Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Minden 18 éve kezdődött el. A vég kezdete – mondhatnátok akár. Mit csináltatok 18 évvel ezelőtt? Hol voltatok? Ismét elmondom nektek, hogy sokan abban az időben ébredtek fel. A bolygón történt változások abban az időben kezdődtek el, de tudhatjátok ezt. Ha vissza szeretnétek lépni az időben és ránéznétek a történelemre, akkor akkoriban dőltek meg Nostradamus és a Szentírás próféciái. Amikor nem sokkal előtte 1987-ben a Harmonikus Konvergenciát ünnepeltétek, akkor az annak az előfutára volt, amivel most rendelkeztek. Minden változni kezdett, az emberi lények elkezdetek felébredni. Azon a bizonyos ponton a társam nagyjából négy és fél éve ismert engem. Éppen csak, hogy elkezdtem vele a munkát. A fejlődést láthatjátok a könyvekben, az üzenetekben, valamint a különbséget az akkor és a most között. Ennyi évbe telt neki, amíg megnyitotta a szűrőjét. Megtette, így ma itt ülhet, ennek az együttállásnak a fordulópontján. Persze az ellenlábasok ezt pusztulásnak hívják, és természetesen az idők végezetét látják benne. Ez egy hasonlat, mivel ez a régi idők vége és új idők kezdete. Mi történik akkor, amikor eléritek a középpontot és túlhaladtok rajta? Elmondtuk már korábban, hogy majd 18 éven át tart majd ez az áthaladás a Tejút többi részén, a sötét résen keresztül.

Ebben a 36 évben a lehetőségek mélysége lakozik. Yawee tud erről, ő tudja ezt. Ha visszatekint, akkor a lézere felfedezésének az ideje, szintén erre az időszakra tehető. Amikor helyénvalóan beszélünk neki róla és átadtuk számára azt, hogy minden kifejleszthető legyen. A tobozmirigye megnyitása is ekkor történt – a visszaemlékezése arra, hogy kicsoda is volt. Minden ebben az időkeretben történt. Na és veletek mi történt? Ha megnézitek a ma hírnökeit világszerte, mint akik ezen a színpadon is ülnek, akik közvetítenek és tanítanak, akkor azt mondom nektek, hogy ők is az elmúlt egy-két évtized alatt ébredtek fel. 20 éve. 80%-uk nem csinálta ezt 30 évvel ezelőtt, 20 éve kezdődött el a számukra. Nézzétek meg őket, a múltjukat, azokét, akik manapság tanítanak és könyveket írnak. A tanítóitok nagy ébredése történt akkoriban, belépett a tudás. Akkoriban mutatkoztam be a társamnak, mert ideje volt. Kryon amiatt az együttállás miatt van itt, ami néhány hét múlva történik meg. Híreim vannak a számotokra, és kérlek, hogy fogadjátok könnyedén! A bolygó mozgása – amit elszigetelésnek fogunk nevezni, ami megengedi a 26.000 éves együttállást –, ugyanúgy megengedi a hibát is. Túl lassú, ahogy ti mondanátok. Csakis azáltal mérhető meg, amit a galaxisotok középpontjának gondoltok, ahogyan megérkeztek oda és az együttáll a Nappal. Mindez optikailag értendő. Nincs, ami hitelesíti, nincs a teleszkópon egy kis kereszt, ami azt mondja, hogy: „itt”. (Kryon nevet) Nos, el kell mondanom nektek valamit. Ha valóban meg akarjátok vizsgálni, hogy mi található a galaxisok – a tiéteket is beleértve – középpontjában, akkor az egy – ahogyan ti hívjátok – szingularitás (egyedülállóság – a ford.). Ezt mi dualitásnak (kettősségnek – a ford.) nevezzük – ami egy fekete lyuk. A fekete lyukak meghajlítják a fényt, ugyanúgy, ahogy az időt is. Tehát, ahogy nézitek, egy olyan (gravitációs – a ford.) lencse hatásra tekintetek rá, ami teljesen torzított, ez nem a középpont. Hírem van a számotokra: mindez már megérkezett és el is múlt! Amit 21-én ünnepeltek, az egy jelzés, már itt van egy ideje. Néhány csillagász feltérképezte, észrevették a hibát és „nukleáris dudornak” nevezték el. Mindez azt jelenti, hogy a galaxisotok közepén lévő fekete lyuk gravitációs lencséje meghajlítja az időt, és amit a középpontnak gondoltok, az is torzított. A napéjegyenlőségek precessziója már megérkezett középre, és egy ideje már ebben az energiában üldögéltek. Ez azt jelenti, hogy megérett az üzenetekre, amiket 21-én fogtok elküldeni. Mit fogtok csinálni, ahogy elérkezik a nap a bolygón, a különböző időzónákban? Vajon mit fogtok csinálni, és hol lesztek? Emlékszel-e majd erre a pillanatra, ha másra nem is, öreg lélek? Emeljétek fel a kezeiteket, ha úgy kívánjátok, és mondjátok: „Köszönöm, hogy életben vagyok. Köszönöm, hogy azok a próféciák, amiknek be kellett volna következniük, elmaradtak. Köszönöm, hogy a Föld átjutott ezen a jelzésen.”

