Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Miért viselkedik ilyen furcsán ennek a bolygónak a magja? Most adom át nektek az egyik legizgalmasabb dolgot, amit csak elmondhatok nektek. Ez a legtöbbek számára rejtély, hacsak nem tanulmányoztátok Kryon munkáját. 1989-ben – 35 évvel ezelőtt – egy üzenettel érkeztem. 1993-ban jelent meg Kryon első könyvében, és a bolygótok mágnesességéről szólt. A Hálóról, a bolygótok Mágneses Hálójáról szólt konkrétan. Elmondtam nektek valamit, amit 35 évvel az érkezésem előtt a tudósok már láttak. Azon elképzelést, hogy a Földetek magja valójában elszigetelt és másképp mozog, mint a bolygótok többi része. Most már látjátok. Látjátok, mert a műszerek, amiket 70 évvel később használtok, jobbak és megerősítik ezt. Nem csak azt, hogy furcsán viselkedik, hanem azt is, hogy teljesen külön mozog a magma többi részétől, sőt talán még meg is fordul.
Itt is van az izgalmas rész, mert amikor 1993-ban átadtam az információt, a következőket mondtam el nektek. A bolygótok mágnesessége nagymértékben meg fog változni. Ezt meg kell látnotok, néhány éven belül meg kell lássátok. Amikor a bolygó bálnái elkezdték partra vetni magukat, az amiatt volt, ami már megtörtént a bolygó mágnesességével, amikor is az iránytű északi pontja megváltozott. A bálnák is érintettek voltak ebben, mert ők beépített iránytűt használnak a navigációhoz azért, hogy rátaláljanak azokra a helyekre, ahová enni és szaporodni mennek. A madaraknál is ugyanez a helyzet. Kedveseim, mindez elkezdett megváltozni. A vándorlást szinte kizárólag azon állatok – madarak és emlősök – irányítják, amelyek a beléjük épített iránytűt használják a vándorláshoz. Így amikor a mágnesesség elkezdett eltolódni, elmozdulni, és az észak valahová máshová került, akkor zűrzavar keletkezett – ezt láttátok. Ezt nem én találtam ki. A kifutópályák számozását az egész bolygón át kellett festeni – ott szállnak le a repülőgépek –, mivel ezek a számok az iránytű irányai. Így amikor a mágnesesség elkezdett eltolódni a bolygón, akkor azokat át kellett festeni – azokat a számokat.
Mindezt azért, hogy elmondjam nektek, elkezdődött. Nem sokkal azután kezdődött el, mikor elmondtam nektek, hogy a mágnesesség – készen álltok? – és a Hálók – készen álltok? – valahogyan kapcsolódnak az emberi tudatossághoz. Nos, ez hát az állítás. Ez akkoriban nevetséges volt, akkoriban nagyon is az volt. Mi köze van a fizikának a tudatossághoz? Nem sokkal később a Princeton (Egyetem – a ford.) és egy másik, a HeartMath (Intézet – a ford.) is bekapcsolódott ebbe, majd 2001-re és 2002-re vissza is igazolták. Úgy tűnik, hogy a tudatosság megváltoztatja a bolygó mágnesességét. Még a véletlenszerűséget is megváltoztatta a tudatosság, ami pedig azt jelenti, hogy a tudatosság energia.
Nos, itt van, ami miatt izgatott vagyok. Tanulmányoztátok már valaha azt, hogy mitől van a mágnesesség? Tanulmányoztátok már valaha azt, hogy mit hoz létre egy nagy mágneses mező? A legtöbben nem. Felhívlak benneteket arra, hogy nézzétek meg! Ehhez olyan vasdarabokra – mondhatnátok – vagy magmára van szükség, amelyek úgy forognak egymás körül, hogy létrehozzák a mágneses mezőt. Ennek a Földnek van egy ilyenje. Léteznek más olyan bolygók, amiknek nincs, némelyeknek viszont van. A Marsnak régen volt, most pedig nincs. A bolygó mágneses mezeje sok okból létezik, némelyikük még nem bizonyított, nem vagytok a tudatában, de a fő az, aminek a tudatában vagytok, hogy megvéd benneteket Nap helioszférájában lévő kozmikus sugárzástól, ami egy másik mágneses mező, ami felétek lövell ki – ezt nevezik Napszélnek. Ez a ti védőrétegetek, ez védi meg az emberiséget. Ez továbbra is így lesz, nem fog eltűnni. Ezért aztán ne hallgassatok azon félelemkeltőkre, akik azt mondják: „Felfedeztük, hogy a bolygónak van egy magja, ami majdnem olyan, mint egy acélgolyó – hatalmas és forog. Azt látjuk, hogy másképp és furcsán forog!” Azt mondom, hogy pontosan ez az, amiről elmondtuk, hogy meg fog történni. Ez is történik, és ők észrevették ezt. Egy újabb tudományos tény – mondhatnátok – a tarsolyban, amit továbbra is igazságnak nevezek, amit akkor fogtok felfedezni, amikor úgy döntötök, hogy felfedezitek.
