Kryon

Kryon Mester egy kvantum-csoport, amely minden létezővel kapcsolatban áll. A legkiemelkedőbb közvetítője Lee Carroll, akinek közvetítésével már rengeteg tanítást adott – és folyamatosan ad át – az emberiségnek.

Kryon tanításai az emberiség ébredését, megvilágosodását és felemelkedését szolgálják.

Ha ezen az úton haladsz, akkor pontosan tudhatod, hogy az ébredettség napról-napra változik, ezért Kryon tanításait több alkalommal szükséges tanulmányozni, hogy azok tartalma világos lehessen.

Kryon-ról mit érdemes tudni?Erről Ő így tájékoztat bennünket Az utolsó idők c. könyvében:

Nevem voltaképpen nem más, mint egy „gondolat-csoport” vagy „energia-csomag”, amely körülvesz engem, s láthatóvá tesz más entitások számára. Kommunikációs kapcsolataim során ugyanez a csomag küldetik el, s mindenkor ez a csomag tesz felismerhetővé engem. Folyamatosan kommunikációs kapcsolatban állok minden létezővel – kérlek, egyszerűen fogadd el ezt. ...

Nevem energia-csomagja (amely különbözik kommunikációs energia-csomagomtól) három összetevőből épül fel:

(1) HANGREZGÉS - amit te hangként érzékelsz,

(2) FÉNYHULLÁM - amely érzékeid számára fényként és színként jelenik meg, és

(3) ALAK - amelyet érzékeid különböző formákban, mintákban vetítenek eléd.

Mindez összességében egyetlen csomagban jelenik meg, és olyan módon fogható fel, amely jelen pillanatban még nem kifejezhető számodra. Névcsomagom javarészt olyan elemekből épül fel, amelyek kívül esnek az emberi érzékelés határain.

Nem könnyű magyarázattal szolgálni erre. Olyan ez, mintha a színeket próbálnánk lefesteni egy vak számára. Még nem állnak az emberiség rendelkezésére azok a receptorok, amelyek segítségével felfogható lenne lényegem, s ez jól van így. ...

Ha többet kívánsz tudni Kryon-ról, akkor a Kryon bemutatása oldalt ajánlom számodra.

Jelzem, hogy Kryon 1989-ben lett aktív a földi élet átalakulásában, miután az emberiség 1987-ben úgy döntött, hogy most nem a földi civilizáció pusztulását, hanem a felemelkedést, vagyis a kvantumtudatosodást választja. Kryon a földi élet újjászületését is szolgálja, ezért mindenképpen érdemes figyelembe venni a tanításait.

Kryon tevékenységében kiemelkedően fontos az új energia és az arról szóló tanítás, amelyet alapos tanulmányozásra javaslok.

Fontos jelzés: ha már kellően ébredett vagy, vagyis aktiváltad a megfelelő tudásodat és képességeidet, akkor közvetlen párbeszédet folytathatsz Kryon-nal.

Ebben a rovatban Kryon Mester tanításait teszem közzé.