18 éven át egy olyan küzdelem fog zajlani, amiről már beszéltünk nektek, amit a „kardok hídjának” hívnak. Ez egyszerűen csak a régi energiától való megszabadulás szemléltetője, ahogy csapkod, harcol és nehezen múlik ki. 18 évig még az eljövendő dolgok magjait fogjátok elvetni. Tudjátok-e, hogy miként tudok erről? Tudjátok, hogy honnan tudom? Ez nem jövendőmondás. Tudom, mert láttam már ilyet ezelőtt. Mit gondoltok kedveseim, a plejádiak min mentek keresztül azért, hogy elérjenek a kvantumállapothoz? Mit gondoltok, min mentek keresztül? Elmondom én nektek. Azon mentek keresztül, amin most ti is. Van segítségetek, és sokan vagyunk ám! Tudjatok róla, hogy mi következik! Nem számít, hogy mi van. Nem számít, hogy mit láttok. Ne engedjétek, hogy bárki is azt mondja nektek, hogy visszafelé haladtok, mert nem így van! Amit ehelyett láttok az az, hogy a dolgokat próbára teszik, és vannak, amik nem működnek – sok ilyen van. Azt szeretném, ha tisztelnétek az órát, ami azt mondja: „Itt az idő!” Mindenhol ezt fogjátok látni a bolygón. A régi energia becsusszan és olyasmikkel próbálkozik, ami azelőtt nem működött. Új szemszögből mutatkozik be: „ezúttal működni fog”, hát nem, nem fog! Tudjátok, hogy kik vannak ennek tudatában? Bárki, aki húszévesnél fiatalabb. Néznek minket, a székben ülő férfit, titeket, és azt kérdezik: „Mi a gond veletek?” (Kryon nevet) Kérdezzétek meg őket!

Meg akarok mutatni nektek néhány dolgot. Átadtam már régebben információt arról, hogy mi is következik – megtalálhatjátok a közvetítésekben –, de most hadd finomítsak rajta! Kezdjük a találmányokkal. Nos, „Mi köze van a találmányoknak a spiritualitáshoz?” – kérdezhetnétek. „Mi a csuda... Kryon, 3D-s dolgokról fogsz beszélni?” Óh nem, nem fogok. Egy olyan tulajdonságról akarok beszélni, amiről kevesen gondolkodnak. A bolygón lévő ténylegesen sorsfordító események felfedezéséről. A köznyelvet használjuk. Mit mondanátok, mik voltak ezek? Nézzünk meg, soroljunk fel néhányat! Az orvostudományban a baktériumok, a bacilusok felfedezése, mindazon dolgoké, amikről ma tudjátok, hogy valóságosak. Mi a helyzet a repülés felfedezésével, hogyan változtatott meg az bármit is? Vagy a rádió felfedezésével, ez mit idézett elő? Van itt néhány olyan tulajdonság, amit még senki sem rakott össze. Mindegyiknek, minden egyesnek, ahhoz van köze, hogy összehozzon benneteket, és olyan módon tudósítson a számotokra, ahogyan eddig még soha. Hogy legyen egy olyan nemzedéknyi időszak, ahol egységes bolygótok van, és azonnal tudtok egymással kommunikálni. Tudtátok ezt? Mi az eredménye annak, ha azonnal tudtok beszélni egymással? Láthattok másokat elbukni vagy sikerrel járni, láthatjátok, hogy mi működik és mi nem. Hányan tekintettek a Közel-Keletre az elmúlt időben? Hányan nézitek és mondjátok: „Ez egy régi energia, újra és újra meg újra kipróbálva, hogy nincs ott semmi új.” Nos, várjatok csak, mert a fiatalok tudják, hogy mi fog működni, de ezt egyáltalán nem látják az időseikben!

