Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Elhangzott már a következő kérdés: „Kryon, miért beszélsz ennyit a DNS-ről? Ez az emberi test egy biológiai jellemzője. Az emberi génállomány lenyomata. Előírja a kémiát az összes gén számára, amelyekből több mint 30.000 van. De miért beszélsz erről? Nem beszélsz molekuláris alkotórészekről, vagy kémiáról, akkor miért beszélsz a DNS-ről? Beszélj nekünk inkább spirituális dolgokról.”

A fenti kritikát sok helyről megkaptam. Olyanoktól, akik intenzív spirituális kutatást folytatnak, de látszik a csalódottságuk és nem értik miért beszélünk a DNS-ről, az Embernek egy látszólag fizikai tulajdonságáról. Hadd magyarázzam meg végre kedvesem, ha te is ebbe a csoportba tartozol, itt az ideje, hogy leleplezzük a DNS-ed.

A DNS a lényege annak aki vagy, mind fizikai, mind spirituális értelemben. Ha választanod kellene egy helyet, hogy hol lakik a Felső Éned, hát az a DNS-ed lenne. Az Akasha-Krónika, mindannak a lenyomata ami valaha is voltál, ott van a DNS-edben. Az összes életed, minden spirituális növekedésed, minden tehetséged korszakokra visszamenően, minden ott van benne. A karma amivel érkeztél és amit közületek sokan elengedtek, ott van a DNS-ben. Ennek a megvilágosodott lépésnek a feljegyzése is ott van a DNS-ben.

Ott van az emberi spirituális történelmetek, a kvantum részekben leírva. Van aki ezt olyan szinten érti, hogy tudja, hogy Lemúriai volt. Ha így érzel, akkor tisztában vagy azzal a hihetetlen mélységgel, amely ott van benned. Ez az oka annak, hogy ezekről a dolgokról beszélünk. Nagyon nehéz ezt egy Embernek elhinni, mert ez azt jelenti, hogy nagy része annak amit te úgy éreztél „rajtad kívül” van, tulajdonképpen benned van. És ezt követi a mesterek és Kryon tanítása, hogy te a Teremtő egy része vagy és a mester-lét folyamata ott zajlik benned.

A DNS és a tudomány

Alig néhány éve, hogy a tudomány megtalálta annak a bizonyítékát, amiről most fogunk beszélni. Utaltunk már rá a múltban, de most egyenesen ki fogjuk mondani, hogy ne legyen többé rejtély azzal kapcsolatban, amit a tudomány csak találgat: A DNS-etek több mint 3 milliárd vegyi összetevőt tartalmaz és minden molekulája egy hurok. Ez egy olyan apró molekula, hogy elektron-mikroszkópra van szükségetek, hogy megláthassátok.

Egy tudományos próbálkozás, az Emberi Génállomány Program, leleplezett egy rejtélyt: A DNS kémiájának csupán 3%-a tesz valamit! A DNS részek fehérje kódolású darabjairól beszélünk. Egyedül ez, több mint 30.000 emberi gént termel. Ezek a gének az élet lenyomata, ami után kutattatok. De csupán a DNS 3%-a a teljes gén-termelő forgatókönyv. A 3% csinál mindent, mindent ami után a program kutatott. A megfigyelt DNS-kémia több mint 90%-a tehát rejtély, mert úgy tűnik, hogy semmilyen nyilvánvaló funkciója nincs. A vegyi összetevők 90%-ának nincs megfigyelhető rendszere, szimmetriája, vagy biológiai értelme. Nincsenek kémiai kódolások, mint a fehérje-kódolású részekben. Természetét tekintve úgy tűnik véletlenszerű, akadt aki még úgy is nevezte, hogy „DNS hulladék”.

Néhány biológus meg van győződve arról, hogy a DNS-nek ez a része az evolúciós folyamat kémiájából maradt hátra és az Ember ezt már többé nem használja. Nincs semmi kódolás és úgy tűnik, ez a rész nem is tesz semmit. Ezért a tendencia, hogy nem kell figyelembe venni. Úgyis haszontalan.

Az ősöknek egy csoportja meglepő felfedezést tesz: Egy időutazó egy elképesztő zsinór nélküli sztereo rendszert hagyott hátra a tengerparton. A kicsi, ám erőteljes hangszórókból a legelképesztőbb ritmusok lüktetnek és az embereket ez teljesen megbabonázza. Nem mernek hozzáérni, de leülnek mellé és élvezik a zenét, nem értik, hogy működik, semmit nem tudnak az előttük heverő csillogó szerkentyűről.

Hosszú idő után, kezdenek komolyabban foglalkozni ezzel a látszólagos varázslattal. Kíváncsiak, hisz a kíváncsiság az Ember fő jellemvonása. Elkezdik elemezni. Megnézik újra meg újra, de nem mernek hozzá nyúlni, mígnem a vének végül bejelentik, hogy ők kitalálták.

Látják a CD játszót, az erősítő részt és a processzorokat, meg a hangszórókat egész sor berendezést. De a hangszórók azok, ahonnan a zene jön, ezért úgy tűnik, a hangszórók végzik az összes munkát.

A törzsfők összeülnek és bejelentik a megállapításaikat: Fejlett űrlények szálltak le és itt hagytak valami berendezést. A törzs bölcs embere nem tud rájönni, hogy az egész mire való, de két kisebb darabjának köszönhetjük a csodás zenét, amit hallunk. A szerkezet többi része rejtély és egyszerűen csak valami űrhulladék, aminek semmi köze a zenéhez.

