Kedves Kryon!

Petesejtet adományozok egy házaspárnak megtermékenyítésre és erős aggályaim merültek fel, hogy vajon helyes-e, amit teszek? Milyen következményei lesznek ennek a gyerekre nézve? Egyáltalán: kinek a gyereke lesz? Az enyém, vagy azé a családé, akinek a sejtet adom? Nem olyan gyerekről van itt szó, akinek a kettőnk szerződése szerint hozzám kellene születnie és akit nekem kellene felnevelnem? Hogyan fogja mindez érinteni a későbbiekben társammal együtt vállalandó gyerekeket?

Réges-rég megállapodást kötöttél, melyben vállaltad, hogy így teszel és most eljött az ideje. Talán ebben éled meg azt a szent szenvedélyt, mely mindig is sajátod volt, hogy megadd a bolygóra jövetel lehetőségét olyanok számára is, akiknek erre egyébként nem lett volna módjuk. Ez egyáltalán nem a biológiáról szól. Isten nem légüres térben van ebben sem. Amit teszel, nem vonz büntetést maga után, nem jár karmikus következményekkel. Döntésedet kizárólag szent indítékok motiválják. Nem érinti az általad említett egyik dolgot sem, aggodalmaid csakis abból adódnak, hogy a bolygón végzett munkád tényleges célját félreérted. Ha erre vágysz, akkor tedd is meg. Ezzel egy olyan szerződést valósítasz meg, melynek nagyon is tudatában vagy. Társad pedig, ha csakugyan megértő, ezt ugyanígy érezni fogja. Valamit, amit „tudsz”, egy olyan emberi lénynek adsz át, akinek erre szüksége van. Gondoltál már erre? A DNS csodájáról van itt szó... a DNS összes rétegének csodájáról.