Amellett, hogy azért vannak, hogy összehozzanak titeket, most egy olyan tulajdonságot adok át nektek, amit már említettünk korábban, és ezt nehezen nyelitek le. Megértettétek-e és tudjátok-e, hogy a találmányokat a tudatosságon keresztül adják át a bolygón, a megfelelő időben? Úgy adják nektek, tudtátok ezt? Ha rájuk tekintetek – nem a bizonyítékra, hanem a szinkronicitásra, hogy nézitek –, akkor megértitek, hogy habár azt gondoljátok, hogy a ti országotokban találták fel a repülőgépet és az működött is, de tudtátok-e, hogy csak egy héttel előztétek meg a franciákat? Csak egy héttel! Ők is ugyanazzal a dologgal próbálkoztak. Nem furcsa, hogy ez nem is olyan régen történt, kevesebb, mint 150-200 évvel ezelőtt? Milyen régóta eregettek a kínaiak papírsárkányokat? Milyen régóta lestétek a madarakat? Miért nem próbálkoztatok hamarabb? Nem tudtatok volna rájönni, nem voltatok elég okosak? Összeraktátok ezt valaha is? Néhány ember egy villanás alatt kapta meg a találmányt, mindannyian ugyanabban az időben. Nézzük a rádiót – vitatkoznak, hogy ki is fedezte fel: Marconi vagy nem? Ugyanabban az időben voltak mások is, akik szintén ezen dolgoztak, és meg is előzték őt, csak éppen nem hozták nyilvánosságra. Tudtátok ezt? A rádió alkotóelemei már régóta megvoltak, ott nincs is semmi újdonság... aligha. Tisztában vagytok vele, hogy mindezen dolgokat bolygó szerte ugyanabban az időben adták át, és hogy voltak bizonyos feltalálók, akik nyitottak voltak, feltaláltak, és már meg is voltak a találmányok? A Penicillin felfedezése mennyi ideig tartott, és mit gondoltok, miért tartott ilyen sokáig? Értitek, hogy mit mondok? Ahogy a tudatosság készen állt, a Szellem/Isten átadta a bolygónak bizonyos találmányok lehetőségét. Amelyeket pedig kiválasztottak, azok voltak azok, melyek gyógyíthatják a bolygót, és közelebb hozhatják egymáshoz az embereket.

Ha beszélhetnétek a dédszüleitekkel, és elmondhatnátok nekik, hogy ma valós időben vagytok képesek beszélni másokkal az óceán túlpartján, akkor mit gondoltok, mit mondanának? Azt, hogy ez lehetetlen! Tudjátok, hogy volt ez akkor régen? Ahhoz, hogy egy levelet elküldhessetek, egy hajónak el kellett azt vinnie. Választ pár hónap múlva kaptatok csak, ha egyáltalán érkezett. Mindez annak érdekében, hogy beszélhessenek valakivel a Csendes- vagy az Atlanti óceán túloldalán. Ma pedig ezt magától értetődőnek veszitek, nem igaz?

