Lee-nek: Az előadásaidon említetted, hogy nem kérsz pénzt cserébe a munkádért a weboldaladon. Én személy szerint szeretem ezt. Viszont azt is mondtad, hogy támogatod Fred Sterling munkáját (Kirael közvetítője), aki kér pénzt ezért. Ez nem okoz konfliktust?

Lee-től: Nem úgy látom ezt, mint konfliktust – mióta felelős vagyok a saját munkámért –, ami teljesen különbözik Sterling atya munkájától. Ő a Honolulu-i Fény Templomának papja, ez egy igazi templom, gyülekezettel, épülettel, személyzettel, akik mindig elérhetők, hogy segítsék az embereket fizetség nélkül. Sterling atya még támogat egy nemzetközi hetente jelentkező ingyenes rádióadást, bármilyen szponzoráció nélkül. Valamint az atya elérhető tanácsadásra és privát közvetítésekre (adomány alapért) és nincs semmiféle tagság a templomában, ezért nincs tized fizetés. Valamint nem rendelkezik könyvsorozattal, mint én és ő ritkán tudja csak otthagyni a templomot, hogy előadást tartson valahol máshol, mivel nagyon szoros időbeosztással dolgozik. Szóval az ő esetében, teljesen megértem, hogy szüksége van külső hozzájárulásra. Ha az ő cipőjében lennék, én is ugyan ezt tenném.

Kérlek, értsd meg, hogy én nem ítélek el senkit, aki pénzt kér ezért. Egyszerűen csak erős bennem az érzés, hogy az én esetemben pénzt kérni, nem helyénvaló és, hogy az én munkám, mint kiadó és előadó az kéne legyen, hogy finanszírozzam őt. Ez nagyon egyszerű: ha az emberek nem szeretik a munkámat, akkor nem lesz állásom. Érzem, hogy van ebben egyfajta becsületesség, ami közel áll értékrendemhez.