Közv. dátuma Cím
Egy kérés a tudósok számára 2020. 10. 11. Egy kérés a tudósok számára
Összegzés Oroszországnak 2013. 05. 16-17. Egy összegzés Oroszországnak
Egyenes beszéd 2003. 01. 12. Egyenes beszéd
Egységben a valódi fizikával 2016. 04. 02. Egységben a valódi fizikával
Kryon - Miami, 2018 2018. 12. 15. Együttérzés
Elengedés 2016. 02. 14. Elengedés
Elengedni a vonatot 2016. 10. 13. Elengedni a vonatot
Eljövendő felfedezések 2021. 08. 25. Eljövendő felfedezések
Előrejelzések 2018. 06. 16. Előrejelzések
Előrejelzések a következő nemzedéknek 2007 - 2008 Előrejelzések a következő nemzedéknek
Elrejtve a szemünk elől 2022. 01. 26. Elrejtve a szemünk elől
Kryon - ENSZ, 1995 1995. 11. 21. ENSZ, 1995
Kryon - ENSZ, 1996 1996. 11. 26. ENSZ, 1996
Kryon - ENSZ, 1998 1998. 11. 24. ENSZ, 1998
Kryon - ENSZ, 2005 2005. 02. 18. ENSZ, 2005
Kryon - ENSZ, 2006 2006. 03. 31. ENSZ, 2006
Kryon - ENSZ, 2007 2007. 03. 02. ENSZ, 2007
Kryon - ENSZ, 2009 2009. 11. 13. ENSZ, 2009
És most elkezdődik 2002. 07. 20. És most elkezdődik
Evolúció - Lehetséges forgatókönyvek 2018. 04. 15. Evolúció - Lehetséges forgatókönyvek
Ez mire jó? 2009. 11. 29. Ez mire jó?
Ez nem apáitok új korszaka 2015. 02. 14. Ez nem apáitok új korszaka
Fatima körút - záró közvetítés 2017. 09. 15. Fatima körút - záró közvetítés
Felfedezés 2017. 08. 24-27. Felfedezés - 2017
Kryon - Madison, 2014 2014. 07. 26. Felkészülés a szertartásra
Féltek a szeretettől? 2018. 12. 09. Féltek a szeretettől?
Feltevések 2016. 01. 24. Feltevések
Fény és/vagy sötétség 2017. 02. 25. Fény és/vagy sötétség
Fénymunkás frusztrációk az új energiában 2019. 10. 20. Fénymunkás frusztrációk az új energiában - 3. rész
Fogalmi DNS 2013. 07. 20. Fogalmi DNS
Folyamatosság és az érkező eszközök 2016. 05. 08. Folyamatosság és az érkező eszközök
Gaia átkalibrálása 2012. 03. 18. Gaia átkalibrálása
Gaia globális tudatossági elvonulás 2015. 03. 24-26. Gaia globális tudatossági elvonulás
Gaia időkapszulái 2013. 02. 09. Gaia időkapszulái
Görög Istennő körutazás 2016. 09. 16-28. Görög Istennő körutazás
Gyakori kérdések 2012. 02. 26. Gyakori kérdések
Gyógyítás az új energiaközegben 1995 Gyógyítás az új energiaközegben
Gyógyító szerdák - A tizenkettek köre 2023 Gyógyító szerdák - A tizenkettek köre
Növekedés az Új Energiában 2007. Gyógyítóknak: növekedés az Új Energiában
Haladás a sötétségből a fénybe 2017. 06. 24. Haladás a sötétségből a fénybe
Hamis hírek 2018. 03. 25. Hamis hírek!
Hazatérés 2005. 04. 24. Hazatérés - Ami még hátra van a történetből
Healing Wednesday Healing Wednesday Free Videos
Hogyan csináljátok? 2005. 12. 04. Hogyan csináljátok?
Hogyan dolgozik Isten az emberiséggel? 2007. 03. 10. Hogyan dolgozik Isten az emberiséggel?
Hogyan lehet több fény 2017. 06. 04. Hogyan lehet több fény
2022. 04. 20. Hogyan működik az időzítés az életetekben?
Hogyan működik? 2005. 02. 01. Hogyan működik?
Hol van Márta néni? 2006. 04. 22. Hol van Márta néni?
Igazságok a vírusról 2020. 04. 14. Igazságok a vírusról
