Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ma este egy történetet szeretnék átadni nektek. Ez egy szeretet-történet. A bolygó történelmét, a jelent és a jövőt öleli fel. Ezek olyan dolgok, amiket el akarok mondani, és minősíteni szeretnék a számotokra. Hívjuk ezt „A Föld 2017. júniusi állapotának”!

Ez a szeretet története – mégpedig pont azért, ahogyan és ahol az elkezdődik. 24 évvel ezelőtt, Kryon nyilvános közvetítései, a Kryon I. könyvében kezdődtek el. Az információ alapvetően a váltás egy olyan bemutatása volt, amiről én és olyan sokan mások is elkezdték elmondani nektek, hogy az érkezőben van. Ez nem tőlem származó ezoterikus információ volt, hanem inkább valami olyasmi, amiről az elődök és az ősök is mind tudtak. Évezredekig figyelték a csillagokat az égen. Felismerték azt, hogy a csillagok évtizedről-évtizedre hajszálnyit megváltoztak. Jóval a modern távcsöveket megelőzve elkezdték megérteni a Naprendszer mechanikáját, és a Föld keringését a Nap körül.

Rájöttek arra, hogy a Föld a Nap körül halad, és hogy a bolygónak magának egy kicsit imbolyognia kell ahhoz, hogy úgy változzon az ég, ahogy azt tette. Még a nagyon hosszan tartó imbolygási időt is kiszámolták, majd idővel jóslatok fejlődtek ki köré. A jóslatok azonban olyan hasonlóak voltak ezen ősök között, hogy még azok is, akik manapság tanulmányozzák ezeket, megdöbbennek. Hogyan lehetnek ezek a történetek ennyire hasonlóak, amikor az ősök nem is tudtak egymásról? Hogyan lehet az információ szinte ugyanaz, még a hatalmas távolságok és évszázadok ellenére is, melyek elválasztották őket?

Az ősi naptárak, amikben járatosak vagytok (a több, mint 5.000 év hosszú) „hosszú számítással” kezdődnek, és a „tudatossági változás” lehetőségének kezdetéről szólnak. A naptárak vége 2012-re lett beállítva – az imbolygás „középpontjára”.

1989-ben – két évvel a Harmonikus Konvergencia után – a társam elkezdett beszélni a nevemben. 1993-ra a társam befogadta és kiadta Kryon I. könyvét. Ez annak volt a felfedése, hogy mi is következik: a váltás most bekövetkezhet, mivel sok olyan dolog történt azt megelőzően, ami megszüntette a világháború lehetőségét. Elmondtam nektek, hogy miért is van itt a Kryon csoport, mi zajlott le, mi történhet a következőekben, és néhány olyan jóslatot is, hogy mire lehet számítani. Ez egy titokzatos, kisebb könyv volt – a társam akkoriban még éppen csak tanulta, hogy miként legyen teljes összhangban a Központi Forrással, magyarán a közvetítést. A közvetítés kiterjesztett intuíció és híd a fátyol túloldalához. A könyv felfedte az emberiség iránti szeretet és együttérzés teljességének érzékelését.

Ebben az I. Kryon könyvben a bolygó Mágneses Hálójának megváltozásáról adtam át információt a számotokra, és még többet is. Néhány olyan mondatot is közöltem, amik utalást tartalmaztak az érkezőben lévő időjárásváltozásra. A társam ezt a következőképpen értelmezte: azt mondta, hogy lehetnek olyan idők és helyek, ahol eshet, holott korábban sohasem, illetve olyanok, ahol mindig is esett korábban, de abbamarad. Más szavakkal hatalmas klímaváltozás volt készülőben – és mindez 1993-ban.

Ez annak volt az előfutára, amit ma a bolygón megtapasztaltok. Ez nem a gyászos végzet története! Ez a szeretet története kedveseim, Isten szeretetének a története, a Központi Forrás szeretetéé, minden létező szeretetéé, magáé Gaiáé az emberi lények iránt. A könyv címe a „Végső idők” volt, mivel ez volt a régi energia vége.

