Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Amiről a mai nap folyamán beszélek, részleteiben megtalálhatjátok az elmúlt 20 év Kryon üzeneteiben, csak keresnetek kell. Most összerakjuk őket ebbe és a következő közvetítésbe. E két nap tanításainak szerkezete a következő: Hallani fogtok a nyolc elmozdulásról, ami egy Emberi Lénnyel történik a felébredéstől a teljes felemelkedésig. Ez egy hatalmas tanulási terület, ugye? És a teljes utazásról beszél, két estében áttekintve.

Figyeljetek rám. Ezek nem szabályok. Ezek nem lépések. Ezek elmozdulások, amik nem egy meghatározott időbeosztás szerint történnek. Mindannyian különbözőek vagytok. Mindenkinek a saját idejében kell eljutnia a saját tudatossági állapotába. Azonban az Ember szeretné tudni: „Mennyi idő telik el eme és ama fázis között, vagy az egyik és másik elmozdulás között?” Erre valóban nincs válasz, mert az igazi tudatosság egyéni. Hogy mennyi időt vesz igénybe a dolog, saját viszonyod határozza meg, a bolygó valóságához.

A mai napon az első négy váltásról, holnap pedig az utolsó négyről beszélünk. Micsoda grandiózus történet is ez! Még mielőtt elkezdem a történetet elmondom, hogy mi történik mikor egy Ember kilép saját dimenziójából és van bátorsága körülnézni és megkérdezni, hogy ki is ő valójában.

Az első váltás, amelyet az Emberi Lény tesz, az érdeklődés a tudatosság iránt. Felmerül a kérdés: „Lehet ez valóságos?” Így kezdődik. Közületek mindenki, aki gyógyító és már az ösvényen halad, keresztülment ezen. Ez a hétvége különleges lesz majd néhányatok számára, mert esélyetek van a nagyobb tudatosságra ittlétetek szinkronicitása által. Ez egy váltás a kételkedés vagy közömbösség állapotából, abba az állapotba, ahol megfogalmazódik a kérdés: „Csakugyan lehetséges, hogy ez a valóság?” Hát így kezdődik, most pedig itt ültök ebben az állapotban.

Ez a hétvége különleges lehet számodra. Talán sosem engedted meg magadnak, hogy egy ilyen helyen legyél és hogy így szeressenek. Vajon tisztában vagy vele, kik azok akik itt vannak körülötted? Vajon tisztában vagy vele, hogy több százan vannak körülötted, akik sohasem ítélkeztek fölötted, tekintet nélkül arra, hogy ki vagy és mit tettél? Ez a valóság és rajtad áll, hogy felismerd. Éppen itt, ezen a helyen, a tanítás ideje alatt, az emelvényen megjelennek a színek. Ezt azok miatt tesszük, akik már olyan tudással érkeztek, hogy tudják mit jelentenek és megerősítik őket annak tudatában, hogy ez csakugyan valóságos.

Ez egy teljesen helyénvaló üzenet. Nem kér arra, hogy bármit is tegyél. Csak azt várja tőled, hogy tárd ki a szíved egy pillanatra. Emlékszel az első elmozdulásra, amit megtettél? Emlékszel a tudatosság érzésére? Vajon emlékszel rájuk? Lehet ez valóságos? És ha ez így van, mi a következő? A tudatosságnak ez a váltása az, amikor beleszeretsz Istenbe. „Lehetséges az, hogy minden ami a közvetítésen elhangzik igaz? Mi van akkor, ha létezik valami több is ennél? Mi van, ha létezik egy magasabb cél az életben?” Ez egy fontos váltás és az emberek több mint 90%-a sosem fogja megtenni. Az emberiségnek kevesebb mint fél százaléka fogja megtenni ezt a tudatosság-váltást.

Azonban ez elég lesz. Számoljunk csak. Gyerünk, számoljuk ki. Fél százalék a hét milliárdból – az rengeteg Ember! De rengeteg fény is! Nos, mi történik eme tudat-váltás után, amikor a szívedben kezded érezni Isten szeretetét? Csodálkozol ugye, hogy vajon ez valóságos? Lesznek Emberek, akik majd kizártnak tartják, mert nem képesek elhinni. Mégis valóságos. Vajon tudod mi történik eme tudat-váltás ideje alatt? Eldöntöd, hogy vajon megfogod-e a kezét annak az angyalnak aki veled volt egész életedben. Ennek az angyalnak neve is van. Ez a te Felsőbb Éned. Ez az első váltás ami bekövetkezik és ez egy nagy dolog.

A második váltás az, amikor eldöntötted, hogy ez igenis valóságos és fogsz is érte tenni valamit. Ez a nyolc váltás a nyolc mérföldkő az Ember spirituális ösvényén... általánosságban. De van itt valami, amit tudnod kell – hogy sokan vannak, akik soha nem jutnak túl az elsőn. Ők majd eljárnak egy-egy ilyen találkozóra, csak hogy érezzék az energiát. Hisznek tiszta szívükből és érzik Isten szeretetét, amint keresztül hullámzik rajtuk. De gyakran csak ennyi amit akarnak. Ez minden, amire szükségük van. Sokan azonban többet akarnak és megkérdezik: „Mit tehetek azért, hogy közelebb legyek ehhez az angyalhoz, akit felfedeztem magamban? Van valami amit csinálnom kellene itt ezen a bolygón? Létezik valamilyen kommunikációs módszer a Szellemmel? És ha igen, hol van és hogyan tudom használni?”

