Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Micsoda egy kérdés, tényleg! Ez a hónap utolsó közvetítése és ez az utolsó a sorozatban, ami a nagyszerű belső rejtélyekről szól. Egész hónapban azt mondtuk nektek kedveseim, hogy ami az emberi lényben van, az elképesztő. Nem adtok hitelt annak, amit láttok, de mégis bennetek van. Ez nem csak Mesterlét, hanem a tudatosság, a fizika és megannyi minden fölötti irányítás, amiről fogalmatok sincs. Ez hát egy rejtély. Nos, ez nem lesz mindig rejtélyes a számotokra, de most az. A legjobb kérdést megint a végére tartogattuk. Hová mennek a lelkek, amikor meghalnak?
Most azt szeretném, ha felkészülnétek egy olyan tanításra, amit nem feltétlenül értetek jól! Már sokszor elmondtuk nektek és továbbra is elmondjuk, hogy amit ti valóságnak éreztek, az csak egy darabja és egy része annak, ami valójában létezik. Ez olyan, mint a jéghegy csúcsa – mondhatnátok. Ránéztek a jéghegyre, és azt mondjátok: „Csak ennyi van, csak ennyit látok, tehát ennél nincs is több.” A való világban mégis jobban tudjátok, hogy a világotokban a jéghegy tartalmának, testének, tömegének a nagy része ott van, ahol nem látjátok – teljesen elrejtőzik. Ahogy emberi lényként járjátok ezt a bolygót, az hasonló ehhez. Hová mennek a lelkek, amikor meghalnak?
Ha megkérnélek benneteket, hogy határozzátok meg a „hol” szót, akkor az elég könnyű lenne, mivel ti egy igazi tapintható világban vagytok, ahol léteznek helyek. Azt mondhatjátok: „Elmegyek ide, elmegyek oda. Van A és van B hely.” Ezek közül egyik sem vonatkozik rám, a fátyol túloldalára, a Szellemre, vagy arra, amit Istennek neveztek. Itt egy zavaros kijelentés: Istennél nincs olyan, hogy „hol”. Azért nincs, mert mindenhol ott van. Isten áthatja a bolygó minden egyes molekuláját, legyen az egy fa, egy szikla, vagy az emberi DNS. Amikor tehát azt mondjátok, hogy hol, akkor egy helyet kerestek. Nos, a fátyol túloldalán az a legelfogadhatóbb válasz, hogy a fátyol túloldalára – oda mennek a lelkek. Akkor kezd el mindig bonyolódni a dolog, amikor azt mondom nektek, hogy nincs olyan, hogy egyedi lélek. Nos, ez egy másik közvetítés, amit már átadtunk, de szeretnék visszatérni az egyik legnagyobb rejtélyre! Hová mennek a lelkek, amikor meghalnak?
Kedvesem, a mai üzenet tele van szeretettel, felismeréssel, Mesterléttel és egy feltárult rejtéllyel. Vannak köztetek olyanok, akik azt fogják mondani: „Ezt nem hiszem el. Nem vagyok biztos benne, hogy igazad van. Én másképp hallottam.” Persze, hogy másképp, mert az igazság a következő: az első számú, amit már korábban is hallottatok, hogy soha nem mennek el! Nehéz elmenni valahová, ha soha nem is mentek el, nem igaz? Számotokra a halál mégis állandó. Azt mondhatjátok: „Az élet, amiben megvolt a szikra, amit annyira szeretek és a szeretett személy, aki talán már eltávozott, eltűnt.” Tehát természetesen nincsenek itt. De ha azt mondanám nektek, hogy a tudatosság az egyedüli elem, ami még mindig itt van, akkor az egyetlen dolog, ami történt az az volt, hogy kiköltöztek a járműből, amit ti emberi testnek hívtok.