Ami most történik kedveseim, az mind rólatok szól. A bolygón lévő öreg lelkek okkal és időben vannak itt. Nem tévedésből ültök éppen most a székeitekben. Vannak köztetek, akik még csak tanulnak ezekről, és vannak, akik pedig nagyon is tudatában vannak ezen dolgoknak. Mindegyikőtöknek megvan a maga útja. Minden ember egyedülálló döntéssel bír afelől, hogy mit, illetve mit nem hisz. De okkal vagytok itt!

Azért vagyok itt ma este, hogy egy hatalmas, szeretetről szóló történetet mondjak el nektek. Azt, hogy 1993-ban ékezőben volt a váltás, és hogy a Föld maga készülődött erre. A bolygó tényleges fizikája az új emberre rendezkedett be, hogy képesek legyetek önmagatokat fejleszteni, megtanulni a bolygóval, és a saját énetekkel való koherenciát. Minden információ arról az időről szólt, amikor az emberiség elkezd kijönni abból a régi energiából, amit „emberi természetnek” hívtok. Ez a kifejezés az emberek viselkedésmódjára utalt. Az sohasem váltott át és sohasem változott meg – de most ezt készült megtenni.

A jóslatok többnyire nem eseményekről szóltak, hanem a tudatosságbeli váltásról. Nem számított, hogy a Maja naptárban, vagy a Hopi jós sziklára íródtak – ugyanazok voltak. Mind arról szólt, hogy az emberek a váltás miatt arra kényszerülnek, hogy más és más, újabb utakat válasszanak – a téma a sötétség és a fény közötti szakadás volt. Azon bolygóról szóltak a maguk sajátos, egyedi módján, ami nagy átmeneti állapotban volt. Arról, hogy ha az emberiség nem pusztítja el önmagát az imbolyás középpontjának idejére (2012. december 21-re, a napéjegyenlőségek precessziójának közepére), akkor valami elképesztő dolog kezdődhet el. Az emberiség olyan evolúciója, amit azelőtt sohasem láttatok. Egy fejlettebb és bölcsebb tudatossággal kezdődik, illetve mindazzal együtt, ami ezzel jár. 1993-ban elmondtuk nektek, hogy olyan Földdel kell rendelkezzetek, ami felkészült erre. Tehát a Mágneses Háló illetve az időjárás is megváltozik, és még a világűrben elfoglalt helyetek is módosul. Mindezeket láttátok. Mindazonáltal, ezek közül először is, beszéljünk az időjárásváltozásról!

A megjósolt időjárásváltozás

Sok éve beszélek arról, hogy mi történik az időjárásotokkal. Amikor elkezdtem, az információm nagyon ellentmondásos volt, mivel nem egyezett azzal, amit a média mondott nektek. Azon évek óta látjátok mindazt, amit „felmelegedésnek” neveznek. Mondtam nektek, hogy ez tulajdonképpen egy „lehűlés” kezdete. Azért tettem, hogy eltérítsem azt, amit a vészmadarak mindig mondanak. Egyenesbe akartam hozni és kiegyensúlyozni a dolgokat, mielőtt mások jönnek, és felépítenek egy újabb gyászos „végzet forgatókönyvet” az időjárásváltozásból fakadóan, ami nagyon is szokványos és elfogadott az emberiség számára. A félelelem a régi energia barátja – és a változás mindig félelmet teremt.

Egy kijelentést akarok tenni: az emberiség pusztulásának forgatókönyve már annyira belétek ivódott, hogy az megszokássá vált. Bármikor, amikor valami szokatlant láttok, az első dolog, amire rögtön gondoltok, az a vég! Kedveseim, azt gyakoroltátok, hogy így gondolkozzatok! A régi energiában ez a történelemből, a Szentírásból, a szüleitektől, és mindazoktól származott, akik társadalmilag ebbe illeszkedtek. Az emberiség összeesküvés-elméleteiben egy szörnyű vég következik be – az emberiség pedig látszólag élvezi mindezt! A vég forgatókönyve kedveseim, az egy megszokás. A jelenlegi filmjeitek sem igazán segítenek ezen. Jónéhány közülük az időjárási és Földi változásokról szóló végzet-forgatókönyvek. Még mindig nem léptetek túl ezen. A megszokás köszöni, él és jól van. Ez viszont most azonban a szeretet története. Az időjárásról akarok beszélni nektek.

