BEVEZETÉS

DEFINÍCIÓJA SZERINT A PARABOLA egy morális igazságokat, tanításokat közvetítő egyszerű történet. A Kryon-parabolák esetében valóban egyszerű történetekről van szó, amelyek felületes olvasásra néha még akár gyerekesnek is tűnhetnek. Mély spirituális mondandójuk sokszor csak többszöri elolvasásuk után bontakozik ki előttünk. Hihetetlen bölcsesség rejlik a történetek sorai mögött, melyek közül gyakran a legrövidebb hordozza a legerőteljesebb üzenetet.

Az összes itt következő parabolát Kryon élő közvetítések során adta át. A történetekből néhányat már olvashattatok a Kryon-sorozat eddigi köteteiben, de többségükkel első ízben e kötet lapjain találkozhattok. Kryon a korábban közölt parabolák szövegét kissé megváltoztatta, hogy mondanivalójukat még tisztábban érezhessétek az azóta is egyre tisztuló energiában.

A történetek, vagy „utazások”, ahogy Kryon néha utal rájuk, minden esetben rólunk szólnak, arról, hogyan reagálunk emberi életünk bizonyos helyzeteire. Kryon az Istentől érkező új ajándékokról beszél bennük, amelyek az új korszakban mindannyiunk rendelkezésére állnak. Értesülhetünk belőlük a jövőnket illető pozitív változásokról, megtudhatjuk, hogyan függ össze rezgésszintünk változása a Földön tapasztalható változásokkal, hogyan változik meg spirituális fejlődésünknek köszönhetően az emberiség jövője.

Nekem, mint a könyv szerzőjének, Kryon paraboláinak tolmácsolása különösen lenyűgöző, inspiratív feladat volt. Természetesen közülük néhány különösen közel áll szívemhez. Hogy melyek ezek, a parabolákhoz fűzött kis bevezetőkből megtudhatjátok. Mindegyiket kiegészítettem egy kis előszóval és utószóval, hogy megoszthassam veletek, milyen érzés volt a történeteket közvetíteni, és milyen üzenetet hordoznak számomra.

Ez a könyv is, akár csak a Kryon-sorozat minden kötete, az új korszak szeretetteljes energiáiban született.

Lee Carroll

Ha megvásárolni kívánod, akkor itt kereshetsz rá: Kryon: Parabolák

1996