről is szól igazán, akkor az egy „aha” élmény lehet a számotokra. Kérlek értsétek meg azt, hogy ez a kommunikáció egy ajándék és nincs belekeverve ítélkezés. Helyette ez csak egy meghívás a számotokra, hogy nyissátok ki a szemeiteket egy új, fényesebb szobában és mondjátok azt, hogy: „Óh, ez más, mint amit tanítottam.”. Ünnepeljétek az új világosságot és aztán tanítsátok azt, amit most láttok.
Néhány új információ elkezdi letisztázni azt, amit csináltatok és lehet, hogy egy kicsit jól meg is változtatja azt a paradigmát, amit mindig is gondoltatok arról, hogy nektek kellett mindent irányítanotok. Ez egy kicsit más lesz. Ez olyan, mint azok, akik végül meglátják a dalszöveget nyomtatásban és felismerik azt, hogy rosszul énekelték a szavakat! A ráhangolódás ugyanaz, de a dalszöveg most sokkal pontosabb. Ilyen ez. Tehát lehet, hogy énekeltétek, tanítottátok és élveztétek a dalt, de amikor kinyitjátok a szövegkönyvet és végül meglátjátok leírva a dalszöveget, akkor úgy csodálkoztok, hogy: „Hoppá!”. Tehát vegyetek egy mély lélegzetet egy pillanatra. Mondjátok magatoknak, hogy: „Rendben van, rendben van, most nagyobb világosságom van! Másképpen és jobban fogom tanítani!”.
Az emberi lények elég gyakran fel fogják használni az olyan helyzeteket, mint ez és ki fogják csavarni, hogy alkalmazkodjon az önértékelési előítélethez. Rá fognak nézni az életeikre és azt fogják mondani, hogy: „Rosszul csináltam és ezért hibáztam.”. Értitek kedveseim azt, hogy ez a régi energiás tanítás? Ez egy olyan, ahol egy régi energiájú tudatosság kerül annak az útjába, hogy a „kormányzó kiigazítások” át legyenek adva a tanárok és az intuitívak részére. Ez az érzékelés, a nagyszerűségetek érzékelése.
Kikerülni a linearitásból
Az első dolog, amit át akarunk adni nektek, az egy figyelmeztetés, hogy próbáljátok meg leegyszerűsíteni a dolgokat. Minden, amitek csak van az lineáris, tehát mindennek passzolnia kell a mintátokba. Elmondtuk nektek korábban, hogy az emberi lények a 3D-ben élnek, ezért minden 3D-ben van érzékelve. Általánosságban, mindig mindent megpróbáltok sorba állítani, tehát az hozzáidomul a valóságotok érzékeléséhez. Elégedettnek kell lennetek a linearitással és minden dolog csoportosításával, amivel csak dolgoztok. Még ha néhány fogalom, amit a Szellemtől kaptok, nyilvánvalóan nem lineáris, nektek mégis újra sorba kell állítsátok azokat lineáris módon, hogy kényelmesnek érezzétek. Egy angyal az egyetlen entitás. Istennek egyetlen hangja van. Egyetlen étrend létezik mindenki számára. Egyetlen módja van az imádatnak, hogy imádkozzunk és, hogy lássuk Istent. Egyetlen helyes út van. Egy létezik a számotokra és ezt mind az agyatok tartalmazza. (Ez az utóbbi igazán vicces, ha ismertétek az igazságot.)
Ez jóval bonyolultabb ennél. Hadd legyünk jóval konkrétabbak, hogy megértsétek azt, miről is beszélek. A Szellem mindig kódolva beszélt az emberiséghez. Ha olvastátok a próféciák könyveit a Szent Bibliában, akkor a versek kódolva vannak benne. Nostradamus kódolva írta meg a négysorosait, így a barátai nem tudhatták meg, hogy mit is csinált. De a Szellemtől is kódolva fogadta az üzeneteit a jövőről. Az igaz spirituális jóslatok, mindig egy látszólagos metaforikus kódolásban lettek átadva, még a bolygó leginkább mélyenszántó üzenetei is. A bennszülöttek fogadták őket és ugyanúgy is közvetítették. Mindig metaforákként, mindig hasonlatokként érkeztek.
Hogyan beszél egy többdimenziós Isten, egy egyszámjegyű dimenzióval rendelkező emberi lényhez? A válasz az, hogy hasonlatokon keresztül. A metaforikus szavatok jelentése az, hogy olyan más szavakat, vagy helyzeteket használni, amelyek hasonlóságot sugallnak a valódi jelentést illetően. Ez segít a letisztázásban és a megértésben, különösen akkor, amikor nem ugyanazt a nyelvet beszélitek. Kellett-e valaha olyan emberrel kommunikáljatok, aki csak pár szót beszélt a nyelvetekből? Olyan mozdulatokra, hangokra és szavakra késztet benneteket, amiket megértenek, azért, hogy kifejezzék a valódi jelentést. Ez volt mindig is az a mód, ahogy a Szellem veletek dolgozott.
Néhány tanító még, különösen az ősiek, szó szerint vették a hasonlatokat és tényként oktatták őket. Elvégre „Isten mondta.”. Ez mindennapi dolog és ezt mindannyian ismeritek. A 7 nap, amit igénybe vett a Föld megteremtése, nem 7 nap volt. Ezek a 7 jóindulatú kegyelem adományai voltak, ahol a dolgok értelmes módon lettek megteremtve és az eredménye a teremtés isteni bolygója lett, rajta az élettel. Azonban, ez a példája annak, amiről beszélünk. Most láttátok a gyakorlatiasságát és rájöttetek arra, hogy mit is jelentett a Szellem valójában. Tehát, itt az ideje elkezdeni alkalmazni ezt a gyakorlatiasságot néhány olyan dolgon, amit naponta hallotok a spirituális életeitekben, vagy, ami a metafizikátokon belül lett tanítva. Ez általános dolgokat tartalmazhat, valamint apró részleteket. Végül is, ezek azok az apró részletek, amik bajba fognak sodorni benneteket.
Egy példa
Itt van egy kis példa. Bármikor, amikor a kristályos szót látjátok valamilyen spirituális dologgal kapcsolatban, – akár az a háló, a bolygó, vagy egy entitás – akkor értsétek meg azt, hogy ez egy hasonlat. Ez azt jelenti, hogy ami rezgést vagy emlékeket tárol. Tehát, példaként, amikor kaptok egy közvetítést, amiben egy olyan kristályangyal szerepel, aki üzeneteket közvetít, akkor hirtelen egy kristályból készült angyalt érzékelhettek. Akkor adtok egy nevet annak a kő angyalnak és igencsak hamar, valaki el is kezdi imádni. Kis kristályból készült, szárnyakkal rendelkezőket fogtok szerezni, amik úgy néznek ki, mint egy angyal. Természetesen akkor, végül valaki elkezdi közvetíteni a kristályangyalt, egy kristályokkal teli színpadon. Értitek, hogy mit mondok? Az eredeti üzenet valami teljesen mást jelentett. Azt akarom, hogy kezdjétek el megérteni azt, hogy a közvetített üzenetek – még az enyémet is beleértve – gyakran metaforikusak. Egy sokkal hatalmasabb történetet mondanak el, mint, amit bármelyik lineáris üzenet valaha is el tudna azóta, hogy „felnyitották” az elmét az igazság sok-sok más jellemzőjével való összehasonlításra. Ez az, amiért olyan sok példázatot használunk.
A kristályangyal egy angyali csoport (minden angyal „Isten levesének” a része és nem egyedülálló), aki az információ tárolásában, vagy egy olyan rezgésben illetékes, ami „emlékszik” arra, hogy kik is vagytok és talán még a személyes Akashátokra is. Lehet aztán, hogy ez az angyali jelenlét segít benneteket tovább az úton, hogy megigényeljétek azt, amit az elmúlt leszületésekkor megtanultatok. Ez egy jóindulatú segítő, hogy a nagyszerűségetekkel dolgozzon együtt. Ez jobban tetszik nektek, mint egy kő angyal szárnyakkal?
