Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Vannak olyanok akik azt mondják: „szeretnék megvilágosodni.” Ez egy nagyszerű dolog ugye, mert tartalmazza a „világosság” vagyis a fény kifejezést. Azért vagyok itt, hogy elmondjam mi is ez, és mi nem. Ez az egyik a két alaptanítás közül (ma és holnap) és ez egy jó módja az indulásnak, visszamenni magához az információ magjához és erre építeni.

Sokan vannak akik mondtak mindenfélét: „A megvilágosodás ez, a megvilágosodás az...” Ezért van az, hogy egyik Emberi Lény megvilágosodása tekinthető egy másik bolondságának. Igaz is, éppen ez a dolog van jelen itt a teremben a mai napon is. Az emberiség keresi Istent, ha nem vettétek volna észre. Érdekes ugye, hogy az emberiség 85%-a valamilyen valláshoz vagy hitrendszerhez tartozik. Persze lehet, hogy nem is jelentkeztek oda, mivel gyakran beleszülettek. De kitartanak mellette születésüktől, mert a kutatás a teremtő után intuitív és bele van építve a DNS-be. Az Emberi Lény úgy van megépítve, hogy keresse Istent!

Száz és száz hitrendszer létezik és mind Istenről szól. A legtöbb Ember amikor azt gondolja, hogy megtalálta Istent, berakja Őt egy épületbe. Akkor hátat fordítanak a többieknek és azt mondják: „Mi megvilágosodtunk, ti pedig nem. Mi megtaláltuk az igaz Istent és Ő itt van ebben az épületben. Ha eljössz ebbe az épületbe, te is megtalálod majd velünk a megvilágosodást.” Ez nem megvilágosodás, mert ez még mindig a keresés állapota. Tudassátok velük, hogy semmi rossz nincs abban ha keresik Istent. Azonban, áldott az Emberi Lény aki tisztában van azzal ha megtalálja, de azzal is ha nem! Mert kevesen vannak akik igen.

Isten keresése az egyik leginkább nagyra becsült dolog, amit a Szellem lát az emberiségben. Ezért nem ítélkezünk feletted, nem számít mit nevezel magadban spirituálisnak, vagy melyik hitrendszert fogadod be vagy utasítod el. Jóllehet, az emberiség nagy része csak Isten maradékát találta meg, őfelségét, amit érezni tudott, amit látott és amitől félt, és akkor nem lépett hátrébb, hogy megvizsgálja a dolgot a gyökeréig. Ez olyan volt, mintha a telefont imádta volna, mert onnan jön a hang. Anélkül, hogy nagyobb távolságból átgondolta volna „ki” van valóban a beszélgetés túlsó végén, vagy „honnan” is jön a hang. Ezért jött létre több száz telefonmárka különböző nevekkel és elméletekkel, hogy ki alkalmas arra, hogy hallja azt a hangot, a valódi forrás minden ismerete nélkül.

Áldott az Ember aki azt mondja: „Tudni akarok Istenről.” Mert a keresés dicséretesebb mindennél. Gyönyörű dolog, mert az történik, hogy az Emberi Lény keresi az otthont és tudni akarja mi hiányzik belülről. „Szeretnék megvilágosodni”, mondja.

Szeretném meghatározni miről is beszélünk:
A megvilágosodás az „Isteni tulajdonság”, amely után az Emberi Lény kutat és amelyet önmagában talál meg. A megvilágosodás az Isten után való kutatás megoldása és azt nem egy külső helyen lehet megtalálni, inkább belülről. Mert úgy lett tervezve, hogy így legyen, mégis ez a legkevésbé intuitív. Mert az Emberek azt gondolják, hogy Isten grandiózusabb annál, mint amik ők lehetnek. A legutolsó dolog lesz, amit megtesznek, hogy belül keressék, pedig a megoldás ott van.