Ha tudományosan szeretnétek nyomon követni azt, hogy mi is történik, akkor egyszerűen csak nézzétek meg a Naptevékenységet! Ez az oka, és mindig is ez volt. Ezt nem Kryon hozta el az emberiség számára. Láthatjátok a Naptevékenységekből származó időjárási ciklusokat a bolygón, miképpen azt a történelem fel is jegyezte. Ezek összefüggnek, és korábban is megtörténtek. Amit ma láttok, az nem a végzet közeledte. Nem tévedés az, hogy egy másik ciklus van érkezőben, és mi ezt el is mondtuk nektek 14 évvel ezelőtt. Figyeljetek ide! A ciklus eljön, akár itt van az emberiség, akár nem. Mondjuk ezt el újra? A ciklus eljön, akár itt van az emberiség, akár nem.

Ez ellentmondásos dolog. Hadd mutassák meg a jég mélységi mintái és a fák évgyűrűi azt, hogy a ciklusok nagyon is következetesek! Felmelegedéssel és magas széndioxid szintekkel indulnak, végül pedig lehűlésbe mennek át. Ez a ciklus volt látható újra és újra évszázadokon át, számos intenzitási állapottal.

Ezúttal, menetrend szerint, egy mini jégkorszak van kezdődőben. Az emberek azt mondják, hogy: „Mikor?” Ha figyeltetek, akkor nincs szükségetek jósra. Helyette nézzétek meg ciklust a múlt grafikonjából, és a Nap viselkedéséből. Az időzítés ott van, de azért én elmondom nektek. 15 éven belül (2032-ig) elkezditek megtapasztalni a hideg időszakot.

Vannak köztetek, akik egyelőre élvezik ennek a felmelegedés részét. Ez lassan kezd majd elmozdulni. Ennek a lehűlés előtt kell eljönnie, és ez a forgatókönyv ismert is azok előtt, akik a bolygó dinamikáját tanulmányozzák. A helyzet az, hogy nem igazán hallottatok sokat ettől a szakértői csoporttól, mivel gyakran a kormányzat alkalmazza őket, vagy egyetemi ösztöndíjasok. Tehát, amit ők szeretnének közölni veletek, az egyelőre nem igazán egyezik a mások által elhitetni kívánt „népszerű” történettel.

Egy mini jégkorszak van érkezőben. „Kryon, ez nem lesz végzetes a bolygóra nézve?” Sokan láttak művészi ábrázolásokat jég alatti városokról, és más olyan dolgokról, amik nagyon jól mutatnak a tudományos-fantasztikus filmekben. Ez egyszerűen csak egy egyén végzet-forgatókönyvének a lefestése, nem a történelmi vízciklus valóságán alapul. Ha tudni akarjátok, hogy milyen is egy mini jégkorszak, akkor ugorjatok csak vissza a történelemben, és tanulmányozzátok azt, ami 1650 körül zajlott le! Az egy mini jégkorszak volt. A Golf-áramlat (az óceán) változása miatt, Londonban befagyott a Temze folyó. Kedveseim, hideg volt ugyan, de nem végzett a bolygóval. Ez hát egy mini jégkorszak.

