A Civil Rádió - Merítés című műsora
Szerkesztő - műsorvezető: Csaba Beatrix

Jó estét kívánok, Csaba Beatrix vagyok. A most következő beszélgetést Lee Carrollal, sokheti előkészítés előzte meg. Lee ugyanis nagyon elfoglalt ember, különleges munkája van. Üzeneteket közvetít az emberek számára Kryontól. Hogy kicsoda Kryon és mit üzen az emberiségnek, arról számos forrásból értesülhetnek. Leenek 13 könyve jelent meg eddig, amelyeket 25 nyelvre fordítottak már le. A könyveket a magyar olvasók is megismerhették. Emellett Lee, a világ szinte minden tájékán élő közvetítéseket is tart, sőt 7 alkalommal az ENSZ-be is meghívták. A 2 napos szemináriumokon számos olyan új tudásról számol be, amellyel újra és újra meglepi a hallgatóságát.

A mostani idők egyik legfontosabb tudása, az emberi DNS eddig nem ismert jelentőségéről szól, amelyet már egyre több tudós is felismer. A kvantumfizika felfedezésével, időről-időre újabb csodákra láthat rá az ember. Kryon azt mondja, hogy a Föld és az emberiség tudata oly mértékben változik, ami szép lassan elhozhatja az oly sokak által vágyott békésebb és kiegyensúlyozottabb világot. Lee Carrollal, ezekről a kérdésekről is beszélgetünk.

Science-fiction, vagy mindennapi emberi valóság. Aki nem hisz abban, hogy információkat ilyen módon is megkaphatunk, annak is ajánlom ez a beszélgetést. Hallgassa úgy, mintha egy science-fiction alkotást hallgatna. Aki pedig hallott már Kryonról és nem áll tőle messze a spirituális gondolkodás lehetősége, az bizonyosan nagy érdeklődéssel hallgatja majd az elkövetkező egy órát.

A beszélgetést Verrasztó Annamária tolmácsolja Önöknek.


Lászlóval néhány héttel ezelőtt arról beszélgettünk, hogy a közvetítés, Kryon üzenetei, tulajdonképpen mit rejtenek magukban, miért lehet érdekes az emberek számára.

A mi véleményünk az, hogy a közvetítés egy egész újfajta nyelvet jelenthet, az egész emberiség számára. Ennek az úgynevezett közvetítésnek a segítségével rengeteg olyan információt kaphatunk, amely semmilyen más forrásból nem volt idáig elérhető a számunkra. Ennek a közvetítésnek a segítségével olyan forráshoz juthatunk hozzá, amellyel egy egészen másfajta, egy felülről irányuló perspektívából láthatjuk a dolgokat. Ez olyan lehetőségeket, olyan potenciált jelent a bolygónk számára, amelynek segítségével olyan dolgokat láthatunk, amelyre másféleképpen soha nem lettünk volna képesek. Számomra a közvetítés olyan információk megszerzését jelentette az elmúlt 25 évben, amelyek a jelenünket is érintik. Tehát teljesen igaz, hogy ez egy nagyon érdekes formája a kommunikációnak és nem csoda, hogy rengeteg ember érdeklődik iránta manapság.

Az egyik legfontosabb információ, a most már magyarul is megszerezhető utolsó két Kryon könyvben, hogy az emberi létezés egy új dimenzióba érhet a DNS változással. Egy picit szeretném, hogyha erről tudnánk beszélgetni.