Ez a példa önmagáért beszél. Amit nem úgy tekintünk, mint „az egész része” azt eldobjuk, a tudatlanságnak köszönhetően. Ez a példázat is sokkal többet rejt magában, mint azt ti gondolnátok. Nem csak a hihetetlen technológiáról van szó, amely lejátssza a zenét ami nem látható, de mi a helyzet a zene megkomponálásával és az eljátszásával? Mi van azokkal, akik rögzítették és az elképesztő forrásanyag, aminek köszönhetően belekerülhetett a CD a lejátszóba és megszólalhatott? Mit mondjunk magáról a zenetörténetről és a ritmus fejlődéséről az évszázadok folyamán? Egy gigantikus, intellektuális titok rejtőzik előttük a homokban és ők csupán a hangszórókat látják, mert az egyetlen dolog az, ami „zajt csinál.”

Az evolúció és amit ti Anyatermészetnek (Gaiának) hívtok együttműködnek és nagyon hatékonyak, amikor az emberi biológiáról van szó, vagy az életről általában. Legyen szó arról, hogy a fotoszintézis épp a kellő időben jelent meg a földön, vagy arról, hogy az emberi génállomány miként fejlődött, a rendszer elveti azokat a dolgokat, amelyekre nincs szüksége. A DNS 90%-a amelyet nem értetek, nem hulladék. Ugyan már! Inkább az a processzor és az utasítások, amelyek irányítják azt a részt amelyet értetek. Ez a rész hozza létre a zenét, amelyet a 3% lejátszik.

Elmondom, hogy kimondottan miről van szó és szeretném ha eltűnődnél azon amit most elmondok, hogy mit jelenthet ez neked személyesen. A DNS-ed 90%-a szó szerint az isteni mivoltod kvantum-lenyomata. Az Akashád lenyomata. Ez az összes életeid feljegyzése, minden megvalósított dolog, minden növekedés, minden felismerés és minden kudarc. Azok számára, akik Lemúriainak tartják magukat, ez egy roppant mennyiségű, ezen a bolygón szerzett tapasztalást jelent, egészen a kezdetektől, amiről majd most beszélünk.

A kvantum állapotban lévő dolgok nem logikusak a 3D-ben. A kvantumfizikának nagyon kevés értelme van a lineáris gondolkodó számára és te lineáris vagy. Következésképpen az „elfogultság” amivel rendelkezel ténylegesen így néz ki: A valóságod csupán néhány dimenzión alapul azok közül, amelyekkel az Univerzum bír. Amíg a „kép maradék része” nem tárul fel, leginkább a tudományos kutatásoknak köszönhetően, csak azt a behatárolt valóságot fogod látni, amelyben éppen élsz. A dolgok amelyek kívül vannak a 3D-n továbbra is, rejtélynek számítanak majd, látszólag véletlenszerűek és kaotikusak, ahelyett, hogy logikusak és rendszerezettek lennének. A DNS-ed magában hordozza a spirituális lenyomatot és minden utasítást azzal kapcsolatban, hogy ki is vagy. Mindez ott található a 90%-ban, amely kvantum állapotú.

Ezért a DNS-edről szóló beszélgetés, tulajdonképpen a teremtésedről, az Akasha Krónikádról és a spirituális származásodról szóló beszélgetés. Ezért koncentrálunk a DNS-edre.

Az Emberi tudatosság 3D?

Itt az ideje, hogy összekapcsoljuk ezeket a dolgokat és a nagyobb képre gondoljunk: A kvantum DNS-nek ebben a 90%-ában van az Emberi tudatosság. Az emberiség tudatossága nem mérhető kódokkal és génekkel. Kívül van a kémia látókörén és továbbra is egy olyan valami, amire a tudomány úgy tekint, mint egy rejtélyes végeredményre, hogy miképp áll össze a biológia ismétlem, nem tudjátok megérteni, hogy mi teremti meg a „teljes Embert”. Az emberi tudatosságban ott a képességetek, hogy beszéljetek a DNS-hez, hogy irányítsátok, hogy dolgozzatok vele és hogy a részévé váljatok. Ezt tanítottuk kezdettől fogva. Tehát a saját valóságod egyik legnagyobb titka az a képességed, hogy gondját viseld a testednek és az alapvető funkcióinak.

Nos, a tudomány legújabb álláspontja szerint, az Ember gondolatai még a bolygó folyamatainak egy részére is hatással vannak. Kezditek már látni a képet? A DNS-ed 90%-a talán valami olyannak a részét képezi, ami sokkal nagyobb mint a te személyes biológiád.

Az első dolgok egyike amit valaha is mondtunk nektek az, hogy a tudatosság mozgatja a Földet. A tudatosság a felelős a bolygó vibrációjáért és te mindig is képes voltál megváltoztatni azt, amiről azt gondoltad, hogy semmi összefüggésben nincs veled a valóságot, ami a bolygótokon történik. Amikor majd kezded megérteni ezt az igazságot, teljes mértékben megérted majd, hogy Gaia reagál erre!