A kristálybolygó, az egyáltalán nem egy bolygó. Az egy „tároló hely” minden fajta lelkek számára. Talán a leszületés és a visszatérés rendszerének a része, de ez egy hasonlat arra, ahol a többdimenziós dolgok tárolódnak és megjegyződnek. A „bolygó” ötlete, csak miattatok van, mivel nincs fogalmatok a valódi többdimenziós kvantumtárolás tulajdonságáról. Érthető? Ez egy hasonlat.
Az információ, amit most átadok ebben az új energiában, úgy van átadva, hogy le fogja tisztázni a dolgokat, nem pedig tovább bonyolítja az életet. Ha elfogadjátok azt a szabályt, hogy „keressétek a hasonlatokat” sok olyan dologban, aminek nincs értelme, akkor lehet, hogy sokkal jobban elkezditek megérteni Istent. Ez segíteni fog letisztázni olyan bizonyos tulajdonságokat, amik korábban lettek elmondva a számotokra.
Igen, vannak jellemzőink – klasszikusok –, de ha átadjuk őket, megbánthatják azok szíveit, akik másképpen tanították és mi ezt nem tesszük. Nem tesszük ezt. Helyette, megadjuk a számotokra a lőszert, hogy önmagatok vizsgáljátok meg a dolgokat és azokat, amin lehet, hogy doktrínaként, vagy olyan igazságként csüngtök, ami lehet, hogy messze más, mint, amit gondoltok. Ez csak egy dolog a sok közül, amikre megkérünk, hogy tegyétek meg. Józan ész. Létezett Édenkert? Lehetett ez egy hasonlat Gaiára? Létezett beszélő kígyó? Jelenthetett az valami mást? Tudtátok azt, hogy a kígyó, az a bölcsesség hírnöke bizonyos bennszülött emberek számára? Amikor elkezditek meglátni az elképesztő igazságot néhány ilyen ősi történetben, akkor sokkal tisztábban fogjátok meglátni Isten szeretetét és ez el fogja kezdeni letisztázni a mitológiát körülöttetek.
Elkülönülés
Hagyjátok abba a dolgok szétválasztását! Megértjük azt, hogy teljesen normális viselkedés az emberi lények számára az, hogy elkülönítik a dolgokat. Elkülönítetek a túlélésért és beszéltünk is erről korábban. Elmondtuk nektek azt, hogy a legnagyobb különbség a régi és az új energia között az, hogy a régi energia szétválasztott és túlélt, mivel a sötétben jártatok. Az új energia felkapcsolta a fényt és most láthatjátok egymást. Most nincs ok szétválasztani, mert nincs egymástól való félelem. Most láthatjátok őket! Tehát helyette egyesítsetek! De könnyebb mondani, mint megtenni. A régi túlélő energiát, az egyik legkeményebb dolog lesz felülírni. Nézzétek meg, hogy miben közös a régi energia és a túlélés. Fél új módokon összehozni az embereket. Felismeritek az alábbi kifejezéseket?
– A telefon az ördög eszköze.
– A televízió megrontja a gyermekek elméjét.
– Az internet az Antikrisztus kezdete.
– A facebook ellopja a fiatal emberek társadalmi jártasságát.
Ezek mindegyike egy olyan társadalmi forradalom, ami közelebb hozza a világot egymáshoz. De a régi energiás túlélő ösztön, mindegyiküktől fél.
Azt akarom, hogy olyan módokon kezdjétek el alkalmazni az egyesítést, amikre még csak nem is számítotok. Itt van egy példa, anélkül, hogy bárkit is megbántanánk, anélkül, hogy bárkinek a szívét is megsértenénk. Példa: egy nyugati ember vagytok és találkoztok egy emberrel, aki fejfedőt visel. Vitassunk meg egy a túlélésre alapuló mindennapos gondolkodási folyamatot.
Túlélés
A fejfedő azonnal kifejezi a hitrendszerét. Talán, hogy honnan jön, a kultúrája származását és talán a nyelvet is, amit beszél. Ez a felfogásotokat is jelenti, mert igazából nem sokat tudtok róla, ezért valószínűleg nem is fog tetszeni nektek. Végül is, a fejetek nincs fedve. Tehát, mit tesztek? Normálisan elsétáltok másfelé. Talán a Közel-Keletről érkezett? Sokan vannak a Közel-Keleten, akik fejfedőt viselnek. Azonban, minden a testetekben, minden, amit az agyatok kigondolt, el fog különíteni benneteket tőle. Az agyatok el fogja kezdeni kipipálni az érvelést és a logikát, miszerint nincs semmi közös bennetek. Ha belekerültök egy beszélgetésbe, akkor az rosszul fog végződni, mert ő nem abban hisz, amiben ti. Ti sem abban hisztek, amiben ő és nem hallgatna meg titeket. Egyszerűen azt a származást alkalmazza, amit tanult. Nem sokat tudtok róla, de látjátok őt, ahogy csak azt követi, amit mondtak neki, hogy csináljon. Ti mentesek vagytok attól, hogy fejfedőt hordjatok, ő pedig nem. Értitek? A túlélés választott el titeket, igazolta a régi érzékeléseiteket és okozta azt, hogy cselekedjetek. Elsétáltok a másik irányba. Ez az elkülönülés, ez a túlélés. Ez sok másfajta gondolkodást fog igénybe venni – azzal kapcsolatban, hogy számotokra hogyan is működnek a dolgok – azért, hogy megváltoztassátok azokat.
Az új paradigma
Kedveseim, fontoljátok meg a következőt: találkoztok egy fejfedős emberrel. Az elmétek távol áll a túléléstől. Helyette, riadókészültségben van, hogy lássa, ha valami közös lenne bennetek. Ez tulajdonképpen egy „új túlélés”, ahol intuitívan megértitek azt, hogy kapcsolódnotok kell, nem pedig elkülönülnötök. Az intuíciótok működik és itt van az, amit mond a számotokra. Ennek az embernek az a valósága, hogy egy fejfedőt hordjon, annak a módjaként, ahogyan a benne lévő Istent tiszteli. Ez a kultúrája, de nyilvánvalóan így is tesz. Tehát most már tudhatjátok, hogy hisz Istenben. Ahogyan ti is! Olyannyira tiszteli az Istenét, hogy nem ijed meg attól, hogy mit is fognak az emberek gondolni a fején viselt fedő miatt. Egy kissé tetszik is nektek az, hogy nem féltek attól, hogy miben hisztek ezek közül. Van valami közös ezzel az emberrel. Az, hogy mindketten ugyanazt az Istent szeretitek. Most, itt van, hogy mi is történik ezután. Tudtátok azt, hogy arra számít, hogy elsétáltok? Egész életében fejfedőt hordott és egy olyan társadalomban sétált, ami pedig nem tette. Tudja, hogy mi a megszokott viselkedés, újra és újra ezt látta. Tehát, mit tesztek helyette? Megrázzátok a kezét. Belenéztek a szemébe. Mosolyogtok. Üdvözlitek az Istent benne és az Istent bennetek. Vannak közös dolgaitok. Még csak nem is kell beszélnetek róla. Még csak nem is kell, hogy barátkozzatok vele.
Mit gondoltok, hogy mi lesz a reakciója? Egy olyan kiegyensúlyozott embert lát, akit nem érdekel, hogy visel-e fejfedőt. Nem kérdezi meg, hogy miért, csak tudja, hogy egy kedves, kiegyensúlyozott emberrel találkozott! Értitek, hogy pontosan mi is történt? Nem csak a saját paradigmátokat változtattátok meg, hanem az övét is! Lehet, hogy kevesebb hajlammal megy el arról a helyről, azzal kapcsolatban, hogy azok, akik azt mondják, hogy ezoterikusak, a másik irányba fognak elsétálni. Ez egy vadonatúj szabálykészlet kezdete és korlátlanul ki tudjuk bővíteni ezeket a példákat. Beszélhetünk országokról és, hogy mit is kellene tenniük. Melyek tudnának egyesülni, kihasználva azt, amivel közösen rendelkeznek, ahelyett, hogy a régi elkülönülés történetét használnák fel.