Ez a váltás az Emberi Lény azon szándéka, hogy belökje az ajtót a fátyol túlsó oldalára. Mindazon Emberi Lények közül, akik itt ülnek előttem legtöbben belökték ezt az ajtót. Ó, ez már kezd egy kicsit rémisztő lenni, ugye? Mert most olyan valamit fogsz tenni, ami ellentétben van azzal a valósággal, amiben éltél egész életedben. Barátaid esetleg nem maradnak barátaid, mert ez a váltás új tudás birodalmába röpít. Áldott az Emberi Lény, aki keresztülmegy ezen a váltáson, mert itt az ígéret: Nem vagy sötétségben és soha nem vagy egyedül. Mert ott van az angyali lények légiója, annak az ajtónak a túloldalán amelyen a te neved áll és amikor belököd ezt az ajtót, ők majd beáramlanak az életedbe. Az első dolog amit érezni fogsz a béke, azzal kapcsolatban amit tettél. Hogy ez helyénvaló, arra hadd legyen bizonyíték az ebből származó szeretet az életedben.

„Rendben van, Kryon, akkor hogy is csináljam?” Minden egyes Emberi Lény másképp fogja csinálni. Néhányan majd meditációban fogjátok kimondani: „Készen állok, mutasd mit csináljak.” Néhányan majd könyvek után kutatnak és keresik a felemelkedéshez vezető lépéseket és rátalálnak egy rendszerre. Néhányan meglelik a tudást, így majd könnyebben elképzelik, hogy mivel kell próbálkozniuk. Mindezek helyénvaló eljárások. Minden Embernek másra van szüksége, attól a kultúrától függően amiben él és a Földön szerzett tapasztalataitól. Isten nem fog megállni és azt mondani: „Ezt most rosszul csináltad.” Isten türelmes. Ha térden állva akarsz megmászni ezer lépcsőt, hogy elérj a megfelelő helyre, mi veled másszuk azokat a lépcsőket. Ez Isten szeretete. Nincs ítélet. Ha olyan vagy, aki szereti a ceremóniát, az angyalok ott állnak melletted, ahogy csinálod.

Vannak emberek, akik azt mondják: „Nos, ezzel semmit nem válaszoltál meg. Azt mondod, ahhoz, hogy odajussak, bármit csinálok helyes. Igaz?” Így van. Lökd be azt az ajtót, olyan módon, ahogy az neked megfelel. Használj erre annyi időt, amennyire csak szükséged van. Az eredmény ugyanaz lesz. A szándékban hömpölyögnek a mesterléted kezdeti érzései. Nem fogod tudni mit tegyél velük, de tudni fogod, hogy valóságos és hogy megérkeztél.

Ezt nehéz elmagyarázni. Olyan ez, mint amikor az Ember, aki mindig is a sötétben élt, kinyitja az ajtót, ami mögött ott a ragyogó fény. Lesz, aki majd csak várni fog és egyenlőre nem kíván felfedezni semmit és lesz aki majd csak résnyire fogja kinyitni, hogy meglássa, milyen fényről is van szó. Megint mások, azonban, szélesre tárják majd az ajtót és így szólnak: „Édes Istenem, én készen állok. Indulhatunk!. Mondd, mi az, amit tudnom kell.” Ez a második váltás. Mind a nyolc közül ez a kritikus, mert ez az tulajdonképpen, amelyik elindítja a folyamatot. Ha egyszer ez a folyamat beindult, nehéz megállítani. Mert lehetetlen az Emberi Lény számára visszacsinálni valamit, amiről már tud, különösen valamit, ami olyan mélyreható mint ez.

Hadd kérdezzek valamit: Ha egyszer megérezted Isten szeretetét ezen az összejövetelen, ha egyszer már láttad a színeket, amiket mutattam, valóban meg tudod csinálni, hogy visszalépsz és mindent kikapcsolsz? Képes lennél úgy tenni, mintha semmit sem láttál volna? Képes lennél úgy tenni, mintha sohasem érezted volna? A válasz az, hogy nem. Mert tudod, hogy mi történt.

A következő dolog is érdekes. Néha nagyon hosszú idő eltelik a második fázis és következő között, eme váltás és a következő között. Ez az Emberi Lénytől függ majd és attól, hogy milyen gyorsan szeretne haladni. Ezért újra elmondjuk, itt nincs ítélet. Vannak, akik azt mondják: „Nos, meg tudnám csinálni néhány nap, vagy néhány hét alatt.” Valóban? És hogy akarják ezt lemérni? Honnan tudod, hogy mikor van befejezve? Honnan tudod, mennyire van az ajtó kinyitva? Nem. Ez nagyon is egyedi. Vannak itt segítők a teremben, akiknek csak az a céljuk az életben, hogy segítsenek neked kinyitni az ajtót. Kezd értelme lenni számodra? Azért vannak itt, hogy segítsenek neked ellazulni Isten szeretete segítségével, hogy kiegyensúlyozzanak Isten szeretetében.

Korábban hallottátok Peggyt, a tanítót. (Peggy Phoenix Dubro előadására utal, aki a találkozó reggelén beszélt). Tudjátok, mi az ő feladata ezen a bolygón? Nem is olyan nehéz meghatározni. Segít egyensúlyba hozni téged, hogy érezd Isten szeretetét a szívedben. Így amikor keresztülhaladsz ezen a fázison és ott állsz, mint egy végzős, amikor már azt mondhatod: „Most már többet tudok a bennem lévő mesterről.” Ő segít az Embereknek kinyitni az ajtót és megérteni a fényt. Ez a tanítás még nem volt elérhető 25 évvel ezelőtt. Tudjátok miért? Mert a bolygó rezgésszintje még nem volt rá készen. Sokkal nehezebb volt elérni ennek a megértését a Harmonikus Összetartás előtti energiában. Sok tanítás létezik, hasonló tulajdonságokkal, hogy mint új információ lett nektek átadva, a felfedezés új energiájában.