Tehát így működnek ezek a dolgok, világosan fogalmazva. Egyedül az emberi génállomány fejlődése és a 90% felismerése – amely látszólag nem tesz semmit –, teszi lehetővé számunkra, hogy beszéljünk róla, hogy valójában mit is tesz. Eljön majd az idő, amikor ez a tudomány számára majd érthetővé válik. Egy jó tanács: Amikor majd szemügyre veszik ezt a 90%-ot és amikor majd kezdik a nem kódolt nyomokat tanulmányozni, látni fogják, hogy a DNS legnagyobb része valójában jelmódosító a 3% részére, ez pedig a motor, amely az Emberi test biológiáját működteti.

Az emberi test gyengeségének rejtélye

Egy hónappal ezelőtt már beszéltünk erről a témáról: Itt álltok ti, a Föld bolygón, a DNS evolúciós lépcsőjének tetőfokán és egy olyan rendszerrel rendelkeztek, amely gyenge.. sokkal gyengébb, mint amit várnátok tőle. Ezt vizsgáljuk most meg.

A sejtstruktúrátok nem aszerint viselkedik, amit eredetileg kaptatok. Ahelyett, hogy fejlődött volna, a DNS-etek kvantum része visszafejlődött, válaszul az Emberi tudatosságra (a valóságotok irányítója). Tény, hogy az immunrendszeretek nem működik valami jól! Számos, a bolygótokon megtalálható komoly betegség és vírus egyszerűen megkerüli. Vajon észrevettétek? Még egy egyszerű megfázást sem tudtok megállítani.

Hát van egy kis probléma, mondhatjátok és van is! Mert a DNS-ed 90%-a, amelytől azt várnánk, hogy kvantum, csupán 30%-os hatásfokkal működik. Ezt az információt megkaptátok már nemrég, de ezen lecke miatt, most újra megismétlem, hogy a tanítás logikája illeszkedjen.

Röviden ennyit kérdezek: Milyen érzés tudni, hogy a rák kialakulhat a szervezetedben és a tested soha nem fog erről tájékoztatni? El kell menned egy szakorvoshoz és ott egy laborvizsgálaton átesni, hogy kiderüljön mit tesz a tested! Miféle rendszer az ilyen? Az Emberbe beépített kórfelismerő rendszer egyszerűen nem jól működik. A rák annak a következménye, hogy hiányzik az emberi test képessége, hogy megbirkózzon a modern táplálékkal. Ennek az eredménye az, hogy olyan jelzéseket bocsát ki, amelyek nem egyeznek meg azzal, ahogy az emberi testnek működnie kellene hogy a sejtek osztódása kiegyensúlyozott legyen, egy olyan módon ahol az egyensúlyozás a kémiával történik és ezt a kémiát a táplálékkal viszed be. Ehelyett a test egy nem természetes növekedést produkál tumorokat, amelyek végül az egész szervezetet felfalják.

A rák nem vírus és nem is fertőző. Hanem egy kibillent állapot egy allergiás reakció a modern társadalomra. A test immunrendszere valójában egyáltalán nincs belekeverve, mert a rák úgy jelenik meg a test összes védekező mechanizmusa számára, mint normális sejt és úgy viselkedik, ahogy azok mindig is viselkedtek. Persze ez nem így van, hiszen kifejezetten rákos sejtekről van szó, de „megtanulták”, hogy miképp rejtőzzenek el a sejtszerkezetben. A kvantumtudat megteremt egy olyan „tudás” rendszert, amely figyelmezteti a testet ha kibillen az egyensúlyból. Az eredmény az lenne, hogy azonnal tudnád ha bármilyen gond lenne, de nem tudsz róla, mert a rendszer nem úgy dolgozik, ahogy megtervezték.

Ha a kvantum DNS egy másik jellemzője úgy működne, ahogy kell, megteremtene egy sokkal, de sokkal hosszabb Emberi élettartamot. A test nem akar öregedni! Élni akar! Ez az alapvető túlélés, tehát egy intuitív folyamat révén képes egy intelligens forgatókönyvet megteremteni, ami a sejtosztódást illeti. A kvantum javítás nélkül a test biológiai órája egyszerűen a napokat számlálja és a hold ciklusát követi. Semmi jobbat nem tud. Nem úgy dolgozik, ahogy tervezték.

Néhányan az ősök közül, tényleg, kétszer vagy háromszor olyan hosszú életet is éltek mint te. Attól függött ez, hogy merre laktak és mennyit veszítettek a kvantum-természetükből. Tudnod kell, hogy az esetleg sikeres élet-hosszabbító folyamatok amelyeket kifejlesztettek ezen a bolygón, mind rendelkeztek egy közös elemmel gyakori jelzések a DNS felé, hogy térjen vissza egy jobban kvantum állapotba. Ezt ti a „DNS aktiválásának” hívjátok.

A kvantum-tudatosság azt jelenti, hogy „egy mindennel” és teljes mértékben tudatában van annak, ha a sejtek elburjánzanak és nem megfelelő növekedés fenyegeti az egészséget. De a te immunrendszered nem fog riasztani téged. Valami elszakadt, de te ebben a valóságban nőttél fel, így annak a logikája amit én mondok, nem felel meg neked. Ha elég időt töltesz fejjel lefelé lógva, a tested hamarosan tiltakozni fog a járás ellen, sőt az ötlet sem fog neki tetszeni. Végül majd mindenki fejjel lefelé lóg és éhezik, mivel elfelejtették hogyan kell járni. Járni az olyan valami, amit csak a mesterek tudnak, vagy valami hasonló. Éppen ezért senki nem járkál. Egyszerűen ez a módja annak, ahogy az emberi valóság kialakul az idők folyamán és ezzel a kihívással találkozunk mi naponta, ebben az új energiában.