Ez egy nagyszerű kérdés és ráadásul egy részben, ha nem egészébe véve tudományos kérdés is. Csaknem 30 éven keresztül tanulmányoztuk már a DNS-t, de egyáltalán nem találtuk meg a kódok több mint 90%-át. Tehát a tudomány megpróbálta felfedezni, hogy az a 6.000 gén, amely a testünket felépíti, hogyan is van a DNS által kódolva. Tehát tulajdonképpen csak a DNS 3%-ról tudjuk, hogy miért is felelős, úgyhogy maga a DNS egy hatalmas rejtély a számunkra. A tudósok nagyon hosszú időn keresztül nem jöttek rá arra, hogy a fennmaradó több mint 90% miért felelős és még tulajdonképpen arra is vetemedtek, hogy szemétnek, fölöslegesnek nevezték ezt a részt. A 12. Kryon könyv, amelynek pontos címe „Az emberi DNS 12 rétege”, definiálta a DNS-nek ezt a részét és felfedezte, hogy ez egyfajta információs bank lehet az emberiség számára. Rengeteg információ rejlik benne. Ezt úgy tudjuk elképzelni, mintha egy kézikönyv lenne a testünk működéséhez. 2 évvel ezelőtt, hatalmas tudományos áttörés következett be a DNS kutatásában. Olyasvalamikre jöttek rá, amit azelőtt 30 éven keresztül nem sikerült kideríteniük arról, hogy mi is rejlik ebben a bizonyos fölösleges, addig értelmetlennek talált részében a DNS-nek. Rájöttek arra, hogy Kryonnak tökéletes volt a definíciója, hiszen ez a része a DNS-nek, egyfajta kézikönyv a testünk működéséhez. Úgy működik, mint egy irányító egység. Képzeljünk csak el egy kézikönyvet, amely leírja, hogy az őssejtek tisztaságának, milyen hatalmas jelentősége van az összes szervünk szempontjából. De Kryon szerint ennél többről is van szó, szerinte az egész Akasha feljegyzésrendszerünk megtalálható a DNS-ben, de most már kezd a tudomány és Kryon álláspontja egyre jobban közelíteni egymáshoz. Egy újabb tudományos áttörés is bekövetkezett, amellyel egy még nagyobb felfedezést tettek tudósok. Orosz nyelvészek arra jöttek rá, hogy a DNS újra lehet programozni hangok segítségével. Amikor legközelebb találkozunk itt Budapesten, akkor ezeknek a tudományos felfedezéseknek a részleteit meg fogom osztani a közönségemmel. Azt már most megígérhetem, hogy nagyon váratlan dolgok fognak kiderülni, vadonatúj információk, egészen mások, mint amire számítunk. Nagyon köszönöm a kérdést, nagyszerű kérdés volt.

Akkor én továbbmennék ezen a kérdéssoron, mert amikor a könyvet olvastam, az jutott eszembe, hogy Robert Coxon, akivel Lee már sok éve dolgozik együtt, mi lenne ha a 12 rétegből egy szimfóniát írna és ez új távlatokat nyithatna a gyógyításban.

Micsoda nagyszerű ötlet. Szerintem ezt feltétlenül javasolni kellene Robert Coxonnak. De én maximálisan támogatom. Szerintem ez remek ötlet. Valóban Robert rendkívül régóta foglalkozik a hangok hatásával a DNS-re. Ért is már el ezen a téren eredményeket, de valóban így van, hogy a jövőben is folytatódhat még ez a munka.

A könyv olvasása közben úgy tűnt, hogy az emberek egy picit nagyobb beleszólást kaphatnának, hogyha ezt a módszert elsajátítják a saját egészségük megőrzéséhez. Jól látom-e?

Igen, teljesen igaz ez a megállapítás. Az emberiségnek Kryon szerint mindig is megvolt a lehetősége, a képessége arra, hogy önmagában, önmagán dolgozzon. Van is egy elég nehezen leírható szakszó erre a jelenségre, tulajdonképpen képességtételnek tudnánk nagyjából lefordítani. Tehát, hogy fel vagyunk ruházva a megfelelő képességekkel ehhez. Az újfajta energia fel tudja gyorsítani a tanulási folyamatainkat is és ez azt jelenti, hogy többet tudhatunk meg és többre lehetünk képesek, mint eddig bármikor. De továbbra is zajlik az átkalibrálás folyamata és éppen ezért ennek az átkalibrálásnak a során számos ember tapasztalhat nehézségeket. Kryon ezt azzal indokolja, hogy már nincsen olyan fogalom, hogy „normális”, minden folyamatosan változik, semmi nem olyan most, mint amilyen korábban volt. De az átkalibrálás befejezésével, az emberiség olyan képességekre tehet szert, amelyek sokkal többre teszik őt képessé, mint eddig bármikor. Ez a megvilágosodást készíti elő, méghozzá egy sokkal magasabb szinten, mint eddig bármikor is gondoltuk volna.

Valóban lehet ebben valami, mert a környezetünkben egyre több lelki, érzelmi és fizikai problémát tapasztalunk egészen széles körben és az emberek, mintha egy kicsit visszazáródtak volna. Említette Lee, hogy ez a kalibráció történik. El tudná-e mesélni, hogy tulajdonképpen mit jelent egy laikus számára, aki hallja. Mit jelent az, hogy átkalibrálják és mennyi idő egy ilyen?

