Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Én vagyok Kryon a Mágneses Szolgálattól. Ha helyesen akarunk eljárni, készítenünk kell egy áttekintést és azt megfelelően kell átkötni. Azt mondtam, hogy az asztrológiáról fogok majd beszélni és hogy ezt megtehessem, végig foglak majd kalauzolni benneteket a biológiátok egy részén, amennyit tudnotok kell. Mert ez nemcsak az asztrológiához, de majdnem minden máshoz is kapcsolódik ami veletek történik és a bolygóval.

A DNS mágneses természete

DNS-etek összetett, nagyon elegáns és minden egyes darabja egy bizonyos célból létezik. Nincs benne selejt, vagy értéktelen darab és egy nagyszerű tervezés eredménye. Ami úgy tűnik véletlen és kaotikus, nem az. Mert ez a rendszer nagyon pontosan illeszkedik egy interdimenzionális keretbe és működik azokkal a gyönyörű szalagokkal. A 3D-ben, ti a kettős spirált látjátok. Sok éven keresztül ezt egy szalagnak tekintettétek, egy szalag amely egyedül felelős minden dolgok származásáért, ami azzá tesz benneteket akik vagytok. A DNS fonalak végei a telomerek. Ezek a hosszú fonalak, úgy tűnik semmit nem tesznek, hanem egyre rövidebbek lesznek ahogy korosodtok – egy másolat másolatának a másolata felelős talán azért, amiről azt gondoljátok, hogy a végső elmúlás.

Nemrég történt egy olyan tudományos felfedezés, amit eddig figyelmen kívül hagytatok. Ami lényegében talán a legalapvetőbb felfedezések egyike és ez köt össze benneteket a mágneses ráccsal. A felfedezés az volt, hogy a telomérek tulajdonképpen össze vannak kapcsolva. A DNS nem szalag, hanem hurok. Eltartott egy ideig amíg szembe tudtatok nézni ezzel az igazsággal, mert ez egy nagyon alapos kapcsolat. Tehát hirtelen kiderül, hogy a DNS nem szalag hanem hurok és most kezd érdekes lenni. Mert ennek a huroknak most más tulajdonsága van, lehetséges, hogy elektromosság áramlik benne. Tudjátok az Emberi Lény egy bioelektromos eszköz, az agyatok annak működése (a szinapszisok), izomreakcióitok, mind a neuronokkal vannak kapcsolatban, amelyek küldik az impulzusokat, milliószor millió ilyen tartja működésben a tested. És ily módon a test elektromossága egyszerre kapcsolatba kerül a DNS-eddel, mert a hurkon keresztül áram folyik. Aprócska áram, még a legérzékenyebb műszereitekkel is alig észlelhető.

Tehát az első dolog amit el szeretnénk mondani a következő: Tudósok, keressétek az áramot! Mert majd felfedezitek, hogy ott van. És mi több, fel fogjátok fedezni, hogy az áram jelen van a kémiában olyan módon, ami nem jellemző rá! A DNS nem kellene, hogy vezesse az elektromosságot, ám vezeti... majdnem úgy, mint egy szupravezető. Tehát most itt az áram, ami a hurkon keresztül áramlik. Az elektromosság alapismereteiben azt tanultátok, hogy egy hurkon áthaladó áram, mágneses mezőt hoz létre. Következésképpen, a DNS egy saját mágneses mezővel rendelkezik... minden egyes tekervény. Persze ez aprócska, ám ha azt vesszük, hogy az emberi testnek több milliárdnyi van belőle és mind saját mágneses mezővel rendelkezik, az egész Emberi Lény mágnesessé válik. Tehát íme, itt vagytok most, annak a tudományos bizonyítékával, hogy az Emberi Lény DNS-e valóban mágneses mezővel rendelkezik.

A mágnesesség fizikája miatt, ez valami egészen másra kellene, hogy felhívja a figyelmeteket. Ha egy mágneses mező átfedésben van egy másikkal, valami történni fog, amit úgy ismertek: indukció. Az indukció az a mágikus tulajdonság, amikor két mágneses mező átfedésben van egymással, egymásba fonódnak és lehetővé teszik, hogy megtörténjen az energia-kommunikáció és áramlás. Az elektromosság, majdnem minden elektromos berendezés, amivel rendelkezetek, naponta ezt használja. Amit jelen pillanatban tudnotok kellene, hogy az indukció a DNS változásának a motorja, amely a környezetből mágneses utasításokat kap, helyénvaló és nem helyénvaló utasításokat. Ezért van az, hogy többször is figyelmeztettünk benneteket, ne tegyétek ki magatokat hosszú ideig tartó mágneses mező hatásának. Azonban még valami másra is rá kell jönnötök: egyszerre megvan a lehetőség, hogy információt szerezzetek a bolygó mágneses rácsán keresztül, mivel most már tudatában vagytok, hogy rendelkeztek saját mágneses áramfejlesztővel, a DNS-etekkel. Tudjátok, Én vagyok Kryon a „Mágneses Szolgálattól.”

Nos, szeretném felfrissíteni az információt amit 1989-ben kaptatok tőlünk, amikor is elmondtuk, hogy a Földnek egy olyan mágneses mezeje van, amelyik beállítja a tudatosságotokat. Elmondtuk, hogy ha kilépnétek ebből a mágneses mezőből, idővel megbetegednétek. Nem élhettek enélkül. Most újra felhívjuk a figyelmeteket, hogy szerezzetek erre bizonyosságot, mert szükségetek lesz rá az űrutazásokban. Ez a tény soha nem változott. A múltban azt kértük a tudósoktól, hogy figyeljenek néhány nagyon érdekes, felfedezésre váró tulajdonságot. Figyeljék mi történik, amikor egy Emberi Lényt még kevés időre is eltávolítanak a mágneses mezőből: Megbetegszik! Vannak laboratóriumaitok, amelyeket kutatási célból a föld pólusainál helyeztetek el. A tudósok néhány hónapon keresztül éltek bennük. A föld pólusainál semlegesen futnak össze az erővonalak... nem jelentkezik mágnesesség. Egy elkülönült rész az Északi Sark és elkülönült rész a Déli Sark is, egyik sem rendelkezik az Ember sejtszerkezetnek szükséges egyensúllyal.