Ezzel néztek szembe, és újra csak csak azt mondom, hogy ha hideg éghajlaton éltek, akkor figyeljetek arra a tanácsra, hogy egyre hidegebb lesz! Kapcsolódjatok le a hálózatról! Az elkövetkezendő 15 évben, találjátok meg a módját az elektromosság független vagy kis csoportokban történő előállításának! Ezt a szomszédság körében vagy különálló otthonokban is meg lehet tenni. Szükségetek lesz rá kedveseim, mert a hálózat – ahogyan az most szerte a világon fennáll – nincs felkészülve ekkora hideg érkezésére – a hálózat fel fogja mondani a szolgálatot. Ez nem végítélet vagy borúlátás, ez csak a gyakorlatias, általánosan ismert információ. Az elektromos infrastruktúrátok gyenge, túl gyenge. Készüljetek fel egy olyan hidegebb időszakra, ami eltarthat néhány évtizedig! Ez hát minden. A technológia villámgyorsan halad előre, hogy ezt lehetővé tegye. Ne hagyjátok, hogy a politika a túlélésetek útjába álljon!

Ez miért is a szeretet története? Figyeljetek ide! Miért teszi ezt Gaia? Mi a célja az ilyen dolgoknak? Át fogom ezt adni a számotokra még egy alkalommal. Ez valóban ellentmondásos, és még hihetetlen is sokak számára. Hányaknak van itt közületek otthon akváriuma, hogy halakat gondozzanak? A hallgatókhoz és az olvasókhoz: hányatoknak volt, vagy van is akváriuma? Azok számára, akiknek van, elmondok valami olyat, amit már tudtok is. Megtehettek bármit, akármi is legyen szükséges a vízhez, hogy kondicionáljátok azt, és elérjétek, hogy az sokáig kitartson. Megváltoztathatjátok a pH szintet, a hőmérsékletet, és levegőztethettek is. Azonban végül eljön az idő, amikor ki kell cseréljétek a vizet! Hát erről szólnak a bolygó hőmérsékletváltozásai.

Ez ellentmondásos dolog. A bolygó nem tudja csak úgy „lecserélni a vizét”. Ehelyett a „vízciklus” felhasználásával „újraindítja az óceáni életet”. Figyeljétek az erre utaló bizonyítékok felbukkanását, és aztán emlékezzetek erre a közvetítésre! Ez a vízciklus felfrissíti az életet az óceánban, így a bolygón mindenkinek lesz elegendő, az óceánból származó tápláléka. Gaia ezt magától teszi, ahogyan korábban is, mégpedig annak okáért, hogy ne stagnáljon.

Kedveseim, csakugyan veszélyes dolgokat engedtetek a levegőbe és a vízbe, de nem az okozza ezt a ciklust. Nagyon régóta mondjuk, hogy hagyjátok abba a környezet pusztítását! Az oka? Az benneteket fog megölni, nem pedig Gaiát. Gaia látványosan ellenálló, és túl fog élni bármit, amit csak tesztek. Azonban, ti vagytok azok, akik talán nem fogtok túlélni, ha folytatjátok a szennyezést. A tudatosságotok megváltozásával mindez már elkezdett megváltozni. Elkezditek meglátni ezt, és vele együtt mozdultok. De nem az emberek okozzák a jelenlegi időjárásváltozást. Ez végül ismert dolog lesz.

Ami most történik, az korábban is megtörtént már. Ez majdnem olyan, mint egy „újraindítás” az óceánok számára, és számos kettős eseményt hordoz. Az „óceán haldoklásáról” szóló beszámolókat fogtok látni, de ugyanakkor szokatlan riportokat is a túl sok halról, és más óceáni életről olyan helyeken, ahol hanyatlásnak kellene lennie. Magának az óceáni életciklus változásának a kezdetét és újraindulását fogjátok meglátni.

A fő játékos ebben a megújulásban egy olyan hely, amire nem számítotok: az Antarktisz. Azt szeretném, ha figyelnétek az Antarktisz varázsára. Az mindig is a baktériumok és más óceáni életek megújulásának magja volt az óceánokban, és különösképpen aktív ezen mini jégkorszakokban. A folyamat tengeralatti áramlatokat fog új élettel megtölteni, hogy az mindkét féltekére kézbesítve legyen – mintegy tengeralatti szállítószalagként.