Sok-sok különböző formát ölthet az átkalibrálás. Hogyha olyasvalakikről beszélünk, akik ezoterikus területen dolgoznak, tehát maguk is ennek a területnek a munkásai, akkor számukra úgy zajlik ez a folyamat, ahogyan nemsokára el fogom, majd magyarázni. Más embereknek, akik nincsenek az ezotériával kapcsolatban, ez betegségek formájában nyilvánulhat meg. Úgy tudnám ezt megmagyarázni, hogyha egy betegségen megy keresztül a szervezet, akkor annak a végén erősebben kerülhet ki a folyamatból, mint ahogy belekerült. Tehát ezt a célt szolgálják ezek a betegségek. De most hadd beszéljek kicsit azokról a jelenségekről, amelyeket azok tapasztalanak, akik ezotériával foglalkoznak. Nagyon sokan érezhetik mostanában azt, hogy elvesztették a kapcsolatot a Forrással. Vonatkozhat ez gyógyítókra, médiumokra, mindazokra, akik ezoterikus energiákkal dolgoznak, dolgoztak idáig. Nekem vannak olyan médium, olyan közvetítő ismerőseim ketten is, akik nemrégiben egyszerűen abbahagyták a közvetítést. Az egyikük több mint egy éve, mert arra várt, hogy újra visszakapja az a kapcsolatot, amellyel korábban rendelkezett. Vérzik a szívem ezekért az emberekért, mert nagyon ijesztő lehet az a gondolat, hogy elvesztettük a kapcsolatot azzal a forrással, amelyhez személyes kötődésünk volt nagyon hosszú éveken, akár egész életünkön keresztül. Tehát hadd adjam meg a leírását ennek a helyzetnek Kryon szavaival, egy metaforát fogok mondani, ami talán segíthet. Képzeljük el a kapcsolódást úgy, mint amikor az ember ráhangolódik egy rádióállomásra. Ez a metafora alapja. Úgy képzeljük ezt az egészet el, mintha a rádióállomás hirtelen magasabb frekvencián kezdene el sugározni, miközben mi még mindig az alacsonyabb vagyunk ráhangolódva. Tehát úgy tűnhet nekünk, hogy elvesztettük a jelet, vagy legalább is a jel legjelentősebb részét. Kryon viszont azt mondja, hogy az intuíciónk segítségével meg megtalálhatjuk ez a magasabb frekvenciát is és újra ráhangolódhatunk. Nagyon fontos is, hogy tisztában legyünk ezzel, merthogy a sugárzás már sohasem fog visszatérni az alacsonyabb frekvenciára. Tehát, hogyha az a szándékunk, hogy üljünk és várjunk arra, hogy a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba, akkor bizony nagyon sokáig kellene várnunk hiába. Mert mindaz, ami most történik, a mi érdekünket szolgálja. Ez az, amivel új képességekhez juthatunk hozzá. Ez az a bizonyos átkalibrálás, amelyről Kryon beszél. Mind a gyógyítás, a gyógyítási képességeink, mind a közvetítés képessége, minden sokkal erősebben fog majd működni, hogyha lezárult ez a folyamat. Amint megtaláljuk ezt a magasabb frekvenciát, sokkal erősebben fogunk tapasztalni minden jót, amit korábban ismertünk. Minden ember számára más ugye az egyéni sors, az egyéni történet. Nagyon sok tapasztalatról hallottam már másoktól, mindenki másképp tapasztalja ezt meg. Egy hónappal ezelőtt volt egy Kryon közvetítés, amelynek az volt a címe, hogy „Ne essetek kétségbe!”. Ez egy nagyon érzelmes közvetítés volt, arra bátorította az embereket, hogy sose adják fel és folyamatosan folytassák azt, amin korábban dolgoztak. Már hosszú ideje nem tapasztalhattunk ahhoz hasonlót, mint ami most zajlik. Már 25 évvel ezelőtt megjósoltam azt a változást, amelynek most a kellős közepén vagyunk.

Nagyon érdekes ezeket hallani. Sok tudományos munkatárs, sok kutató kapcsolódott ehhez az egész történethez, tehát nem lehet azt mondani, hogy egyszerűen csak egy jóslásról van szó, vagy valami misztériumról. Hiszen kutatások is igazolják azt, hogy amiről beszélgetünk az most a valóság, az emberi test és orvosi szempont számára is. Mit szólnak egyébként, általában az orvosi körökben ezekhez a teljesen új tudásokhoz?