Tehát tudósok, arra van szükség, hogy megvizsgáljátok azoknak az egészségi állapotát, akik ott voltak ezekben a kutató laboratóriumokban, mert találni fogtok valamit a betegségek és rák előfordulásának gyakoriságában. Sokkal nagyobbnak fog mutatkozni, mint amilyen normális körülmények között. Túlságosan is hosszú ideig voltak az egyensúly nélküli területen és annak fizetik az árát. Azok akik néhány napig, esetleg hónapig az űrben voltak, némileg elhagyták a mágneses mezőt amelyben ti most benne vagytok és ugyanezt fogjátok tapasztalni náluk is. Vizsgáljátok csak meg a csontvelőjüket. Figyeljétek az immunrendszerüket és meglátjátok, hogy felmondja a szolgálatot amikor elhagyják a mágneses mezőt. A bolygótok mágneses mezője olyan módon működik együtt a DNS-etekkel, amiről nektek fogalmatok sincs. Kommunikál a DNS-etekkel.

1989-ben elmondtam, hogy a mágneses rács nagyobb mértékben fog elmozdulni 10 év alatt, mint az elmúlt 100 évben... és így is történt. Arra felé halad, mondják egyesek, hogy ez egy új pólus-váltást eredményez, ahogy az már a múltban is megtörtént. Igen, de egyenlőre még nem. Elmozdult azonban és úgy mozdult el, ahogy mondtam előre, hogy el fog mozdulni. (Ez egy ismert tudományos tény és ellenőrizhető). Most majd elmondom, miért is mozdult el: mert ennek a bolygónak a tudatossága elmozdította és ez az elmozdulás a Harmonikus Konvergenciával egy időben kezdődött. Nem véletlen, hogy akkor kezdődött. Azért mozdult el, hogy támogassa a megvilágosodásotokat. Úgy mozdult el, hogy bekövetkezzen a bolygó ébredése. Ezért mozdult el és ezért történik és történt olyan sokaknál váltás az intuícióban mindenfelé a bolygón. A rács kommunikál a DNS-sel és az emberiség tudatosságával. Most több ezer ember kérdezi hirtelen: „Valami többről van szó, mint amit eddig nekem mondtak?” Talán te vagy ezek közül az egyik? Talán ezért követik szemeid ezeket a sorokat?

Vannak más helyek is a bolygón, ahol nehéz élni és ezek a zéró pontokon vannak. Az egyenlítőn és az egyenlítő körül találkozik a pozitív és a negatív . Lassan felcserélődnek, az egyikből másik lesz. Ezen területek körül a mágneses rács nem egyenletes és nem egyenes vonalú. Vannak részek ahol erősebb és vannak részek ahol gyengébb. Úgyszintén nem követi pontosan az egyenlítő vonalát. Van ahol fölötte van és van ahol alatta, ami már fel van térképezve számotokra és a tudósaitok tisztában vannak vele, hol vannak ezek a zéró pontok.

Vegyétek szemügyre ezeket a zéró pontokat és úgy találjátok majd, hogy itt vannak a bolygó legproblémásabb területei, a bolygó legnagyobb betegségei, a legnagyobb háborúk, szörnyűségek és népírtások. A legnagyobb egyensúlyhiány a zéró pontokon van. Ezt a mágneses rács okozza, mert a DNS tőle kapja az egyensúlyához szükséges információkat. Tizennyolc éve megkérdeztétek tőlünk: „Hová kell mennünk Kryon, a legnagyobb mértékű megvilágosodásért?” Ez megjelent az élő közvetítések első átirataiban. És ez volt a válasz: „Oda menjetek, ahol hűvösebb van.” Ez nem az egyenlítő. Most már értitek miért mondtuk amit mondtunk? Távolodva az egyenlítőtől mindkét irányban, kiegyensúlyozottabb és... hűvösebb helyekre fogtok jutni! Ez egyszerűen így igaz.

Tehát itt vagyunk és biztatunk benneteket: Gyerünk tudósok, jól figyeljetek, mert találkoztok majd néhány olyan szinkron eseménnyel, amelyekre nem is számítottatok. Ha majd egyszer a csillagok és a bolygók közé utaztok, jobb lesz ha magatokkal visztek egy lemásolt mágneses mezőt. Feleljen az meg annak, amit a Föld nyújt számotokra, mindazokra a napokra, vagy évekre, amíg abban a burokban ültök. Ha ezt nem teszitek, nem fog sikerülni. Ezt még fel kell ismerniük azoknak, akik megtervezik az utazást a bolygók és a csillagok közé (NASA). Tehát itt a felhívás az élettannal foglalkozó biológusokhoz. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Szüksége van-e az emberi sejtszerkezetnek a Föld mágneses mezőjére, az élet és egyensúly folyamatos fenntartásához az idő folyamán?” Használjátok fel az elmúlt évek tapasztalatát a pólusoknál és az orbitális pályán töltött idő alatt szerzett információkat. A válasz igen lesz.