A harmadik váltás egyike azoknak amit a legnehezebb elmagyarázni. Ez akkor történik, amikor az Emberi Lény végül megérti a fényt és a sötétséget az életében. Gyakran beszéltünk erről az elmúlt hónapokban, mert ezt az egyik legnehezebb dolog elfogadni egy Embernek. Ez egy olyan váltás, amelyen át kell menned, hogy eljuss a többihez, mert a tudatosságnak ez a módja. Nem fogsz tudni átjutni a következő ajtón, amíg ezen elbuksz, mert ezeknek a váltásoknak mindegyike arra tesz alkalmassá, hogy megtapasztald a következőt. Lineáris módon haladsz át rajtuk, nem azért, mert olyan összetettek, hanem a felismerés- és a tudatosság-változtató minőségei miatt.

A három dimenzióban az Emberi Lény nagyon érdekesen észlel bizonyos dolgokat. Ha valami csodálatos és nagyszerű dolog történik vele, esetleg gyógyulás, akkor azt mondja: „Ez csak Istentől származhat. Én ezt nem tudnám megtenni. Istentől kellett, hogy jöjjön. Dicsérjük Istent.” Ha meg valami igazán rossz történik az életében, ahol úgy tűnik a sötétség szorongatja és viszi sötét helyre, az Ember azt mondja: „Hát, ez csak egy démon lehetett, az ördög kellett hogy legyen, a Sátán maga kapott el és rángatott el a jó dolgoktól.” Tudod, az Emberi Lények nagyon furcsák ebben a kérdésben. Nem felelősek semmiért, ami velük történik, egyik irányba sem, ugye? Ha valami jó történik, az csak Isten lehet. Ha valami rossz történik, az meg az ördög. Nos, hát akkor megkérdezem, ti mit csináltok itt? Csak „ültök üresjáratban” és várjátok, hogy a két entitás közül valamelyik elkapja a lelketeket? Nem vagytok felelősek semmiért?

Áldott az Emberi Lény, aki felismeri, hogy minden egyes emberben ott van, úgy a sötétség, mint a fény ereje. Ott van Isten és ott van Isten hiánya. Hadd definiáljam a sötétséget számotokra. A sötétséget úgy definiáljuk, mint a fény hiányát. Hadd határozzam meg nektek a fényt. A fény erőteljes ragyogás, amelyben nincs sötétség. A sötétség nem tehet semmit, hogy hasson a fényre, viszont a fény megsemmisíti a sötétséget. Az Emberi Lény eldöntheti, hogy melyiket hozza létre saját jelenlétével a Földön.

Itt van a hihetetlen rész számodra és ez az, amit nem akarsz elfogadni. Az összes démon, amelyet valaha láttál, éreztél vagy hallottál róla életedben, az emberi tudatosság hozta létre. A legszebb csodatételek a földön, még a halott feltámasztása is az Emberi tudatosságból származik. A fénynek a mestere benned van.

Amikor a zsidó Jézus, a szeretet mestere ezen a bolygón járt sok évvel ezelőtt, azt mondta: „Én Isten fia vagyok. Ugyanúgy ti is.” Le van írva. Nézzetek csak utána. Ez volt a benned lévő mester elismerése. Amikor az Emberek megértik, hogy nem folyik csatározás a lelkükért és hogy ők maguk a felelősek mindkettőért, a bennük lévő sötétségért is és a fényért is, ez lesz a nagy áttörés. Ezt úgy hívják, felelősségvállalás mindenért. Senki sem tett veled semmi olyat, amitől értéktelenné válsz. Nincs ott kinn senki, hogy elkapjon. Értékes vagy és egymagad hordozod a fényt.

Hát akkor térjünk át az utolsó váltásra, ami a mai leckét illeti. Először is, tekintsük át az eddigieket: Van egy Emberünk, aki kíváncsiságból jutott a tudatosságba és aki akkor elhatározta, hogy szó szerint tesz valamit, azzal kapcsolatban, amit érzett és benyit a fény kapuján. Ez az Emberi Lény akkor megkapta a válaszokat és Isten szeretete beáradt az életébe. Ez annyira megváltoztatta, hogy a Szellem tudása kezdett beáramlani a sejtszerkezetébe. Elkezdett működni az intuíciója, azzal kapcsolatban, hogy a dolgok hogy működnek és a megérzések helyesek voltak. Kevésbé ítélkezett és egyre mester-szerűbbé vált. Képes volt lecsillapítani dühét és a drámák is messze elkerülték. Tudta, hogy ez megerősítése annak, amit tett. Aztán meglátta magában a sötétség és a fény energiájának spektrumát. Felismerte magában a mester-létet és elindult a negyedik váltás felé.

És ez a meghatározása kedveseim annak a szakkifejezésnek, amelyet csaknem 20 évvel ezelőtt hoztunk – „a beültetés.” Ez annak a jóváhagyásnak a beültetése, hogy karma nélkül haladj tovább. Nehezen magyarázható fogalom, de már olyan sokszor megtettük korábban.

A negyedik váltás a születési karma megszüntetése és annak a megértése, hogy rajta vagy a spirituális ösvényeden.

Ha a spirituális tudatosság soha nem következik be nálad, a karma energiája megmarad. Ez az Akasha rendszerének a része. Tudatában kell, hogy legyél annak, hogy sok életet éltél már és voltak más életeid is. Ezek az életek egymásra épültek az energiák szempontjából és az elmúlt élet tapasztalata alakítja a jelen életed tapasztalatainak a lehetőségét. Ennek az ősi rendszernek a neve a karma.

Hadd kérdezzek tőletek, akik mint szülők vagytok itt ebben a teremben, gyerekeitekkel kapcsolatban. Vajon úgy születtek, mint üres papírlap, hogy ti mindenre megtanítsátok őket? Ugye tudjátok, hogy nem. Ki tanította őket arra, hogy féltékenyek legyenek? Ki tanította őket arra, hogy mérgesek legyenek, hogy dühbe guruljanak? Ki tanította őket arra, hogy féljenek dolgoktól, mint például a víztől, vagy bizonyos állatoktól? Nem ti voltatok, ugye? Akkor hát honnan származik mindaz? Miért lesz az egyik gyermek olyan termékeny bizonyos dolgokban, míg a másiknak semmi tehetsége? Miért lesz az egyik jó szerető, a másik meg olyan bölcs? Aha, tudjátok miről beszélek, ugye? (Kryon mosolyog). Miért lesz az egyikből harcos, a másikból nem. És a válasz a karma. Olyan energiával érkeznek, amely magában hordozza a hajlamot. Ez végig kíséri minden életüket és ráncigálni fogja tudatosságukat a beteljesületlen megoldás energiájával.