Nézzétek csak meg a történelmet kedveseim. Minden mester aki itt élt a földön, mondta ezt nektek. Szavaik közül néhányat félreértettek és tényleg eltávolítottak, mivel ilyeneket mondtak. És néhányan a mesterek közül mondták nektek, hogy „Isten fiai vagytok, a teremtő leányai vagytok és hogy örök életűek vagytok mindannyian.” Azt gondolod, hogy vége az életnek amikor meghalsz, közben te egy örökkévaló lény vagy. A te életed egyszerűen egy utazás a sok közül. Azok akik helyet foglalnak egy olyan helyen mint ez is, mind öreg lelkek. Tényleg, azoknak akik itt ülnek ebben a teremben 80%-a vagy több is öreg lélek. Ezek azok, akik elsőnek ébredeznek és ők azok az elsők közt, akik kíváncsiak. Ők azok, akik nem félnek egy közvetítéstől és nem félnek megnyitni a szívüket és érezni Isten szeretetét belülről. Ezért elmondhatod, a megvilágosodás az igazság felfedezése belülről.

Az igazság

Hát akkor kezdjünk bele a következő dolog tárgyalásába, egy nagyon érdekes dolog, mert ez egy háromdimenziós érvelés egy interdimenzionális világban. „Kryon, mi az igazság? Az igazság egy dolog kell, hogy legyen. Egy dolog kell, hogy legyen mindenki számára, egy központi igazság mindenkinek. Tehát, kinek van igaza?” Mi pedig azt mondjuk, mennyire elkülönültek vagytok! Mennyire háromdimenziósak! Az életetekben minden egy egyenes vonal mentén történik, ugye? Belenézel a tükörbe és hány entitást tudsz megszámolni? Vajon azt mondod: „Nos, ott egyedül csak én vagyok.” Én pedig erre, mennyire elkülönült vagy! Több van belőled és fogalmad sincs a méretedről. De a te 3D-s korlátaid megakadályozzák, hogy bármelyiket is meglásd. Sokan közületek egy Felsőbb Énről beszéltek, ugye? Ezért én megkérdezem, ő kicsoda? Az Emberek válasza pedig, hogy „Az a spirituális Ember része.” Valóban! Tehát akkor most már van egy a tükörben és a Felsőbb Én. Ez már kettő. Mit gondolsz hánynak kell lenni, hogy egy csoport legyen? Mit szólsz egy másik felsőbb énhez, egy másikhoz és még egy másikhoz az után? Interdimenzionálisan, mindegyikőtök egy spirituális célból összeolvadt entitások nagyon összetett csoportja. Mégis, te csak egy arcot „látsz” a tükörben.

Nos, most akkor hadd beszéljek nektek az igazságról. Tulajdonképpen egy elsődleges lényegi igazság létezik az Univerzumban. Ez egyszerű és mélyreható és közületek sokan tudják, hogy mi az. Az igazságnak egyetlen lényegi energiája van és ez Isten szeretete. Ez az atom középpontjában lévő energia, mert ez a teremtő energia. És hogy az Emberi Lény mit tesz ezzel a lényegi szeretettel, az a 3D-s Emberi Lény személyes, egyedi igazsága. Ez azt jelenti, hogy mindannyian rendelkeztek egy lényegi igazsággal a magatok részére, ami azon alapul, hogy mit tesztek Isten szeretetével.

Valaki majd azt mondja: „Ez nekem nem tetszik Kryon. Ez túl sok igazság. Én nem érzem magam jól több igazsággal.” Akkor elmondok nektek egy metaforát. Mi tartja életben az Emberi Lény biológiáját? Te talán majd azt mondod: „Nos, nyilvánvalóan az élelem.” Én megkérdezem, egy féle élelem létezik? Te azt mondod: „Természetesen nem. Sokféle élelem van. Én egyik fajtát szeretem, társam egy másikat. Azt a táplálékot választjuk, ami megfelel a testünknek.” És így van ez a spirituális táplálékkal is minden Ember számára, ami az igazságot illeti. Olyan a szeretet-hányadosod, ami megfelel a tested energiájának. És emiatt van aki közvetítő és van aki gyógyító. Vannak olyanok köztetek, akik szeretnék megérezni, hogy miről is szól ez. Miért nem fedezed fel az igazságod még ma? Bármi is legyen az, tartósan össze fog kapcsolni Istennel és világosságot fog teremteni az életedben. Az a te igazságod és micsoda megvilágosodás ez számodra.