Miért történik ez? Elmondom még egyszer. Ha a bolygó mágneses mezeje kapcsolatban van az emberiség tudatosságával, akkor ez a Háló az új tudatosság előkészítéseként át fog váltani. Ez történik most a Váltás során, illetve a jövőben. Azért vagyok itt, azért vagyok szerelmes az emberiségbe, mert a Váltás itt van. A bennszülöttek jövendölték meg a Váltást, nem Kryon. Az egész bolygón megjósolták, hogy most változás lesz, és az is van – hatalmas és erőteljes. Változás az emberek gondolkodásmódjában. Egy olyan nagy változás, hogy azon fajta dolgok, amik most zajlanak a bolygón, mint a háborúk, nem fognak újra megtörténni. Lesznek, akik hallgatják ezt, és azt mondják: „Nos, ez nagyon szép tőled, hogy ezt a bűntettet említed, de nézd, itt vagyunk a változásban, és ez megtörténik.” Ezért hát még egyszer elmondom nektek, hogy miért is történik. A tudatosság ezen változása, amit néhányan közületek látnak, egy olyan változás, ami annyira nyilvánvaló olyan sok szempontból. Ez nem a nagyapátok világa. Ez a változás a metaforája – mondhatnátok – annak a fénynek, ami kezd eljönni erre a bolygóra, hogy felváltsa az évezredek óta zajló sötétebb fajta tudatosságot és életmódot. Ahol az emberi életet egyáltalán nem értékelik, ahol a háború annyira gyakori. Úgy tűnik, mintha néhány évente meg kellene egyet vívni a túlélés érdekében. Ez az a fajta tudatosság, ahonnan jöttetek. Azok, akik közületek előző életeket éltek át – a legtöbbjük – részt vett valamilyen háborúban, mert ez mindig is ott volt – mindig. Még akkor is, amikor néhányan közületek nagyon-nagyon spirituálisak lettek. Ők lettek a spirituális vezetők, akik aztán átvették a háborút. Úgy tűnik, hogy ez mindig is itt volt. „Újra csak itt van.” – mondhatják néhányan közületek. „Akkor mi ez? Ez miért más?” Elmondom nektek, hogy miért az.
Ez nem egy újabb világháború kedveseim, pedig az lehetett volna. Mi történt, amikor a két háború közül kitört az első? Újra elmondom. Nem volt oldalválasztás. Nem volt olyan keleti-nyugati jellegű oldalválasztás, fegyverkezés és felkészülés egy újabb világháborúra. Ehelyett a bolygó szinte összes nemzete elutasította azt. Némelyik nagy költségbe verte a saját népét azért, hogy ez ne történjen meg újra. Úgy volt, ahogyan azt a világon mindenki mondta: „Nem, ezúttal nem! Végeztünk ezzel. Hogy tehettétek?” Nem számít, hogy ki kezdte el, hogyan kezdődött, hogyan is volt, csak az a tény, hogy egyáltalán létezett. Furcsa, nem? Furcsa mindazzal együtt, ami a világon történt. Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy a régi tudatosság volt az, ami meg akarta tartani olyannak, amilyen volt? Amikor a fény elkezd megjelenni, azok, akik a sötétségbe invesztáltak, elmennek a „Második mérföldig”, a „Harmadik mérföldig”, a „Negyedik mérföldig” – ahogy ezt mondják – csak azért, hogy minden maradjon a régiben. Ennek az irányításhoz van köze. Ahhoz van köze, ahogy a dolgok voltak. A nagy mennyiségű pénzhez van köze. Ezért létezik hát a háború, tudjátok? Hirtelen azt mondta a világ: „Ezúttal nem!” Lehet, hogy az utolsó háborúkat látjátok. Az egyik, ami jelenleg is zajlik a Közel-Keleten, már mondtuk nektek korábban. Már az ősök is megjósolták, még abban a szellemiségben is, ahol néhányan a nagyszerű könyvvel, a Bibliával rendelkeznek. Azt mondták, hogy a végső idők kezdete egy háború lesz Izraelben. Olvassátok el újra! Néhányan megijednek tőle. Néhányan azt mondják, hogy: „Éppen időben.” Ez a régi világ vége, a sötét energia világáé, ahol az emberek éhesek lesznek és éheznek. Egy olyan világé, ahol a gazdagságot nem osztják meg. Egy olyan világé, ahol nem feltétlenül törődnek egymással.
Most ez elkezd átváltani egy olyan bolygóra, ahol elkezdik megvizsgálni a technológiát, amivel mindig is rendelkeztetek. Kedveseim, most jönnek rá, hogy táplálhatják a Földet. A technológia – egyébként kedveseim – mindig is megvolt ahhoz, hogy mindenki számára áramot biztosítson nagyon-nagyon csekély vagy semmilyen negatív hatás nélkül a bolygón. Ezek a dolgok készülnek. Ezek a dolgok megtörténnek. Ezek most itt vannak. Eközben nagyon sokan vannak olyanok, akik el akarják venni tőletek ezt a fényt. Ne féljetek attól, ami a Földön történik, amikor arról a magról beszélnek nektek, ami mozog! Ez pont időben történik. Ez az, amiről elmondtam nektek, hogy meg fog történni. Mivel ennek a bolygónak a magja, ami úgy forog, ahogy, a mágneses mező motorja. Mondtam nektek, hogy ez van érkezőben, és itt is van. Ez izgalmas dolog. Nektek szól, mindannyiótoknak.
Kedveseim, Kryon vagyok, szerelmes vagyok belétek. Jó okkal szeretlek benneteket.
És ez így van.