Mi határozza meg igazán az emberi lényt számomra, a Szellem számára, amit ti Istennek hívtok? Mi határozza meg igazán azt, amit ti lazán tudatosságnak neveztek? Újra meghatározom: ez maga a jármű – a MerKaBa. Néhányan közületek úgy definiálták, hogy az, amiben pihentek, amiben utaztok, vagy amiben mozogtok. Valójában egyik szó sem illik rátok. Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy egy emberi testben sétáló lineáris tudatosságból, hirtelen mindenhová kerültök? Azt, hogy nem mentek el sehová sem. Azt, hogy a szeretted tudatossága, aki elhagyta az emberi testét, mindenhová „bement”. Nos, ez közületek oly sokak számára zavaró. Azt mondanátok: „Ezt egyáltalán nem értem. Tehát azt mondjátok nekem, hogy az én eltávozott lelkeim és a szeretteiméi nem mennek el sehova? Azt, hogy mindenhova mennek?” Igen, ez így van. Erre azt mondanátok: „Ennek semmi értelme számomra Kryon.” Elmondom nektek, hogy sok dolognak nincs értelme számotokra kedveseim, mert nem vagytok képesek megérteni – még nem – a többdimenziós valóság azon tulajdonságait, ami maga az Isten, a Szellem. Ezt már annyiszor elmondtuk nektek. A valóság lineáris formájában ültök, nem értve, hogy ennél sokkal több létezik. A jéghegyen álltok, azt állítva, hogy csupán ez minden, miközben alattatok ott van minden más.
A rejtély a következő: a szeretteitek még mindig veletek vannak. Most lehetőségük van lélekként, tudatosságként, a Szellem energiaszintjén – amik ők valójában –, hogy amikor eltávoznak – ahogy én mondanám –, sokféle módon jelen legyenek a számotokra, vagy sem. Képzeljétek el ezt! Ha mindenhol ugyanazon a helyen vagytok, akkor lehet úgy döntötök, hogy a 3D-ben egy bizonyos területen vagy helyen feltűnőbbek legyetek, mint egy másikon. Tehát, mindenhol ott vagytok, és azt mondjátok: „Azt hiszem, egy kicsit ismertebbé teszem magam itt, vagy itt.” „Hová akarsz kilyukadni ezzel, Kryon?” Szeretném elmondani nektek a legnagyobb rejtélyt, ami éppen most oldódott meg számotokra. A szeretteitek, azoknak a tudatossága, akiket szerettetek és elvesztettetek, bennetek van. Ők részei annak, amit ti a lelketeknek neveztek.
Nos, itt van az a pont, ahol újra fel fogja ütni a fejét az, amit „lélekmegosztásnak” nevezünk. Ez a leginkább félreértett dolog, amit valaha is átadtam nektek, mert ez nem a ti valóságotokban létezik. Nem lehet két dolog egyetlen helyen. A ti valóságotokban nem, de egy többdimenziós valóságban ez folyamatosan megtörténik – ennek ez a módja. Ismételten azt mondjuk nektek, hogy amikor gyerekek voltatok, hallottátok, hogy Isten milliárdnyi imát is meghallgat egyszerre. Megkérdőjeleztétek? Egy gyerek azt mondaná: „Nos, hogy lehetséges ez?” Akkor megértitek, hogy ez varázslat. Nem, nem az kedveseim. Ez azon többdimenziós valóság, ahol nincs idő, nincs hely, és ahol Isten előttetek ül, hallva minden szót, minden imát. Minden alkalommal a szeretet és az együttérzés üzenetét adja vissza nektek.
