A teljes mesterlét ott van minden egyes Emberi Lényben és ti ezt most elkezdtétek aktiválni.
— Kryon
Több mint hét csakra?
Kedves Kryon!
Nemrég hallottam, hogy a csakrák összeköttetéseit mutató modell, ahol a csakrák megjelennek a testen/testben, az érkező új kozmikus energiák hatására változik és az új modellben a szokásos 7 helyett 12 csakra jelenik meg. Tudnál ezzel kapcsolatban útmutatást adni?
Ez így van. Sőt, a klasszikus akupunktúrával foglalkozóknak azt is elmondtuk, hogy a 12 alapcsakrán túl a testnek „interdimenzionális meridiánjai” is vannak. Ez az auramunkában is hasonló. Az az alaptétel, hogy interdimenzionális elmozdulásban vagytok. Emiatt a csakráitok meg fognak erősödni. Az alapcsakrákat (amelyek a 3D-ben érzékelhetők) meghaladó további csakrák fölöttetek helyezkednek el.
Igen, az ezekkel történő munka a hét alapcsakrához képest nehezebb lesz (nyilván). Az ezzel kapcsolatos információt azok adják át, akiknek ez a feladatuk. Már megkezdődött.
Van egy különleges, szentséges hely az Univerzumotokban, miközben úgy tűnik, nagyon közönséges helyen van. Ezt a helyet Földnek nevezik, amelyen angyalok élnek, Emberi Lénynek öltözve. Még az Univerzum puzzle-jét rakosgatják össze, hogy létrehozzák az elmozdulást. „A szabad választás egyedüli bolygójának” hívják és ez az egyetlen, amelyik meg tudja változtatni saját valóságát. Az egyedüli bolygó, melynek lakói ellenőrizni és változtatni tudják valóságuk időkeretét és éppen a dimenzióváltást teremtik. És ez a tény, kedves Emberi Lények, ez a különbség a tegnapi és a mai nap között.