Asztrológia (Csillagjóslás)

Most beszéljünk az asztrológiáról. Úgy tűnik majd, hogy ez egy ezoterikus téma, de nem az. Ez az egyik leginkább félreértett rész a tudomány berkeiben... mivel okkultnak bélyegezték, mégpedig azok akik nem világosan gondolkodnak. Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy így tekintettek azokra is, akik hittek a baktériumokban mielőtt még be lett volna bizonyítva, hogy igaz. Képzeljétek csak el... egy láthatatlan mikroorganizmus, amely betegségeket okoz (sóhaj... ez valami okkult dolog lehet, vagy a földönkívüliek terve, hogy megszállják a földet!). Amikor az eszközeitek és a bölcsességetek eljutott oda, hogy mindezt megértse, tudomány lett belőle és segített életeket menteni. Most elmondjuk, hogy az asztrológiával ugyanez a helyzet. Egy olyan tudomány, amiről még most is azt gondoljátok, hogy miszticizmus.

Ha eljutottatok eddig a mágneses fejtegetésemben (a fenti szöveg), felfogjátok majd, hogy az Emberi Lényeket folyamatosan befolyásolja a bolygó mágneses rácsa és hogy ez így volt megtervezve, a kommunikáció és az egyensúly érdekében. Szeretném feltárni előttetek, mi érkezett (lett ráhelyezve) a mágneses rácsra, ami része lehet annak a kommunikációnak, amiről beszélünk. Persze hatalmas mennyiségű információ érkezett ilyen módon, de most csak az asztrológiával foglalkozunk.

Naprendszeretek középpontjában ott a Nap. A nap mágneses mintázatát a gravitáció hozza létre másodpercről másodpercre, minden nap. Nem választhatod el a gravitációt a mágnesességtől, mert ezek a tudomány egyazon jellemzőjének két iker gyermeke, persze azt még meg kell értenetek, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Szerephez jut ugyancsak a fény is, mert maga is interdimenzionális. Amikor valami a valóságotokban két helyen tud mutatkozni ugyanabban az időben, az csak kvantum állapotú lehet (interdimenzionális tulajdonság) és a fény, a mágnesességgel és a gravitációval együtt, ebbe a kategóriába sorolható. A mágnesesség, a gravitáció és a fény a ti valóságotok misztériumai. Egyiket sem értitek igazán ebből a háromból. Hanem csak egyszerűen használjátok. Tisztában vagytok a hatásukkal, de fogalmatok sincs róla, hogy miről is van szó. Az idő is közéjük tartozik, de az inkább eredménye az első háromnak és önmagában nem energia.

Így van, ott a nap a bolygókkal együtt, vonzza és taszítja őket, ahogy mozognak körülötte. Képzeljétek el azt a napra gyakorolt húzóerőt, amelyet az összes bolygó kifejt a különböző felállásokban, ahogy haladnak. Képzeld el, hogy látni tudod a gravitációt és ennek a gravitációnak a hihetetlen erőit, amint azok a szálak kinyúlnak a nap középpontjából a bolygókig és megfeszülnek. Ez egy állandóan változó mintázatát hozza létre ezeknek a húroknak. És ez a mintázat változik, napról napra, állandóan, minden pillanatban.

Ez a mintázat, a napnak egy interdimenzionális mintázata. Ezért ha azt mondanátok, hogy a nap kvantum mintázata minden pillanatban más, attól függően, hogy merre vannak a bolygók, igazatok volna. Gondoljátok el, milyen hatással vannak ezek a vonzás-taszításjellemzők a napra akkor, amikor a bolygók együttállásban vannak (sorban állnak)! Gondolj bele mi történik, amikor látszólag retrográd a bolygó mozgása, ahogy ti nevezitek. (a bolygó ellenkező irányú mozgást végez a keringési pályáján, egy másik röppálya síkjáról szemlélve) Íme tehát, a napnak egy állandóan változó, interdimenzionális, mágneses mintázata, amely hatással van még az időre is.

Azon kívül, hogy fényt és meleget küld, mit tudtok még a napról? Állandóan egy napszélnek nevezett valamit lövell a föld felé. Ez töltött részecskék folyamatos áramlata. (mágnesesség!) Információ a nap mintázatáról, amelyet a föld mágneses rácsának szállít. És ha kételkedtek ebben, menjetek és nézzétek meg az aurora borealist (sarki fény). Mert ezt a nevet adtátok a napszél fénybemutatójának, ahogy bombázza a bolygó mágneses rácsát, saját indukciót hozva létre, szállítja nektek a nap mintázatának az információját.

Amikor ez a mintázat megérkezik a bolygó rácsára, születésedkor tovább lesz szállítva egy járulékos indukció segítségével a te DNS-edbe. Születésedkor kapod ezt meg, az pedig akkor következik be, amikor eljutsz az első lélegzetvételig, ami az első reakciód a környezetre, egy független élet formájában. Vízöntő, Halak, Rák – megkapod a nap mintázatát. És ez a mintázat, a bolygók állásának tükröződése a születésed pillanatában. Ez a mintázat megmarad a DNS-edben, mint életerő, amiről tegnap szóltunk, amikor beszéltünk az energia, látszólagos káoszáról, ebben az interdimenzionális arénában. Befolyásol benneteket és ettől a pillanattól kezdve fogékonyak vagytok ezeknek a mintázatoknak az energiájára, ahogy azok a naprendszeretekben sorakoznak. Ti ezt asztrológiának nevezitek. Ez az egyik legrégebbi tudomány a bolygón és a megérzésen alapul. (Része a „megismerés” tudatosságának).