Amikor az idegek elszakadnak a gerincvelődben, egy vegyhatás érkezik arra a területre, hogy megakadályozza őket abban, hogy újra összenőjjenek. Vajon tudtad ezt? Maga a folyamat ismert a tudomány számára, még neve is van! Ez pont az ellentéte annak, amit szeretnétek és úgy tűnik, ellentmond annak a logikának, hogy a testnek hogyan kellene működnie. Szakadás történt.

A tengeri csillag képes új kart növeszteni magának, ti pedig nem. Milyen érzés az evolúciós létra legtetején állni? Csak azért mert a „lenyomat” amely létrehozza a géneket, nem úgy működik ahogy tervezték.

Pedig volt olyan, amikor úgy működött. Hadd vigyelek vissza a kezdetekhez.

A kvantumtermészeted megteremtése a benned lévő teremtő

Nézzétek, itt van kiterítve, hogy mindannyian lássátok, halljátok, minden darabját amit hallanotok kell, ez egyenes beszéd. Százezer évvel ezelőtt, majdnem 17 fajta Ember volt kialakulóban. Éppen úgy, mint egyes állatfajok és emlősök esetében, a természet változatossága egy olyan feltétele volt a fajok túlélésének, amelyet Gaia hozott létre. Ahogy több tucat majomfajta van és az a rettenetes változatosság olyan sok más állatfajban a bolygón, az emberek változatossága is növekvőben volt szintén. De ha nem vettétek volna észre, ma csupán egy fajta ember létezik. Persze, különböző színűek és változatos arcvonásúak, de csak egy fajta. Nem létezik az a jellegzetes különbözőség, amit a természetben megtalálhattok. Nincsenek fajták farokkal és farok nélkül. Nincsenek nagyon aprók, nagyon szőrösek az egyik földrészen, a rendkívül magasak és pöttyösek mellett a másikon. Valami történt.

Gyertek vissza velem 100.000 évet és meglátjátok azt az anomáliát, amit a tudomány leírt, amikor felfedezte az elmúlt évtizedben. Ugyanazt a dolgot látták ők is. Ellentmondva a biológia minden fejlődési szabályának, valami úgy történt, hogy csupán egy fajta ember jött létre és ez kb. 100 000 évvel ezelőtt történt.

Készüljetek fel arra, hogy ezeket hallva, lesznek majd olyanok akiknek ez nem fog tetszeni. Ez volt a mai előadás, amit a társamtól kaptatok. Én viszont újra el fogom mondani azoknak, akik most olvassák ezeket a sorokat, vagy hallgatják a felvételt. Figyeljetek: Csodálatos dolog történt csodálatos! A tervek szerint történt valami és ti velem együtt vártatok rá kedveseim, amikor megalkottátok a bolygót. Amikor ott figyeltük együtt, hogy lehűljön, tudtátok, hogy ez bekövetkezhet. Egy isteni terv volt folyamatban.

Itt a ti galaxisotokban amelyet ti Tejútnak neveztek, van egy csillag-csoport amelyet Hét Nővérnek hívtok. (Magyarul Fiastyúk) Hét csillagból áll, ezek közül egyik körül van bolygórendszer. Ti ezt a rendszert és azokat akik ebből a naprendszerből jöttek, plejádoknak hívjátok. Ők azok, akik 100.000 éve meglátogatták a Földet és nem tartott nekik nagyon sokáig, hogy ideérjenek.

Ez a humanoid faj, akárcsak ti, félig kvantum állapotú. Hogy úgy mondjuk, tudatosságukban egybeolvadt a 3D és a kvantum állapot. Számukra nem létezik az idő, nincs tér, nincs távolság. Ide kívánták magukat és megjelentek. Ők egy olyan fejlett faj, amely spirituális és a spirituális érettségüket a természetben érték el. Ennek nem lesz értelme számotokra, mert ez nem található meg abban a spirituális rendszerben, amelyről úgy gondoljátok, hogy valóságos. Mondjunk csak annyit, hogy az ő spiritualitásuk érett, gyönyörű és teljesen helyénvaló. Időben érkeztek, terv szerint és egy bizonyos céllal.

Azért jöttek, hogy elültessék az isteni DNS kvantum-magját az egyik fajta Emberi Lényben, a 17 fejlődésben lévő emberi fajta közül. Mindvégig itt maradtak, ameddig ez tartott. Tudnotok kell, hogy több mint 100.000 évet vett igénybe és ők maradtak. Lassan az összes egyéb emberi fajta elhullott és egyedül egy maradt az, amelyikbe beültették a teremtő magot. Az a fajta, amelyik ma létezik.

Ez az eredeti és isteni teremtés-történet, amelyet gyönyörű módon kaptok meg a Szellemtől, egy meghatározott céllal. Megszentelt időszak volt az és szeretném nektek elmondani, azoknak a lelkeknek, akik most itt vagytok, hogy jóval Lemúria előtt, amikor szemléltétek ezt a lehetséges forgatókönyvet, tudtátok, hogy az jó. A megérzés szintjén érzitek ezt és tudjátok, mert erős kapcsolat fűz azokhoz, abban a másik naprendszerben akiktől ezt a nagy ajándékot kaptátok.

