Kryon azt állítja, hogy a háborúval kapcsolatos próféciák túlhaladottá váltak már. Mégis, miért van az, hogy a jelenlegi események összefüggést mutatnak a bibliai próféciákkal? (Pl. Antikrisztus, 3. világháború stb.) Van-e a Biblia jövendölései közt olyan, amit megváltoztathat az emberek szabad akarata?

Azt állítottuk, hogy az Armageddon túlhaladottá vált és így is van! A legfőbb bibliai jövendölések olyan képet tárnak elénk, mely lehetetlen, hogy megvalósuljon, mind időben, mind a szereplők tekintetében. Az, aki az összefüggést mutatja neked, arra késztet, hogy maradj a félelem hatása alatt. A Szovjetunió 80-as évekbeli széthullása és Kína jelenlegi helyzete megsemmisítette ezt a forgatókönyvet. Az idő is eljárt a megjósolt próféciák felett.

Mindig lesznek olyanok, akik összefüggéseket keresnek a szentírásbeli metaforákban a saját szükségleteik szerint. Van választásod, hogy egy időre ismét félelembe dermedj, vagy mozgásba lendülj és egy békés földet teremts. Azok, akik elzárkóznak és a szörnyű végzetet várják, egy nap majd felébrednek és észreveszik, hogy éveket vesztegettek el aggódással és ehelyett hasznosan és élvezetesen tölthették volna el az időt.

Vizualizáld a megoldásokat, vizualizáld, hogy a bolygót elárasztja a bölcsesség. Olyan sok dolgotok van!