Vannak olyanok, akik azt mondják: „Én ezt nem hiszem.” Éppen hogy csak megkaptátok az információt, hogy fogékonyak vagytok ennek az interdimenzionális orbitális mechanikának a mintázatára és máris akadnak olyanok, akik azt mondják: „Én még ezt mindig nem hiszem”. Rendben, akkor megkérdezném, hogy magyarázod a telihold szindrómát? A hold, a föld körül keringő legnagyobb égitest és részt vesz a nap mintázatának kialakításában, de gravitációs vonzásával nagy hatással van a mágneses rács mintázatára is. (A gravitáció kapcsolatban áll a mágnesességgel) Miért van az, hogy a rendőrség világszerte megerősíti a szolgálatot, amikor telihold van? Vannak, akik azt mondják: „Hát ez egyszerű, tudod ilyenkor nagyobb a világosság és több bűntény történik.” Nem. Ez akkor a fénnyel lenne kapcsolatos, nem a hold pályájával, mert ez megtörténik olyan teliholdas éjszakán is, amikor felhős az ég.

Kérdezősködjetek a kórházakban, mert ők igencsak érintettek ebben, hisz ők látják el mindazt a sok balesetet és az Emberek között történő testi sértéseket, amelyek ezekben a napokban történnek. Ők tudják, hogy a telihold ideje nehéz időszak. Nos, próbáljátok ezt megmagyarázni... és az egyetlen út, az asztrológián keresztül vezet. Az asztrológiának nagyfokú hatása van az Emberi viselkedésre, ez tudomány és a DNS-sel valamint az emberi gondolkodással foglalkozik. El tudod képzelni, hogy milyen nagymértékben tudja ez majd segíteni az emberiséget, ha majd végre igazolást nyer? Érzékenyek vagytok a bolygók mozgására. Együtt dobog a szíved Gaiával. Része vagy a rendszernek. Hogy tudsz egyáltalán egy ilyen dolgot tagadni? Ez tudomány.

Most már megérthetitek kedves asztrológusok, miért mondtuk 18 évvel ezelőtt, hogy eltérések jelentkeznek majd a képletekben a korábbi és a jelenlegi hatások eredményeként, s ezeket az eltéréseket korrigálnotok kell úgy, hogy rájöttök, mi változott meg mostanra az energiaátalakulásnak és a mágneses háló elmozdulásának köszönhetően a korábbiakhoz képest. Beszéltünk már nektek arról a hatásról, amely háromfokos eltérést idéz majd elő a képleteitekben mostantól 2012-ig. Ez a háromfokos módosulás nem egy házban fog csupán bekövetkezni. Ez a három fok a bővülő és szűkülő házformák által alkotott új elrendeződésből adódó összesített érték. Rajta, lássatok neki az igazításoknak és meglátjátok, miről is beszélünk. Vessétek össze az egyes vizsgált személyek korábbi és későbbi képleteit, s ennek alapján rá fogtok jönni, mi is zajlik és a változások, módosulások miként érvényesülnek. A világhírű asztrológusok tudják, hogy változások vannak folyamatban. Még az asztrológiában is dinamikus változások történnek, mert összefüggésben van a mágnesességgel, valóban!
Most a társam (Lee) azt gondolja: „Nos, ez könnyebb volt, mint gondoltam.” Nos, a következő már nem lesz. (nevetés).

A fizika új törvényei

Most a fizikáról beszélünk. Hadd mesélek el valamit egy rejtélynek a történelméről. Hadd mondjam el, mit tett a tudomány ezzel a rejtéllyel. Aztán, hadd mondjak el néhány olyan dolgot, amiről ez előtt még soha nem beszéltünk.

Van egy nagyon szép törvény, egy Newtonnak nevezett tudós alkotta meg. Ez egy olyan törvény, amely az összes orbitális mechanikáért felelős ebben a naprendszerben. Valóban mindent megmagyaráz, Newton második törvényéről van szó. Itt a leírása. Óvatosan társam, csak lassan! (Kryon, figyelmezteti Lee-t, hogy különösen vigyázzon). Alapvető megfogalmazásban az erővel, az anyaggal és a gyorsulással foglalkozik. És ezek az alapvető dolgok megmagyarázzák a bolygók mozgását – a mozgást és a mozgás tehetetlenségét, mindenütt. Ez a magyarázat annyira jól sikerült, hogy ezen képlet szerint történnek a számítások, melyeket akkor használtok, amikor műholdakat küldtök fel és űrkísérleteket végeztek az egész naprendszerben. Minden matematika amelyet Newton második törvényében használtok, jól működik.

Ha észrevettétek a saját naprendszeretekben és ha csillagászattal foglalkoztok, meglátjátok majd amit Newton látott, hogy a bolygók (állandó tömegű testek), amelyek közelebb vannak a nap gravitációs hatásához, más sebességgel mozognak, mint azok amelyek távolabb vannak. Ez lett Newton második törvényének a képlete, érvényes volt akkor és érvényes ma is... mindaddig, amíg nemrég a tudomány kihívásokkal találta magát szembe.

Az első dolog ami érdeklődést váltott ki az volt, amikor a túlságosan kis részecskékre próbálták alkalmazni, a törvény nem működött. Azok már többé nem követték a szabályokat. Amikor eljuttok az atomszerkezetbe, a képlet más. Ez volt tulajdonképpen a kvantumfizika születésének az oka – a kicsi és a nagyon kicsi magyarázata és az ezzel együtt járó elméletek, beleértve az interdimenzionálisakat is. És akkor már a kis részecskék viselkedése egyezett a tudománnyal. Az új teóriák szerint, amikor a szuper-kicsi anyagrészecskékről van szó, ezek kölcsönhatása egészen más kell hogy legyen mint a tömeggel rendelkező tárgyaknál. Van aki azt állítja, hogy ez azért van, mert ezeknek a kisebb részecskéknek nincs állandó tömegük, ellentétben a bolygókkal és a holddal... amivel nem nehéz kiegyezni a tudós elméjének. Az Emberi Lényeknek azon kívül lehetőségük van kísérletezni a szuper-kis részecskékkel a részecske-gyorsítókban, – protonokat és anti-protonokat ütköztetnek egymással, szinte a fényt sebességével, – hogy lássák mi történik. Ilyen módon az Ember hitelesíteni tudta az új törvényeket, a szuper-kis világban. Aztán történt valami…