A plejád fivéreitek és nővéreitek úgy néznek ki mint ti. Nincs nekik kígyó-bőrük, nincsenek furcsa karjaik és lábaik, fura szemük, vagy óriás fejük. Nincs nekik utasítás-készletük és nem uralják az Emberek gondolatait. Egy kicsit magasabbak nálatok, de úgy néznek ki mint ti! Eljön majd a nap, amikor az alkalmas lesz, megfelelő és helyénvaló, amikor majd megmutatják magukat. Ez már nem a ti életetekben lesz, mert erre a bolygónak egy különleges vibrációjára lesz szükség, arra várnak. De ha majd megérkeznek, hogy köszöntsenek benneteket, kijönnek majd a járműveikből és éppen olyanok lesznek mint ti! Akkor majd tudni fogjátok, hogy amit én most itt mondok, pontos és igaz, mert ők most figyelnek, ahogy tolmácsolom nektek ezt az üzenetet és mosolyogva nyugtázzák, hogy az üzenet megfelelően eljutott azokhoz, akiknek azt ilyen módon hallaniuk kell.

Hallgassatok ide: Nincs összeesküvés. Senki nem tett semmi olyat az emberiséggel vagy a Földdel, amit ti nem terveztetek. Nem befolyásolunk senkit és nem rejtegetünk semmit! Terv szerint és bizonyos céllal hagyta nekik jóvá a Szellem, hogy hívásotokra eljöjjenek és megkapjátok tőlük ezt az ajándékot. A szabad akarat egyedüli bolygója, a Plejád rendszerből, ebbe a naprendszerbe költözött, pontosan ide a földre. A biológiai lények lassan elnyerték a kvantum DNS-üket és spirituális értelemben megszülettek. Istennél semmi nem történik gyorsan, vajon észrevettétek? Isten lassú és a föld türelmes. De az Embereknek problémáik vannak a „lassú” fogalmával. Azt akarják, hogy a spirituális dolgok gyorsan történjenek, a mitológia jól mutatja ezt.

Ez egy ellentmondásos információ és azok akik olvassák és hallgatják ezt az anyagot, nem kell, hogy elhiggyék. Ez az információ nem elengedhetetlen ahhoz, hogy a fényetek ragyoghasson a Földön. Ha nem úgy cseng a lelkednek mint az igazság, akkor hagyd eltűnni. De értsd meg, hogy Isten valamiképpen ott van benned. Lehet, hogy nem is fontos számodra, hogy tudd hogyan, de érezd a teremtőt, ahogy munkálkodik a DNS-edben.

Lesznek majd vitatkozások, de nem kell ráerőltetni senkire. Ez nem hittérítés és csak neked szól, hogy lásd ezt is, mint egy részét a nagyobb képnek. De ez a biológiai mag eredete és csak az igazat mondtam el nektek.

Elég furcsa, de továbbra is lesznek olyanok, akik szeretnék azt hinni, hogy Isten gyorsan érkezett a földre és néhány nap alatt a bolygónak ajándékozta az egész spirituális rendszert. Ezek valóban nem akarják elhinni, hogy a földre érkező ufós sztoriknak lehet köze Istenhez és az Ember spirituális természetéhez. Számukra ez nevetséges! Ahogy a társam mondja: „Ők szeretik a beszélő kígyós történetüket.” Akkor viszont nekik ez kell, mert nem szabad, hogy egy rejtett történet visszatartson egy Embert a hitétől, vagy elveszítse a hitét emiatt.

Lemúria

Az első civilizáció lassan megszületett a bolygón és Lemúriának nevezték. Tudnotok kell: nem volt egy fejlett civilizáció, legalábbis nem olyan értelemben, ahogy ti gondoltok a „fejlett” szó jelentésére. De rendelkeztek valamivel, amiről tudnotok kell. Az ő kvantum DNS-ük 90%-on működött, nem 30%-on ahogy a tiétek ma. Az ő DNS-ük minden kvantum jellemzője aktiválva volt, mert ez volt az amit a plejádok hozzájuk igazítottak. Lemúria volt a legöregebb civilizáció a bolygón, az amelyik a leghosszabb ideig tartott és soha nem tapasztalta meg a háborút.

Végül is csak azért lett vége, mert az óceánok és tengerek megemelkedtek. Ahogy már korábban leírtam, hajós nép vált belőlük és szétszóródtak a föld sok részén. A sors iróniája, hogy sokan nagyon is messzi földrészekre szakadtak és a tudomány úgy tekint rájuk, mintha valójában onnan erednének, ahelyett, hogy valahonnan odautaztak, ahogy történt.

Lemúria volt az eredendő emberi társadalom a bolygón és ott éltek, ahol a plejádok eredetileg leszálltak, a Föld legmagasabb hegységének tetején, ha a hegy lábától a csúcsáig méred ma ez Hawaii legnagyobb szigete, ahol a Lemúriaiak „kenui” el vannak temetve. Ma a Hawaii vének majd elmondják, hogy ez Hawaii származási vonala és hogy a plejádok ide érkeztek. Ezt tanítják arról, hogy miként kezdődött az emberiség.

A Lemúriaiak kvantum-szinten tisztában voltak az élettel és a DNS-ükben mindent tudtak a naprendszerről. Egy kvantum DNS amely 90%-on működik, egy olyan tudatosságot hoz létre amely egy az univerzummal. A bolygón az egyik legősibb spirituális hiedelmetek azt követeli, hogy legyetek egy mindennel. Ez nem véletlen.