Ez egy egyszerű kérdés. A tudósok természetesen nem szokták elfogadni az ezoterikus feltevéseket, hacsak nem feltétlenül fontos, hogy ezt megtegyék. Nekünk nincs arra szükségünk, hogy bármit is bebizonyítsunk a tudomány felé. Szerintem ez éppen fordítva van. Szerintem az ezotériával foglalatoskodóknak éppen azt kell mostanában tapasztalniuk, hogy amit korábban misztériumnak tartottak, az lassan megszűnik az lenni és az veszi át a tudomány helyét. Ez is azt bizonyítja, ez is azt mutatja, hogy az egész bolygónak a valósága változik. Számos ezoterikus alapelvnek a tudományos bizonyítékát találták meg. Sokkal több példa van arra, mint ma amiről idáig beszéltem. Szerintem ez abban is segít, hogy tisztábban lássuk a jövőt. Láthatjuk, hogy ezek a dolgok igenis megtörténnek és a tudomány is látja, a tudomány is tudomást vesz róla a maga módján. Szerintem ez is csak bennünket erősít.

Ugye arról beszéltünk, hogy 12 rétege van az emberi DNS-nek, hogy így jobban megértsük a lineáris gondolkodásban. Egy kicsit kifejtené Lee azt, hogy ezt az egész DNS történetet hogyan értelmezheti az, aki nem találkozott még a Kryoni definíciókkal?

Kryon rengeteg tudást adott már át a DNS-el kapcsolatban, ám mivel elhangzott a leves metafora, engedjék meg, hogy ezt fejtsem ki kicsit bővebben. A DNS végül is olyan többszintes rendszerben működik, amelyet tudományosan még képtelenek lennénk leírni. Hiszen, amikor a meglévő tudásunkba belecsöppen az ezotéria, azonnal egészen más dimenziókat kap a kérdés, hiszen akkor azonnal kapcsolatba kerülünk az Akasha feljegyzésekkel, korábbi életek tapasztalataival, ezoterikus energiákkal. Akkor, hogyha ilyen módon folytatjuk a DNS-el való munkát, akkor még hatékonyabbá tudjuk ezt tenni. Tehát az emberiség még hatékonyabban tud majd a fejlődés útján haladni. Amikor majd személyesen is találkozunk majd Budapesten, a hétvégi előadásomon fogok olyan videókat is mutatni, amelyek nagyon alaposan megvilágítják ezeket a kérdéseket. De szeretném, ha most egy picit elgondolkodnánk előző életeink kérdésén. Amennyiben valaki hisz ezekben az előző életekben, Kryon azt az információt adja mindehhez hozzá, hogy az összes előző életünkhöz kapcsolódó tudás megtalálható a DNS-ünkben. Minden, amit valaha is tanultunk előző életeinkben akármiről, bármiről, az most is megtalálható a DNS-ünkben. Tehát, hogyha valaki egy úgynevezett öreg lélek, el tudja-e vajon képzelni egyáltalán, hogy mennyi tudást, mennyi bölcsességet, mennyi információt gyűjtött már össze idáig az összes ezt megelőző élete során? A korábbi energiákban nem használtuk ki eléggé ezt a tudást, de valójában nincs szükség előző életekre ahhoz, hogy hozzáférjünk ehhez a tudáshoz. Az új energiában a régi életeink tapasztalatai már nem csak hevernek, nem tudjuk igazán kihasználni őket, hanem igenis hozzá tudunk férni és a mostani életünkben tudjuk kamatoztatni. Hallottátok már valaha azt az orvosi kifejezést, hogy „spontán gyógyulás”? Ez egyfajta misztérium, amely arról szól, hogy az emberi lény képes meggyógyítani saját magát, akár a legsúlyosabb betegségekből is olyan módon, hogy az akár csodás gyógyulásnak, akár kifejezett csodának tűnhet. Kryon viszont azt mondja, hogy itt egyáltalán nem csodáról van szó, hanem itt arról van szó, hogy valaki vissza tud nyúlni a korábbi életébe, ahol tökéletesen egészséges volt és azt a fajta egészséget tudja visszahozni a saját mostani létezésébe. Tulajdonképpen ezt úgy is fordíthatnánk, hogy „Akasha bányászat”, tehát amikor valaki a szó szoros értelmében visszaás a földbe - átvitt értelemben természetesen -, tehát visszaás az előző életébe és kibányássza onnan azt, amire szüksége van. De ez azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy kifejezetten aprócska része annak, amire képesek vagyunk az új energia segítségével akkor, hogyha valóban birtokba vesszük azt. Mindez azért történik, mert egyre inkább kezdünk többdimenziósak lenni, egyre jobban tisztában vagyunk a dimenziónak a sokaságával, amelyek megtalálhatóak körülöttünk. Ha valaki esetleg járatos a kvantumfizikában, tudhatja, hogy a kvantumfizikusok is úgy gondolják, hogy rengeteg olyan dolog vesz bennünket körül, amelyekkel nem is vagyunk tisztában. Tehát egyáltalán nem egy misztikus gondolat az, hogy vannak más párhuzamos valóságok, egyre tisztábban kezdjük ezt látni. Kryon pedig azt mondja, hogy a DNS-ünknek kvantumaspektusai vannak és ezt a tudomány is alátámasztja. Ez csak egyetlen aprócska mozaikja annak a nagy kirakósnak, amelyből kirajzolódik, hogy a DNS mire is jó. Ha már visszatérünk a metaforához, akkor ez a DNS leves, amiről itt beszélgetünk nem egy utolsó fogás.

