Kedves Kryon!

Kicsoda Lucifer és mi volt a Luciferi lázadás célja?

Tudjuk, hogy amit most mondunk, az sokakat elkeserít és még többeket feldühít: olyan, hogy gonosz, nem létezik, mint ahogy valójában Lucifer se létezett soha. Lucifer pusztán csak egy szereplő azokban a metaforikus történetekben, melyeket önmagatok jobb megértésére törekedve emberi dualitásotok mintájára alkottatok. A bolygó legsötétebb energiája az Emberi Lény szabad akaratából ered. Ádám és Éva metaforikus történetéből is ugyanezt a következtetést szűrhetitek le. A szabad akarat abban állt, hogy az Ember még a világosság kertjében is választhatta a sötétséget. Ez is mutatja, mire képes „dualitásotok”.

Azok, akik ezt nem hiszik el, akik inkább hisznek a lelketeket megszerezni akaró sötét erőkben, ezt továbbra is megtehetik, mert saját akaratukból szabadon választhatnak. De tudniuk kell, azzal, hogy saját valóságukat a sötét lényektől való félelemre építik, elzárják magukat attól, hogy Isten szeretetében megláthassák saját tökéletességüket. A sötétség és a világosság kérdését már többször tárgyaltuk.