Érkezőben van egy felfedezés – beszéltünk már róla korábban –, és meg is fog érkezni. Hogy milyen gyorsan érkezik meg, az attól függ, hogy milyen gyorsan oldjátok meg a Közel-Keletet. Ez a 18 év kritikus. Nagyon meg lennék lepődve, hogy ha a 18 év végére nem oldanátok meg, és nem látnátok ott olyasmit, amire mindig is vágytatok. Mert a lehetőség hógolyója már gurulóban van, mivel a fiatalok addigra felnőnek, és ők válnak a vezetőkké. Ők azok, akik többre képesek. Ők azok, akik nem vállalják magukra azt a gyűlöletet, amit a szüleik tanítottak nekik, mindkét oldalon. Ők fognak elérni valamit, meglátjátok! Ez a magok elültetésének az ideje, amiről beszélünk, a találmány pedig érkezőben van. Yawee tud róla, mert látta – mérni még nem tudja, de látja. Használja, méghozzá a gyógyításhoz. Hadd tegyek fel egy kérdést! Miért van az, hogy a biológia úgy reagál a kvantumenergiára, ahogy reagál? Miért? Mindezek fel fognak tárulni, egy találmánnyal. Olyan lesz, mint a jövő újfajta rádiója. Ezzel a találmánnyal végre mérni és végül látni is lehet majd a kvantumenergiát. Látni lehet majd, először persze műszerekkel. Ahogy napvilágra kerül, mindent semmissé fog tenni, mindent. Minden egyes tudományágat újra kell majd írnotok, az összeset! Mondjatok egy tudományt, és megerősítem, hogy újra kell írni: fizika – hát persze, biológia – igen, mindjárt meg is mondom, miért. Amikor kvantumszemekkel kezdetek el nézni, akkor az olyan lesz, mint a rádió kezdeténél. Egyszerűen tudatában lesztek az új technológiának. Ez fizika, ami megengedi, hogy valami olyasmire hangolódjatok rá, amire korábban nem voltatok képesek. Amikor ráhangolódtok, az mindent meg fog változtatni. Lassan történik majd, mint a rádió, amit később mozivá alakítottak, a mozit internetté. Lassan fog történni, és egy ideig nem lesztek tudatában annak, hogy mivel is rendelkeztek. Ám amikor kinyitjátok a többdimenziós energia portálját, majd képesek lesztek látni és dolgozni vele, akkor az első dolog, aminek tudatába kerültök, hogy ez minden eddigi ismereteiteket meg fogja változtatni. Elmondom én, hogy mi is ez. Hallani fogjátok őket! Egy „aha” élményben lesz részetek, és nem is fogjátok elhinni. A Föld nem fogja elhinni, amikor összeköttetésben lesztek a galaxis többi részével. Ez lesz az a bámulatos felfedezés, hogy nem vagytok egyedül, soha nem is voltatok, hogy a galaxis hemzseg az élettől. Bárki, akinek kvantum-vevőkészüléke van, hallani fog benneteket. Bárki, akinek kvantum-adókészüléke van, beszélni tud hozzátok. Itt most egy olyan kvantumállapotbeli adásról beszélünk, ami összefonódott valósidejű adás, a galaxis túlsó felére.

Feléritek ésszel, hogy ez mit fog jelenteni? Mindent megváltoztat! Azt mondták nektek, hogy sosem hallotok más csillagrendszerből üzenetet, sokmillió fényévbe telne, hogy ideérjen – milyen 3D-sek vagytok! A kvantumállapotban ez egy olyan folyamat által történik meg valós időben, amit összefonódásként ismerünk. A NASA is foglalkozik ezzel jelenleg. Kinyitjátok a csatornát, és az megtelik összeköttetéssel. Azt fogjátok csak tudni, hogy ez értelmes. Beletelik majd egy kis időbe, hogy rájöjjetek, ki is beszél és mit is mond, de tudni fogjátok, hogy értelmes.

Ez csak egy dolog a sok közül, kedveseim. Mit fogtok kezdeni vele? Akiket a legjobban érint majd, az egyház lesz. Bele kell ebbe mennem? (Kryon mosoly) Mit mondtak nektek a mesterek? Oly sok időn keresztül azt tanították nektek, hogy volt egy valaki, aki életét adta értetek. Ez mindenkit magába foglal, vagy csak a Földet? Ez egy dilemma, egy cselszövés a megértés érdekében. Át kell kalibrálniuk azt, amit hisznek, amikor rájönnek arra, hogy nem vagytok egyedül, és hogy ugyanaz az Isten, akit egyedüli Istenként állítottatok be a bolygón, felelős mindazért, amit láttok, a teljes életért, és a lelkek trilliójáért, akikkel sosem találkoztatok. Megtörténik mindez 18 év alatt? Valószínűleg nem. A magokat elvetitek, a magoknak pedig növekedniük kell. Most képletesen beszélünk ugyan, de a magok szó szerint a gyermekeitek és az ő gyermekeik, akik ez idő alatt nőnek fel – ők fogják mindezt összerakni. A gyermekek gyermekei pedig, ahogy idősebbekké válnak, az idősek lesznek azok, akik a bolygó rendelkezésére bocsátják az eddigi legnagyobb találmányt.

