Kedves Kryon!

Az első pár kérdésem a stabilizált oxigénes vízzel kapcsolatos. Valóban van jelentősebb értéke annál, hogy eladják az embereknek? Valóban jó ötlet-e egyensúlyba hozni a víz PH-értékét mielőtt megisszuk? Melyik a legjobb, elérhető víz számunkra, általánosságban?

A második kérdésem: Totálisan össze vagyok zavarodva azzal kapcsolatban, hogy milyen ételt egyek és a PH-egyensúlyozás valóban az, amit én hallottam róla? Ki tudnád ezt fejteni?

Szerintem a legmélyrehatóbb kérdésem (számomra) az, hogy túllépni a szándék erején és egybeolvadni önmagunkkal, ebből bármelyik valóban szükséges?

Ezekre a kérdésekre a válasz nagyon is logikus, de mégsem felelnek meg az egyszerű válasznak.

3 évvel ezelőtt már elmondtuk nektek, hogy több víz termék akad majd az utatokba, mint előtte bármikor. Az ok? Mert az egészség-munkások elkezdik megérteni, hogy mennyire fontos számotokra ez az alap fenntartás (ivás) és a valódi biológiai egyensúly titka lassan felszínre kerül. Elmondtuk, hogy fel fogjátok fedezni, hogy mindaz, amit szükségesnek és egészségesnek éreztetek végül a tudás sötét korszakának fog tűnni és akként is fogja végezni. Más szóval, erre azt mondanátok: „Hogyan is gondolhattuk valaha is, hogy ez jó lesz számunkra?”

És most mindez már a küszöbötökön áll. Sokféle víz elérhető már számotokra és az első dolog, amit tesztek, hogy megkérdezitek: „Melyik a megfelelő?” Mi van, ha a legtöbbjük az? Miért kívánjátok limitálni a lehetőségeket egyetlen fajtára? Igen, a PH-egyensúly új információ lesz számotokra, amit vitatni fognak, majd az idővel elfogadottá válik az egészséges egyének miatt, akik ezt fogyasztják majd. A folyamatot még nem értitek teljesen, mivel az egészségiparotok még mindig nem teljes hitelt a test intelligens felépítésének. S a testről el kell mondani, hogy nemcsak egy kémiai gép, ami reagál dolgokra. A test egy kreatív gépezet, ami valójában felszólítja a benne végbemenő folyamatokat, amelyek túlmutatnak a kémián, amelyik megváltoztatja a DNS-etek felosztását, ami beszél a teljes sejtszerkezetetekhez, amelyik a valóság egy új paradigmáját teremti meg számotokra... immunrendszeri beállítások és hosszú élet lehetősége, amiket eddig még nem fedeztetek fel.

Vannak néhányan, akik csak pénzt csinálnak ebből az új hóbortból? Igen. Akkor most mit tesztek? A válasz egyértelmű: Próbáljátok ki azokat, melyeket elétek teszik és döntsétek el magatok. Ne mérlegeljétek, hogy mások mit mondanak vagy tapasztalnak, mint vezetők, mivel ezen új termékek közül sok nem generikus minden élőlény számára. Ez azt jelenti, hogy ezek a vizek kicsit nagyobb hatással lesznek egyesekre. Ez az üzenet, amit már elhoztunk nektek néhány évvel ezelőtt. Vessétek el az eszmét, miszerint minden test egyforma és hogy a gyógymód mindenki számára az. Mert nem az és elkezditek meglátni az egyre több individualitást a gyógyszerészetben és az egészséges anyagok terén.

Ugyanez igaz az ételre is és ezen a téren is rengeteg felfedezésre tesztek szert. De túl mindezen, még arról is informáltunk benneteket, hogy a tudatosságotok ereje megváltoztathatja mind az ételt és italt. Egyensúlyba hozhatjátok mindkettőt, hogy lehetővé tegyétek ezeket mindarra, amire szükségetek van. Akár még az anyagot is megváltoztathatjátok és egy olyan helyzetet teremthettek, amiben lenyelve az ételt és italt, talán egy újabb betegséget teremt bennetek, ami valójában táplál titeket. Ez az ígéret azoknak, akik meg kívánják vizsgálni ezt a kérdést és megindulni ezen az úton.

Szóval, üdvözöljétek az ételt és ne aggódjatok miatta. Változtassátok meg, hogy egyezzen a biológiai felépítésetekkel. Valójában ez egy nagyon régi spirituális információ, melyet elfelejtődött a modern civilizáció során.