Kryon biztos nagyon lineáris gondolkodásnak nevezné a következő kérdést, de most hadd legyek egy kicsit lineáris a témát kevésbé ismerők miatt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy feltételezhetően korábbi életekben lévő tudásokhoz hozzáférünk, ugyanakkor átkalibrálásról beszélünk, akkor a régi tudásoknak magasabb rendű energiáknak kellene lenni ahhoz viszonyulva a mostani időben használhassuk.

Próbáljuk úgy megközelíteni, hogy minden egyes előző életünk, egy bizonyos színt képvisel. Ha ezek a színek egymásba csúsznak, akkor más színt fognak kiadni. Ezeknek az összeadott színeknek a rezgése már magasabb rendű lesz annak köszönhetően, hogy ahogyan akkumulálódik, ahogy gyűlik a tudás az előző életekből, az magasabb rendű tudást ad ki, mint az egyes életek külön-külön. Tehát nem a régi rezgésekhez kell visszatérni, hanem egy sokdimenziós összegyűjtött tudáshoz kell visszanyúlni, amit a mostani életünkben is tudunk használni. Remélem, hogy ez jó magyarázat.

Én 7 éve foglalkozom rendszerekkel – családi szervezetállítás keretében – és mindig azt kérdezik, hogy hogy működhet?

Mindezeknek a rendszereknek a működése is folyamatosan javulni fog majd az intuíció használatával. Gyakorlatilag a rendszereknek, mint olyanoknak, értünk kell dolgoznia és ilyen módon folyamatosan javulni fognak majd, ahogy az emberek energiái is hozzáadódnak ehhez. Nagyon szeretem azokat az embereket, akik ilyen módon rendszerekkel dolgoznak, mert gyakorlatilag ők a mi előőrsünk. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a munkásoknak nagy része már most tapasztalja azokat a változásokat, amelyeknek a révén a rendszerek majd még jobbak lesznek, mint most. Tehát azt javaslom, hogy folytassa ezt a munkát.

A kérdés arra vonatkozott egyébként, hogy az emberi DNS-ről szóló könyvben azt találtam, hogy az energiamintázatot lehet módosítani és úgy vélem, hogy az előbb említett módszer pontosan ezt a módosítást hajthatja végre. Tehát jobban át lehet adni az embereknek, hogy jobban el tudják fogadni a változást.

Igen, ez pontosan így van. Van ugyanis egy tudatváltozás is, ami szintén zajlik. Már világszerte látszik. Ez nem csak az ezotéria elfogadására korlátozódik, hanem gyakorlatilag egy sokkal magasabb rendű módon látjuk az egész életet. Az emberek ugyanis egyensúlyt szeretnének teremteni itt a bolygónkon, mert már belefáradtak a háborúkba. Napról-napra egyre több bizonyítékot látunk erre, de 60 évvel ezelőtt ez még nem így volt. Akkor még csak túlélési módban működtünk és az volt a célunk, hogy minél több országot meghódítsunk. Akármilyen régre tekintünk vissza a történelemben, mindenhol azt látjuk, hogy a régi energia működött, amely csak a hódításról szólt. Ma az emberek már egészen más hozzáállást várnak. Most már együtt dolgozunk annak érdekében, hogy békét teremtsünk a Földön. Valójában el sem tudjuk képzelni, hogy ha egy sokkal tágabb történelmi perspektívába helyezzük ezt a jelenséget, akkor mennyire újnak számít. Az emberek sokkal több becsületességet várnak már bizonyos intézményektől is, elég ha csak a bankokra vagy a biztosítókra gondolunk. Sőt azt várjuk a vezetőinktől is, hogy egészen másképpen szóljanak hozzánk. Már nagyon elegünk van a régi viselkedés bizonyos formáiból, átláthatóságot és igazságot szeretnénk. Látható, hogy ez is egy újfajta tudat elfogadását jelenti. Tehát ebben már nem csak az ezotériával foglalkozó emberek vesznek részt, mert akkor hogyha csak az ezotériával foglalkozók kisebb csoportja venne ebben részt, akkor nagyon hosszú időbe kerülne megváltoztatni az egész bolygót. Inkább arról van szó, hogy az ezoterikus emberek lesznek majd energetikai szempontból a vezetők, hiszen Kryon is arról beszél, hogy már létezik egy újfajta módja az emberek megváltoztatásának. Már nem információt kell adni az embereknek, hanem tetteket. Az emberek ugyanis arra vágynak, hogy valódi kapcsolatot létesíthessenek másokkal, méghozzá valódi, igaz, korrekt kapcsolatokat. Kryon is azt mondja, hogy ezek a személyes kapcsolatok fogják majd meghatározni a jövőt, mert ilyen az újfajta emberi lény. Tőlünk is azt várják, hogy ennek szellemében cselekedjünk. Mindig az együttérzés motiváljon bennünket és soha ne guruljunk gyorsan dühbe. Tehát a saját energiáink változtassák meg a körülöttünk lévő embereket és ne csak az információk. Hiszen a szeretetnek és az együttérzésnek az energiája, a hatékonyságában túltesz bármelyik Kryon könyvön.