Mi történik akkor, amikor veszitek a kvantumtalálmányt, amivel láthatjátok a kvantumenergiát, és hirtelen körülnéztek a Föld bolygón? Megmondom én nektek: képesek lesztek látni a Hálót, a Kristályhálót, látni fogjátok az életet a levegőben, amiről nem is gondoltátok, hogy létezik. Tudjátok, hogy mi minden van a kertekben, vagy az erdőben, amikor ott álltok egyedül, ugye? Hányan gondolják közületek, hogy tényleg, de tényleg egyedül vannak? (Kryon nevet) Hányan ünnepelitek a fákat? Elmondom én nektek. Amit ünnepeltek, azok kvantumállapotban ott állnak és néznek benneteket! Látni fogjátok őket! Mit fogtok ezzel kezdeni? Újra kell definiálnotok az életet, nem igaz?

A DNS-ről is szeretnék beszélni nektek. Mit gondoltok most a DNS-ről? Vannak, akik azt mondják: „Nos, fejlődik.” A tudomány pedig azt mondta: „Nem, nem fejlődik. Megnéztük a vegyületeket, és ugyanolyanok, mint eddig.” (Kryon nevet) Óh, micsoda naivitás! A vegyületeket nézed, tudós? Mind a 3 milliárdot? Mindegyiket megnézed? A válasz az, hogy: nem, nincsenek hozzá műszereitek. Van egy variáns, ami csodálatosan óriási a DNS-sel kapcsolatban. Ha a DNS minden tulajdonságát az elmúlt 1.000 év alatt meg tudnátok nézni, látnátok a fejlődő fajt, és hogy ez a fejlődő faj rohan előrefelé. A DNS változik, a DNS tényleges kémiája – ha meg tudjátok mérni a variánsokat – más, mint 1.000 évvel ezelőtt volt, és más, mint 50 éve volt. Fejlődtök! A következő 18 évben pedig ez megsokszorozódik, mert engedélyt adtatok rá. Képzeljétek csak el az eltervezett evolúciót, amit ti terveztek, ahogy megváltoztatjátok a bolygó energiáját! Amikor összekötitek Gaiát az emberi tudatossággal és a DNS evolúciós faktorával, látni fogjátok, hogy kapcsolatban állnak egymással. Gaia tudatán keresztül megváltoztatjátok az energiát, Gaia pedig ezt azzal viszonozza, hogy mit tudtok megtenni a DNS-etekkel. Az most 30%-on működik, a 18 év végére pedig eléri a 35%-ot. Ez nagyon sok. Fejlődtök, a kémikusok pedig képesek lesznek ezt bebizonyítani. Hamarosan el fog érkezni. A műszerek elkezdik kiválogatni és megmutatni annak az árnyalatait a DNS-ben, amit nemrég fedeztek fel, amiről azt hitték, hogy nem csinál semmit. Mára többet tudnak, és elkezdik tanulmányozni azt, amit én a variánsoknak hívok. Látni fogják a fejlődő emberi lényt.

