Kedves Kryon!

Én egy meleg, felvilágosult férfi vagyok. Egy amerikai közösségben élek, ami nem igazán fogad el engem és igazából van néhány törvényük is az ellen, ahogy élem az életem. A templom, ahová korábban jártam, kizárt engem, mert a szerintük az életvitelem gonosz és Isten-ellenes. Nem érzem, hogy megsérteném az Emberi etikát. A szeretetem ugyanolyan igaz, mint a heteroszexuálisoké és én is egy Fénymunkás vagyok. Kérlek mondd el, amit tudnom kellene.

Kedves Egyetlenem!

Kevesebb mint két generáció múlva, lesznek akik előveszik a könyvet és nevetni fognak ezen a kérdésen. Mielőtt válaszolok, engedd meg, hogy kérdezzek tőled és az olvasóktól, az Emberi közösség és „Isten” jelenségéről.

30 évvel ezelőtt, az azonos neműek közötti házasságról úgy gondolták, hogy Isten törvénye ellen való. Most, a közössé amiben élsz, hasonlóképpen gondolkodik. Az emberek nem engedték el vagy „írták újra” a spirituális kifogásokat e téma körül az évek alatt azokra az istenien ihletett és engedélyezett energiák által. Ezért a jelenlegi értelmezésed az Isteni előírásokkal kapcsolatban megváltozott a közösségi tolerancia szinteddel együtt. Egy érdekesség, Isten értelmezése valóban úgy tűnik, hogy folyamatosan változik, alkalmazkodva a változó kultúrához!

Az igazság persze az, ha egy bizonyos szituációban találod magad, azt jelenti, hogy ez egy neked szánt teszt. Ebben a pillanatban, ebben a létidőben, beleegyeztél abba, hogy beleszületsz ebbe a kultúrába egyfajta tulajdonsággal, ami elidegeníthet téged a barátaidtól és hitkövetőktől. Szembenéztél a kirekesztés félelmével és úsznod kellett árral szemben, tehát mondhatni, csakúgy mint a mindennapi életben. Ezért a szerződésed jól előkészített és épp a kellős közepén vagy. Ráadásul, sokan közületeknek megvan az isteni érdeklődése önmagatok iránt! Érzed, hogy részese vagy a spirituális családnak. Micsoda kettősség, miszerint elítélve lenni mint gonosz, azok által akik magas szintű spirituális vezetők ˜– ezzel közvetítve Istent a mai kultúrához.

Most azt kérdezem: Mi a szándékod? Az a szándékod, hogy szeretettel besétálsz azok életébe, akik körülvesznek és megvilágosult Emberi Lénnyé válasz ebben az Új Korban? Az a szándékod, hogy megbocsátasz azoknak, akik téged a társadalom spirituális fekélyének találnak? Megvan-e benned az a fajta tolerancia irántuk, ami úgy tűnik bennük nincs meg irántad? El tudod-e nézni nekik a tényt, hogy ők szabadon döntöttek a saját bibliájuk mellett, hogy elítéljenek téged akkor is, ha úgy tűnik, nincs meg bennük a szeretettel teli tolerancia, ami sarokköve a saját üzenetüknek?

Ha a válaszod igen, akkor nincs semmi más, amit tenned kellene. A SZÁNDÉKOD minden és az életed békével áldott lesz, még akkor is, ha lesznek, akik nem hagynak békén és lesz türelmed az intoleranciával szemben. A szexuális beállítottságod egyszerű kémia, ami a DNS-edben van felépítve. Egy megállapodás keretében kaptad ezt, mint ajándékot, hogy megtapasztald ebben az életben. Nézz rá az előbbiek szerint és légy nyugodt, hogy Isten egy tökéletes, spirituális alkotása vagy – akit szeretünk kimondhatatlanul – mint minden embert. De ezt te már úgy is tudtad, igaz?