Ez a válasz már kicsit átvezet a másik Kryon könyvhöz, a 13-hoz. Annyiban viszont még kapcsolódik a DNS-hez, hogy a maglélekről egy-két mondatot beszéljünk. Merthogy a Felsőbb-Énünk, a magasabb rendű részünk részt kell, hogy vegyen abban a folyamatban, amiről Lee az előbb beszélt.

Hadd mondjak pár szót a Felsőbb-Én és a lélek közötti különbségről. Ezeket a dolgokat nagyon nehéz felfogni, megint csak azért, mert lineáris a gondolkodásunk. Én úgy szoktam a Felsőbb-Énre gondolni, mint az a részünk, amely kommunikálni képes Istennel, egy olyan bennünk lévő rész, amely Istennel kommunikál. Amikor közvetítek, akkor is ez a Felsőbb-Énem vesz részt a folyamatban. Ha viszont azt szeretnénk megvizsgálni, hogy a lélek milyen viszonyban van ezzel a Felsőbb-Énnel, akkor azt tudom mondani, hogy a lélek testesíti meg az Istennel való teljes és tökéletes békét, amely mindannyiunkban megtalálható. Azért is nagyon vicces a számomra, hogy elhangzott ez a kérdés, mert éppen Svédországban jártam és az ottani Kryon közvetítésen, Kryon pontosan erről a kérdésről beszélt. Tehát a lélek, valamifajta koncepciót jelképez. Amikor a bennünk lévő Istenről gondolkodunk, akkor mire gondolunk tulajdonképpen? Kryon adott nekünk néhány fogalmat, amelyet végig gondolhatunk. Ezek a fogalak nem feltétlenül funkcionálisak, tehát nem olyanok, mint pl. a kommunikáció. Sokkal, de sokkal mélyebbre mennek, hiszen itt a bennünk lévő Isteni esszenciáról van szó. Most felsorolnék néhány ilyen fogalmat. Az első az öröm. Erről Kryon azt mondja, hogy Isten része. Merthogy Kryon szerint, Isten lényege az öröm és nem a szenvedés. A szenvedés egy emberi kreálmány, egy olyan funkció, amelyet az ember hozott létre, nem Isten. Ezt azért hoztuk létre, hogy kisebb legyen a lelkiismeret furdalásunk. (Lee nevet) Ahelyett, hogy egyszerűen csak megtapasztalnánk az örömöt. Miért nem fogadják el az emberek az örömöt? Mitől félünk annyira, miért van akkora bűntudatunk, hogy képtelenek vagyunk átélni az örömöt? Egy másik fogalom, amely a lélekhez kapcsolódik, az az egység fogalma. A legrégebbi hitrendszerek közül jó néhány, erről a fajta egységről szól. Hiszen a lélek bizonyos tulajdonságokon osztozik az összes többi élőlénnyel és ez a gondolat valójában nem más, mint az, hogy egyek vagyunk a Teremtővel. Ez az egység egy fogalom, egy koncepció. Egy következő ilyen fogalom pedig a végtelen béke. Ez is a lélek egyik tulajdonsága, attribútuma. Egy következő ehhez hasonló tulajdonság, a valakihez tartozás, hiszen mi mindannyian Istenhez tartozunk. Nem váltunk külön Istentől. Hogyha végigtekintjük ezt a 4 fogalmat és összerakjuk őket, akkor egy kört kapunk. Tehát az öröm, az egység, a béke és az összetartozás. Nagyon nehéz elmagyarázni, hogy mi a különbség a lélek és a Felsőbb-Én között. Tulajdonképpen az a Felsőbb-Én, egy egyéni, individuális megtestesülése az Akashánknak. Visszatérve a leves metaforára, valahányszor újra inkarnálódunk, a Felsőbb-Énünk mindig ugyanaz marad. Tehát a Felsőbb-Énünk individuálisabb a léleknél. Éppen ezért Kryon óvatosságra int bennünket, merthogy ez is egy lineáris definíció, valójában nem fedi a valóságot. Hadd térjek ki másra egy pillanat erejéig. Egyáltalán nem fontos, hogy mindent felcímkézzünk és külön rekeszekbe rakjunk. Amikor Svájcban voltunk, Kryon egy metaforát osztott meg velünk. Mi történik, hogyha szétszedünk egy gyönyörű pontos svájci órát és a részeit kipakoljuk magunk elé? Minden egyes részét egyéni módon tanulmányozzuk. Látjuk, hogy hogyan néznek ki együtt és lenyűgöz bennünket a komplexitásuk. Hogyha ekkor valaki felteszi a kérdést, hogy: „Hány óra van?”, akkor mi történik? Fogalmunk sincs róla, hiszen az órát magát szétszereltük és előttünk hever. Tehát tisztában kell azzal lennünk, hogy minden csak együtt, egymással egységben képes működni. Tehát lehetőség szerint, ne szereljük túl sűrűn szét az összetartozó dolgokat. (Lee nevet) Mivel minden jobban működik együtt.