Isten „szabad kezet” biztosít

Léteznek szabályok amelyeket a Szellem követ, ami a megvilágosodást illeti. Talán hallottatok már róla, de ez lényegi információ. Vannak köztetek olyanok, akik még mindig azt hiszik, hogy Isten egy külső erő. Arra várnak, hogy Isten lejöjjön és tegyen valamit értük. Mások a földön fetrengenek és azt mondják: „Nézd Istenem, szenvedek. Kérlek segíts. Tegyél valamit” Isten semmit nem tud értetek tenni, tudtátok ezt? Az Isten-Ember viszonyban ezen a bolygón a szabályok a szabad döntésről szólnak. Isten egyedül az Emberi Lényen keresztül tud működni, miután az Ember imádkozik a megvilágosodásért – és nem csak segítségért. Az pedig így történik: „Édes Istenem, itt vagyok és tudom, hogy Isten a részem. Csatlakozom hozzád. Kérlek mondd el nekem azt amit tudnom kell. Kész vagyok a változásra.” Ez az Emberi Lény, aki kinyitja az ajtót és hagyja, hogy ez az energia ragyogjon rajta keresztül. Mint fénypontok a földön, Isten akkor ezeken az Emberi kapukon keresztül működik. Amelyek kinyílnak, segítve nem csak azt az Embert személyesen, de használva az Embert, hogy dolgozzon az egész bolygóval. Isten nem tehet semmit ezen a bolygón, hacsak nem az Emberi Lény által. Talán ez most megmagyarázza, miért olyan fontos megvilágosodóvá válni. Talán azt gondolod, hogy jelentéktelen vagy és nem okozol semmi változást? Itt élhetsz ebben az óriási városban és kijelentheted: „Egy vagyok a millióból. Semmit sem tehetek.” De ebben nincs igazad, mert a te érzékelésed 3D-s és nem interdimenzionális. Hadd hozzak egy példát. Szeretjük ezt elmondani.

Képzelj el egy pohár tiszta vizet, millió és millió molekula (Leetől: Valójában egy egyes és utána 25 nulla, egy nagyon nagy szám.) Teljesen tiszta. Most képzeld el, hogy egy apró csepp színező anyag belekerül a pohárba. Nem sok idő múlva az egész pohár víz színes lesz! Hát ez történik, amikor a sötétségben megjelenik egyetlen fénypont. Mert a sötétség nem létezhet, amikor jelen van egyetlen pici fény és ez vonatkozik az egészen nagy területekre is. Tehát azt mondhatnánk, lehet az a sötétség milliós nagyságrendű, de egy pici fénnyel megfested az egész csoportot fénnyel. Lehet ez a munkahelyeden, de akár az otthonodban is. A szabály az, hogy Isten azokon keresztül működik, akik terjesztik a világosságot. És sok olyan megvilágosodó is van, aki magán viseli valamelyik vallásnak a címkéjét (valamelyik valláshoz tartozik). A föld megvilágosodói azok, akik egyensúlyban vannak, azok akikkel szeretnél együtt lenni, akik együttérzők, akik nem utasítanak el. Nyugodtan belenézhetsz a szemükbe és ott meglátod Isten szeretetét. A szemükről ismered meg őket! Olyan sokan vannak a bolygón, még olyan helyeken is amit el sem tudsz képzelni. Ezek a szabályok. Isten csak azok által dolgozik az emberiséggel, akik össze vannak kapcsolva a fénnyel és lehetővé teszik az együttérzésnek, hogy keresztülragyogjon rajtuk.

Hogyan észleli Isten az Emberi Lényt?