Minden ember ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, hacsak személyesen úgy nem dönt, hogy érvényteleníti és ez a lehetőség csak 20 éve vált elérhetővé számotokra. Most mindenki számára elérhető, aki itt ül ezeken a székeken előttem, vagy olvassa ezeket a sorokat. Mondok még valamit, kedveseim: Vannak köztetek, akik most itt ültök ezeken a székeken, akikben némelyek, ezen dolgok közül még ott vannak. Ezek a felelősek néhány kihívásért, amivel szembetalálkozol, mivel soha nem adtad hozzájárulásodat arra, hogy eltűnjenek.

Tekintsük át ezt a folyamatot: Érvényteleníted ezt a befejezetlen, karmának hívott energiát, letérsz a veled született hajlam útjáról és kezdesz egy új energiát teremteni magadnak, mintha csak karma nélkül érkeztél volna a bolygóra. Életednek néhány legjellegzetesebb része megváltozik. Félelmeid elmaradnak, mert a karma részei voltak. Társam megtette. Még a helyet is meg tudja mutatni, ahol ez megtörtént. Mert ez az ember (Lee-ről beszél), egy bal-féltekéjű mérnök volt. Volt egy vágya, a haditengerészetben szolgálni és egy remete tulajdonságaival rendelkezett. Aztán, amikor hozzájárult, hogy kinyíljon az ajtó, hogy érvénytelenítse karmáját, ezek a dolgok elmaradtak. Mostanára a jobb agy-féltekéje ugyanolyan fejlett, mint a bal. Úgy tűnik, ma már sok olyan dolog eltűnt, amelyek vele születtek, felcserélte őket olyanokra, amilyen lenni akart. Áldott az Emberi Lény, aki meghozza ezt a döntést, mert eleinte kényelmetlen, s az a jutalom, amikor felismeri, hogy valójában mindez saját jövőjének érdekében történik.

És a következővel zárjuk. Amikor az Emberi Lények ott állnak azon karmikus energia nélkül, amivel megérkeztek, az valóban olyan, mintha ki lennének állítva Isten elé. Mert nem tudják merre tovább. Nem tudják, micsoda szinkronicitás fog érkezni a segítségükre. Fogalmuk sincs róla mit várjanak, vagy hova álljanak. De mintha frissek lennének és üdék, készen állva arra, hogy új ösvényt teremtsenek, amelyet még sohasem láttak. Ez kényelmetlen egy Embernek. Mindemellett, itt az ígéret, amelyet adtunk a második váltással. Arra bátorítalak, hogy ünnepeld ezt az állapotot, – a bizonytalanság állapotát. Arra bátorítalak, hogy ünnepeld. „Nos, Istenem, hát itt vagyok. Fogalmam sincs róla, hogy mit csinálok. Hát nem nagyszerű?” Rokonaid és barátaid ezt látva, azt fogják mondani: „Te teljesen megőrültél”. És hogy tudod nekik elmondani, hogy te egy egész légió angyallal állsz itt, kézenfogva?

Hatalmas támogató csoport áll a rendelkezésedre és ez a negyedik váltás az, amikor a támogató csoport kezd megmutatkozni. Ez az a váltás, amelyik képessé tesz, hogy sétálj a sötétségben egy nótát fütyörészve, nem félve a háromdimenziós rendszer csapdáitól. Tudod, ez a váltás teszi lehetővé a számodra annak a megértését, hogy magad is részt veszel a saját teremtésedben. Hogy félhetsz attól, ami történni fog, miközben magad teremted azt? Hogy félhetsz a benned lévő betegségtől, amikor te teremted a saját gyógyulásodat?

Az a négy váltás amelyekről már beszéltünk, nagyon mélyreható. Annál az Embernél hagytuk abba, aki felfedezte hogyan érvénytelenítheti karmáját, hogy a spiritualitás egy tiszta lapjával haladjon tovább. Minél több váltásról beszélünk, annál bonyolultabb lesz. Nagyon sok Emberi Lény egyszerűen megáll a negyediknél és soha nem lép tovább, ítélkezés emiatt sincs. Ők éppen olyan alaposak megvilágosodónak, mint aki végighalad mind a nyolc váltáson. Tudjátok, Istennél nem létezik az elvárások ranglétrája. Vajon tudtátok ezt? Mi nem vagyunk lineárisak, itt nincsenek lépcsőfokai az elvárásoknak, nektek pedig ez olyan gyakran spirituális valóságotok alapja. Azok, akik a templomban térdelnek, éppen annyira áldottak Isten előtt, mint azok, akik metafizikai módon haladnak végig a felemelkedés folyamatán. Mert Isten szeretete ugyanaz mindkét egyén számára és nincs részrehajlás amiatt, hogy ki hogyan jut el oda. Mindkét Ember, az élete végén, ugyanazokon az energiákon halad keresztül és tárt karokkal üdvözöljük őket újra itthon, a fátyol másik oldalán. Nincs ítélet számotokra, csak szeretet. Amit ezen a bolygón teszel, az a te szabad választásod. Ez része a fény és a sötétség rejtélyének. Némelyik emeli a bolygó rezgésszintjét és némelyik nem. De ez a kirakós játék a tiétek és ti vagytok azok, akik a megfejtésén dolgoztok. Isten nem avatkozik bele, ha nem vettétek volna észre. Hát ennyire szeretünk benneteket.