A föld új „szemeinek” megjelenésével, a számítógépek által vezérelt teleszkópláncba beépített tükrök segítségével, elkezdtétek tanulmányozni és tisztábban látni a távoli galaxisokat. A csillagászok nagy meglepetésére látni tudták a csillagokat amint a galaxis középpontja körül keringenek, majdnem úgy ahogy a naprendszeretek kering a nap körül, de volt egy nagy különbség. Nem Newton törvénye szerint!

Nagy meglepetésükre a csillagászok felfedezték, hogy a csillagok egy úgynevezett „sík keringési módban” keringenek a galaxis középpontja körül. Hadd magyarázzam meg – csak lassan, kedves társam (Kryon Lee-t figyelmezteti). Mondjuk veszel egy korongot és ráhelyezel néhány kavicsot a korongra, közelebb és távolabb a középponttól, aztán lassan elkezded forgatni. Azt fogod észlelni, hogy minden részecske amit a lemezre helyeztél együtt kering, megőrizve az egymáshoz való viszonyát a többiekkel, ugyanabban a helyzetben. Más szavakkal, egyik sem halad gyorsabban vagy lassabban, a középponttól való távolságától függetlenül. Ezt nevezik sík keringésnek és ezt teszik a galaxisok.

Azonban, Newton második törvénye hirtelen nem működik! A csillagoknak óriási állandó tömegük van, mégsem tartják magukat az orbitális mechanika törvényeihez. Úgy tűnik Newton törvénye, a naprendszerek esetében működik, ám a galaxisok esetében nem. Ennek semmi értelme és sok vitára adott okot és lehet, hogy ennek köszönhető a felfedezése egy olyan valaminek, amit a csillagászok már kezdenek látni.

Az Univerzum energiamérésének matematikájában, a tudomány azt állítja van valami ami létrehoz egy olyan energiát amit nem láthattok, de ami olyan módon taszítja az anyagot ami befolyásolja Newton törvényét. Azt állítják, nem tudják mi az és látni sem tudják. Ez egy nem-látható energia, amely egy új típusú orbitális rendszert teremt és most jönnek rá, hogy minden galaxis így működik. Ezért sötét anyagnak nevezik el. Rejtélyes anyagnak, ami befolyásol mindent.

A sötét anyag valójában nem sötét. Ez egyszerűen a tudományos kifejezés a hiányzó energiára. Ez minden. Valami olyan módon végez vonzást és taszítást, hogy az nem felel meg a klasszikus newtoni törvény orbitális mechanikájának. Hogyan lehetséges ez? Hát, itt van a rejtély. A nagyon kicsi nem jól működik. A nagyon nagy nem jól működik. A ti naprendszeretek úgy néz ki, rendben van. Valaki éppen most dolgozik ezen a problémán és ezért meg kell említenem. Ezért hát, tedd fel egy pillanatra az ezoterikus kalapot. Newtonnak volt egy asszisztense, akit nagyon érdekelt a munkája. Ez az asszisztens ma itt él köztünk és természetesen most is csillagász. Sejtstruktúrájában azzal a szenvedéllyel reinkarnálódott, hogy folytassa a munkát és azt is teszi! És nagyon közel jár ahhoz, hogy rájöjjön a megoldásra.

Most elmondom, miért is létezik ez a rejtély. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy szabatosan adjam át ezt partneremnek, hogy mindenki számára érthető legyen a fizika. Ez még soha nem volt feltárva ilyen módon. Közel jártok a felfedezéshez, itt lebeg a levegőben. Ezért nem fogok nektek elárulni semmi olyat, amit az ember szabad választása révén, a maga módján nem fedezne fel. A megoldás itt lebeg a rendszerben, készen arra, hogy megtalálják.

Az Univerzum ismert erőinek kiegészítése

Amikor majd ismertetik az új elméletet, számos tudományos ellenállásba fog ütközni, elmondom miért: mert újra kell majd írnotok az egészet és a négy erőt, ami az Univerzumot működteti, ki kell egészíteni. (Sóhaj. Megváltoztatni az ismert erőket? Lee most nehezen lélegzik.) Ahogy a fizikából már tudjátok, elmondom nektek az Univerzum négy erőjének a nevét, úgy ahogy ismeritek őket. Nem fogok most a magyarázatukba, mert nem ez a cél a mai napon. Hallgassátok csak mit mondtak a tudósok, hogy kizárólag négy erő uralkodik minden felett. Az első a gravitáció és úgy ismerik, mint a gyenge erőt. A második az elektromágnesesség és ez az erős erő. Ez egy pár. A másik kettő szintén egy pár. A harmadikat úgy ismerik, mint a gyenge nukleáris erő, míg a negyedik az erős nukleáris erő. Állítólag ez a négy a felelős mindenért ami történik, de most, egyszerre itt van ez a rejtély. Itt egy hiányzó energia! Vajon ez nem azt akarja veled közölni, hogy talán ez a négy erő nem négy, hanem talán hat? Ezek pedig a következők.