Lemúria maradványai eltűntek már nagyon régen, a víz elborította őket. Nem találtok erre bizonyítékot, mert a természet eltemette teljesen, most már csak érezni lehetséges ezeket a dolgokat, azokon a helyeken, ahol egykor Lemúria volt, de soha nem borította víz. És ha bárkivel közületek megtörténik, hogy odamegy tiszta szándékkal, az ősök majd „kijönnek” és így köszöntenek: „Üdvözlet itthon”.

Itt van néhány történelmi tanács: Ne szenteljetek olyan sok figyelmet Atlantisznak. Atlantisz sokkal, de sokkal később volt és valójában három is volt belőlük és rengeteg zavaros helyzet volt azzal kapcsolatban, hogy mi is volt ott és mi történt ott. Melyikről akartok beszélni? Atlantisz közel sem töltötte be azt a szerepet, amit a metafizikusok és az ezoterikus tanítások szeretnének neki tulajdonítani. Persze fontos volt, de az egyik közülük egyáltalán nem is olyan ősi! Egészen újkeletű, ott volt a görög szigeteken kívül és még a történelem is beszámol róla, azokban a részekben amelyek ma a Görögökről szólnak. Az embereket különösen érdeklik az olyan civilizációk, amelyek gyorsan pusztultak el. Ezek további mítoszokat teremtenek, olyan elméleteket kreálva, hogy Atlantisz volt az egyik legfejlettebb civilizáció. Nem az volt. Lemúria volt az, de csupán tudatosságban.

Lemúria nem volt egy fejlett műszaki társadalom, mert egyáltalán nem voltak műszaki képességeik. Mégis azt tudták, hogyan gyógyítsanak a mágnességgel. Tudjátok, benne volt a DNS-ükben. Intuitív információ volt. A kvantum DNS jó minőségű intuitív információval szolgál. Egy lenni az Univerzummal, mindent tudtak a DNS-ről. Nem így van ezzel mindenki? (Kryon mosolyog) Még az alakját is ismerték mindezt mikroszkóp nélkül. Hát erre képes a kvantum DNS.

A régiek tudták!

A Lemúriaiak sokat tudtak a kvantum DNS-nek köszönhetően, amit magukban hordoztak a Plejádoknak köszönhetően. Mindent tudtak a naprendszerről és fő vonalakban a galaxisról. Felnéztek a csillagokra és megértették, hogy mi az ott. Ez egy látszólag fejlett társadalmat hozott létre, de mindenféle műszaki haladás nélkül, ami a tiétekhez hasonlítható.

Jóval az után, hogy a Lemúriaiak eltűntek, ezer évekkel később még mindig hihetetlen mennyiségű bizonyíték létezik arról, hogy az ősök mégis rendelkeztek ezzel a tudással. Az Emberi történelem mai modern változata mégsem ad hitelt annak, hogy létezett egy 30.000 évig tartó fejlett társadalom, akik a Lemúriaiak voltak. Még azt is alig tudjátok elfogadni, hogy 10.000 évvel ezelőtt léteztek emberek. Ez majd idővel megváltozik az új felfedezéseknek köszönhetően.

Amit azonban láttok, hogy nem kevesebb mint 4-5.000 éve az ősök még mindig rendelkeztek ismeretekkel a csillagokról sokkal több tudással, mint azt képzelhetnétek. A Föld legtöbb ősi civilizációja tudott a Galaktikus együttállásról, ami a „2012-es érában” következik majd be. Mi mondtuk, hogy ez a Galaktikus együttállás már elkezdődött. Ti 2012-re várjátok, mi 1998-ban látjuk. Számoljátok ki a modern számítógépekkel és távcsövekkel és meg fogjátok látni, hogy a 2012 csupán egy nagy megközelítés olyan kultúrák részéről, amelyek nem rendelkeztek a ti technológiátokkal. Ezt észben tartva tehát azt találjátok majd, hogy már éppen benne vagytok a galaktikus együttállás energiájában, ahogy mi mondtuk.

Ez az együttállás egy 26.000 éves ciklus, amelyről az ősök tudtak! Hogyan lehetséges ez, kérdezheted? Mert ha visszapörgeted a történelmeteket csupán pár száz évvel, látni fogod, hogy a „modern tudomány” teljesen elveszítette mindezt a tudást! A Föld lapos volt, a nap keringett a Föld körül és hogy a tested hogyan működik, szinte a teljes intuitív tudás elveszett.

Az ősöknél a DNS kvantumszinten működött, ahogyan azt Lemúriából örökölték, minden távcső és számítógép nélkül. Egyszerűen tudták. Tudtak a naprendszerről, ismerték a nap-éj egyenlőséget, a napfogyatkozást és a bolygók mozgását. Még azt is tudták, hogy egy nagyobb csoport része vagytok, amit galaxisnak hívnak. Azt kérdezem hát tőletek, mi történt? Leleplezzük a nyilvánvalót, hogy jelentős mértékben visszacsúsztatok és ez nem is olyan régen történt.

Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, mindig akad olyan aki szeretné azt hinni, hogy valami külső erő felelős azért, hogy a „tudásotok elveszett”, ti pedig ott maradtatok sebzetten. Ő az az Ember, aki tagadja, hogy a kezében tartja a Föld rezgés-szintjét. A Szellem értékeli a szabad akaratot és azt az elméletet, hogy itt legyetek és kiderítsétek, hová jut ez a bolygó, attól függően, hogy mit tesz az Ember.