Az ötödik váltás

Az ötödik váltás mélyreható. Akkor történik, amikor az Emberi Lény felfedezi, hogy tényleg meg tudja változtatni az anyagot. Az utolsó négy váltás arról szól, hogy fog egy Ember hatni a világra maga körül, túl azon, hogy hat saját magára. Az első négy váltás csak az egyénnel, saját magával foglalkozik és az ő növekedésével. Az utolsó négy is vele foglalkozik, de az emberiség többi részével is.

Szinte ösztönös, hogy túl a negyedik váltáson, ráébredtek annak a megértésére, hogy miért is vagytok itt. Az ötödik váltás arról szól, hogy fényt küldesz a többieknek a bolygón. Hogyan tedd ezt? Meg tudod-e csinálni? Tud-e ez változást előidézni? Ez annyira egyszerűen hangzik, majdnem gyermekesen. Ha egy olyan csoport Embernek beszélsz erről, akiknek fogalmuk sincs arról, amit te tudsz és hogy milyen szereped van abban, amikor elmész egy olyan találkozóra, ahol fényt fogtok küldeni a föld bizonyos helyeire, vállon veregetnek majd és ilyeneket mondanak: „Ó milyen kedves, milyen aranyos”. Aztán megfordulnak és csak forgatják a szemüket. Mi ennek az oka? Egyszerűen nem értik, hogy bármi ezoterikus dolognak köze lehet a háromdimenziós anyaghoz. Nem gondolják, hogy bármi történik! Fogalmuk sincs róla és nem is akarják megérteni, még ha meg is próbálod megmagyarázni.

Képzeld el, hogy egy olyan világban élsz, ahol senki nem lát és valaki egyszer csak azt mondja, hogy ő lát. Kigúnyolnátok még a „látásnak” az ötletét is. De nem csak hogy lát, megkísérelné leírni a színeket. Ti, természetesen csak forgatnátok a szemeteket a furcsa beszéd hallatán. Ez a hasonlat írja le azt az állapotot, ahol most tartasz, miután keresztülmentél DNS-ed első négy váltásán, láthatóan elválasztva téged azoktól, akik még egyetlen váltáson sem mentek keresztül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamivel is többet érsz, mint a többi Emberi Lény. Mert mindannyian ugyanazzal a szabad akarattal rendelkeztek, hogy megtegyetek bármit, amit csak akartok, azokkal az eszközökkel, amelyek a rendelkezésetekre állnak.

Mire eléritek az ötödik váltást, már képesek vagytok megváltoztatni az anyagot az elmétekkel. S, amint arra használjátok fel az erőtöket, hogy az elképzelt fényt a sötét helyekre küldjétek, körülöttetek is egy vibrációváltás alakul ki. Itt van a készülő mester, mert az elemek reagálnak az energiáidra. Ők azok, akiknek nincs más dolguk ezen a bolygón, csak a fényt küldeni az emberiségnek. Nincs megoldásra váró karmikus problémájuk és már specialisták abban, hogy partnerei legyenek a földnek. Sokan vannak itt, akik már elértek eddig.

Gyakran hagyom partneremnek érezni azt az energiát, melyet ezekben a pillanatokban érzek. Néha annyi nagyrabecsülés, annyi szeretet és oly sok áhítat és ösztönzés áramlik a fátylon keresztül a mi oldalunkról azokhoz, akik jelenleg fényükkel megváltoztatják a földet. Sokan közülük most itt ülnek. Ők már felfedezték annak a mechanizmusát, hogy is működik ez a dolog. Már régen felfedezték, hogy meditációikban nem egy állásfoglalást, vagy egy gondolatot kell küldeniük, de még csak nem is egy elképzelést. Mert az ő elképzelésük egy olyan elképzelés lenne, amit a saját elméjük teremtett, valaki más számra. Nem. Ehelyett az a valaki – aki küldi a fényt, amely meg tudja változtatni ezt a földet – megtanulta azt a bizonyos mechanizmust, hogy hogyan működik mindez és a mechanizmus a következő: Tiszta fényt csak elfogultság vagy elképzelés nélkül küldhetünk, mert nem szabad semmiféle elfogultságot hozzá kapcsolnunk. „Várj csak Kryon, békét akarok a Földön, ezért olyan fényt küldök, hogy béke a Földön. Ez így rendben van, ugye?” Ha így teszel, akkor már elfogult vagy. Akármilyen nagyszerű is ez az elgondolás, ez a te elgondolásod, ugye? Mit szólsz ahhoz, hogy inkább az Isteni fényt küldöd a kívánt helyre anélkül, hogy csatolnád a saját elgondolásodat, hogy az entitások milliárdjai – akik alkotják azt, amit Istennek neveztek – fogadni tudják ezt a fényt és eljuttassák oda, ahol ma éppen szükség van rá. Valóban viselni akarod a vizualizálás terhét vagy túl tudsz lépni ezen és ez helyett vizualizálj egy mérhetetlen szinkronicitást, amint teremti a tökéletes forgatókönyvet... a megfelelő időben és a megfelelő helyen. Hát így küldjétek a fényt.

Nem olyan könnyű, így sem. Mert el kell jutnod arra a helyre, ahol meg tudsz szabadulni az elfogultságtól és magadra öltheted Isten köpenyének energiáját. Meg fogod érezni. Érezni fogod, ahogy a fény olyan fehérré válik, hogy elmossa minden állásfoglalásodat és elgondolásodat mindennel kapcsolatban. Ekkor küldd el az elképzelhető legsötétebb helyre. És minden elfogultság nélkül, ez a fény világítja be azokat a helyeket egy isteni tervezettel, ami tökéletes. Ha pedig emberek élnek ezeken a sötét helyeken, olyan dolgokat vesznek észre, amiket soha nem láttak azelőtt. És szabadon dönthetnek róla, hogy tovább használják-e a dolgokat, amelyeket eddig a sötétségben használtak, csakhogy most mindez tisztán látszik. És akkor ez az Ember azt tehet azokkal a dolgokkal, amit csak akar. Néhány dolog, ami így a fénybe kerül, a bölcsesség, a gondolkodás módjának megváltozása, békés megoldások és a megváltozott élet. Hát így küldjétek a fényt.