Az új paradigma másfajta túlélést fog megkövetelni, a jóindulatú túlélést. Hallhatjátok ezeket a dolgokat ebben a közvetítésben és azt mondjátok, hogy: „Óh, milyen szép. Ez egy szép elképzelés Kryon.”. Aztán kimentek és elfelejtitek. Mit is kértem tőletek „new age”-esek, hogy tegyetek? Azt, hogy gyakoroljátok. Hadd lássam! Mi a helyzet vele? Az oka az, hogy tudom ez mennyire mélységes, mivel látom, hogy mi fog történni. Látom, mert már láttam egy másik helyen és egy másik világban. A lehetőség olyan erős, hogy ez már bizonyosság. Ez nem jövendőmondás, egy majdnem 100%-os lehetőségről. Jövendőmondás az, hogy ha felugrotok a levegőbe, akkor le fogtok esni? Nem, ez a körülöttetek lévő olyan dolgok működési ismeretének a lehetősége, mint a gravitáció.
Ahogy elkezditek annak az új érzékelését, hogy nem különítetek el másokat magatoktól, akkor nézzétek meg, hogy mi történik. Ez nem csak egy fejfedős emberről szól, ez arról a szomszédról szól, aki nem abban hisz, amiben ti. Ez az az egyén, akit elkerültetek. Ez az az egyén, aki még talán másfelé sétál el, amikor közeledtek. Talán szerezhettek egy esélyt annak az embernek, egy látszólag szinkronisztikus találkozáskor, ha az mondjátok, hogy: „Hello”? Tegyetek valami felháborítót! Üdvözöljétek kedvesen, gondoljátok komolyan és menjetek tovább! Sokáig fognak gondolni rá. A bennetek lévő Isten képes ezt tenni? A válasz igen.
Kedveseim, ez működik. Amikor elkezditek megváltoztatni azt, akik vagytok, hogy hogyan viselkedtek és hogyan reagáltok helyzetekre, akkor újraírjátok a humanizmust, ugye? Újraírjátok az alapvető emberi természeteteket. Ez a felkérés. Soha azelőtt a spirituális emberiség történelmében, mióta a bolygó magvetése megtörtént, nem voltak a testetek sejtjei ennyire fogékonyak a viselkedés megváltozásának javaslatára, miszerint, hogy mi is működik és mi nem. Újra elmondom: az új egyensúly a bolygón, a kiegyensúlyozott túlélés paradigmája. A kiegyensúlyozott egyének azok, akik erősnek fognak tűnni. Ezek azok az egyének, akik túl fogják élni a körülöttük lévő változás káoszát. Ezek azok az egyének, akik békét fognak hozni a bolygó számára.
Az új egyensúly
A múltban voltak olyan kaotikus egyének, akik a legtöbb figyelmet vonzották be és meg is kapták azt, amit akartak. Azonban, most ugyanezek csapkodó gyerekeknek fognak látszani, akik nagyon rosszul viselkednek. Az emberiség látni fogja ezt és helyette az egyensúlyt fogja keresni. Az egyének, üzletek és spirituális rendszerek, olyan egyensúlyt fognak keresni, ami spirituális felfogást és józanészt okoz. Az új korszakot ezoterikusnak is hívják. Vannak helyek a bolygón, ahol az új korszak („new age” – a ford.) szavak kultuszt jelentenek. Emiatt ez gyakran fel van cserélve az ezoterikus szóra a közvetítésemben. Tehát mindkét kifejezést felcserélhetően használom. Ez így van, tehát meg fogjátok érteni annak a jelentését, ami következik.
Jóindulatú segítők
Sokan vannak olyanok odakint, akik gyönyörűen közvetítenek ezoterikus entitás csoportokat. A csoportok néhány neve nagyon is felismerhető, mert az emberek hosszú ideje közvetítik őket. Előre fogok szaladni és meg fogok említeni néhány csoportot, amik ebben a pillanatban képviseltetnek. Teljes szeretetben teszem ezt és soha nem azért, hogy megbántsak valakit, vagy, hogy bármelyik embert tévedésre késztessem. Ehelyett azért csinálom, hogy felnyissam azokat a lehetőségeket, amelyek még annál is nagyszerűbbek, mint, amit némelyikük tanít. Sok csoport van közvetítve és sok könyv létezik ezen csoportok kapcsán. Megemlítettük az Arktúriaiakat, a Szíriuszról és Orionról származókat, valamint a Plejádokat is. Ez csak négy és sokkal több létezik, de sokak számára zavaró az, hogy kik is ezek és mit is kellene gondolnotok minderről.
Tudom, hogy hogyan gondolkodnak az emberek. Veletek élünk! Mi tartjuk a kezeteket a nehézségeken keresztül. Veletek sírunk, veletek nevetünk és mi vagyunk a támogatóitok. Amikor felbukkan egy közvetítő és az információ veletek rezeg, akkor érdeklődtök! Talán a közvetítése az Orioniaktól érkezik (például). Lehet, hogy egy ember azt mondja, hogy: „Ezek az én srácaim! Igazán szeretem ezt az információt.”. Aztán csüngtök rajta és raktok egy dobozt köré, majd ő az, akitől hallani akarjátok. Amikor valaki megkérdezi, hogy: „Nos, mi a helyzet az Arktúriaiakkal?”, akkor azt mondjátok, hogy: „Nos, nem tudok róluk. Soha nem hallottam felőlük. Csak az Orioniakról hallottam és azok igaziak, mert azok az egyetlenek, akikkel együtt rezgek. Segítenek nekem.”.
Ez képviseli az ember 3D-s legjobbját. Látjátok, hogy mit is tettetek? Kizártatok másokat, mert egy csoport az első volt, vagy, mert rezonált veletek. Ezt teszi a túlélés. Elkülönít és kizár. A szervezett vallás tette ezt évekig, elhozva a bolygót egy olyan helyre, ahol egy Isten létezik, az elkülönülés „dobozainak” az ezreivel. Ez nem gyakorlatias dolog. Azt akarom, hogy tisztázzátok le az ezoterikus csoportokat, amiket említettem. Ez az időről, az ezoterikus emberről szól, hogy lássa meg a rendszer gyönyörűségét, mert az új korszak szintén rekeszekre osztotta és elkülönítette önmagát az igazság nagyszerűségétől.
Mindezeknek, amiket említettem, van egy hasonlósága kedveseim. A kezdeteknél akarom elkezdeni. A galaxis történetével és egy olyan csodálatos történettel kezdem, amit lehet, hogy hallottatok korábban másoktól, vagy tőlem. Ez az egyik leggyönyörűbb történet, amit csak elmondhatunk.
A galaxis története
Egyszer volt, hol nem volt, egy olyan galaxis lett megteremtve, ami telítve volt Isten szeretetével. A Teremtő Forrásnak, ami készítette, egy milliárdnyi éves jóindulatú rendszere volt és több, mint elég ideje ahhoz, hogy mindenfajta bolygók millióit fejlessze ki. Ezen galaxis fizikája, elfogult volt a befejezés, az egyensúly és az élet irányába. Ez nem egy véletlenszerű fizika volt, ahogy azt feltételeztétek, hanem inkább egy olyan, amelynek jóindulatú célja volt. Amikor a bolygók lehűltek és kifejlődött az élet, akkor egyszerre egy bolygónak választása volt arra, hogy elvesse a spiritualitást. Az emberek egyes bolygókon, kissé megváltoztathatták a DNS-üket és egy évezredekig tartó teszt kezdődhetett el. A teszt az volt, hogy lássák, hogy az élet folyamatában, fel tudják-e fedezni belül Istent, a jóindulatú teremtő rendszert. Ha megtették, akkor joguk volt a felemelkedési állapotba menniük, ahol a fizikai, tulajdonképpen beleolvadt egy többdimenziós valóságba.
Sokezer évet vett igénybe, hogy egy felemelkedett bolygóvá váljon. A folyamatban, egyes civilizációk nagyon közelivé válnak minden dolog Teremtő Forrásával. A folyamatban egyesek végül meg lesznek kérve arra, hogy válasszanak egy másik bolygót a galaxisban, messze az övéiktől és vessék be a megszentelt DNS-ükkel. Tudtok követni? Ez a rendszer. A szabad választással, az emberek a választott bolygón, most intuitívan be vannak vetve azzal a képességgel, hogy egy lelket hordozzanak, tudatában legyenek a sötétségnek és a fénynek, valamint elkezdjék a felfedezés kirakósát, vagy sem.