Hadd beszéljek arról, ahogy mi észlelünk, egy kicsit tréfás dolog a Szellemnek. Abból következik, ahogy szemléljük mit tesz az Ember. Az Emberek igyekeznek minden sikerüket és minden hibájukat valami felettük, vagy alattuk lévőnek tulajdonítani, mindig egy külső erőnek. És ez leginkább a spirituális Embereknél történik. Amikor valami csodálatos történik, azt mondják: „Isten megáldott. Isteni csoda történt ma velem. Valami jó történt velem.” Aztán ha valami szörnyű dolog történik, azt mondják: „Az ördög járt ma nálam. Letepert bizony. Szörnyű dolgok történtek ma velem. A Sátán hibáztatható érte.” Tehát az Ember azt gondolja, ő csak itt éldegél, egyáltalán semmire nem alkalmas és valamiféle kötélhúzás történik állandóan a feje fölött a sötétség és a világosság között. Ha bármi jó történik, az Isten. Ha bármi rossz, az ördög az. Vagyis különböző entitásoknak tulajdonítja mindazt ami történik, ő pedig csak itt ücsörög, semlegesen, anélkül, hogy bármibe beleszólna! Mi az igazság? Nincs semmiféle ráncigálás vagy lökdösés bármilyen külső forrásból. Inkább minden Emberben létezik egy szélsőségesen erős sötétség/világosság egyensúly. Ezt nevezzük dualitásnak és ez a Földnek nevezett kísérlet. Már mondtuk: A sötétség és a fény magvai ott lakoznak minden egyes Emberi Lényben. Még egyszer, ez a szabad választás az Ember számára, hogy a legfényesebb fénnyé, vagy a legsötétebb sötétséggé változzon. Ő a Szellem teremtménye és a valóság végső megteremtője itt a Földön. Ez azt jelenti, hogy te hatalommal rendelkezel ezen a bolygón. Amit teszel, megváltoztatja a dolgok összességét, hogy mi történik a Földön, a saját kultúrádban, a saját országodban. Valójában a szabad döntés egy gyönyörű rendszer nem? Amikor könyörületessé válsz, ez érint mindenkit körülötted. Mindenhol, még az angyalok a nagyon távoli helyeken is tudják, hogy mi történik veled.

Miért olyan nehéz?

„Miért olyan nehéz ez, Kryon? Miért kell annak a rendszernek, hogy megtaláld az igazságot olyan rejtettnek lenni?” Így lett megtervezve. Ilyennek lett tervezve, ezért nem könnyű. Mert azok, akik az életnek ezt a módját választják, tiszta szándékkal kell, hogy azt tegyék. Belőlük lesz a föld világossága, ezért ők nem félhetnek a változásoktól, vagy amikor megtalálják magukban Istent.

Az első dolog ami nehézzé teszi, a hit mérhetetlen hiánya. Még itt is (a teremben). Nincs emiatt ítélet. Elnézem ezt a társaságot és azokat látom akiket szeretek és akiket ismerek. Én Kryon vagyok, én vagyok a Kapuőr. Látlak benneteket amikor lejöttök a bolygóra és látlak amikor távoztok. Ismerem a neveteket – az angyali nevet – amelyet a fényben énekelek. Azt amelyik el van rejtve előletek, miközben itt ültök és figyeltek. Bármilyen döntést hozol, áldott legyen.

Ezért Kételkedők, hozzátok beszélek (azokról beszél, akik hit nélkül jöttek. Csak azért, hogy lássák a furcsa amerikait.) Úgy mehettek el erről a helyről, hogy azt gondoljátok, ez nem valóságos és hogy ez badarság. De az angyalok veled tartanak, veled is. Lehet, hogy egész életedben soha nem beszélsz hozzájuk, de ők készen állnak a számodra is. Senki nem ítélkezik feletted, akár elhiszed ezt, akár nem. Mert azon az utolsó napon amikor kileheled az utolsó leheleted, meg fogod látni ezeket az angyalokat. Akkor majd mindannyian ünnepeljük az életedet. Ígérem, így lesz és emlékezni fogsz mindenre.