Nos, ez nem úgy van, ahogy elképzelted, ugye? A mi leírásunk szerint, amit teszel, az teljességgel bír, mert nem az elgondolásaidat öntöd a bolygóra, inkább egyszerűen csak a világosságot.

Valaki közületek látta már a 11:11-et? Tudjátok, mit jelent ez a számmisztikában? Megvilágosodás, megvilágosodás. Hogy érzed magad emiatt? Mi van akkor, ha az volt a munkád, hogy világosságot hozz egy sötét földre? Nos, azok, akik már túl vannak ezen az ötödik váltáson, tudják, hogy működik. Ez az első váltás, amely változást hoz létre a földön.

Elmondok valamit, amiről már szóltunk. Ez a megvilágosodó szó szerint változtatja a bolygó rezgésszintjét, bármerre is jár. Túl grandiózus számodra? Azt tanították neked, hogy semmi vagy és bűnben születtél? Mondták már neked valaha, hogy sosem érintheted meg Istent? Nos, itt az ideje, hogy mindezt kitöröld. Elhinnéd egy angyalnak, ha leülne eléd és azt mondaná, hogy ez nem igaz? Az ellenkezője igaz, nagyszerűnek születtél és a fátyol rejti ezt előled. Tehát, a jelen kihívás az, hogy megtaláld a mester-létet a kirakós játékban. Bárhol is jársz, változást okozol. Ez volt az ötödik.

A hatodik váltás

A hatodikat nehéz elmagyarázni. Ez akkor következik be, amikor a megvilágosodó kezdi megérteni annak a dimenziók közötti rendszerét, hogy hogyan működnek érte a dolgok a Földön. Kezdi megérteni a társ-teremtést. Hadd tegyek fel egy kérdést a dolgok teljességével kapcsolatban: Ha neked lehetőséged van, hogy társ-teremtéssel létrehozz magadnak egy valóságot, vajon ez nem lesz másra is hatással körülötted? A válasz, hogy természetesen hatással lesz. Bármit is hozol létre társ-teremtéssel, az hatással van valaki másra is a környezetedben. Amikor olyan nagyszerű dolgot teszel, mint az életedben szükséges dolgok megteremtése, az hatással lesz azokra körülötted. Tehát, mit csináltál valójában? Társ-teremtéssel létrehoztál valamit magadnak, ami szó szerint eltaposott valaki mást? Gondolkozz el ezen! Tehát, hogy tudod elérni a teljességet az önmagad számára történő társ-teremtésben? Elgondolkoztál már valaha is ezen? A hatodik váltás tehát annak a megértése, hogy a te társ-teremtésed hogy működik abban a rendszerben, ahol mindenki jelen van. Ez egy kirakós játék, túl a három dimenzión. Ez megköveteli azt a valamit, amiről a múltban már beszéltünk nektek és úgy hívják, szinkronicitás.

Újra egy aranyos történetet mondunk el, amire emlékezni fogtok. Két korábbi közvetítésben is szerepelt és már kétszer átírásra is került. De itt ismét meg kell említeni, hogy a gyűjtemény teljes legyen és hogy ezt a nyolc váltást megerősítsük. Ti egy rendkívül zsúfolt városban éltek (Mexico City). Jobban, mint bárki másnak a Földön, amikor autóba szálltok és közlekedtek, szükségetek van egy olyan valakire, akit úgy hívnak a Parkolás Angyala. Tudjátok, kire gondolok, ugye? Sokan használják közületek a Parkolás Angyalát. Van úgy, hogy be kell jutnotok egy bizonyos épületbe és nincs egyetlen parkolóhely sem. Egy örökkévalóságnak tűnik, ahogy köröztök az épülettömb körül abban a zsúfolt közlekedésben. „Kérlek Parkolás Angyala” mondjátok. „Engedd, hogy bejussak egy parkolóba. Szabadíts fel nekem egy parkolóhelyet”. És akkor megtörténik! Valaki az orrod előtt távozik a parkolóból, hogy a helyére állhass. Ekkor azt mondod: „Köszönöm, Parkolás Angyala.”

Nos, akármilyen szépen is hangzik, mit gondolsz, milyen volt a spirituális mechanikája ennek az eseménynek? Vannak olyan Emberek, akik olyannyira a 3D-s skatulyában élnek, hogy azt hiszik, ez tulajdonképpen így történik: Te megérkezel és szükséged van egy parkolóhelyre. Ezért a Parkolás Angyala bemegy az épületbe és kiemel onnan egy gyanútlan, még meg nem világosodott Emberi Lényt a járdára. Aztán az angyal odalódítja emberünket a kocsijához és azt mondja: „Na, húzz el innen!” Halálra válva és reszketve hajt ki a parkolóhelyről, te pedig beállsz a helyére és odaszólsz: „Köszönöm, Parkolás Angyala”

Ez így nem működhet, ugye? Te tudsz ettől jobb megoldást. Ez a forgatókönyv nem teljes, nincs benne szeretet, ugye? Ezért megkérdezlek téged, 3D-s aggyal rendelkező, kedves Emberi Lény, mit gondolsz, hogy működik ez a dolog? Találgathatjátok, de akár évekig számolgathatjátok is, 3D-s fogalmaitokkal, mégsem fogjátok soha megérteni. Inkább képzeld magad egy dimenziók közötti helyre, ahol nem létezik az idő. Ez egy olyan rendszer, amely látja szükségleteidet, sokkal előbb, minthogy te tudnál róluk. Biztosít egy olyan lehetőséget és megoldást, amely segítségedre lehet, ha szükséged van rá. Biztosít egy rendszert, amelyben mindent tudnak azoknak a lehetőségeiről, akik az épületben vannak. Valami olyat biztosít számodra, ami ellentmond minden valószínűségnek, valamit, ami kívül esik a 3D-n. Biztosít valakit, aki éppen akkor akar elmenni, amikor te megérkezel. Ezekben az esetekben nincs vesztes és nincs versengés a megvilágosodásért. A többieknek ez úgy néz ki, mint véletlen egybeesés. De te nagyon jól tudod, hogy használva a rendelkezésedre álló eszközöket, amit létrehoztál az egy szinkronisztikus esemény. Mennyi véletlen egybeesésnek kell még megtörténnie ahhoz, hogy a többiek is kezdjék látni a varázslatot?