Lesznek olyanok, akik azt fogják mondani, hogy: „Nos Kryon, honnan jöttek az első magok?”. A központból jöttek, a Nagy Központi Napból, a magból, amit Istennek hívtok, a Teremtő Forrásból, ami mindenhol ott van. Ennek az apró részletei nem fontosak. Sokkal fontosabb tiszta levegőt találni és lélegezni, mint, hogy annak a kérdezgetésével tölteni el az időt helyette, hogy honnan is jön a levegő (ez egy hasonlat).
Ami a számotokra fontos az az, hogy ezt tudjátok: rokonaitok vannak a galaxisban! Első számú, nagyon is úgy néznek ki, mint ti. Kettes számú, olyan DNS-ük van, mint a tiétek. Tisztázzuk ezt le. Olyan információkat fogok átadni nektek, amiket korábban átadtunk, de újra hallanotok kellene éppen most, így nem fogjátok elfelejteni azokat. Amikor elkezditek felfedezni az egyszerű életformákat a Naprendszeretekben és azon túl, akkor azt fogjátok találni, hogy a DNS-szerű molekulaszerkezetet egy közös jellemvonás. Azt fogjátok találni, hogy a bolygótok nincs elszigetelve a galaxis életfejlesztő és megteremtő folyamataiban. Ehelyett, a bolygóközi evolúció, egy egyedülálló módon bánik a dolgokkal, a más bolygókon lévő környezet miatt. De az alapvető időszakokban, a DNS, az összetett élet egy természetesen megtörténő evolúciója és ennek a biofizikája, része annak a módnak, ahogyan az élet kialakul mindenhol a galaxisban. Ez nem egyedülálló a Föld számára.
Az ezeken a más világokon lévő rokonaitok humanoidok és úgy néznek ki, mint ti. Néhányuk magasabb a táplálék, vagy a gravitációs jellemzők miatt és néhányuk alacsonyabb. De nem rémisztő teremtmények 14 szemmel, 3 karral és sikító hanggal. Az lesz az egyik legnagyobb dolog, amit találni fogtok odakint egy nap, hogy olyan élet van mindenhol, mint a tiétek. El fogom mondani nektek kedveseim azt, hogy amikor megtaláljátok ezt odakint és felismeritek, hogy mit is jelent, akkor mindent meg fogtok érteni az intelligens tervezéssel kapcsolatban. Valamint tudni fogtok a galaxisban és a bolygótokon lévő jóindulatról, ami azért fáradozott, hogy mindenhol ugyanúgy csinálja meg a dolgokat.
El tudtok képzelni egy évmilliárdokkal ezelőtti kezdődő civilizációt? Egy bolygó, az első, Isten tudásával bevetve? El tudtok képzelni egy ilyen bolygót, ami meg tudja ezt tenni? Mert most nincs neve és a lakosainak, a fajának, vagy bármijének, amit csak meg akartok nevezni, nincsen neve. Ez nagyon hosszú idővel ezelőtt történt. Évmilliárdokat vett igénybe, de megcsinálták, minden valószínűség ellenére. Apropó, ez egy olyan történet, amit mindannyian ismerünk és szeretünk. Ez volt a kezdet és micsoda egy történet! Arról szól, hogy min mentek keresztül és, hogy hogyan vetettek be egy másik bolygót. Csak egyet a végtelen csillagos égen, egy partnyi homokon, ami olyan hosszan nyúlik el, amennyire csak el tudtok látni és csak egyetlen homokszem lett kiválasztva (hasonlat). Megtalálták, megcsinálták és ti többet nem is tudtatok egyik világról sem, mert túlságosan régen történt. Apropó, az egyik nem csinálta meg és így másikat vetett be. A másik, egyiket sem csinálta meg és másikat vetett be. A harmadik megcsinálta és egyikük neveit sem ismeritek. Ez túl régen történt.
Átlagosan, minden egyes bolygónak, hozzávetőlegesen egymillió év kell a bevetéstől a diplomázásig. Milyen érzést vált ki ez bennetek? Hadd kérdezzek meg benneteket: mit gondoltok, hogy melyik évben vagyok a spirituális fejlődés mintájában? Ha azt mondom, hogy az első évben, akkor annak lenne értelme? Nos, hosszú utat kell bejárjatok!
De hadd mondjak nektek valamit, átléptétek a döntés határát. Ez annak a pontnak a meghatározása, amikor a bolygón lévő emberek lassan elkezdik megérteni azt, hogy mit is tesznek és, hogy mi is a cél. Ez indítja be az órát. Ez ne szomorítson el benneteket. „Nos Kryon, azt gondoltam, hogy ez pár nemzedéken belül be fog következni.”. Valóban? Azt gondoltátok, hogy pár generáción belül mindannyian fényként fogtok sétálgatni? Néhány generáción belül? Vannak olyanok, akik valóban ezt hiszik. Kezdjük el használni a józan észt.
A jó hír az kedveseim, hogy minden, amin az elmúlt 30.000 évben keresztülmentetek a bolygón – keresztülcsapkodva a régi energián – annak vége. Most itt az a lehetőség, amiért jöttetek. Ez az, amiért ide érkeztetek. A további jó hírek a következők: Nem számít, hogy mennyi időt vesz igénybe, mindebben személyesen fogtok részt venni! Igen! Egyikőtök sem fogja „elszalasztani a végét” ennek a csodálatos játéknak (hasonlat)!
Minden egyes életút mostantól, ebben az új energiában fog megtörténni. Amikor mostantól 4 életnyire, egy új emberi lényként megérkeztek – mondjuk 300 éven belül –, akkor másképpen fogtok felébredni (megszületni). Amikor kinyitjátok a szemeiteket, akkor nem csak az anyátokat fogjátok felismerni, hanem a Földet is! Néhány napon belül, azt fogja mondani az elmétek, hogy üdvözlünk újra! A gyermeknek, akik vagytok, amint fókuszálnak a szemei, emlékezni fog arra, hogy: „Az egy csésze. Ez étel. Hé, ez az a teremtmény, aki elvette anyut.”. Kialakítva fogtok rendelkezni ezzel. Talán 1, vagy 2 hónapon belül járni fogtok, talán hamarabb is. Nem fog kelleni megtanulni olvasnotok (hacsak ez nem egy olyan nyelv, amit soha nem tanultatok meg). Elmondtuk ezt nektek korábban. Ezt keressétek! Ez értelmetlen a számotokra, hogy nem kellene megtanuljátok az alapvető emberi cselekvéseket újra és újra? Helyette itt az ideje az emlékezésnek!
Ez az, amit a spirituális evolúció meg fog teremteni. Üzemelni fog néhány gyorsvágány és még csak nem is beszéltünk nektek róla. Néhány mester visszatért, de nem mesternek fogjátok látni őket, hanem feltalálóként. Ez rendben is van. Nem lesz gond számukra, hogy elhozzák azokat a többdimenziós találmányokat a bolygónak, amik lehetővé teszik a számotokra, hogy megértsétek az anyag mintáit. Most, ez lehet, hogy semmit sem jelent a számotokra, de képzeljétek el a számomra. Értitek azt, hogy ha ismeritek az anyag mintáját, akkor aztán meg tudjátok tervezni az anyagot? Ha meglenne a technológiátok arra, hogy megértsétek a mintát, akkor a használatával még a tömeget is megváltoztathatjátok. Mint a test őssejtjeinek, az anyagnak is megvan a mintája.
Kérdezzetek meg egy fizikust! Ne fogadjátok el azt, amit erről mondok! Kérdezzetek meg egy fizikust, hogy: „Lehetséges lenne-e ha meglennének az eszközeitek és értenétek az atomszerkezet másolását?”. Igen. Elmondom nektek, hogy mi lenne lehetséges és az okát annak, hogy azért lesztek képesek ezt megtenni, mert nem lesztek félbeszakítva a háború, a horror és a csapások által. Értitek, hogy ez hogyan működik kedveseim? Ez egy újfajta túlélés. Minél jobban működtök együtt egymással és próbáljátok meglátni a másikban „Istent belül”, annál jobban lesztek bolygóként megajándékozva és annál jobban fogtok boldogulni.