Az evolúció előidéz néhány tréfás vagy furcsa dolgot. Ha megkérdeztek egy biológust arról, hogy ez hogyan is működik akkor, azt mondaná, hogy az evolúció megpróbálja meghaladni a határokat. Megteremti azt, amik az előfutáraitok, hogy próbálgassák a működés módjait. Hívhatjátok őket mutánsoknak, de mi nem szeretnénk így nevezni őket, mert okkal léteznek. Felfedek valamit, amiről már párszor beszéltem, de újra hallanotok kell. A „tudósok”, akik ezen a földön járnak – tudjátok, hogy kik ők? Talán nem kellene ezt a bizonyos szót használnom rájuk. A gyermekeket, akik struktúra nélkül születnek, ti autistáknak hívjátok. Azt mondom nektek, hogy az agyukból törlődött a 3D felépítése. Ők a legkvantumabb egyének. Nagyon rosszul és gyengén reagálnak a 3D-s rendszerben. Vannak közöttük olyanok, akik szavakat sem akarnak összerakni, mert nem értenék az egymás után következő szavakat. Kedveseim, el szeretném mondani, hogy kik is ők: tudósok. Ez az, amikor az anyatermészet, akit Gaiának hívunk és a Szellem együttesen próbálgatják, hogy mi következik. Egy kvantum emberi lény. Ti pedig problémaként gondoltok rájuk, és előfordulhat, hogy a szüleiknek azok is. De szeretném, ha más szemekkel néznétek őket, amikor hazamentek. Méghozzá úgy, hogy tudjátok, hogy mi is van ott és mi történik. A Szellem már vizsgálgatja, hogy milyen messzire mehet el a fejlett DNS-el, amíg a visszacsatolás meg nem érkezik és kevésbé strukturáltan meg nem teremti azt az új emberi lényt, aki fogalmi, majd pedig kvantum módon fog gondolkodni.

Ez van érkezőben. Tudjátok, hogy mi a minta? Az a DNS három plejádi rétegében található, mert a plejádiak kvantumlények. Kvantumbiológiával rendelkeznek, és nem is kellene elmondanom nektek, hogy mennyi ideig tartott az átalakulásuk. A keringésük egynegyedéig. Na ezt találjátok ki, hogy mit is jelent! A keringés egyetlen galaxis körüli fordulatot jelent. Minden csillag ugyanazzal a sebességgel kering, ez a közös bennük. Tehát, ha közületek bárki beszélni szeretne más olyanokkal, akik a galaktikus család tagjai – és meg fogjátok tenni –, akkor nem beszélhettek években és hónapokban. Ezt értitek, igaz? Azok a Földhöz tartoznak. Az, amivel mindannyiótok általánosságban rendelkezik, hogy egyetlen központi órátok van, ez pedig a középpont körüli keringések. A galaxis minden egyes csillaga ugyanazzal a sebességgel halad. Ez azt jelenti, hogy mindannyian együtt keringtek. Majd a keringés nyolcadjairól, negyedeiről, teljes keringésekről fogtok beszélni. Ez az az időegység, amivel mindannyian rendelkeztek. Megértitek majd, hogy mikor van itt az ideje beszélnetek velük. (Kryon mosoly)

A bolygón lévő élet újradefiniálása. Tudtátok, hogy van élet a levegőben? Hogyan definiáljátok az életet? Kérdezzetek meg egy biológust, és legyetek készen arra, hogy megváltoztassátok azt. Mi történik, ha olyan életet találtok, ami test nélküli, és amivel párbeszédet folytathattok? Valamin változtatnotok kell, nem igaz? Magán a definíción. Képzeljetek el egy párbeszédet a bolygóval, a levegővel, az erdővel vagy az állatokkal! Ez van érkezőben. Hát ennyire más lesz minden kedveseim. Talán nem a ti életetek alatt következik be, de mondok én neked valamit, öreg lélek: kit érdekel? Te itt leszel! Ti itt lesztek, mindannyian! Amennyiben azt gondoltátok, hogy ez itt az utolsó alkalom – hát nem, ez nem az! Már alig várjátok, hogy visszajöjjetek és meglássátok ezt. Nem akarjátok látni a munkátok gyümölcsét? Nem akarjátok látni a tudatosságot a bolygón?