A hatodik egy jelentős váltás. Egy isteni váltás, mert egy olyan Emberi Lényt hoz létre, aki elkezd dolgozni a szövedékkel – egy olyan szövedékkel, amely teli van lehetőséggel. Csodálatos. Egyáltalán nem logikus és számotokra nincs semmi értelme. De, megtanulsz számítani a dolgokra és ezt úgy hívják, hogy szinkronicitás. Elég nehéz dolog ehhez hozzászokni, mivel ez szemben áll mindazzal, amit az agyatok mond. Olyan sokszor beszéltünk már erről. Megpróbálhatjátok megkeresni az évek során történt közvetítésekben. Arról szól, hogy is történik a gondoskodás az élet apró szükségleteiről a szinkronicitáson keresztül. Persze, ez nem működik azoknál az Emberi Lényeknél, akik otthon maradnak, arra várva, hogy Isten egy kis fényt sugározzon rájuk. Ellenkezőleg, arra van szükség, hogy az Emberi Lények ne maradjanak otthon, hanem belökjék a lehetőségek kapuját. Mert a szinkronicitás a te neveteket viseli, előkészítve, abban a dimenziók közötti levesben, jóval azelőtt, mielőtt szükséged lenne rá. Ezek magasabb szintű fogalmak, melyeket tényleg nem könnyű megérteni, mert már közelebb jutottál a felemelkedett állapothoz – az igazi mester-léthez.

A hetedik váltás

Mit tudtok a hetes számról? (számmisztika) A hetest gyakran a legszentebb számnak tekintik. Ez az a szám, amit leggyakrabban kapcsolnak össze spirituális dolgokkal. Számos kultúrában a legtöbb szent irat bizonyíthatja ezt.

A hetedik váltás a képesség, hogy meggyógyítsd saját tested. Miért épp a hetes a nyolc közül? Miért kell ilyen nehéznek lennie? Miért szerepel ilyen magasan a spirituális váltások listáján? Mert az egyik legnehezebb dolog egy Emberi Lény számára, hogy meggyógyítsa saját magát. Kérdezd meg bármelyik gyógyítót itt a teremben: „Mit teszel, amikor megbetegszel?” – azt fogja mondani „Nos, elmegyek egy gyógyítóhoz, természetesen”. Te erre megjegyezheted: „Azt gondoltam, hogy te gyógyító vagy”, mire ő, „Hát persze, de nem magamat gyógyítom!”

Mért van ez így? Mert nagyon nehéz! Tehát, a hetedik váltás a sejtszerkezet megértése. Ez az Ember, aki olyan dimenziók közötti érzékkel rendelkezik, hogy belép a saját testébe és tényleg a saját DNS-ével dolgozik. Hallottatok már a csodákról? Hallottatok már olyanokról, akik betegek voltak és aztán hirtelen meggyógyultak? Szeretnéd tudni, hogy történt? A DNS-ben történt. DNS-edben van egy réteg (energia), amelyik felelős ezért, egyik a 12 dimenzió közötti rétegből. Ez egy csodálatos dolog, de a gyógyítás sokkal több attól, mint azt ti gondoljátok.

A ti háromdimenziós fogalmatok szerint a gyógyítás egy rögzített idővonalon történik, ahol a mozgás állandó, de csak egy irányban. Nem tudtok visszamenni a múltba. Ezért úgy néztek a gyógyításra, mint ami csak egy irányba történhet. Ez elfogult gondolkodás, amivel nem is vagytok tisztában. Úgy gondoljátok, hogy az Ember, aki meggyógyult, az beteg volt és valahogy eltávolította a betegségét. Azonban ez nem így van. Ehelyett tested belép egy dimenziók közötti állapotba, vissza oda, mielőtt a betegség ott lett volna. Úgy is lehet mondani, hogy egy időgép van benned, amely visszapörgeti a biológiai eseményeket. Az eredmény pedig egy olyan DNS sejtszerkezet, amely nem tér vissza a betegségbe, mivel nem is volt benne soha!

Mindannyian ezzel az eszközzel ellátva érkeztek. Valóban megértetted, amit most mondtam? Amikor eldöntöd, hogy meggyógyítod magad valami olyan komoly dologtól, mint egy betegség, semmiféle mágikus energia nem lép be, hogy megtisztítson. Hanem a benned lévő mester-lét, amivel rendelkezel, kapcsol nagyobb sebességre és viszi a sejtszerkezetedet egy olyan helyre, ahol még a betegség nem következett be. Érted már, hogy miért ez a hetedik? Gyönyörű! Tanulj meg beszélni sejtjeidhez. Minden nap csinálj egy olyan gyakorlatot, amelyben a sejt-szerkezeted hallja, hogy beszélsz hozzá – minden egyes sejted. Mondj bármit, de hadd tudják, hogy „a főnök” van itt és ő irányítja az előadást. Mert az Emberi Lény hajlamos azt hinni, hogy ő csak a fejében él. „Hol a te megvilágosodásod?”, kérdezheti valaki. „Nos, itt van a fejemben, a harmadik szemem, a tobozmirigyem.”