Évmilliárdokkal ezelőtt, az egyik bolygó elvezetett egy – az időben nagyjából további egymillió évnyire lévő – másikhoz, valamint galaxis szerte néhány forradalomhoz. (Mióta minden bolygó és csillag ugyanazzal a sebességgel utazik a galaxisban, létezik egy állandó, a galaxisban lévő összes intelligens élet idejének mérésére. Minden Napnak és minden bolygónak az összes Nap körül, ugyanaz az időmérő órája, ha az időt fordulatokban, vagy részleges fordulatokban méritek a galaxis közepe körül. Tehát a bolygóközi civilizációk, ilyen módon tudnak egymáshoz illeszkedni. Ha egy másik bolygóról származó valakivel évekről beszéltek, akkor nekik fogalmuk sem lesz arról, hogy mit is értetek alatta, mert az éveitek, nem az övéik.)
A Plejádiak a szüleitek. Amikor az ő szüleik felemelkedtek és Isten teljessége benne volt a DNS-ükben, akkor felismerték azt, hogy min is mentek keresztül. Végül megismerték, hogy mivégre is voltak ott és egy teljes tobozmirigy kapcsolatra tettek szert – 100%-os hatékonyságú DNS-re –, viszont mégis a fizikai síkon maradtak (megmaradtak a fizikai testben). Tudjátok, hogy milyen az? Ne keressétek a 3D hajóikat! Ezek a gyönyörű lények összekeveredtek veletek, úgy jönnek és mennek, ahogy kívánják. Azonban ezt csak azáltal teszik, hogy „gondolnak” rá.
Ti (a Földön) voltatok a következők és az egyetlen bolygó utánuk, amit bevetettek. De tudjátok, hogy nekik is megvoltak a spirituális szüleik, éppen úgy, ahogyan ők a ti spirituális szüleitek? A szüleik nevei és az szüleik szüleinek a nevei az Arktúriaiak, az Orioniak és a Szíriusziak. Mindannyiuknak megvoltak saját spirituális szüleik és aztán azoknak is megvoltak a saját szüleik. Figyeljetek: minden egyes csoport ezek közül része a „Teremtő Forrás családi csoportjának”. Néhányuk a spirituális nagyszüleitek és néhány pedig a nagy-nagyszüleitek. Páran pedig, még ennél többek is. Léteznek olyan, a galaxis más részeiről származó ősök is a bolygótokon, akik csak „segíteni vannak itt”.
Hadd kérdezzem meg ezt tőletek: mit tudtok azon biológiai nagyszüleitek tulajdonságairól, ami a szüleiteknek nem volt? Mit éreztek a nagyszüleitekről, élnek vagy halottak? Másképpen tekintetek rájuk, mint a szüleitekre, ugye? A szüleitek gyakorlatiasak, de a nagyszüleitek nem. A nagyszüleitek az egyetlenek, akik ápolni és segíteni akarnak benneteket, valamint elvinni titeket helyekre. Anya és apa? Ők egy kicsit mások. Azért vannak itt, hogy biztosan túléljetek és átadják nektek az élet szabályait.
A Plejádiak vetettek be titeket és ők az egyetlenek, akik felelősek az információért, ahogy felnyitjátok az időkapszulákat. Ők az egyetlenek, akik a Kristályrács összes tesztjébe és más általuk megteremtett rendszerekbe belehelyeztek benneteket, hogy csatlakozzanak hozzátok a spirituális ébredésetek és túlélésetek érdekében. Ők az egyetlenek, aki azt mondják, hogy: „Gyerünk, menjünk!”. Óh, de a nagyszülők, nos ők az egyetlenek, akik a legtöbb gyengéd segítséget adják meg, onnantól fogva, hogy jobban kaphatók dolgokra és nem ugyanazok a fajta felelősségekkel rendelkeznek, mint a szülők. Sokkal inkább egy megfontoltabb és ősibb csoport, mint a szülők.
Értitek, hogy ez hová vezet? Az Arktúriaiak, az Orioniak és a Szíriusziak a DNS-etekben vannak, mivel „galaktikus Akasha örökséggel” rendelkeztek. Ismeritek őket és ők is ismernek benneteket. Valószínűleg ők a leginkább segítőkész csoport a bolygón. Ne különítsétek el őket a többiektől és ne is imádjátok őket! Lássátok meg a rendszert kedveseim, azért ami. Szívjátok magatokba mindannyiukat és tudjátok jól azt, hogy most veletek vannak a szobában, ebben a kommunikációban. Szeretik azt a tényt, hogy most segítünk letisztázni kik is ők. Azok, akik őket közvetítik, lehet, hogy azt mondják innen, vagy onnan származnak, de azt akarom tőletek, hogy keressétek a hasonlatokat az információikban, mivel ezek a metaforák rá fognak mutatni az igazságra. Az ok, hogy ezek a csoportok itt vannak és segítenek, az, hogy ők a spirituális nagy, illetve nagy-nagyszüleitek. Ez az, amiért olyan jó érzést okoznak számotokra és ez az, amiért néhány tőlük származó közvetítés olyan tiszta és kiváló. Ha a közvetítő tiszta, akkor látni fogjátok, hogy kik is ők. Szeretnek benneteket és tudják, hogy kik vagytok.
Az a fontos, hogy az öreg lelkek, akik előttem ülnek, értik azt, amit mondok és tudják, hogy nem kódokban vagy hasonlatokban beszélek. Most éppen a valóságról és a spirituális józanészről beszélek, ami gyönyörű. Ez az információ egyenesen abból a Teremtő Forrásból érkezik, amit Istennek hívtok. Isten nagyobb annál, mint bármi, amit elmondtak nektek kedveseim. Ahogy elkezditek ezt érzékelni, azt akarom, hogy emlékezzetek egyetlen dologra, mielőtt elköszönünk. Ahogy elkezditek érzékelni a Teremtő csodáját, azt akarom, hogy emlékezzetek arra, hogy ez honnan is jött, mivel az Akasha származásotok az Isten. Fontoljátok ezt meg. Ez arról az időről szól, amikor összeszeditek és kihúzzátok magatokat, majd megigénylitek ezt a származást. Mondjatok „Hello”-t a nagyszüleiteknek.
Talán ők ilyen sok ideig vártak erre? Talán ez ilyen kísérteties? Néhányaknak az. Másoknak az igazság úgy szól, mint a tisztaság csengője és megválaszolja azokat a kérdéseket, amiket olyan régóta kérdezgetnek. Kedveseim, van segítségetek. Ismerjétek el, dolgozzatok vele, használjátok!
Megjegyzés: a 2. rész fordítása még nem készült el. Ha majd elkészül, akkor ide fogjuk beilleszteni.
Az emberi származás
A lelkekről és a Felsőbb-Énekről fogunk beszélni. Az angyalokról és a vezetőkről fogunk beszélni. Ez minden, amiről beszélni fogunk, de mielőtt elkezdjük, azt akarom, hogy lássátok a szolgálatotok származását. Az erőfeszítéseitek nem itt, a bolygótokon indultak el kedveseim. Az egy nagyon távoli időben történt meg. Az utolsó üzeneteink erről szóltak. A bolygótok, ahogyan azt ma látjátok öreg lelkek, egyike azoknak, amelyeken voltatok. A kirakós, amit közületek sokan az Akashájukban cipelnek, a más bolygókon történt cselekedetek régi energiáit tartalmazza. Mindegyikükön emberek voltatok és itt újra megint ezt teszitek. Én, mint Kryon, sohasem vettem részt benne úgy, mint egy ember. Az vagyok, amit ti segítőnek hívtok.
Ma miattatok Kryon vagyok. Más felemelkedésben lévő bolygón, egyszer a jövőben, valami más leszek. Mindig is veletek voltam ezalatt a kirakós alatt kedveseim. Láttatok már korábban. Néhányan közületek hallották a társam hangját, vagy olvasták a szavait. Volt valami, ami zengte az igazságot, túl azon, amit ebben az életben megtapasztaltatok. Felismertetek, de ez nem erről a helyről származik kedveseim. Keresztülmentetek ezen korábban. Tudjátok, hogy biztonságos voltam, tudtátok, hogy szerettelek benneteket. Olyan információt adtam át a számotokra, ami csakis jószándékú dolgokat hozott el az életetekbe. Bízhattatok bennem. Néhányatok számára, ez bolygóról-bolygóra így történt.