Tehát, hogyan is hat ez az időjárásváltozás az emberiségre ebben a szeretetről szóló történetben? Hogyan is működik pontosan? Ez azt jelenti, hogy – a Föld főbb életciklusával együtt – lesz elég élelmetek! Az óceán adja az életet és az élelmet a bolygó számára, magának Gaiának az életciklusa számára. A Földnek ezt meg kell tennie értetek, és ez szoros kapcsolatban van a naptevékenységgel, illetve sokminden mással.

A szeretet története folytatódik, nem igaz? Nézzétek csak meg az időzítést! A váltás után az óceán egyből felfrissíti önmagát. Mi az a váltás? Az egy megújulás: a civilizációnak – ahogyan azt ti ismeritek – a teljes megújulása. Elhagytátok azt a jelzést, ahol a pusztulás és az élet megszűnése volt várható. Egy háború már nem esedékes, és ezt ti is tudjátok. A szociológusok csak vakarják a fejüket, a tudósok szintúgy. Ez egy nagyon szokatlan időszak az emberiség számára. Itt a konferenciátokon van egy csoportnyi olyan ember, akik annak igazságára tanítanak benneteket, hogy mi is történik – ők tudósok! A csodák, melyek előttetek vannak, és amit lefestenek kedveseim, az a szeretet története. A Föld készülődik, hogy legyen elegendő élelmetek. A váltás a ti döntésetek, minden jóslatotok ellenére, hogy ezen a bolygón maradjatok, és hogy ne pusztítsátok el önmagatokat. Egy magasabb tudatosság felé tartotok, és azok az elképzelések, amik elkezdenek megérkezni hozzátok, végül elfogadásra, nem pedig elutasításra találnak. Ez lesz az első alkalom a civilizációtokban, hogy ezeket az ötleteket elkezdik majd elfogadni.

A magasabb tudatosságra vonatkozólag – végezetül eljön az idő, ahol nem fogjátok megölni egymást. Ezt korábban mondtam már kedveseim. Figyeljetek ide! A háborúskodás vége a Földön nem egy végcél, az a kezdet. Mert amikor nincs háború, akkor jönnek a találmányok és a fizika. Az az új fizika jön, amiből már nem fegyvert fogtok csinálni. Ez az, ami az igazi kezdet. Saját magatok táplálásának, melegen tartásának, és a mindenki számára sokkalta jobb egészség megteremtésének új paradigmái lesznek jelen. Lassacskán a becsületesség és az együttérzés magasabb érzékelése meg fogja teremteni a szenvedés végét a bolygó számára. Meg fogja teremteni azon politika kezdetét, aminek van értelme, kormányzatokét, akik kijönnek egymással, és a civilizáció általános „egymásratalálását”. Nem fogtok túlnépesedni sem, ahogyan azt a világvégét kiáltók mondják nektek. Oka van a népesség robbanásának, és az nem matematikai – az a tudatlanság. Honnan tudom, hogy mi van érkezőben? Én láttam, már láttam ezt – Ti viszont nem. Így fogjátok ezt az információt, kimentek és csak forgatjátok a szemeteket azt mondván: „Nos, lehet, hogy mégsem. Talán nem. Ez csupán egy fantazmagória, ami nem történhet meg.”

Társadalmilag ez épp most kezdődik el. Észrevettétek? Semmi sem marad ugyanaz. Amikor ezek a változások elkezdődnek, akkor gyakran a reakció rájuk a félelem. Amikor látjátok a gazdaságot elkezdeni átváltani, megváltozni, és elindul egy új paradigma, akkor ott félelem lesz. Az új paradigmák igazából azért vannak itt, hogy megmentsék azokat a régi rendszereket, amik szisztematikusan tönkrementek. De amikor ez elkezdődik, akkor az sokaknak nem fog tetszeni. Az emberek azt akarják, hogy minden ugyanolyan maradjon, és amikor a változás elkezdődik, akkor lesznek olyanok, akik felállnak, és azt mondják: „Látjátok? Ez a bolygó vége! Itt jön! Mi mondtuk nektek, hogy így lesz.” Már most is így tesznek.

