Nemrégiben kezdtem el olvasni Kryon könyveket és ezt az egyik legmegnyugtatóbb közvetítésnek találtam, amivel eddig valaha találkoztam. Nagyon köszönöm.

A kérdéseim a következők: A diétával kapcsolatban nemrégiben kutattam egy keveset. Először rátaláltam az Ajurvédikus vegetáriánizmus, aztán a makrobiotikus vegetáriánus étkezésre majd a vegán nyers ételekre és a paleo alapokon nyugvó nyers étkezésre (az olyan nyers étkezést jelent, ami tartalmaz nyers húsokat is) és így tovább.

Valójában még semmilyen diétát nem tartottam huzamosabb ideig, ezek inkább az étkezési szokásom feljavítására szolgáltak. De mindezektől csak zavarodottabb lettem, mert úgy tűnik, hogy az emésztőrendszerünk hasonlít a macskáéra, a fogunk a mindenevők csoportjához hasonló és mégis úgy tűnik a gyomrunk nem zöldségek és nyers ételek megemésztésére lett kitalálva.

Valamint, egyet értek, hogy a húsevésnek hosszú távú erkölcsi következményei vannak, ezért amellett döntöttem, hogy nem eszek ezentúl semmi olyat, amivel pszichológiai értelemben meg tudnám ölni magam. Így esetenként eszem halat, bár nem tudom, hogy ez helyes meglátás-e?

A kérdésem az, hogy tudnál-e több információt adni a diétával, főleg a nyers ételek elfogyasztásával kapcsolatban? Vajon a vegetáriánizmust jó követni? Mivel annyi éves kutatás után azt találtam, hogy jópár ásványi anyagot, vagy a szervezetnek fontos tápanyagot könnyebb lenne húsevés módján bevinni a szervezetbe. Vagy inkább azt kéne ennem, amit a biológiai őseim a közel múltban fogyasztottak (zsidó vagyok német vagy lengyel – zsidó és nem zsidó felmenőkkel)?

Kedves Kryon!

Először is el kell mondjam, hogy mennyire le vagyok nyűgözve az itt kérdezők intelligenciájától, ami a kérdéseikben megnyilvánul és a válaszok is teljesen kielégítőek. Az én kérdésemnek az egészséghez van köze. Mi a legjobb diéta/étrend az optimális egészség kialakításához? Vissza kéne mennünk az Ótestamentumig és követni a kóser útmutatást? Vagy a vegán módszer a legalkalmasabb erre? Egészségtelen ételek fogyasztása és túlsúly cipelése testünkön vajon beleavatkozik a DNS komponensek aktiválásába és a spirituális munkák tovább lépésében? Létezik-e egy specifikus étrend, amit mindannyiunknak követnünk kéne? Létezik-e egy specifikus gyakorlat, amit végeznünk kéne?

Minden, amit itt elmondtatok intelligens, helyes néhány értelemben és tiszteletre méltó. Az emberi testnek sokféle más állattól származó összetevője van, ahonnan a biológiátok kifejlődött és ez megmutatja, hogy az evolúciós alap mag valós. Mindannyian a Föld múltjából származó sok egyed kombinációi vagytok. Ez azt jelenti, hogy a változatosságotok a létra tetejénél található – nagyon magasan.

A valódi probléma itt az, hogy sokan megpróbálnak étkezési gondokat generálni az egész emberiségnek. Viszont, ti mind nagyon eltérőek vagytok, nem csak kémiai szempontból, hanem energetikailag is. Ezért, az étkezésekről folytatott tanulmányok a vércsoporton, a születés hónapján, sőt még az energia mezőkön is alapszanak. Az igazság viszont ez: Találd meg azt az étkezési formát/diétát, ami a legmegfelelőbb számodra a fent említettek alapján és használd azt. Ne kövesd el azt a hibát, hogy amit felfedeztél és jó számodra, azt mindenkire passzol. Ugyanez érvényes a húsevésre is. Ha minden ember úgy határozna, hogy nem eszik többé húst, az emberi faj nagyon szenvedne, mivel nem lenne elég fejlett termőföld, hogy mindannyiótokat ellásson.

Van egyfajta alkalmasság mindenben, amit említettél, beleértve a nyersanyagokat is, sőt még a kósert is (eredetileg ez ösztönösen fejlesztett, szóval maradj távol a szennyezett ételektől). De ez nem mindenkinek való. Igazából a megoldás az, hogy teszteld, melyik étkezési fajta lesz a legmegfelelőbb minden egyes embernek és aztán ne ítéld el azokat, akik más véleményen vannak, mint te vagy más megoldásra jutottak. Ezek a tesztek már jelen vannak, de még nem lettek kombinálva. Ez egy másik jellemzője a folytonos lineraitásotoknak és csoportosításotoknak, hogy a tudományotokon belül, csak a megoldással kapcsolatban lévő visszafogott darabkáitok és részeitek vannak. Mindegyikre nevet aggattatok, mintha azok lettek volna az egyetlen és végleges megoldás. Az igazság az, hogy ezeket mind kombinálni kell.

Ezért, találjatok egy étrendet, ami minden egyes ember számára megfelelő és ne aggassatok genetikai jelzőket a tanulmányaitokra, amit találtatok és számotokra működik. Ezek megfelelőek lesznek a hozzátok hasonlóknak, de nem mindenkinek. Kezdjétek a vércsoporttal, aztán lépjetek tovább egy másik egyedi jellegzetességhez, ami mindannyiótokat nagyon megkülönböztet egymástól. ÓÓӅ és ne feledkezzetek meg a karmikus csoportról sem (Kryon mosolyog).