A többdimenziós gondolkodásról szól szinte mind a két könyv az elejétől a végéig. Természetesen a többdimenziós gondolkodás nem olyan egyszerű dolog a lineáris ember számára. Az órás metafora is ezt mutatja. Egy kevésbé spirituális ember számára, hogy tudjuk ezt az egészet lefordítani?

Nagyon szeretem Kryonnak a magyarázatát arra, hogy hogyan is kellene élnünk. Arra bátorít bennünket, hogy számoljuk fel azt a fajta gondolkodást, hogy mindent dobozokba rakunk, felcímkézünk és bizonyos skatulyákban élünk. Mert mivel azt hisszük, hogy tudjuk, hogy hogyan élünk, ennek alapján vonunk le következtetéseket is. De mi van, ha nem jól tudjuk, hogy hogy működnek a dolgok? Hogyha valaki pl. beteg és azt mondják neki a gyógyítók, hogy képtelen vagy meggyógyítani önmagad, akkor „hála” annak a fajta gondolkodásnak, amely mindig skatulyáz, erőt vesz rajtunk a kétségbeesés és a félelem. Képtelenek leszünk meggyógyulni. Hogyha nem erre a következtetésre jutunk, hanem azt mondjuk, hogy tudom, hogy vannak dolgok, amelyekről nem tudok és amelyeket nem értek, de biztos vagyok abban, hogy létezik gyógymód, akkor ez máris jó példa arra, hogy hogyan hagyjuk magunk mögött a lineáris gondolkodást és hogyan válunk többdimenzióssá. Képzeljük el, hogy van egy tervünk, amelyet szeretnénk megvalósítani. Képzeljük el, hogy szeretnénk építeni egy gyógyító központot. A régi fajta logika és gondolkodás szerint, ehhez olyan embereket kell találnunk, akik majd pénzzel támogatják majd a vállalkozásunkat, akik majd felépítik magát az épületet, stb. De ha sokdimenziósan gondolkodunk, akkor megvárjuk, amíg a szinkronicitás ér el bennünket. Akkor hiszünk olyan dolgokban, amelyek nem logikusak. Akkor fogunk valakit találni, aki már eleve rendelkezik ezekkel a dolgokkal, vagy majd előteremti a számunkra. A válaszok nagyon váratlan forrásokból fognak érkezni és erre bizton számíthatunk. Ez közel sem az a valóság, amelyhez idáig hozzászoktunk. A kérdés az, hogy hiszünk-e abban, hogy társteremtőivé válhatunk-e a dolgoknak mi magunk is? Vagy abban hiszünk, hogy a dolgok mindig véletlenszerűen történnek. Ezek a többdimenziós tettek jó példái, de nagyon egyszerű példák. Nem túlságosan ezoterikusak. De tökéletesen leírják, hogy milyen a világos gondolkodás, nem lineáris módon (Lee nevet) Én ilyen módon élem az életemet. Egyáltalán nem annak alapján építem fel a feltevéseimet, ahogyan engem tanítottak annak idején. Mindig olyan dolgokra számítok, amelyek váratlanok, de pontosan tudom, hogy fel fognak majd bukkanni. Lévén annak, hogy nem vagyunk egyedül. Mindig van egy nagyobb képe, amelybe az életünk illeszkedik. Pillanatnyilag ez a legjobb magyarázat, amit tudok adni.