5 éve vagytok benne a váltásban. Édesanya, mennyi időt vesz igénybe, hogy felnevelj egy gyermeket? Hallom a közönségtől, hogy 40 évet, de ez nem mindig igaz. (Kryon nevet) Hívjuk ezt 20 évnek. Ez idő alatt, a tőletek a gyermek felé irányuló szeretet története mindig jelen van – nem számít, hogy mi is történik. Amikor 3-5-11-17 évesek, a szeretet története megmarad – nem számít, hogy rugdalóznak, kiabálnak, szidalmaznak benneteket, vagy netán frusztráltak az életben. A szeretet története folytatódik – még akkor is, amikor önértékelési válságon, vagy depresszión mennek keresztül. Ti ott vagytok, és teszitek a legjobbat, amit csak tudtok, mert egy szülő szeretete felülmúlhatatlan.

Új energiát és új paradigmát hoztok a világra a bolygón, és 5 évesek vagytok (ennyi idő telt el a váltás kezdete óta). Elkezdtek mocorogni és kérdéseket feltenni: „Ez tényleg megtörténik? Ez tényleg egy váltás, vagy ez a világvége, ahogy azt évekkel ezelőtt elmondták?” Ez az emberi természet, ahogy belemegy a félelembe, nem számít, hogy mi is a helyzet.

Gyertek vissza velem az időben ezer évvel ezelőttre! Gyertek vissza, és játsszátok el most egy pillanatra, hogy az izraelitáknak hívott kis csoportban vagytok! Készen álltok arra, hogy megtegyetek egy mélyenszántó dolgot – hogy kivonuljatok Egyiptomból. Sok-sok évig szenvedtétek a rabszolgaság borzalmait. Az embereitek nem élnek túl sokáig, és tudjátok is, hogy miért. Nemzedékről-nemzedékre rabszolgák voltatok, de ez hirtelen megváltozott. Izraeliták, ezt a saját szemetekkel láttátok. Egymás után láttátok megtörténni a csodákat, melyek miatt a fáraó meggondolta magát. A legkisebbtől a legnagyobbig láttátok őket – az átkelésig. A saját szemeitekkel kellett lássátok. Ez nem valami ezoterikus dolog volt – ez a valós élet volt maga.

Ideje volt elmenekülni. Összegyűjtöttétek a dolgaitokat, és a sivatagon át kis csoportokban vonultatok. Mindig hátratekintettetek, szorult helyzetre várva. Keresztüljöttetek a Vörös-tengeren, (amit akkor Sás-tengernek hívtak) és át is jutottatok rajta – a fáraó nem követett benneteket. Ez a csodák csodája! Megcsináltátok! Szabadok vagytok! A saját szemetekkel láttátok, és az bevésődött az agyatok emlékezetébe. Értelmeztétek, és az valóságos volt.

Aztán a sivatagon át az ígéret földje – az új földetek – felé tartottatok, de az látszólag sohasem jött el. Elkezdtetek köröket járni a sivatagban, és azt kiáltoztátok, hogy: „Itt jön! Jön az ígéret földje.” Aztán az csak nem jött el elég gyorsan, nem igaz? 5 éven belül elvesztettetek néhány olyan mélyen bölcs idősebbet, akik a kivonulás magját képezték. Azok, akik megmaradtak, a tőlük telhető legjobbat próbálták nyújtani ahhoz, hogy több útmutatást adjanak a türelemhez, de az süket fülekre talált. A fiatalok elkezdtek ellenszegülni a vezetőknek. A mélyenszántó civilizáció, ami személyesen látta az „Egyetlen Isten” csodáit, elkezdett kételkedni, és más isteneket teremteni. Pedig az egyszerűen, csupán nem történt meg eléggé gyorsan senki számára, és ettől a csoport frusztrált lett. Felismeritek a mintát? Legyetek óvatosak kedveseim abban, hogy szükségesnek ismerjétek fel a lassú növekedést, és a bölcsesség módját! Ne legyetek olyan türelmetlenek, hogy nyomát veszítsétek annak, ami történik.

