(A szerk. megjegyzése: II. János Pál pápáról)

Kedves Kryon!

Mi a jelenlegi pápa szerepe? Milyen szerepet játszott a kommunizmus összeomlásában és mi dolga van még? Nekem úgy tűnik, hogy ő része a régi energiának, reakciós és soviniszta.

Kedvesem, ez a pápa az utolsó a régi energiájú spirituális vezetők sorában. Habár ő valóban a „régi köpenyt” viseli, amely tartalmazza korának és kultúrájának látszólag soviniszta hozzáállását, ő hidat is képez az eljövendőhöz, ami a kommunizmus vége után kezd valóban megmutatkozni. Először is, ő az egyedüli pápa, aki eljutott annak a ténynek a megértéséig, hogy amit ő képvisel, (az egyháza) drasztikus változásokon megy keresztül. Ez juttatta abba a szituációba, hogy nemcsak bocsánatot kért a Föld népétől a spanyol inkvizíció miatt, de megbocsátásért imádkozott azért, ami a holocaust folyamán történt, az egyház helyzetét és viselkedését illetően. Egyetlen pápa sem tette ezt meg előtte. Ez pedig rávilágított a tényre, hogy az egyház sem tévedhetetlen és ez hatalmas lépés bármelyik pápának. Ő szintén tudatában van annak, hogy ő az utolsó ebből a fajtából, ezért tart ki ameddig csak tud.

Nem lesz már sokáig veletek, de a dolgok még nem állnak készen a következő, az új pápa fogadására. Az időzítés a következő négy éven belül fog elérkezni, (esetleg korábban, ha a történések felgyorsulnak) és nyilvánvaló lesz majd, hogy miért. Az új pápa végül is nagy változásokat jelent majd a Katolikus Egyházban és nagy megbolydulást teremt majd a rangsorban. Az egyháznak fel kell fognia, hogy a bolygón a tudatosság valós változása történik, le kell hogy tisztítsa magáról a régi energia módszereit és azt az imázst, ami miatt az új generációt egyre kevésbé érdekli.

Becsüljétek ezt az embert. Ő mintegy kötélen egyensúlyoz a tradíció és az új gondolkodásmód között. Tőle is hallhattátok, hogy nincs olyan hely, hogy pokol vagy mennyország és ezt olyan módon tette meg, hogy nem mondott ellent a több száz éves egyházi tanoknak, amelyek épp ennek az ellenkezőjét állítják.

Bocsánatot kért Galillei családjától 300 éves késéssel, de olyan módon tette, hogy a többieknek ez nem tűnt elfogadhatatlannak. Ő valóban az az ember, aki „tudja”, hogy ő az utolsó a régi pápák sorában és megkísérli, hogy az Egyház energiáját olyan szintre hozza, ahol sokkal jobban fel lesz készülve a jövendő dolgokra. Nem birkózott meg a legnehezebb problémákkal, amelyek már a küszöbön állnak. Nagyon jól tudja. Az a következő pápa dolga lesz, egy fiatalabbé, akit a történelem „rossz pápának” fog hívni talán. Nem olyan értelemben „rossz”, hogy istentelen, hanem mert szembe fog fordulni a tradícióval és a történelemmel. Hullámokat fog gerjeszteni, akárcsak az általuk imádott próféta tette. A zsidó Jézust az Esszénusok közt úgy ismerték, mint „veszélyes csuhás”. Hisz szembe mert szállni a zsidó hagyományokkal és bátorította követőit.

Gondolkozzatok ezen.