Azt szeretném, hogy figyeljetek a természetre. Figyeljétek meg a természetet a bolygótokon. Majdnem minden a 12-es valamelyik tényezőjével jelenik meg. Matematikusok, ti tudjátok melyek a 12 tényezői (hat ilyen van) A 12 leggyakoribb közös tényezői amelyeket megfigyelhettek a természetben, a három, a négy és a hat. Amikor a vízben jégkristályok jelennek meg, azok hatágú mintázat formájában jelennek meg (egy hópehely). A kristályalakzatok 12-es alapúak, tisztán mutatják a 12-es tényezőit, leggyakrabban a hatost. Elmondtuk nektek sok-sok évvel ezelőtt, hogy a fizika elegáns tudománya 12-es alapú kell, hogy legyen. Ez interdimenzionális matematika amelyik a nullát is tartalmazza, ami nem azt jelenti, hogy semmi vagy végtelen. A zéró az egyetemes, 12-es alapú matematikában azt a lehetőséget jelenti, hogy minden válasz lehetséges. Ez nem tapasztalati (empirikus) matematika mint a 3D-ben, mégis ez a matematika fogja elhozni nektek a megértést, amikor majd használni kezditek. Például, van értelme számodra annak, hogy az egyik legalapvetőbb egyenlet, a kör lényege, – amit pinek neveztek (π), – egy irracionális szám? (irracionális szám a matematikában olyan szám, amelyet ha tizedes számként fejezel ki, nem ismétlődő végtelen számot kapsz.) Egy végtelen szám! Van ennek értelme, a Világegyetem egyik legalapvetőbb képletében? Történetesen tudjuk, hogy az egyik űrhajótokon – hogy kapcsolatba lépjetek bárkivel, aki esetleg megtalálja –, ráírtátok ezt a pi számot egy lemezre, ami ott van a hajón. Ez olyan, mint egy matematikával történő kommunikáció. Abban az esetben, ha valamilyen intelligens életforma megtalálná, azt mondaná: „Ó, az Emberek tudnak a π-ről! Tehát intelligensnek kell lenniük.” Hadd áruljam el, mit fog gondolni egy intelligens társadalom amikor ezt meglátja. Megnézik és azt mondják: „Ezek a teremtmények már űrrepüléssel foglalkoznak és még nem ismerik a 12-es alapú számrendszert! Nézzétek csak, mit gondolnak ezek a π-ről! Biztosan még mindig a 10-es alapú számrendszerben számolnak.” Olyan ez, mintha találnál egy fejlett társadalmat és csak fekete-fehér TV-jük lenne. A π a 12-es számrendszerben nem irracionális szám.

A természetben hat erő működik. Habár a négy is része a 12-nek, a hat és a 12 azok, amelyek leggyakrabban megjelennek és leginkább formálják a természetet. Nézd csak a DNS kémiáját és szemléld a 12 tényezőit a kémiában. Ez van mindenütt. Mielőtt elmondanám melyik ez a két másik erő, hadd mondjak valamit a dolgok elnevezéséről. Nem fogok nevet adni nekik, inkább csak a tulajdonságaikat mondom el, mert majd annak megfelelően lesznek elnevezve, ahogy azt a tudomány jónak látja és ezek akkor majd megmagyarázzák a sötét anyagot.

Különbség van a naprendszer és a galaxisok között, nagy különbség. Newton, most figyelj! Egy naprendszer közepén, egyszerű tömeg van. Nem számit milyen nagy vagy milyen kicsi a nap, bármelyik naprendszerben az egy egyszerű tömör anyag. Amikor eljuttok egy olyan gigantikus rendszerbe mint a galaxisok, hát ott van a varázslat és ezt fedeztétek fel. Évekkel ezelőtt elmondtuk, hogy mi van minden galaxis közepén ami a forgást kiváltja, még mielőtt a tudomány ezt észrevette volna. Elmondtuk, hogy egy olyan valami van a közepén, ami interdimenzionális – egy fekete lyuk. Néhány évvel ezelőtt elmondtuk nektek a történet folytatását is. Elmondtuk, hogy ikrek vannak minden galaxis közepén: két kvantum jellegzetesség. Az egyik amit fekete lyuknak hívtok és a másik amit nem láthattok, az pedig az ikertestvére. Ezek képezik az interdimenzionális energia vonzás-taszítás rendszerét. Ez jelenti a Világegyetem nevesített erőinek a hiányzó darabját és ez az energia az, amelyik előtűnik majd eltűnik.

Most maradjatok velem (főképp Lee-nek mondja). Erről majd adok néhány képet az elmédbe. El szeretném mondani, mi történik amikor egy ilyen interdimenzionális energiáról van szó bárminek a középpontjában. Newton törvénye már nem alkalmazható, mivel a középpont már nem közönséges tömeg. Ez az interdimenzionális energia biztosítja neki a kohéziót (összetartás – lektor). És emiatt a kohézió miatt, létrehoz egy síkban keringő galaxist. A törvényeknek egy egész rendszerét kell megalkotni az erős és a gyenge interdimenzionális erővel kapcsolatban. Ez a két utolsó és most már megvan mind a hat. Megvan a gravitáció, megvan az elektromágnesesség, az erős és gyenge nukleáris erő és most már megvan az ötös és a hatos is, ezek pedig az erős és a gyenge interdimenzionális erők.