Hadd vigyelek el oda benneteket! Hadd vigyelek el azokhoz a lehetőségekhez titeket, amiket látunk! Nekünk nincs óránk, úgyhogy csak azt látjuk, hogy egy napon megérkeztek a bolygóra, és semmit sem tudtok róla. Hadd meséljek a Földről! Ötféle pénznem van, nem több. Hadd mondjam el, hogy a háború valami olyasmi, amit a barbárok csináltak a hosszú időszámítás vége előtt! Most egyáltalán nincs, és nem is lesz. Őrültség és butaság volt. Olyan tudatosság van jelen, ami magasabb, mint a jelenlegi, és tudjátok is ezt. Bárhová is utaztok el a Földön, nem lesz semmi gondotok. Bármelyik kontinenst is látogatjátok meg, nem lesznek határok. Rájöttek arra, hogy ez milyen módon lehetséges. Mindenki kedveli egymást. Micsoda elképzelés! „Óh igen Kryon, de nem a Közel-Kelet, ugye tudod?” (Kryon nevet) El akarok mondani nektek valamit. Beletelhet egy kis időbe, de eljön majd a nap, amikor elfelejtik, hogy miért is gyűlölték egymást. Megígérem! Ez az, amit a változó DNS tesz, amit a tudatosság váltás tesz. Kikkel voltatok háborúban, amiben a nagyszüleitek is részt vettek? Hol vannak ők ma? Mit gondoltok ma erről az országról? Értitek, hogy mit mondok? Ugyanez a jellemző lép életbe majd a Közel-Keleten, amikor majd azon fognak tűnődni, hogy mi is volt a gond a nagyszüleikkel. Hát ez az, amit látunk!

Ez mind a tudatosságról szól, nem igaz? Ez egy csomag. 23 évvel ezelőtt azt mondtam a társamnak, hogy egy nap majd a közönség előtt ül, és mindaz, amit megígértünk, csupán jövőbeni dolgok lesznek. Látjátok-e már, hogy a jellemzők ténylegesen, valós időben mozdulnak el, hogy már nem idegenszerűek? Értitek-e már, hogy ott vannak a magok, és látjátok is őket? Igen, a fiatalok a Közép-Keleten nem akarnak háborút. Nem értik, hogy a szüleik miért akarták valaha is. Vannak más megoldások is, csak adjatok lehetőséget nekik. Meglesz a lehetőségük, és meglátjátok egy régi rendszer végét. A kulcs a tudatosság, és az együttérző cselekedet... ezekről beszélünk újra és újra. A sas valóban találkozik a kondorkeselyűvel, a hasonlat világos. Egy kiegyensúlyozott bolygó, ami már nem a férfiasságtól súlyos, elkezdi meglátni az isteni nőiség bölcsességét. Ez az anyai energiáról szól, az anyaméh energiájáról, az anyáról és gyermekéről, a Föld két féltekéje közötti gyógyulásról. Ez egy lágyabb bolygó, és ismételten csak úgy fejezzük ki, ahogy a társam mondja, hogy a „mama” tulajdonságai sohasem fogják a gyermekeket háborúba és csatatérre küldeni. A bolygó e felé a tulajdonság felé halad. Értitek, amit mondok? Ez lassan történik, lassan. A változás félútján vagytok! Azt szeretném, hogy ünnepeljétek ezt meg, bárhol is érjen titeket 21-e! Bárhol is legyetek a bolygón, bárki aki hallgatja ezt, szeretném, ha szánnátok rá egy pillanatot és megünnepelnétek!

A bennszülöttek tudtak róla, hogy ez volt mindig is a lehetőség. Most pedig ez az, ami megnyilvánul. Tudjátok, hogy kik az elsők, akik ezt megünneplik? Az őseitek. Látjátok, már ünneplik is. Itt az ideje számotokra, a Nyugaton – itt, amit első világnak hívtok –, hogy elkezdjétek megérteni, mi is igazából ez a folyamat. Öreg lélek, lépj kapcsolatba az ősökkel, kérdezd meg tőlük, hogy mi történik, mert a próféciák ugyanazok, amit te is ismertél más életekben, nagyon régen! Itt az ideje, hogy felhozd a múlt azon dolgait, amiket akkor már ismertél. Meg fognak mutatkozni, és békésebb ember leszel miatta.

Azt akarom, hogy máshogy hagyjátok el ezt a helyet, mint ahogyan idejöttetek. Van remény! Nagyon is van, ahogy itt állunk ezzel a kísérettel és fogjuk a kezeiteket. Most elárulunk nektek valamit kedveseim: ez alkalommal nem engedjük el őket...

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2012. 12. 02.