Ha a DNS tartalmazza a megvilágosodást és ez így van, akkor az csak a fejedben van? Hányan néztetek már le valaha is a lábujjatokra és ünnepeltétek, hogy mennyire megvilágosodott? A kérdés aranyos és vicces is, ugye? Akkor hát a lábujjad része a megvilágosodásodnak vagy nem? Mit gondolsz, hány milliárd DNS van a lábujjadban? Ha ezek mindannyian magukban hordozzák a megvilágosodást, talán a lábujjad is megérdemli, hogy ünnepeld? Kezdj el beszélni a sejtjeidhez. Szó szerint, ha mindannyian, minden reggel köszöntitek és ünneplitek őket, csak a dolgotokat teszitek. Különös, ugye? Egy olyan angyal ad nektek tanácsot a saját testetekkel kapcsolatban, aki még sosem volt Ember. És tudjátok, miért tehetem ezt meg? Mert én látom a megvilágosodásotokat tetőtől talpig.

A nyolcadik váltás

Lássuk akkor az utolsót és ezzel be is fejezzük. Ez a váltás a felemelkedés. A felemelkedés egy érdekes kifejezés, mert már beszámoltak nektek felemelkedett lényekről, ugye? Szóltunk már róla, hogy a szent könyveitekben, az általatok Királyok második könyveként említett helyen olvashattok Éliás próféta „mennybemeneteléről”. Világosan beszámol róla egy olyan ember, aki szemtanúja volt, Elisha. Hát igen, Elisha ennek az eseménynek a nagyszerűségéről számol be és beszél a fényről. Azt mondja, „Éliás az egyik pillanatban még itt volt, a másikban már eltűnt”. Hát úgy kezeljétek ezt a látomást, mint a felemelkedés meghatározását... egy olyan valaki, aki „felmegy”.

Ezért, vannak olyanok, akik azt mondják: „Alig várom, hogy a végére érjek az életemnek és felemelkedjek”. Ez majdnem olyan, mintha azt mondaná: „Elvégzem a munka rám eső részét és akkor hamarabb hazamehetek”. Persze az energia nagymértékben megváltozott ezen a bolygón Éliás ideje óta. A felemelkedés ezért nem az, amire gondoltok. Valójában most nehezebb a feladat. Elmondom nektek a felemelkedés új meghatározását: A szabad akarattal rendelkező Emberről van szó, aki átlép a következő életébe, anélkül, hogy meghalna. Az Emberi Lény, aki végigment az első hét váltáson, körülnéz és így szól: „Nem az vagyok, aki voltam”. Ez szó szerint az Akasha krónika felemelkedése, túl a három dimenzión, túl azon, amit az Ember elképzel az időről és az értelemről. Ez olyan valaki, aki olyan teljességgel tart igényt a mester-létre, hogy valaki más lesz belőle. Ez a felemelkedés.

Lesz, aki azt mondja majd: „Ez Kryon, biztosan nagyon ritka.” De nem ám. Itt vannak köztünk. Az Emberek, akik keresztülmentek mind a nyolc váltáson, itt vannak. Amikor visszatekintenek az életükre, valaki mást látnak, nem a mai önmagukat. Fénycsíkot hagynak maguk után, bárhol is járnak. Ó, ők még mindig Emberi Lények, még mindig járnak dolgozni, akárcsak ti. Találkoznak a földi kihívásokkal, akárcsak ti. Azonban szembenéznek a félelemmel és a félelem magától eltűnik. El kell, hogy tűnjön. Elmennek a sötét helyekre és azokon a helyeken felragyog a fény. Isten nyugalmát és békéjét hordozzák, minden körülmények között. Lassúk a haragra és gyorsak a bölcsességre. Soha nem ítélkeznek és ők azok, akikkel szerettek egy társaságban lenni és ezek itt vannak. Nem, nem angyalok formájában. Ellenkezőleg, itt ülnek a székeken, hallgatják és olvassák ezt a tanítást. Emberek ők, akik áthaladtak a váltásokon.

Partnerem, utazásai során nagyon sok háromdimenziós helyre visz el engem, hogy ez a folyamat, amit közvetítésnek hívtok, megtörténjen. Bárhová is megyünk, a felemelkedett egyének ott vannak. Áldott az Emberi Lény, aki változást hoz létre ezen a bolygón, aki túllépett a félelmein, a félelmén, hogy belökje a fény ajtaját, a félelmén, hogy megértse saját nagyszerűségét és azon a félelmén, hogy elhagyja azt a kényelmes valamit, amit korábbi önmaga jelentett. Ezek azok az emberek, akik megértik a fényt és a társ- teremtést. Ünnepeljük hát most őket, mert itt ülnek közöttetek, teljesen átlagosnak látszanak.

Én egészen másképp látok, mint ti. Én látom Isten szeretetét. Négy gyógyulás történt ebben a teremben ma este. Kérdezzétek meg őket. Ők tudják, kiről van szó. Egész idő alatt érezték az angyalt maguk mellett. Végül is összeállt nekik a kép és hozzájárultak, hogy ma este megtörténjen a szinkronicitás. Négy Ember másként fog kisétálni innen, mint ahogy ideérkezett. És ők is a családhoz tartoznak! Álljatok meg egy pillanatra és ünnepeljétek az életüket! Nem kell, hogy tudjátok a neveiket, ugye? Egyszerűen elmondhatjátok, „Köszönet” a szinkronicitásért, hogy ezek az emberek a megfelelő időben, a megfelelő helyen voltak. Ennek ez a módja. Áldott az Emberi Lény, aki rászánta az időt, hogy eljöjjön és leüljön itt köztünk, mert energiát kapott ő ezen a napon, ahogy tegnap is. Sok olyan energia fog hazatérni velük, amire nem is számítottak.

Én vagyok Kryon, szeretem az Emberiséget.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2007. 10. 20.-21.