Nem sokkal ezelőtt Izraelben ültem egy színpadon, és mondtam valami olyat a mai izraelieknek, amit nem akartak hallani. Azt mondtam nekik, hogy még mindig a köröket rójják, és hogy az ígéret földje az „Új Jeruzsálem”. A szüleiktől származó régi paradigmával járják a köröket – gyűlölködés, félelem, háború, és ugyanez az elvárás a másik oldallal kapcsolatban. Elmondtam nekik, hogy addig fogják folytatni a körben járkálást, ameddig el nem dobják a régi módszereket. A 70 évvel ezelőtti többi korábbi ellenség, már elhajította a régi tudatosságot, de ők sohasem tették meg – még több, mint ezer év után sem. Ideje volt ennek, és ők elvezethetnek a békéhez a Földön.

Most egy mélyenszántó igazságot fogok átadni nektek kedveseim. Isten szeretete nem fogja megszüntetni ezt a bolygót, amikor ti még csak 5 évesek vagytok. Minden, ami történt, a saját szabad választásotok által történt meg. A napéjegyenlőségek precessziójának van egy időkerete, ahogyan átvonul az ég sávján – a Tejúton. 18 évet vett igénybe, hogy eljusson a középpontba (a 2012. december 21-i váltáshoz), és még 18 évet fog igényelni az, hogy kijöjjön belőle. Ez összeadva 36 évet jelent – a 9-es befejezést.

Csupán 5 éve vagytok benne a váltás 18 éves ablakában. Mondtuk nektek, hogy ez az az időszak, amikor változtathattok. Figyeljetek arra, ami ezen a napon be lett mutatva, és ne féljetek attól, amitől mások szerint félnetek kellene! Egy mini jégkorszak van érkezőben, hogy megtisztítsa az óceánokat, és hogy táplálja a bolygót, mégis vannak olyanok, akik azt mondják: „A Föld halálra van ítélve, halálra fogtok fagyni.” Én nem hiszem, hogy Isten így szeretne benneteket.

El tudjátok képzelni, hogy keresztülmentek mindezeken – át a váltáson, elkezdtek rendelkezni ezen új elérhető információkkal, elkezdtek rendelkezni az érkezőben lévő tudománnyal, sikeresen harcoltok a sötét sereggel – és aztán Isten illetve Gaia kioltja az életeteket? Ez milyen érzés? Kedveseim, ez a végzet fantazmagóriája, ami egy nagyon régi energia maradéka.

Azt szeretném, ha megünnepelnétek Isten szeretetét, és a ciklust, ami itt van! Ezek újdonságok a számotokra, tehát meg kell lássátok, hogy mit is jelentenek. Újra kell majd írjátok a világvége forgatókönyvét, amivel felnőttetek, és amit azóta is hallotok.

Megnéztetek egy filmet egyik este, egy másfajta tudományos-fantasztikus filmet (az „Érkezés” című filmről beszél, ami be lett mutatva a résztvevőknek). Évek óta ez az első az ilyen fajta filmek közül, ami bemutatja az idegenek érkeztét a Földre, és azt, hogy azok nagyon is hozzátok hasonló tudatosságúak, olyanok mint ti. A segítségetekre van szükségük. A történetben nem azért jöttek, hogy elpusztítsanak benneteket, nem voltak nagy fegyvereik, nem az aranyatokat, vagy az óceánotokat akarták ellopni. Micsoda egy elképzelés!

A világegyetemben élet van kedveseim, és az sokkalta fejlettebb nálatok. Ez azért van így, mert ők jóval, de jóval régebb óta itt vannak nálatok. Sokkalta fejlettebbek. Nem azt mondom, hogy nagyobb aggyal rendelkeznek. Arról a tényről beszélek, hogy az együttérzésük, bölcsességük és intelligenciájuk jóval túlszárnyalja a tietekét. Évezredekkel előttetek elintézték már saját béke problémáikat. Rátok tekintenek, de egy „el a kezekkel” elvvel rendelkeznek, mert szabad választásotok van. Mindig rátok tekintenek. Jönnek-mennek, és sohasem „hirdetik magukat”. Sokukat évszázadokon át láttátok, de tartották a távolságot, mert nem álltatok még készen.

