Kedves Kryon!

Éppen a VII. könyv, 3. fejezetét olvasom. Épp most fejeztem be „Az aranytálca” történetét. Össze vagyok zavarodva ezzel a témával kapcsolatban már jó pár éve és még ezen fejezet elolvasása után sem tisztult le bennem a kép. Úgy tűnik, létezik egy képzeletbeli vonal aközött, amit teszünk és amit megengedett számunkra, hogy megtegyük. Másképpen leírva: „Legyen hitünk az adott dologban és a többit hagyjuk a Szellemre, vállaljunk felelősséget egy ügyért és vigyük végig tiszta szándékkal?” Vajon mikor használjuk a saját erőnket és mikor hagyjuk a Szellemet, hogy segítsen nekünk?

Ez már az elejétől úgy hangzik, mint az összes fenti válaszokból létrejövő téma? A válasz a kérdéseidre: mindkettő! Miért nem engeded meg magadnak, hogy azzá az erővé váljál, amihez imádkozol? Miért nincs hited abban, hogy az isteniség darabkája vagy? Így részt vehetnél a megoldásokban is.

Amíg elkülöníted magad Istentől, ott fogsz ülni a padlón és segítségért fogsz imádkozni újra és újra. Amikor majd felállsz és az „Isteni fényedhez” fordulsz, az erő, ami benned van, Isten erejévé válik majd.