A szeretteitek még mindig itt vannak. Nos, miért nem mutatják meg magukat? Miért nem beszélnek hozzátok? Kedveseim, ez egy másik világ, ez a többdimenziósság. Lehet, hogy veletek vannak, de már nem beszélik a nyelveteket. Már nem jelennek meg előttetek többet emberként. De annyi más módjuk van arra, hogy kapcsolatba lépjenek veletek. A médiumok tudják ezt. Azok, akik felelősek azért, hogy megtegyék azt, amit ti nem tudtok, mivel nem engeditek meg, hogy tényleg üzeneteket kapjatok tőlük. Azt mondhatnátok: „Nos, egy médium miért tud üzeneteket fogadni és én miért nem?” A válasz az, hogy azért, mert nem engeditek meg. Még csak nem is igazán hisztek benne. Ez kezd elmozdulni és megváltozni, ahogy a bolygó megvilágosodási faktora elkezd növekedni, ahogy a Mesterlét elkezdi felfedni magát az emberiségben. Sokan vannak olyanok, akik elkezdik érezni – talán még hallani is – azokat, akik eltávoztak. Mit tesz ez általában az emberekkel? Azt mondják rá: „Nos, szellemek vannak errefelé.” Amikor ezt látjátok, akkor féltek, mert erre lettetek képezve és programozva – kísérteties, ijesztő dolgokra. Mi van akkor, ha mindez normális és egyáltalán nem kísérteties? Mikor mondtátok utoljára azt, hogy: „Kedvesem, ha ott vagy, beszélj a szeretteidhez! Ha bennem vagy, ha ott vagy mindenhol, akkor mit szólnál egy öleléshez most azonnal? Van üzeneted a számomra?” Ha elkezdtek kérdezni és szándékotokban áll kapcsolatba lépni azzal, ami ott van a tudatosságotokban, egy elhunyt tudatosságában, akkor elindul a folyamat. Nem fog sokáig tartani, mire rájöttök arra, hogy ők még mindig veletek vannak.
Elmondok nektek valamit, hogy létezik egy ezoterikus megállapodás. Szeretném, ha meghallgatnátok! Ezt már annyiszor elmondtuk nektek, mégis annyiszor szeretném még elmondani! Van egy megállapodásotok azokkal, akiket szerettek a Földön – ezt lélekmegosztásnak hívják. Ez egy „szeretet megállapodás” arra vonatkozólag, hogy amikor eltávoztok, akkor velük lesztek az utolsó lélegzetvételükig. Valamilyen szinten jelen lesztek, mint egy vezető. Nem ugyanolyan szerető emberi lényként, hanem sokkal inkább egyfajta Mesterlétként azért, hogy továbbra is szeressétek őket. De most, az általam átadott próféciák miatt ez elkezd megváltozni. Itt a változás, amiről szeretnék beszélni nektek. Ezek elérhetőbbek, mint valaha – elérhetőbbek, mint valaha. Itt az ideje visszatérni ahhoz, amiben sok bennszülött olyan erősen hisz ezen a bolygón! Az volt a valóságuk, hogy az őseik mindig velük voltak, vezették őket egyik helyről a másikra, beszélhettek velük, hallhatták őket a szélben. Vannak, akik értelmezni is tudták őket. Ez volt az ősök hitrendszere nagyon hosszú ideig. Ti teljesen elvesztettétek ezt. Most, ahogy ezt újra felélesztitek, a válasz arra, hogy hová is mennek a lelkek, amikor meghalnak az, hogy: belétek. A rejtély megoldódott, ez már nem rejtély többé. Belétek, ami az emberi lényen belüli csillagokból származó energia. Csodálatos, messze túlmutat a fizikain, még azon is, amit ti tudatosságnak mondotok. Bámulatos, pompás. Ami az emberi testben van eltárolva, az a lelketek. Oly sok darabotok és részetek van, amit még nem is tanítottak! Megint csak azt mondjuk, hogy még nem tudjátok, hogy mi van ott. Így ez nincs szem előtt és nincs észben tartva addig, amíg aztán valósággá nem válik. Ez az egyik dolog, ami elkezd valósággá válni.
Felhívlak benneteket arra, hogy lépjetek kapcsolatba azokkal, akik még itt, illetve belül vannak! Hová mennek? Veletek maradnak, mert ők tudatosság és ti is azok vagytok. A lelkük a lelketek része. Ennek csak úgy van értelme, hogy most egy belőlük és belőletek származó egyveleg létezik, ti bennetek. Mit éreztek ettől? Ők nem mentek el, nem mentek el. Milyen csodálatos dolog ez az emberi test, amivel rendelkeztek! Folyamatosan csak egyre csodálatosabbá válik.
Kryon vagyok, szerelmes az emberiségbe.
És ez így van.