Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Mi a különbség az egy pillanattal ezelőtti energia között? Ugyanazok az emberek ültek itt, ugyanaz az ember ült előttetek, ugyanezen a hangon beszélt, úgy tűnt, mintha semmi nem változott volna. Az itt látható férfi semmilyen előkészületeket nem tett a közvetítéshez. Nem végzett semmiféle gyakorlatokat, hogy kiegyensúlyozza önmagát. Csak egy mély lélegzetet vesz ilyenkor és aztán félreáll. Vannak itt a teremben, akik érzékelni tudják az energia változását. Érzik, ahogy a levegő is megváltozik. Az ionok is másképpen rendeződnek el, magasabb szintre kerülnek. Azok akik ismerik az energiát, felfogják, hogy különbözik az egy pillanattal ezelőttitől.

Most hadd vigyünk vissza benneteket néhány nappal ezelőttre. Ez a helyiség még nem volt ilyen, mint amilyen most. A falakon még nem volt festék, még nem égtek a lámpák, sötét volt. Furcsa szaga volt. Most mondanék erről valamit. Én már akkor tudtam, hogy kik fognak ma itt ülni a székeken. Tudtam, hogy el fogjátok fogadni azt a meghívást, amelyre megkaptátok a lehetőséget. Még azok is, akik még nemrégiben is azt gondolták, hogy nem tudják eldönteni, hogy vajon el tudnak-e jönni, vagy nem. Ők most azt kérdezik: „Kryon, honnan tudtad, hogy itt leszek, amikor még én magam sem tudtam, hogy itt leszek?” Így viselkednek a lehetőségek. Feltehetitek magatoknak a kérdést, hogy mennyi volt az esélye annak, hogy itt legyetek? Az én nézőpontomból 100%, hiszen itt vagytok. Hiszen mi így működünk.

Tehát mindenki megfogadta a csoportban a meghívást, itt van az a csoport, aki azt mondta: „Igen!” Mit hallottatok itt? A felemelkedés magyarázatát kaptátok meg. Mit gondoltok, mihez kezdtek most ezzel? Nagy változás zajlik most a bolygón. Ezt a könyvet még azelőtt írták, hogy eljött volna a mostani energia. Merthogy megvolt arra a lehetőség, hogy ma már jobban meg fogjátok érteni, mint ahogy tegnap tettétek volna. Megvolt arra a lehetőség, hogy egy napon elér majd erre a helyre ez a könyv. Merthogy így működik a Szellem.

Több mint 10 évvel ezelőtt, láttam ahogy társam velem együtt ír. Láttam a szavakat az oldalakon, angolul és akkor fogalmam sem volt arról, hogy hova vezet ez a történet. Ha ugyanoda visszamehetnék és szólhatnék hozzá, azt mondanám: „Azok a szavak amiket most írok, egy napon eljutnak majd öreg lelkekhez egy olyan távoli helyen, amire még csak nem is gondolsz, hogy valaha is el fogsz jutni. Ahol olyan nyelvet beszélnek, amit füleid még sosem hallottak. Te pedig be fogod mutatni a könyvet nekik és ők pedig magukba szívják azt, mert ez az amire vártak, amire számítottak. A könyvben rejlő eszközök már az övéik.”

Lehetnek a bolygón olyanok, akik többé vagy kevésbé vannak egybehangolva ezzel az üzenettel. Lehet, hogy valaki ezt csak egy kedves történetnek tekinti. Mások viszont átélik majd és magukévá teszik, eggyé válnak vele és emiatt megváltoztatják a bolygót. Pontosan ezt mondtam a mai napon. Ezért ülök most itt ezekkel az öreg lelkekkel. Mondhatnánk, hogy 10 évvel ezelőtt, vagy talán még többel ezelőtt, a könyv nektek íródott. Hogyha ezt gondolnátok, igazatok volna.

Természetesen más helyeken is bemutatták már ezt a könyvet és a jövőben sem lesz másképp, de ezen a helyen tudnak a legtöbbet kezdeni vele az emberek. Öreg lelkek, keljetek fel! Ébredjetek rá a lehetőségekre! Vegyétek észre, hogy mi minden lehetséges! Tegyétek ezt magatokévá! Ültessétek el a magvakat ma, hogy többek legyetek, mint amit valaha is gondoltatok volna! Manifesztáljátok a békét az életetekben!

Van itt 12 ember, aki nem tud tovább lépni, amíg meg nem oldják ezt a kirakóst. De ne aggódjatok, ehelyett tekintsétek úgy, mintha a feladványt már meg is oldottátok volna! Lazítsatok! Szeretném, hogyha a lehetőség örömét éreznétek. Hogyha nincs idő, akkor képzeljétek el, hogy van egy hely, ahol ez már véget is ért és megoldódott a probléma. Ne foglalkozzatok az idővel, csak a lehetőséggel, hogy itt vagytok és most követeljétek ki magatoknak! Ha ezt megteszitek, akkor azzal a befejezés energiáját generáljátok.

Nagyon nehéz ezt megmagyarázni, de ez majd megteremti a manifesztáció energiáját 3D-ban is. Kryon energiájával együtt, majd megteremti a következő energiát. Ezen alapszik a vizualizáció. Vizualizáljátok úgy, mintha már készen is lenne és készen is lesz. Engedjétek el magatokat, mintha már le is zárult volna a gyógyulás folyamata és akkor majd le is zajlik a gyógyulás. Már a kezetekben vannak ezek az eszközök.

Ez most az utolsó közvetítés, amelyet a társam ezen a földrészen bemutat nektek. Most jó ideig nem jön ide. De érezte, hogy így lesz. Érezte az energiát. Tudja, hogy ez itt egy portál, ahol öreg lelkek élnek. Ez neki is része, van egy olyan része, aki el sem akar jönni erről a helyről. Természetesen más helyeken is érzett már hasonlót, olyan helyeken ahol az ősök temetője található. Ahol az ősök szólnak hozzá, ahol békesség van és nyugalom és azokat a helyeket sem akarta volna lakhelyéül választani.

(Lee korábban, a Hazatérés előadása végén elmondta a közönségnek, hogy Magyarország egy olyan hely, egy olyan energia, ahol ő személy szerint el tudná képzelni, hogy itt telepedjen le és itt éljen…)

Minden lélek többdimenziós és kvantum természetű. Az időnek semmilyen jelentősége nincs. Ez azt jelenti, hogy a társam igazából soha nem fog elhagyni benneteket, mert ő is egy közületek és felismeri a családját. Tehát a többdimenziós világban nincsen olyan, hogy búcsúzás. Csak a szeretetben való létezés.

Szeretném, hogyha ezt éreznétek, mert ez mindig ott van.

Én vagyok Kryon, egyike vagyok én is az emberiségnek.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2011. 09. 27.