A félelem a másik dolog ami távol tartja őket, hogy megtegyék amiről beszélünk. „Nem akarok megvilágosodni,” mondják némelyek, mert félnek. Némelyek a bolygón legöregebb lelkek, félnek. A legutóbbi alkalommal amikor megvilágosodtak ezen a bolygón, kitűntek és megölték őket, mert hordozták a fényt. Ott hordozzák ezt a történelmet a DNS-ükben és az Akasha Jegyzetükben. Elmenekülnek jó messzire ha spirituális dolgokra kerül a sor és nem akarnak vele semmit kezdeni. Éppen itt is vannak néhányan ilyenek. Én tudom kik vannak itt. Vannak Sámánok a teremben, műszakinak álcázva! Tudom kik vagytok. De most nem akartok hozzá sem érni, ugye? Talán majd a következő alkalommal? Ó, olyan sokan vagytok akik nem akarnak tovább haladni, ugye? Ígérem ha megnyomod azt az ajtót, a kíséret ott lesz. Ott van a DNS-edben maga a hit mechanizmusa.

Hadd szóljak néhány szót Isten ígéretéről. A Szellem nem hagy cserben. Ha nyitva hagyod azt az ajtót, elindít egy teljesen újfajta energiát benned. Észre fogják venni a családban. Kedvesebb, barátságosabb, kiegyensúlyozott ember leszel, olyan aki tudja, hogy gyógyítsa saját magát érzelmileg.

Most éppen a hallgatóságból valakihez beszélek és ő tudja, hogy kihez. Nem lenne már itt az ideje, hogy megszabadulj attól a szomorúságtól? Hallgass rám. Nem kell, hogy ezzel az érzéssel ébredj soha többet. Én tudom kik vagytok! Ez most biztatás a számodra is. Semmi okod rá, hogy magaddal cipeld továbbra is ezt a gyászt. Túlságosan is ragyogó vagy ehhez! Túlságosan is nagyszerű! Képes kell, hogy legyél arra, hogy belenézz a tükörbe és jogot formálj Istenre ott belül. Az ígéret az, hogy mi itt vagyunk, hogy segítsünk és elárasszunk Isten energiájával. Lépjetek ki a depresszióból és hagyjátok abba a sírást. Idejöttél és azt gondoltad, hogy mi nem tudjuk ki vagy, de mi tudjuk. Mi tudjuk kinek van szüksége gyógyulásra ma este. Két napot voltunk itt együtt, csak két napot. Vajon nem szeretnél másképp távozni mint ahogy idejöttél? Hát nem ez az oka annak, hogy itt vagy?

A menetrend

Vannak olyanok akik azt gondolják, hogy a megvilágosodás folyamata olyan, mintha egy jegyet vennél. Nincs szabály, tudod? Nincs sorban állás és nincs követendő protokoll. Egy Emberi Lényben akkor kezdődik a megvilágosodás, amikor elkezdi felfogni, hogy ő egy darabkája Isten egészének. Elmondhatja a következőt: „Édes Istenem, én készen állok. Mit tegyek? Istenem segíts és én majd megnyílok a Szellemnek és olyan mesterré válok, amilyen csak tudok lenni.” És úgy érzi magát, mintha megkapta volna a jegyet valahová, aztán elindul, hogy kutasson a változások után és feltételezi, hogy azonnal meg is történnek. Az Ember érzi, hogy feltette a kérdést és a válaszok majd ott lesznek a jegyben. Ezért, hasonlattal élve, elmegy a spirituális vasútállomásra, hogy felszálljon a vonatra, azt remélve, hogy a válaszok felé utazik.

De akkor ott a csalódás. Itt a metafora: Az Emberi Lény azt mondja: „Nos, a jegy nekem nem működik. Kimentem a vasútállomásra és nem volt vonat. Akkor elmentem egy metafizikával foglalkozó személyhez és ő azt mondta: „Próbáljam meg újra” Így hát újra kértem és újra megkaptam a jegyet. Elmentem az állomásra, de már sínek sem voltak! Ez valóban felzaklatott. Visszamentem és megkérdeztem: „Mi történik?” és a tanító azt mondta, próbáljam meg még egyszer. Kaptam hát egy másik jegyet. Most már az állomást sem találtam! Ez egyre rosszabb.”