Most, ez az Akasha emlékezetetek lenne és néhány itt lévő öreg lélek, valamint a hallgatók és az olvasók is tudják ezt. Néhányan azok közül, akik erre a csatornára figyelnek, meg fogják magyarázni, hogy miért is van az, hogy amikor kinyitottátok a könyvet és olvassátok a szavakat, valami kiugrik a lapról és azt a szívetekben érzitek. Néhányatok sír, de nem az információ miatt, hanem az emlékezés érzékelésétől. Öreg lelkek, hallgatók és olvasók, életet éltetek élet után ezen a bolygón és hozzászoktatok. De létezett bolygó ezelőtt is és azelőtt, meg azelőtt is. A Teremtő Forrás és egy csodálatos rendszer része vagytok, mindannyian.
Az emberi lélek
Beszéljünk a lelkekről. Mi egy lélek? A lélek szót akkor is használta az emberiség, ha a spirituális hitrendszer nem keveredett bele. Nem érdes az, hogy az emberek anélkül is tudják, hogy mi egy lélek, hogy örökké azt tettetnék, hogy nekik is van egy? Tudják, hogy mi az. Tehát mindennapos dolog, hogy a régi tengerészek úgy jelentettek, hogy hány lélek van a fedélzeten, ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy hány ember van a fedélzeten. Ez válik a megszokott beszéddé, a lélek szóval meghatározva azt, hogy mi is az emberi lény spirituális lényege.
Néhány spirituális rendszerben, a lélek csak egyszer van a bolygón és soha többet. Más hitrendszerekben, a lelkek újra és újra eljönnek a bolygóra. Azonban minden rendszerben az a közös, hogy a lelkek képviselik az emberi test azon darabját, ami Istenhez tartozik.
A tradicionális meghatározó hitekben, a lélek egy egyedülálló entitás, ami ahhoz az emberhez tartozik, akinek az arca visszaköszön rátok a tükörben. Amikor meghaltok, akkor a lélek veletek megy valahová máshová. Néhány hitrendszerben pedig akkor tér vissza. Ez egyszerű, helytelen, de rendben van, nagyon is rendben van. Ha azt mondanám nektek, hogy:„Sétalnotok kell, mielőtt járnátok!”, akkor logikus gyakorlati dologként érthetnétek ezt meg. A spirituális igazság megértésének ugyanezen folyamata, része az érzékelés spirituális fejlődési folyamatának. Nem szükséges számotokra valaminek minden részletét ismerni ahhoz, hogy használjátok, vagy, hogy érezzétek.
Az emberi lélek egy többdimenziós energia része és nem egyedülálló. Szintén nincs egyetlen testhez kapcsolva. Valamint, fel lehet osztani és sok helyen is lehet egyszerre. Az új korszak ezoterikus hitrendszerében ez a „Felsőbb-Én”. Ez képviseli az igaz kvantumenergiát.
Az új korszak
Amikor az új korszakról és az ezoterikus hitrendszerekről beszélünk, akkor a kifejezéseket felcserélhetően használjuk. Az új korszak kifejezés, gyakran jelent kultuszt bizonyos kultúrákban, így gyakran ezoterikusat használunk inkább. Mindkét szó egy olyan hitrendszert jelent, amely egyedi a bolygón, valamint nincs szerkezete, vagy doktrínája. Nincs központi könyve. Nincs imádni való prófétája és nincs olyan helye sem, ahol egy központi főhadiszállása lenne. Nincs hely, ahová jelenteni kellene és nincsenek szabályok sem. Nincs tagság és nincs feljegyzés sem arról, hogy ki kezdte el. Micsoda egy rendszer! Ez kívül áll minden logikus érzékeléstől, megszervezett rendszertől, mivel nincs szervezete.
Mindazonáltal tízezrek gyűlnek össze világszerte, hogy tisztelegjenek a hit ugyanezen tulajdonságai előtt. Létezik egy központi, alapvető fontosságú hit azzal kapcsolatban, hogy Isten belül van, hogy a lelkek sokszor eljönnek a bolygóra és, hogy az emberiség egy olyan jóindulatú rendszer része, amely megteremti a Föld spirituális fejlődését. Létezik egy hit, hogy az emberiség magjait a Plejádiak vetették el és, hogy még midig itt vannak. Arról, hogy az életeteknek csodálatos célja van és, hogy egy jószándékú irány miatt vagytok itt, hogy segítsetek az emberiségnek megteremteni a békét a Földön.
Nem érdekes az kedvesem, hogy nincs központi próféta? Persze igazából létezik. Amit sokan léleknek hívnak, azt ti Felsőbb-Énnek nevezitek. Tehát, ezeket a kifejezéseket felcserélhető módon fogjuk használni, mert ez az, amit tanítunk. De a spirituális hitben, a Felsőbb-Énnek személyisége van. Ez Isten azon egy darabja, amely a ti arcotokat hordozza magán. Ez egyidőben van a fátyol túloldalán és bennetek, ez a belül lévő próféta! Mert a Felsőbb-Én tartalmazza a spirituális szabályok mintáját, ha így akarjátok nevezni. Azonban, ezek nem szabályok, hanem inkább fogalmak. Ezek az elmúlt életek tapasztalatainak a fogalmai, amik azáltal vannak képviselve, amit mi Akashának nevezünk.
A minta a körülöttetek lévő angyalok és vezetők fogalmait tartalmazza, valamint, hogy kik vagytok, hová tartotok, miért is vagytok itt és, hogy mit vesztek figyelembe a túlélés érdekében. Ez a lelketek mintája. A Felsőbb-Én nem valami olyasmi, ami fölöttetek van, hanem inkább olyan, ami magasabb rezgésen van, mint a fizikai testetek. Az egész ezoterikus hit szándéka és célja az emberért van, hogy megfogja a Felsőbb-Én kezét és többet fedezzen fel a mintáról.
Minden nap, amikor felébredtek, nem lenne szép dolog megfogni Isten kezét és azon a napon mélységes egyensúllyal és bölcsességgel keresztülsétálni az életen? Ez az új korszak hite. Ez ezoterikus hit, kapcsolatban lenni a bennetek lévő Istennel.
A Föld mesterei, mind a belül lévő Istenről beszéltek, mindannyian. Az új korszak hitrendszere azt tanítja, hogy minden mester érvényes volt és azért volt itt, hogy átadja ezt az üzenetet, nem pedig, hogy szükségszerűen imádva legyenek. Nem különítették el magukat, vagy kérték, hogy imádják őket, illetve, hogy egyházat építsenek köréjük. Tehát, az új korszakban nincs evangélikus tolakodás. Semmilyen. Ha olyasvalakit találtok, aki azt próbálja meg elmondani nektek, hogy neki van igaza és ti tévedtek, akkor az nem az új korszakot képviseli. Helyette annak a személynek, valószínűleg volt valami sajátja, amit a saját dobozába tett és a tagságba való beállásotokra számít. Ők nem azt az ezoterikus hitet képviselik, amiről beszélünk.
A Felsőbb-Énetekkel való kapcsolatba kerülés, egyensúlyt fog teremteni bennetek és másoknak is segíteni fog benne. A Felsőbb-Én a kulcs. Van egy jóindulatú rendszer, ami szeret és úgy lát benneteket, mint, ahogy a gyerekeiteket látjátok. Ez azért van, mert, amikor erre a bolygóra érkeztek, akkor kiszabadultok tőlünk. Ez a szabad akaratotok és ebben szakértők vagytok.
Óh, ezt nem tudom elképzelni! Sírnék Isten egy darabkájaként, ha azt gondolnám, hogy el kellene különülnöm magamtól és nem tudnám, hogy kicsoda is vagyok. Óh, Istenem, micsoda egy feladat! Ti mégis olyan felszabadultan, könnyen csináljátok ezt és olyan sokáig. Most már tudjátok, hogy miért is vagyok szerelmes belétek. Az energia forradalmának a kelyheiként vagytok itt.