Lemúria széthullása és az emberi társadalom széttöredezése sokféle forgatókönyvet teremtett a kollektív tudatosság elvesztésére. Ameddig csak a társadalmakban megvolt egy kvantum-közösség, jelen volt az összetartás és a megértés. Amikor széthullottak, akkor lassan, az évszázadok során elfogadott intuitív tudás legnagyobb része egyszerűen kihalt. Ha kételkedsz ebben, akkor hogy magyarázod, hogy az ősök tudták mindazt, amit a „modern csillagászat” nektek csupán néhány éve tett hozzáférhetővé?

Ez a folyamat az, ahol a DNS, amely 90%-on működött, lassan 30%-ra csökkentette aktivitását. Tényleg, ma ezzel rendelkeztek. Szinte szó szerint újra kellett kezdenetek. Elvesztettétek a kvantum-szintű intuitív tudást, azt az intuíciót, annak az abszolút megértését, hogy honnan ered a magotok, hogy működik a testetek és a plejádok tapasztalata is eltűnt elveszett.

Az Emberek elfelejtették a csillagászat alapjait és még csak arra sem emlékeztek, hogy a Föld gömbölyű. Az összes csodálatos intuíció, az Univerzum és az emberi DNS működésével kapcsolatban elszállt. Most éppen egy váltás történik és lassan kiemelitek magatokat onnan ahol ma vagytok. Most majd elmondom, hogy miben más ez a mostani időszak és ezzel szinte készen is vagyunk.

A nagy váltás

A DNS származása és története egy értékes teremtéssel indult, amely összhangban volt az angyali birodalom teljességével és egy szent céllal történt. A hanyatlás szabad választással indult, ahogy az emberek elfogadtak egy alacsonyabb szintű tudatállapotot. A mitológia tele van drámai történetekkel az „emberi faj bukásáról”, de nem vett benne részt semmiféle ördög, egyedül az emberiség szabad akarata.

Egy váltásban vagytok, egy olyan korban amelyet New Age-nek hívtok, pedig nem új. Inkább emlékezés ez az ősi tudásra és Lemúria módszereire. Ezért ez egy visszatérés egy Lemúriai állapotba és az idővel kapcsolatos. Ezt hívjátok ti új energiának és a váltás ami történik, lehetővé teszi az ajándékoknak, hogy lassan elkezdjék a bolygón a tudatosság tervszerű növelését. De ahogy azt mondtuk, ennek a ti DNS-etekben kell elindulnia.

Ó Ember, figyelj! Ez a kereszt, amiért itt vagy. Ez a tanítás a mai napon, hogy a DNS, ez a kvantum-állapotú szent részetek, itt várakozik készen arra, hogy tiszta szándékotokkal fokozzátok a működését. Mindaz amit Kryontól kaptatok a mágneses szolgálaton keresztül, azért volt, hogy ezt a bolygót szolgálja, olyan módon, ahol a mágnesség váltani tud és kommunikálni a DNS-etekkel. Ez az új kommunikáció az 1987-es Harmonikus Konvergencia eredménye, kombinálva Gaia új energiájába való belépéssel, amelyet a Galaktikus együttállás hoz létre. Ez megteremti a lehetőségét annak, hogy visszatérjetek egy olyan állapotba, amelyet megérdemeltek a Lemúriai tudatosság állapotába, egy olyan állapotba, ahol a háború nem szerepel mint alternatíva, az egészség pedig intuitív. A maják beszéltek erről! Ez a legmagasabb rezgés, amelyet Gaia valaha tapasztalt és most ott vagytok ennek az egésznek az előszobájában. Ez volt az ő 2012-re vonatkozó információjuk és ma sokan ezt nem így gondolják.

Hozzátok az emberi tudatosságot arra a szintre, hogy megfeleljen ennek a vibrációnak és a DNS-etek majd kezdi növelni a hatékonyságát. Lassan majd visszatér kvantum állapotba. Sokféleképpen fogjátok ezt majd tapasztalni, de erről már beszéltünk. Keressétek annak a jeleit, hogy az Emberek fejlődnek. Ez a fejlődési folyamat azokkal kezdődik, akiket ti indigó gyerekeknek hívtok. Ezek az új tudatossággal rendelkező gyerekek nagyon mások észrevettétek? Attól függ minden, hogy mennyire használják a kvantum DNS-üket, ellentétben azzal, hogy ti mennyire lineárisak vagytok! Az összeütközés a kvantum és a lineáris között még csak most kezdődött! Ha úgy gondoljátok, hogy most gond van ezekkel az új gyermekekkel, csak várjátok ki amíg nekik gyermekeik lesznek! Az Emberek változnak.

Ebbe a „New Age”-be úgy néz ki lassan visszahoztok egy eredeti energiát, amely a mostani időre lett tervezve. Itt az ideje, hogy visszatérjetek a kvantum állapotba, ami az a spirituális állapot amelyet a Plejádoktól kaptatok és ez most kezdődik.