Új információ a galaxisok középpontjáról

Minden galaxisnak a középpontjában ott egy ilyen rendszer, egy vonzás-taszítás rendszer. Ez egy iker-jellegű energiarendszer, de ti csak az egyiknek vagytok tudatában. Meggyőződésetek, hogy láthatatlan és egy fekete lyukról van szó. Semmilyen fény nem tud onnan kilépni és azt gondoljátok, hogy egymagában létezik – egy dologról van szó. Mennyire háromdimenziósak vagytok! (nevetés). Nem egy dologról van szó. Inkább egy gyönyörű, kettős foka egy tűnek. Most figyeljetek! Amikor majd elkezditek feltérképezni a Világegyetemet és látjátok majd, hogy a galaxisok hogy vannak megszerkesztve, mindjárt tudni fogjátok, hogy az nem véletlenszerű. Hát nem érdekes? Vajon nem azt feltételeztétek, hogy amit ti Big Bangnek hívtok, egy olyan valami ami szinte a semmiből véletlenszerűen szór szét mindent? Akkor meg mire való a meglévő mintázat? Ez a szebbik része, kedves Emberi Lények. Jelen van egy mintázat ennek az interdimenzionális eseménynek (a Big Bang-nek) a látszólagos káoszában. Amint már mondtuk ezelőtt is, ez a Big Bang valóban nagy volt, egy interdimenzionális ütközés, egy másik interdimenzionális erővel. Az interdimenzionalitás, úgy tűnik egy rejtett mintázattal rendelkező káosz.

Képzeljetek el most egy óriási varrótűt és a fonalat és ebből mindjárt kettőt. Az egyik befelé halad a fekete lyukba, a másik pedig kifelé jön belőle. Azok a fonalak, az erő interdimenzionális húrjai amelyek összekapcsolják egymással az összes galaxist, összefonódva. Behatolnak és kilépnek azok középpontjaiból, ezek mindegyike egy kétszemű fekete lyuk. Vonzás és taszítás – egy interdimenzionális erő, amellyel még nem vagytok tisztában, ez fűzi egyik galaxist a másikhoz és azt a következőhöz. Lásd magad előtt továbbá, hogy ez az összeöltögetett takaró szimmetriával rendelkezik és ez nem minden cél nélkül. Ha úgy beleláthatnál a közepébe – az Univerzum közepébe egy bizonyos szögből – még egy mandala szimmetriáját is láthatnád. A galaxisok egy elegáns táncban gyönyörűen egymáshoz vannak igazítva. A szimmetria nem értelmetlen és természetesen 12-es alapú. Ez egy kihívás számotokra, hogy találjátok meg. És ezek a fonalnak látszó valamik amelyek behatolnak ezeknek a galaxisoknak a középpontjaiba és kilépnek onnan, ezzel az új erővel – amelyet az imént leírtam – egy szövedéket képeznek. Ez egy olyan szövedék, aminek szimmetriája és célja van... a kozmikus szövedék. Szépsége lenyűgöző. És ez az Univerzum hiányzó energiája, ahogy ezt azok látják, akik kutatnak utána. A sötét matéria amit mindenki keres, nem a dolgok között lévő üres térben van. Hanem a galaxisok között lévő interdimenzionális erő húrjaiban és nem céltalanul lett odahelyezve. Ó, ez egy csodálatos rendszer. A sötét matériának 3D-s értelmet akartok adni, ám ez nem lehetséges. A Világegyetem két interdimenzionális erőjéről van szó amelyek kvantum állapotúak, következésképpen kívül állnak az időn és a ti 3D-s képleteitek hatókörén.

A következő nagy felfedezés... a kvantum látásmód

Nos, itt van még egy dolog. Szeretnék veletek közölni egy utalást. Ismétlem, ez az információ már ott lóg a levegőben. Hogy úgy mondjam, hozzáférhető a felfedezés számára, ott áll a küszöbön. Ezeket a dolgokat az emberek a maguk módján kell, hogy felfedezzék, ám mi adunk utalásokat. Amikor majd megtörténnek a felfedezések, tudni fogjátok, hogy itt hallottatok róluk először. (Kryon humor)

Ez a rész műszaki jellegű. Ne aggódj kedves társam. Megmutatom neked a képet. Éveken keresztül a csillagászok speciális lencséket használtak teleszkópjaikban, hogy különböző módon láthassák az Univerzumot, a közönséges fénytől eltérően. A szokásos színskála az igazi asztronómia számára már a múlté. Most bővíteni akarják a sugárzás spektrumát. Olyan spektrométert szeretnének, amivel a tárgyak összetételét elemezhetik. Meg szeretnék mérni a közeledő és a távolodó tárgyak sebességét, ezért kell nekik a vörös eltolódás vagy a kék eltolódás, hogy megállapíthassák vajon az illető objektum közeledik vagy távolodik a megfigyelőtől. Éveken keresztül speciális lencséket helyeztek a teleszkópokba, hogy elemezhessék azt, amit a szokásos fény nem mutathat meg. Közületek legtöbben azzal sincsenek tisztában, hogy a bolygó teleszkópjainak többségén már nem is lehet keresztülnézni! Mindegyik egy számítógépek által ellenőrzött adatok gyűjteménye, olyan adatoké, amelyek rejtve vannak a fényben, vagy ami csupán más mérési módszerekkel hozzáférhető. Tudják, hogy mennyire izzók az égitestek, hogy miből tevődnek össze, hogy merre tartanak és mik a pályáik rendellenességei.

Vajon nem lenne csodálatos, ha valaki a Földön interdimenzionális csillagászati lencsékkel állna elő? És ha megtenné, mit látna velük? Pontosan azt látná amit leírtam. Először képes lenne meglátni az iker fekete lyukakat, amelyek úgy néznek ki mintha csak egy volna. Egy interdimenzionális lencse a gravitációt és az időt látná és ezek beleszövődését a mintázatba.

Ha ezeken a lencséken keresztül szemlélnétek az Univerzumot, meglátnátok hogyan viszonyulnak az ikrek egymáshoz, a lüktetésüket és nagyon világosan látnátok a szálakat amelyek összekötik a galaxisokat. Hát nem lenne csodálatos? Megmagyarázná a hiányzó energiát, ugye? Okot adna a tudósoknak arra, hogy a négy erőt hatra növeljék! És... ezt megtehetitek.