Az igazság az angyalokról
Az angyalokról akarok beszélni. Nem igazán sokszor csináltam ezt azelőtt. Kryon nem egy angyal, hanem inkább egy segítő. A társam az új korszak egy jószándékú segítőjeként nevez, de ezt nem teljesen pontos. Segítő vagyok. Higgyetek nekem, ha láttok egy angyalt, tudnátok a különbséget.
Első számú: Az angyalok valóságosak?
Teljes mértékben! Igen.
Kettes számú: Kik, vagy mik ők?
Létezik a jószándékú segítség egy rendszere kedveseim, ezen bolygó számára. Ezt olyan összetett és bonyolult dolog megvitatni veletek, amíg azt gondoljátok amit. Hol vannak az angyalok? Mit csinálnak? Milyen gyakran, kik ők, honnan jönnek? Át fogok adni nektek néhány olyan információt, ami páraknak nem, mások viszont tetszeni fog.
Fizikai látogatások: az angyalok akkor jönnek el, amikor szükség van rájuk. A Központi Forrásból érkeznek. Rendszerint ez az emberi idő különféle pontjaira esik, mind az emberiségre nézve általánosan, mind pedig az egyének szempontjából. Minden alkalommal, amikor eljönnek, az látványos. Egyikük sem fizikai. Ismételten, az emberek elhatározták azt, hogy amikor egy angyali entitás meglátogatja őket, akkor azért, hogy a látogatást hihetővé vagy megmagyarázhatóvá tegyék, bőrt és szárnyakat kell rájuk tegyenek, valamint nevet kell adjanak nekik. Az emberek fehérre színezik ki a kinézetüket (ami a tisztaságot jelzi), képeket rajzolnak és dicsfényt tesznek rájuk, továbbá beszámolnak róluk a spirituális történelemben. De ez nem az, ahogyan kinéznek. Ők többdimenziós lények, nem fizikaiak.
Valószínűleg Mózes volt az, aki egy égő bokorként, a legtisztább módon írta le egy angyal megjelenését. A tűz, ami nem pusztítja el önmagát, vagy egy színjátszó pörgő labda, az angyali energia egy jó meghatározása. Az égő bokor valóban egy angyal volt. Ami drámai az angyali energiával kapcsolatban az az, hogy akkor tűnnek fel, amikor nem is számítotok arra, hogy egy energialabda érkezik hozzátok. Néha pont egy falon keresztül érkeznek! Színjátszóak, némelyik úgy néz ki, mint a tűz és hajlamosak megijeszteni az embert! A szentírás minden egyes beszámolója, úgy írja le az angyali látogatást, hogy az angyal azonnal azt kommunikálta: „Ne féljetek!”. Na mármost, miért is félne bármelyikőtök egy gyönyörű, glóriás, fehér köntösbe lévő nőtől? (Kryon nevetés) Az angyal azért adja át ezt az üzenetet, mert ők nem így néznek ki! Kedveseim, nem azért vannak itt, hogy megijesszenek benneteket, hanem inkább azért, hogy minden gyönyörűségükben és fenségükben megmutatkozzanak. Olyan pompásak, hogy néhányan még csak rájuk sem tudnak nézni. Fenségesek.
Most itt van az a rész, amire nem számítottatok. Ők egy közösség. Nincs olyan dolog, hogy egyedülálló angyal. Láthatjátok egyetlen angyalnak, mint ahogyan a testeteket is egyetlen entitásnak látjátok, de nem vagytok az angyali erő levesének a tudatában. Az angyalok sok hangon beszélnek, de a fejetekben szólalnak meg, nem pedig a levegő hangrezgésein keresztül. Az angyalok rendszerint nem beszélnek a tömeghez. Egyénileg beszélnek egyetlen emberhez, vagy egy másikhoz, de ez a sokak együttes hangjának az észlelése és az egyként való „meghallása”.
„De Kryon, mi a helyzet Michael Arkangyallal? Ismerek valakit, aki ezt a csodálatos, egyedülálló angyalt közvetíti. Mi a helyzet ezzel?”. A Michael Arkangyaltól származó üzenet, egy csoporttól származik. Ez egy erőteljes csoport, de gondoljatok rá úgy, mint „egyként érzékelt csoporttudatra”. Kryon ugyanígy működik. Mindannyiunk, akik a túloldalt képviseljük, rendelkezünk ezekkel a tulajdonságokkal. Nem vagyunk fizikaiak és nem vagyunk egyedülállóak sem.
A következő dolgot még nehezebb megérteni és ez nem az, amit mondtak nektek. Nincs angyali hierarchia. Egyik sem áll a másik fölött egy „ki a legerőteljesebb, vagy ki az illetékes” rendszerben. Helyette Isten levesének a részei és mindannyian azonos módon fenségesek. Néhányuk ki van jelölve arra, hogy mások nagykövete legyen, de nem nagyobbak másoknál. Szándékosan vannak itt és üzeneteket adnak át, hogy segítsenek felgyorsítani a jóindulatot és Isten szeretetét az emberiségen belül.
Valószínűleg a leginkább idézett angyal Michael Arkangyal, akit a legnagyobbak legnagyobbikának érzékeltek. Azonban Michael technikailag egy csoport és nincs hierarchikus pozíciója. Ez pont így is látszik, mivel a konkrét területre közvetített üzenetek, jelentősek a bolygó számára. Michael azt fogja mondani, hogy: „Egy vagyok azon sokak közül, akik mindannyian fenségesek, mind Isten szeretetét tartalmazzák, mind gyönyörűek, mind jószándékúak és mind a ti, az emberiség szolgálatában állnak.”. De az emberi lények egy hierarchiát akarnak. Ez az egy fontos, ez az egy nem olyan fontos, ezt pedig el is dobhatjátok.
A szerveiteknek mi a hierarchiája? Melyikre nincs szükségetek? Melyik tart életben benneteket? Mindannyian ezt teszik! De gyakran a szívet válogatjátok ki úgy, mint a legfontosabbat. Ez valóban igaz, vagy egyszerűen csak „mindannyiuk nevében” teszik? Óh és melyik szerv lázadt fel a többiek ellen, majd hagyta el a testet? (Kryon mosoly)
Hadd vitassuk meg Lucifer mitológiáját. Itt van egy angyal, akinek nem tetszett, ami zajlott, így távozott. Vagy talán valami rosszat tett és ki lett hajítva Isten házából? Kedveseim, látjátok itt az emberi elfogultságot? Ez a történet képtelenség és az „emberiesített Istentől” származik. Nem foghatjátok az ítélkezés, háború, harcolás és dráma emberi tulajdonságait, hogy azokat a Teremtő magasztosságába helyezzétek el. De az emberek örökké ezt tették.
Semmi sem hagyja el Isten levesét! Ez egy olyan tiszta energia, ami a Szellem teljességét képviseli. Ez véges, mindig ugyanakkora mennyiségű résszel rendelkezik (áttéve a kifejezést számotokra a 3D-be). Isten a Teremtés energiája és mindig együtt marad, mint a köd, ami sohasem mozdul ki a szeretet kvantumelhatárolódásából. Nem távolíthatjátok el a köd egy részét, vagy nem is létezne! Ez az, ami. Mindig tökéletes lesz, mindig ugyanaz és mindig egész. Semmi sem tesz hozzá, vagy von le Isten fenségéből.
Angyalokat fogtok találni végig, keresztül a történelmen. A Teremtés energiájának a képviselői. Nincs nemük, mert energiák. Nem férfiak, vagy nők és mindannyian egyenlő erősek. Csodálatosak, olyan többdimenziós hírnökök, akik segítséget nyújtanak az emberiségnek. Az egyetlen dolog, ami elválasztja őket, az a „szolgálatuk” fajtája, vagy a „specialitásuk”. De mindig a részeink, még ha látszólag különállóak is és hozzátok beszélnek. Tudom, hogy kik ők, láttam őket dolgozni. Én is egy hírvivő vagyok, de nem egy angyal.