Hadd mondjam el mi történik veled, amikor ott ülsz a Szellem előtt és válaszokat vársz az életed problémáira. Elkezded megtapasztalni Isten interdimenzionális aspektusait és elkezd dolgozni velük. Ezért az első dolog a következő: Ne akard eldönteni mi fog történni és mikor fog történni! Elmondom, mire kaptad a jegyed. A jegyet egy olyan kommunikációra kaptad, amely interdimenzionális, kozmikus! Ha egyszer elkezdted nyomni azt az ajtót, szabadulj meg az elképzeléseidtől, hogy milyen módon kell, hogy működjenek, vagy milyen módon működhetnek a dolgok. Még egyszer, ez a 3D-s megközelítés és ez nem működik az Isteni energiákkal. Ehelyett tanuld meg hagyni, hogy a Kozmikus Intelligencia átvegye a vezetést. Vajon bízol Istenben? Vannak akik azt mondják bíznak, de akkor elkezdenek elmélkedni és azt mondják: „Nos, itt van amire szükségem van. Szükségem van erre, aztán erre, meg erre.” Van egy egész lista ugye? Néha az Emberek ott ülnek előttünk és elmondanak mindent ami aznap történt. „Ó, kedves Szellem” mondják: „nem fogod elhinni mi történt velem a mai napon. Bajban vagyok. Ez történt, meg ez, meg ez...” Nem fogod fel, hogy mi ott voltunk? Nem érted, hogy ott voltunk veled? Mi a te részed vagyunk! Gondolj ránk amikor vándorolsz egyik helyről a másikra. Ha bánatod van vagy nehézségeid, mi ott vagyunk. Ha örömteli események voltak az életedben, mi ott voltunk. Áldott az Emberi Lény, aki le tud ülni és elmélkedni, semmit nem mondani, mert tudja, hogy Isten ott van vele egész nap.

Szeretnéd tudni mikor sírnak az angyalok? Elmondom mikor sírnak – amikor még mindig nem fogjátok fel, hogy ők az életetek része! Persze tudom, ez ezoterikus dolog. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudod bizonyítani, hogy ott vannak, de nem tudod bizonyítani a szeretetet sem. Láthatatlan akár a vezetők és az angyalok. Ebbe az életbe olyan sok angyallal együtt születsz bele, akik ott vannak körülötted. Éled az életed, felnősz, munkát találsz, társat magadnak, tapasztalatokat szerzel. Van aki soha nem érti meg, hogy ők ott vannak. Talán nehézségeid vannak és emiatt szomorú vagy. És amikor ilyen történik, ők készen állnak, készen arra, hogy megfogják a kezed, békét és szeretetet hozzanak az életedbe. De te soha nem nyomod be a megvilágosodás ajtaját, még azt sem tudod, hogy kell. Ilyenkor sír egy angyal, amikor össze van fonódva veled, még sincs részedről jóváhagyás, hogy segítsen. Te pedig azt gondolod, hogy egyedül vagy.

Már majdnem készen állunk a távozásra. Tudjátok mi a megvilágosodás? Amikor egy Ember olyan egyensúlyban van, hogy mindenki iránt könyörületet érez, mindenki iránt. Nincs a szemében ítélet számodra. A többiek szeretnek vele lenni! Ez a megvilágosodás. Tudjátok, ők már megtalálták az ő igazságukat és az megfelel a szívüknek. Nem félnek Isten szeretetétől. Inkább sugározzák azt.

Vannak olyanok akik azt mondják: „Kryon, ez túlságosan is édeskés, túlságosan is szelíd.” Én pedig azt mondom, ti elfelejtettétek, hogy kik vagytok. Ó ti szelídek, ó drágáim, ez értetek van. Mindannyitokért. Ne féljetek Isten szeretetétől.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2007. 05. 19.