Azon vagytok, hogy még több változást tapasztaljatok meg. Elmondtuk nektek ma reggel, hogy a sötétség mosolyog, amikor féltek. Tőletek függ, hogy mennyit mosolyog. Mondtuk nektek, hogy nem tudjátok megölni a sötétséget, és hogy egyetlen módja van annak, hogy csökkentsétek azt, mégpedig hogy még több fényt teremtetek meg. Minél több fény van jelen, annál kevesebb sötétséggel fogtok rendelkezni a bolygón. Jelen pillanatban egy jelentős társadalmi felfedezés csúcsán vagytok. Hallottátok, hogy ma mi lett bemutatva ezen a színpadon? A tudomány elkezdte megérteni az együttérzést, koherenciát, és a szív jelentését és célját. Arra jöttek rá, hogy ez a koherencia gyógyulást, illetve a gondolkodásmód változását teremti meg, valamint, hogy ez felelős az együttérzés elhozásáért azok számára, akik nem gondolták, hogy ez lehetséges. Kedveseim, ez egy jelentős, jóindulatú váltás kezdete, nem pedig egy végzeté. Azt akarom, hogy emlékezzetek erre!

Amikor elhagyjátok ezt a helyet és másokra figyeltek, akkor mindig lesznek majd olyanok is, akik azt mondják nektek: „a vég közel van”. Amikor a társam gyerek volt, az első dolog, amit a templomban megtanult, az „a vég közel van” volt. Évekig folyton azt a témát hallotta másoktól, hogy: a vég közel van. Úgy tűnik, hogy az mindig közel van. Ez az, amire a társadalmatok olyan sokféle módon számít évtizedek óta. Ezért, a valóságotok azon doboza, amivel felnőttetek, majdhogynem követeli azt, hogy féljetek. Mi azt kértük tőletek, hogy fogjátok és szereljétek szét ezt a dobozt! Lehet, hogy itt az ideje megteremteni a hit egy olyan új paradigmáját, ami azt mondja: minden más korábban létező doboz összetört.

Öreg lélek, te vagy minden eljövendő előfutára. A váltás az oka annak, hogy ebben a teremben ülsz, vagy hogy ezt a közvetítést hallgatod. Öreg lélek, vedd ezt komolyan! Ha valaki azt mondja neked, hogy: „ez a világvége”, akkor azt akarom, hogy mosolyogj, és mondd el neki, hogy miért nem így van! Mondd el nekik, hogy Isten túlságosan is szereti őket ehhez! Az egy régi, ember által kifejlesztett üzenet, nem pedig Istentől származó.

Ami most történik, az a legnagyszerűbb szeretetről szóló történet mind közül – hogy mennyire is szeret benneteket Isten. Végigcsináltátok a váltást, és elkezdtétek megmászni a változás hegyét. Rémisztő? Az lehet. Ijesztő? Az lehet. Nehéz? Az lesz. Ki tudná ezt jobban csinálni annál, mint aki életek százait élte le, és rendelkezik az Akasha bölcsességével, amiből meríthet? Ki segítene jobban keresztülvinni ezen a bolygót? A válasz pedig: ti.

Ez a szeretet legnagyszerűbb története mind közül. Ez van köztetek és a Szellem között. Érzitek? Érzitek talán a koherenciát ma köztetek és köztem, ahogyan átadom nektek az igazságot? Ezek jó, friss és biztató hírek. Meg fogjátok látni. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

Menjetek el másként erről a helyről, mint ahogyan idejöttetek! Értsétek meg, hogy ezek közül egyikben sem vagytok egyedül! Ez hát Kryon üzenete. Legyen így!

És ez így is van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2017. 06. 04.