Vezetők – nem az, amit gondoltok
A vezetőkről akarok beszélni. Na mármost, a társam elmondta nektek azt, hogy: „ti vagytok a saját vezetőitek”. Tudom, hogy ezt bonyolult a számotokra felfogni és azt is tudom, hogy nem is teszik nektek az ötlet. Azonban ezt még jobban össze fogom kuszálni. Igaza van, de azt akarom, hogy ezt egy másik felfogásba tegyétek bele.
Van valamitek, amit a Merkabának hívtatok. Lazán meghatározva, ez a személyes kvantumenergia mezőtök, ami körülbelül 8 méter széles. Ez egy a DNS molekuláitok összessége által megteremtett mező (amik együttesen biológiai szinten, össze vannak gabalyodva). Minden egyes emberi lénynek van ilyen mezeje. A DNS egyedülálló, így minden Merkaba is egyedülálló. A Merkabátok mezeje, nem a lelketek, még csak nem is a Felsőbb-Énetek. Ez ti vagytok! A DNS-etek mezejének, egy teljesen és egészen más célja van, mint, hogy bármihez is csatlakozzon. A fizikai testetekhez csatlakozik, ez az, amit csinál. Ez csatlakozik hozzátok és a tudatosságotokhoz is.
Ezt összetett és bonyolult megmagyarázni. A Merkaba sok mindent tartalmaz rólatok, mivel ez a híd a „veleszületetthez” (a testetek okos részéhez). Ez hordozza az istenségeteket, az életerőtök tervrajzát és még az Akashátokat is. Mivel az Akasha feljegyzésetek a DNS-etekben van, ez szintén a Merkaba része. Ezért azt mondhatjátok, hogy a Merkaba mezőtökön keresztül, mindig a múltatokat sugározzátok szét. Ez kedveseim az oka annak, hogy sokan tudnak olvasni az előző életeitekből. Mindannak a modellje, ami vagytok, a Merkabátok megszentelt mintáiban van.
A részei és a darabkái annak, ami az Akasha feljegyzéseteket felépíti, a Merkabában van, a 3D-tokban. Néhányuk a vezetőitekként vannak érzékelve, de valójában ők ti vagytok önmagatok. Viszont az érzékelésetek számára, ez egy múltbéli önmagatok lehet és így más arca van. Értitek ezt? Itt van még több: Hogy tovább bonyolítsuk, létezik egy csodálatos jószándékú rendszer, amit korábban említettük. Az Akasha család, amivel érkeztek, amit a testi anyátoknak és apátoknak hívtok, nővéreteknek és bátyatoknak, vagy, amit lazán megnevezve a családotoknak, illetve az itt lévő szeretteiteknek, nos ők valamilyen módon mind az Akashátok részei. Egy kvantum módon létezik egy valóság a számukra, amit nem tudok elmagyarázni nektek, mert nem vagytok annak a tudatában, hogy hogyan is működik ez a kvantumleves. A lelketekkel összegabalyodott állapot szavakat fogom használni és mégsem fogjátok megérteni. Ez bonyolult, de itt van a megoldás. Amikor elveszítetek egy szeretteteket a családotokból, akkor egy rész a lélekenergiájukból (vagy az Isteni részükből), a Merkabátokba megy és veletek lesz az életetek során. Aztán, amikor távoztok, ugyanezt fogjátok csinálni a gyerekeitekkel, a bátyáitokkal, a nővéreitekkel, a házastársaitokkal, férjetekkel vagy feleségetekkel. Tehát hadd mondjam el, hogy mit is jelent ez. Soha sem mennek el! Hallotok? Soha nem mennek el! Itt a jóindulat egy olyan rendszere létezik, amire nem számítottatok.
Ez valóságos kedveseim. Most elkezdjük átadni a számotokra azt a bonyolultságot is, amiről megérdemlitek, hogy tudjatok. Sokan közületek nem fogják megérteni, de mégis elkaphatjátok a fogalmat. Ennek minden egyes része, része egy jóindulatú tervezésnek. Azért, hogy békésnek és szeretőnek tartson meg benneteket Isten szemében.
Az igazság a rendszerről
A Teremtő Rendszer minden egyes darabjának, amit fel fogok fedni a számotokra, mostantól van egy tulajdonsága, mégpedig a jóindulatú tervezés. A rendszer, ami az ember és a Szellem között létezik, hogy segítse az emberiséget. Nem azért vannak itt, hogy taszigáljanak, vagy, hogy ítélkezzenek felettetek. Azért vannak itt, hogy tanítsanak és segítsenek, ha hagyjátok nekik. Az angyalok csak segíteni mutatkoznak meg. Gondoltátok volna ezt valaha? Nem létezik olyan megtervezett felbukkanás, hogy egy angyal ítélkezzen felettetek. Minden egyes alkalommal, amikor egy angyal megmutatkozik az életetekben, akkor az egy szerető vezetőként van itt. Ismeri a lelketeket, tudja, hogy kik vagytok, ismeri a Felsőbb-Éneteket.
Figyelj kedvesem, az emberek nem válnak angyalokká és az angyalok nem válnak emberekké. Sajnálom, ha valaki ezt mondta neked, mert ezt nehéz vissza-tanulni. Az angyalok szakosodtak, ahogyan ti is. Az emberek spirituálisan nemzik az embereket és ez az a „munka”, amit a lelketek tesz, ahogyan az ebben a galaxisban létezik. Az angyalok mindig is angyalok lesznek és a segítők, mint én, mindig is segítők lesznek. Ha ezt úgy akarjátok kategorizálni, mint „szakosodott szolgálat”, hát rajta. Nem egészen így megy ez, mivel egy kis részem bennetek van. Ennek ez a módja.
Az emberek azt akarják, hogy létezzen a képességek egy fokozatokra osztott skálája és a jutalmazás. Amikor valamiben jóvá válsz, vagy jól megtanulod, akkor a 3D-ben a következő szintre mozdulsz el. Nem így megy ez a lelkek rendszerében kedveseim. Az emberi lelkek nem az állati lelkekből jönnek. Az emberi lelkek a saját rendszerükben maradnak és az állati lelkek ugyanezt teszik. Ők egy segítőkész, jóindulatú csoport és néhányuk azért van itt, hogy benneteket szeressen. Ez egy jó szándékú rendszer! Észrevettétek?
Zajlik valami, amit fel kellene ismernetek. A Világegyetem rendszere, elfogult a jó szándékú szeretet irányába. Ha ateisták vagy agnosztikusok vagytok, akkor ha úgy kívánjátok ezt el is vethetitek, kimehettek a teremből, becsaphatjátok az ajtót és bezárhatjátok a szíveteket. De mi akkor is szeretni fogunk benneteket, mi akkor is ki fogunk sétálni veletek az ajtón, akkor is ott leszünk veletek csendesen és ha valaha is úgy határoztok, hogy láttok, mi ott leszünk. Nem fogunk csak azért elmenni, mert nem hisztek bennünk.
Ez az ígéret. Ha nem így éreztek, akkor az azért van, mert szabad akaratotok van abban, hogy A-ból B-be jussatok és ti néha a Z-n keresztül mentek. Ennek így kell működnie. Ezt fejlődési tanulásnak hívják és ez jó szándékú dolog. Ez az üzenetünk. Lehet ez ennél tisztább? A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Ezeket a rendszereket, amikről hallottatok most letisztázzuk, így megértitek a valódi igazságot.
Kedves emberi lények, az egyszerű, gyönyörű és jóindulatú rendszerek értetek épültek, miattatok és miattam, aki más helyről származik. Amikor nem itt vagytok, azokban a rövid időkben, amikor velünk vagytok, olyan ünneplésünk van, amit el sem hinnétek! Fény van körülöttünk mindenhol és a neveteket énekeljük a fénybe.
Nehéz ezt elképzelni, ugye? Benneteket ünneplünk otthon és ez rejtve van előttetek. Minden alkalommal ezt tesszük! Az utolsó lélegzetvételetekig nem is tudtok róla. Aztán emlékeztek rá és utána jön a felszabadulás. Higgyetek nekem, ennek ez a módja. Ez Isten szeretete. Ez a tisztelgés egy rendszere, azért akik vagytok.
És ez így van.
Lásd: Kryon Mester tanításai