Jelenleg ütközet folyik a földön a régi és az új energia között és az új energia áll nyerésre. Félreértés ne essék, a régi energia még veletek lesz egy darabig. Továbbra is teremt majd olyan dolgokat, amelyeket ti problémának észleltek, ám valójában ez csak egy „kvantum-takarítás”. Ahogy takarítjátok a gazdaságotokat, de még nem vagytok vele készen, látni fogjátok a létezés új paradigmájának módszereit, az újfajta struktúrákat, persze ez eltart még egy darabig. Ne féljetek attól, hogy mi történhet, mert éppen úgy fog előbukkanni, amint azt gondoltátok, hogy majd előbukkan az egyik legerősebb lesz a Földön, teljes tisztességben. Megvan rá a lehetőség, hogy egy új világszemléletet fog képviselni, aminek értelme lesz egy új korszak számára. Számíthattok erre és az indigó felnőttek majd segíteni fognak, hogy megtervezzétek. Új fogalmak foglalják majd el a meglévő gondolatok helyét és fordulatot hoznak a módszerekben, hogy milyen lehet az élet a bolygón.

Mindez része egy Emberi tudatosság fejlődésének, amelyet a DNS-edben követhetsz nyomon. „Kryon, a tudósok majd képesek lesznek ezt a mikroszkóp alá tenni és meglátni?” Nem. Mindemellett, amit most hallottál, nem látnak majd változást a DNS-ben. A mostani mikroszkópok 3 dimenziósak. Ezért ezt most a tudósoknak mondom: Amikor majd kifejlesztitek a kvantum-lencséket, látni fogtok valamit, valójában a kémiai folyamatokat fogjátok látni a 90%-os véletlen-szerű területeken. Ragyogni fog a kvantum-természetének a befolyása alatt és tudni fogjátok, hogy igazam van. Aztán majd megváltoztatja a színeit az aktiválásokkal amiket létrehozol és képes leszel majd látni és követni azt. De pillanatnyilag nincsenek kvantum-lencséitek. Nem létezik a bolygón olyan eszköz, ami az Univerzum kvantum-természetét mérné, de már közel vagytok hozzá. És amikor odaértek, az első felismerés a saját biológiátokban történhet meg. Itt van még egy tanács: folytassátok az összekuszálódott állapotban lévő dolgok vizsgálatát, mert ez a kezdete a valódi kvantum-állapotnak, amelyet változtatni tudtok a 3D-s technológiával.

Ezeket a dolgokat akartuk elhozni nektek ma és ezek azok a dolgok, amelyek a mai tanítás részei. Ezek segítségével öleltünk meg benneteket. Hogy miért hoztuk el nektek ezeket a dolgokat? Miért aggódunk? Mert ti mint a család, elkezdtetek felfedezni egy nagy titkot hogy a lelketek legbelső lényege kapcsolatban van az Univerzummal és ez a Felsőbb Énetek angyali természetű és örökkévaló. Az emberiség kezdi bezárni a teljes kört. Nagyon lassan, az elkövetkező három generáció alatt, valóban létrehozhattok egy új földet. Ezek azok a potenciálok amelyekről szóltunk nektek 20 évvel ezelőtt.

Nem szerettél volna ebből kimaradni ugye, kedves Ember. Hát ezért olvasod most ezt. Mert része vagy a megoldásnak amely békét hoz a Földre. Jól ismerlek mindannyitokat. Bizonyos százaléka majd azoknak akik most olvassák vagy hallgatják ezt az anyagot, ezekben a következő években majd eljön, hogy meglátogasson. Átmenet lesz az, ami nem új nektek. Az életedből történő átmenet, ami helyénvaló és gyönyörű. Egy öreg lélek számára ez olyan valami, amit már sokszor megtett, olyan sokszor, hogy még megszámolni sem tudod. És azután vissza fogsz térni a bolygóra és akkor újra, majd pedig újra, mert nem akarsz majd kimaradni ebből! Századokat töltöttél itt, ezen a bolygón dolgozva és nem akarsz kimaradni ebből.

Ez a váltás az amit kértetek, amire vártatok és amiért imádkoztatok. Sokan azok közül akik itt vannak a teremben, leélik majd az ő normális életüket és visszajönnek majd egy hatékonyabb működésű DNS-sel, hatékonyabbal mint amivel távoztak. Újra elmondjuk. Ha szeretnéd látni az Emberi fejlődést, figyeld az indigó gyerekeket. Mert ők egy még inkább bosszantó csoporttá fejlődnek majd, mint amilyenek most! És néhányan KÖZÜLETEK majd AZOK lesztek amikor visszatértek.

(Kryon mosolyog)

Nem mondanám ezeket a dolgokat, ha nem lennének pontosak és igazak. Figyeld csak a mai közvetítés tisztaságát. Érezd a saját belső érzékeiddel mind ennek az igazát. Legyél tudatában, hogy gyengéden szeretünk. Ez az oka, hogy itt vagyunk.

Képletesen összegyűjtjük a korsókat, amelyekbe örömkönnyeinket hullatjuk, amikor a lábatokat mossuk.

Meghívunk benneteket, hogy csatlakozzatok hozzánk itt a teremben és vigyétek magatokkal a Szellemnek ezt az energiáját. Hadd üljünk itt veletek egy kicsit mielőtt felálltok és elmentek. Tudnotok kell, hogy ezen a napon a Szellem valóban itt volt hogy találkozzon a fivérekkel és a nővérekkel, hogy tisztelettel megmossa a lábatokat és hogy ti megengedtétek, hogy ezt megtegyük hogy veletek legyünk egy órácskát és szeressünk benneteket, ahogy azt tesszük is.

Most már ismeritek a titkunkat. Ez az egész találkozó azért lett megszervezve, hogy le tudjunk ülni veletek és ezt meg is tettük.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2009. 08. 29.