Isten a dobozban 2019. 03. 10. Isten a dobozban
Isten bizonyítéka - A gyógyítók új paradigmái 2016. 09. 17-18 Isten bizonyítéka - A gyógyítók új paradigmái
Isten emberbőrbe bújtatása 2011. 07. 16. Isten emberbőrbe bújtatása
Isten észlelése 2010. 06. 06. Isten észlelése
Isten felismerése 2006. 10. 14. Isten felismerése
Kryon - Portland, 2018 2018. 08. 11. Isten tükrei vagytok
Istenről 2007. 05. 20. Istenről
Itt a váltás 2008. 10. 20. Itt a váltás
A metafizikai Jézus Krisztus 1992 Jézus Krisztus
Jótanácsok a gyógyítóknak 2019. 02. 24. Jótanácsok a gyógyítóknak
Kapcsolódni 2016. 04. 09-10. Kapcsolódni
Karácsonyi üzenet, 2018 2018. 12. 25. Karácsonyi üzenet, 2018
Kardok hídja 2012. 09. 29. Kardok hídja
Kathar jellemzői 2018. 10. 03. Kathar jellemzői
Készülődés az új évezredre 1999. 08. Készülődés az új évezredre
Kicsoda Isten? 2017. 02. 26. Kicsoda Isten?
Kik vagytok Ti valójában? 2005. 08. Kik vagytok Ti valójában?
Kommunikáció a Szellemmel 2016. 01. 10. Kommunikáció a Szellemmel
Kozmikus Szövedék 1997. 11. és 1998. 11. Kozmikus Szövedék
Kryon & Adironnda 2023-as újévi üzenetei 2023. 01. 01. Kryon & Adironnda 2023-as újévi üzenetei
Kryon & Adironnda közös közvetítése 2021 Kryon & Adironnda közös közvetítése
Kryon Asheville-ben 2017. 06. Kryon - Asheville, 2017. június
Kryon Egyiptomban 2017. 02. Kryon - Egyiptom, 2017. február
Kryon Indiában 2017. 10. Kryon - India, 2017. október
Kryon - Írországi körutazás, 2016 2016. 09. 4-11. Kryon - Írország, 2016.
Kryon Írországban 2017. 04-05. Kryon - Írország, 2017. 04-05.
Kryon Monument Valley-ben 2017. 04. Kryon - Monument Valley, 2017. április
Kryon Svájcban 2017. 05. 14-17. Kryon - Svájc, 2017. május
Kryon 2019 2019 Kryon 2019
Kryon 2020 2020 Kryon 2020
Kryon 2022 2022 Kryon 2022
Kryon 2023 2023 Kryon 2023
Kryon 2024 2024 Kryon 2024
Kryon a jövőről 2016. 12. Kryon a jövőről
Kryon a koronavírusról 2020. 03. 13. Kryon a koronavírusról
Kárpát-medence 2009, 2011, 2014, 2016 Kryon a magyaroknak
Kryon Adventures Kryon Adventures
Kryon angliai-skóciai turnéja - 2018. május 8-14. 2018. 05. 08-14 Kryon angliai-skóciai turnéja - 2018. május 8-14.
Kryon - Budapest, 2009.09.12-13. 2009. 09. 12-13. Kryon Budapesten - 2009
Kryon - Budapest, 2011.09.24-25. 2011. 09. 24-25. Kryon Budapesten - 2011
Kryon Budapesten - 2014 2014. 09. 27-28. Kryon Budapesten - 2014
Kryon Budapesten - 2016 2016. 05. 28-29 Kryon Budapesten - 2016
Kryon Budapesten - Közvetítés a Hazatérés előadáson 2011. 09. 27. Kryon Budapesten - Közvetítés a Hazatérés előadáson
Kryon - Budapest, 2011.09.26. 2011. 09. 26. Kryon Budapesten - Közvetítés a Robert Coxon koncerten
Kryon - Budapest, 2009.09.14. 2009. 09. 14. Kryon Budapesten - Közvetítés a Robert Coxon koncerten - 2009
Kryon Egypt Tour 2022 2022 Kryon Egypt Tour 2022
Kryon Greensboro-ban 2016. 04. 03. Kryon Greensboro-ban
Kryon Kolumbiában 2014. 10. 26. Kryon Kolumbiában
Kryon - Budapest, 2011.09.26. 2011. 09. 26. Kryon közvetítés a „Jóga a Hálóért” személyiségfejlesztő programon