Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünket Az utolsó idők c. könyvében:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon bemutatása oldalt ajánlom számodra.

Jelzem, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy most nem a földi civilizáció pusztulását, hanem a felemelkedést, vagyis a kvantumtudatosodást választja. Kryon a földi élet újjászületését is szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslok.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon Mester tanításait teszem közzé.

Közv. dátuma Növekvő rendezés Cím
Üzenet 2014-re 2014. 01. 11. Üzenet 2014-re
2013 utolsó közvetítése 2013. 12. 15. 2013 utolsó közvetítése - Belépés 2014-be
Az együttérzés kórusa 2013. 12. 08. Az együttérzés kórusa
A jövőérzékelésetek átkalibrálása 2013. 09. 09. A jövőérzékelésetek átkalibrálása
A rejtélyes Veleszületett 2013. 08. 31. A rejtélyes Veleszületett
A szinkronicitás működésének módja 2013. 08. 24. A szinkronicitás működésének módja
A hit átkalibrálása 2013. 08. 18. A hit átkalibrálása
A megfoghatatlan Akasha 2013. 08. 10. A megfoghatatlan Akasha
Fogalmi DNS 2013. 07. 20. Fogalmi DNS
2013 - egy nehéz év 2013. 07. 14. 2013 - egy nehéz év
Az emberi lény 9 tulajdonsága 2013. 06. 21. Az emberi lény 9 tulajdonsága
Kryon: Kérdések és válaszok 2013. 06. 15. 2013-as kérdések és válaszok Kryonnal
A Föld csomópontjai és nullpontjai 2013. 05. 26. A Föld csomópontjai és nullpontjai
Összegzés Oroszországnak 2013. 05. 16-17. Egy összegzés Oroszországnak
A három fuvallat 2013. 02. 23-24. A három fuvallat
A DNS időkapszulája 2013. 02. 10. A DNS időkapszulája
Gaia időkapszulái 2013. 02. 09. Gaia időkapszulái
Az öreg lélek 2013. 01. 13. Az öreg lélek 2013-as szerszámos-készlete
2013 - Most mi van? 2013. 01. 06. 2013 - Most mi van?
Kryon - Fordulópont 2013 Kryon: Fordulópont
Kryon - Az élő Gaia 2013 Kryon: Az élő Gaia
A lemúriai kórus közvetítések 2012. 12. 21. A lemúriai kórus közvetítések
A következő 18 év 2012. 12. 02. A következő 18 év
A „te” fogalma 2012. 11. 17. A „te” fogalma
Az átjáród a túloldalra 2012. 11. 11. Az átjáród a túloldalra
Többet a felemelkedésről 2012. 11. 10. Többet a felemelkedésről
A bölcs isteni nőiesség 2012. 11. 01. A bölcs isteni nőiesség
Az „N” betű 2012. 10. 20. Az „N” betű
Az „U” betű 2012. 10. 18. Az „U” betű
A „K” betű 2012. 10. 17. A „K” betű
Kardok hídja 2012. 09. 29. Kardok hídja
Utasítások az öreg léleknek 2012. 08. 17. Utasítások az öreg léleknek
A teremtés időzítése 2012. 08. 12. A teremtés időzítése
Önmagunk átkalibrálása 2012. 04. 28. Önmagunk átkalibrálása
A tudatosság újrakalibrálása 2012. 04. 21-22. A tudatosság újrakalibrálása
A szeretet átkalibrálása 2012. 03. 25. A szeretet átkalibrálása
Gaia átkalibrálása 2012. 03. 18. Gaia átkalibrálása
A szabad választás átkalibrálása 2012. 03. 03. A szabad választás átkalibrálása
Gyakori kérdések 2012. 02. 26. Gyakori kérdések
A sötétség és a fény átkalibrálása 2012. 02. 25. A sötétség és a fény átkalibrálása
A nagy kép - nem vagy egyedül 2012. 02. 03. A nagy kép - nem vagy egyedül
A Horn-fok körül 2012. 01. 28. A Horn-fok körül
A Világegyetem átkalibrálása 2012. 01. 27. A Világegyetem átkalibrálása
A „kellene” átkalibrálása 2012. 01. 26. A „kellene” átkalibrálása
A tudás átkalibrálása 2012. 01. 14. A tudás átkalibrálása
Az emberi lény átkalibrálása 2012. 01. 07. Az emberi lény átkalibrálása
A folyamat 2011. 12. 04. A folyamat