Most el fogom mondani nektek, megközelítőleg hogy néz ki. (Kryon mosolyog).

Első utalás: A lencsékre nem rakhatjátok rá, de olyan közelre kell hogy kerüljön a vevő berendezés, amennyire csak lehetséges. Egy optikai teleszkóp esetében, ez a tükör. Egy digitális teleszkóp esetében, annak digitális szeme. Hogy úgy mondjam, ezek a lencsék nem kerülhetnek máshová, csak a fókusz síkba. Ez sokat fog jelenteni azok számára, akik teleszkópokat építenek. Oda kell kerülniük, ahol a gyújtópont van.

Második utalás: Ezek nem fizikai értelemben vett lencsék. Ezek a lencsék plazma állapotúak. És a plazmát egy hihetetlenül erős mágnesesség tartja össze. Ja és nagyon alacsony hőmérsékleten. Ezek voltak az utalások.

Amikor kifejlesztitek és bekapcsoljátok, majd elvégzitek a mágnesesség beállításait – ami lehetővé teszi a plazma összetartását – megtettétek a következő lépést a csillagászatban. Forradalom és egy megnyilatkozás. A fizika változni fog! A valóságotok változni fog és elárulom nektek miért. Amikor meglátjátok az interdimenzionális dolgokat, a váratlan dolgok egyike amit majd megláttok az élet! Az életerőnek köszönhetően előtűnik az élet. Bele tudtok majd nézni egy galaxis belsejébe és mindazok a csillagok körül, amelyek izzanak (használjatok szűrőt) ott nyüzsög az élet! Hát, ehhez mit szóltok? Kezdhet mindenki reszketni. (nevetés) Tudjátok, ez elkerülhetetlen. Ez a mi tudományos csatornánk.

A távozás...

Néhány percen belül ti elmentek. Felkeltek ezekről a székekről és elmentek. És néhányan majd szomorúak lesznek és azt mondják: „Tudod ha lenne rá mód, hogy megtartsuk ezt az energiát... valóban szeretném.” El szeretném mondani kedveseim, hogy ezzel mindannyian így vagyunk. Mi is nagyon szeretnénk. Felvetődik a kérdés: ki jött látogatóba kihez? Tudjátok, mi ürügyet keresünk arra, hogy veletek tölthessük az időt. Azt mondjuk, hogy hozunk egy tudományos információt vagy egy ezoterikus üzenetet, csak azért, hogy veletek lehessünk. Tisztában vagytok ezzel? Csakhogy itt ülhessünk veletek.

Ti azért akartok itt lenni, mert érdekel benneteket. De mi azért, mert szeretünk titeket. Arra biztatlak benneteket, idézzétek fel ezt a pillanatot minden nap, életetek minden napján. Ti majd azt mondjátok: „Nos, ez elég nehéz lesz. Nincsenek mindig ezek az emberek körülöttünk. Nincsenek itt mindig ezek a különleges emberek a színpadon. És még a zene is hiányzik. És és és, ...” De igen, ez mind megvalósítható! Most éltetek át két napot ebből. Ez most már benne van a tudatodban és bármikor előhúzhatod amikor csak akarod, hogy visszajuss oda ahol épp most vagy. Juss el a kvantum állapotba. Mert minden alkalommal amikor csak megteszed, mi ott leszünk. Ez a felhívás. Legyél valamicskét kvantum állapotú. Lépj ki a 3D-ből, csak egy kicsit! És mosolyogj, amikor majd megérzed.

Vannak olyanok ebben a teremben, akik tudják miről beszélek. Tudják, amikor eljutnak abba az állapotba amit meditációnak neveztek és mindaz az energia ami itt volt ebben a két napban, repülve visszatér. Ott van bennetek és mindig is ott lesz. Felkelhettek és elhagyhatjátok a termet. Vége lehet az eseménynek. És lesznek akik majd azt mondják: „Nos, ez valóban nagyon nagyon jó volt. Kár, hogy véget ért.” Nem, nem ért véget! Nincs neki vége.

Vannak olyanok, akik üzeneteket kaptak ez idő alatt, ezen két nap alatt. Az üzenetek pedig gyakran ezek voltak: Becsüljétek magatokat. Haladjatok lassan. Életednek értelme van és hagyd, hogy a kozmikus intelligencia keresztüláramoljon rajtad. Legyél békés. Hagyd abba az aggódást. Növekedjen az életerőd és javuljon az egészséged. Egy kapcsolatrendszer működik minden egyes Emberi Lény között, ebben a teremben, de még azok között is akik most olvasnak, éppen úgy ahogy a Világegyetem galaxisai között. Szólítsd ezt a rendszert! És engedd, hogy tegye a dolgát érted kedves megvilágosodó. Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül.

Kryon üzenete soha nem fog változni. Amikor majd a társam kileheli utolsó leheletét, az is Isten irántatok érzett szeretetéről fog szólni és arról, hogy mihez hasonlítható a család és hogy mennyire hiányoztok amikor itt vagytok. Ez a nagy elmélkedések, felfedezések és a nagy öröm ideje és ti hagyjátok, hogy ebben mi is részt vegyünk veletek. Ez az entitás szereti az emberiséget. Kedves fivérem és nővérem, amíg újra viszont nem látjuk egymást bármilyen formában, hadd játszanak a Lemúriaiak. Hadd énekeljék a dalaikat. Ezek azok az idők amelyekre vártatok fivéreim és nővéreim, suhanjatok be ebbe a terembe, hadd tudják ezek a megvilágosodók, hogy itt vagytok.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2007. 06. 17.