Ha most egy picit a politikai és társadalmi helyzetre tekintünk, pl. az Orosz-Ukrán válságra, akkor a nagyon lineárisan gondolkodó emberek azt mondhatják erre a válaszra, hogy álomvilágban élünk. Mi a jó válasz?

Szeretném, ha most visszaemlékeznénk Kryon jóslatára. Anélkül, hogy különösebben belemennék mélyen a részletekbe, egy nagyon fontos határvonalat léptünk át az időben. Már több ezer évvel ezelőtt megjósolták ezt az őseink. Hatalmas energia eltolódás és tudatváltozás zajlik éppen. Kryon jóslata a következő: sokkal több fény lesz ezen a bolygón és sokkal magasabb rendű tudat. Kezdjük majd eltakarítani azokat a dolgokat, amelyek a régi energiát képviselik. Kryon azt mondta, hogy 2012 után, az összes olyan energiára oda kell figyelnünk, amely un. sötét energia. Merthogy a régi energia küzdeni fog, hogy megtartsa a létét a bolygón. Soha ne keseredjünk el, hogyha ezt tapasztaljuk. Azt mondta, hogy ezek a régi energiahullámok fel fognak bukkanni jól láthatóan. Én nem igazán szeretek belemenni a politikába, de hogyha azt nézzük, hogy mit is csinál most Oroszország elnöke, akkor hódító típusú energiát látunk. Kryon ezt úgy nevezi, hogy zászlóleverő mentalitás. Mert ez mindig is úgy zajlott, hogyha valaki le tudja verni a zászlaját egy bizonyos helyen, akkor az az ország az övé. 50 évvel ezelőttig ez mindig így volt, de ma már nem. Mivel a Föld már nem így viselkedik. Most sok magyar hallgat engem. Valójában ugyanez a fajta zászlóleverő mentalitás az, amiért Magyarország határai is olyan sokat változtak a történelme során. Ez egy régi energia, ma már nem ez az energia az uralkodó a Földön. Amikor viszont azt látjuk, hogy egy mai vezető így viselkedik, akkor reagálnunk kell valamiképp. Néhányan egyszerűen hitetlenkedve fogadjuk, hogy ilyesmi megtörténhet, annyira régifajta energia ez. Tehát természetesen szerte a világon minden ország reagál erre. Sokan azt mondják, hogy: „Ez nem helyes! Kérlek, ne csináld!”. Tehát ez nem arról szól, hogy kinek van igaza és kinek nincs. Ez arról szól, hogy itt nagyon tisztán látjuk a régi energiát. Régebben nagyon sok ország állt volna Oroszország oldalára. Valójában amiatt a helyzet miatt, amely nyugat és kelet viszonylatában kialakult. De ma már ez nem így van. Mindenki úgy gondolja, hogy ami most Oroszország viselkedését meghatározza, az nem korrekt. Az összes európai csúcstalálkozón is ezt mondták ki. Az ENSZ-nek is pontosan ez az álláspontja. Sőt! A terroristák viselkedésének képében, még régebbi energiák törnek elő. Kryon ezekről is beszélt már, merthogy ezek a régi energiák küzdenek az életben maradásért. Kryon azt mondja, hogy nem fog sikerülni nekik életben maradni. Szerintem Putyin elnök is nagyon gyorsan fel fogja ismerni, hogy egyedül maradt. Majd a történelem lesz a tanúnk. De egyáltalán nem lepett meg az, ami történt, mert Kryon mondta, hogy erre nagyon figyeljünk majd oda. Ez tulajdonképpen a sötétség és a fény csatározása, nem igaz? Csakhogy a mostani új energiában, már sokkal nagyobb ereje van a fénynek! Ezért is vagyunk mi most itt. (Lee nevet)

Nagyon szépen köszönöm, hogy Lee elvállalta ezt a beszélgetést és reméljük, hogy a 13. könyv tartalmáról, a fordulópontról már személyesen beszélgethetünk itt Budapesten.

Én is nagyon köszönöm ezeket a csodálatos kérdéseket. Igazi mély felkészültségről árulkodnak. Nagyon jó kérdések voltak. Köszönöm és akkor találkozunk Budapesten.

Lásd: Kryon Mester tanításai

2014. 09. 17.