A bölcsesség átkalibrálása 2011. 11. 27. A bölcsesség átkalibrálása
Kryon Budapesten - Közvetítés a Hazatérés előadáson 2011. 09. 27. Kryon Budapesten - Közvetítés a Hazatérés előadáson
Kryon - Budapest, 2011.09.26. 2011. 09. 26. Kryon Budapesten - Közvetítés a Robert Coxon koncerten
Kryon - Budapest, 2011.09.26. 2011. 09. 26. Kryon közvetítés a „Jóga a Hálóért” személyiségfejlesztő programon
Kryon - Budapest, 2011.09.24-25. 2011. 09. 24-25. Kryon Budapesten - 2011
Lee Carroll 2011. 09. 23. Lee Carroll interjú - 2012 valódi üzenete
Lee Carroll televíziós interjú 2011. 09. 22. Lee Carroll televíziós interjú
A szeretet rövid üzenete 2011. 08. 14. A szeretet rövid üzenete
Az Akasha ciklus 2011. 07. 17. Az Akasha ciklus
Isten emberbőrbe bújtatása 2011. 07. 16. Isten emberbőrbe bújtatása
Megérzés, vezetők és angyalok 2011. 07. 03. Megérzés, vezetők és angyalok
A gyufahordozók sajátosságai 2011. 07. 02. A gyufahordozók sajátosságai
Merkaba - Illés szekere 2011. 06. 11. Merkaba - Illés szekere
Mindent 2011-ről... és még többet 2011. 06. 11. Mindent 2011-ről... és még többet
A kvantumtényező 2011. 04. 10. A kvantumtényező - A fizika, ami állást foglal!
Összefoglaló 2011. 04. 02. Összefoglaló - 2011
Nem tudod, hogy ugrik a béka 2011. 01. 22. Nem tudod, hogy ugrik a béka
2011 és azon túl 2011. 01. 16. 2011 és azon túl
2010 áttekintése 2010. 12. 11. 2010 áttekintése
A történelem vége 2010. 11. 20. A történelem vége
Az Ember megtervezése 2010. 10. 18. Az Ember megtervezése
Az Akasha rendszer 2010. 09. 11. Az Akasha rendszer
Az energia tudatossága 2010. 07. 17. Az energia tudatossága
Isten észlelése 2010. 06. 06. Isten észlelése
A mesterléthez való eljutás titka 2010. 05. 15. A mesterléthez való eljutás titka
A DNS kilencedik, gyógyító rétege 2010. 05. 14. A DNS kilencedik, gyógyító rétege
A Gaiához való viszony 2010. 04. 24. A Gaiához való viszony
A feltárt DNS 2010. 03. 13. A feltárt DNS
Tudomány, amelyre a kornak szüksége van 2010. 02. 14. Tudomány, amelyre a kornak szüksége van
Kryon - Az emberi DNS tizenkét rétege 2010 Kryon: Az emberi DNS tizenkét rétege
Ez mire jó? 2009. 11. 29. Ez mire jó?
Kryon - ENSZ, 2009 2009. 11. 13. ENSZ, 2009
A tudomány nagy elfogultságai 2009. 11. 07. A tudomány nagy elfogultságai
Minden valószínűség ellenére 2009. 10. 17. Minden valószínűség ellenére
Kryon - Budapest, 2009.09.14. 2009. 09. 14. Kryon Budapesten - Közvetítés a Robert Coxon koncerten - 2009
Kryon - Budapest, 2009.09.12-13. 2009. 09. 12-13. Kryon Budapesten - 2009
Lee Carroll 2009. 09. 11. Lee Carroll interjú - A színfalak mögött
A DNS és az emberi faj története 2009. 08. 29. A DNS és az emberi faj története
A spiritualitás eredete 2009. 07. 11. A spiritualitás eredete
Kvantummá válni 2009. 06. 13. Kvantummá válni
A váltás jellemzői 2009. 05. 23. A váltás jellemzői
A nagy váltás időzítése 2009. 03. 21. A nagy váltás időzítése
A DNS aktiválásának kezdete 2009. 03. 15. A DNS aktiválásának kezdete
Döntések 2009. 01. 17. Döntések
Kryon Magyarországon 2009-2016. Kryon Magyarországon - 2009-2016
Kárpát-medence 2009, 2011, 2014, 2016 Kryon a magyaroknak
Aktuális események és lehetőségek 2009-re 2008. 11. 30. Aktuális események és lehetőségek 2009-re
A hihetetlen Ember 2008. 11. 02. A hihetetlen Ember
Itt a váltás 2008. 10. 20. Itt a váltás
Az emberi evolúció 2008. 09. 26. Az emberi evolúció
Aktuális események - 2008. 2008. 07. 12. Aktuális események - 2008.
A DNS-ben van! 2008. 06. 28. A DNS-ben van!