Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

„Tényleg elérheti egy emberi lény a Mesterlétet?” Azt mondom nektek, hogy igen, de ez nem volt mindig így – és ezt ti is tudjátok. Mióta teszi fel néhányatok ezt a kérdést? A Mesterlét elérhető. Mondhatnátok, hogy hosszú évek gyakorlásával, vagy talán egy hegycsúcson, ahol egyedül meditáltok. Ezek mindazok a dolgok, amikről korábban hallottatok. Szeretném kiterjeszteni és kibővíteni a sorozat múlt havi üzenetét, amit a „Mesterlét végzetének” nevezünk! Vicces egy elnevezés – gondolhatjátok, de ez pontosan az, aminek hangzik. Mi a végzete annak, amit Mesterlétnek neveztek? Történik valami olyan ezen a bolygón, ami lehetővé teszi, hogy a Mesterlét elkezdje megmutatni önmagát? Mi a Mesterlét?

Nos, hogy ne legyek túlságosan közhelyes vagy vicces, a Mesterlét az, amivel egy mester rendelkezik. Mivel is rendelkezik egy mester? Azokkal az elemekkel kedveseim, amelyek mindenekfelett állnak, mikor a türelemről, az együttérzésről, a kedvességről és a szeretetről van szó. Ismeritek őket, járták a Földet, erről híresek – erről ismerszenek meg. Nem is feltétlenül a csodáikról, hanem arról, ahogyan másokkal bánnak és ahogy mindent magukhoz vonzanak körülöttük, még az állatokat és azt a rengeteg embert is, akik egyszerűen csak velük akarnak lenni. Ez hát a Mesterlét. Ezt csupán néhány emberre korlátoztátok le, és ezen keveseket imádjátok. Ezek után gondolnátok, hogy az emberiség, mint egyén rendelkezhet a Mesterléttel? Nos, tényleg kanyarban sem volt eddig, hogy elhiggyétek – egészen mostanáig.

Ez a második a négy közvetítésből ebben a hónapban, ami a Mesterlét négy jellemzőjét mutatja be. Ez hát a második, és a következőképpen határozhatjuk meg: „A Mesterlét nem reagál, hanem megfigyel.” Néhányan ezt fordítva hallották meg: „A Mesterlét megfigyel és nem reagál.” Nem számít, mert mindkettő ugyanazt mondja ki. Ez nem feltétlenül az, amit az emberi természettől várnánk, ugye? Olyan tulajdonságát valakinek, aki kellően nyugodt maradna belül és figyelne maga körül, hogy ha valaki dühös lenne előtte. Nem reagálna rá, hanem mindent megfigyelne és kérdéseket tenne fel: „Ez a személy bajban van? Mit tudok tenni?” Ez a legkönyörületesebb és legkedvesebb dolog ebben a pillanatban. Azt mondhatnátok: „Lehetséges ez?” Nos, ez a második jellemző.

A következőket szeretnénk nektek újra elmondani. Történik valami, ami ezt lehetővé, ami mássá teszi. Történik valami jelen pillanatban az emberiséggel. Ennek pedig köze van ahhoz az információhoz, amit a múlt hónapban adtam át. Kedves tagok, arra kérnélek benneteket, hogy keressétek meg ezt, ha nem hallottátok volna! Azok, akik most ezt a közvetítést hallgatják, maguk is megtalálhatják, még akkor is, ha nem is tagok, mert ez mindenki számára elérhető. Egy jóslatot, amit a múlt havi leckék első sorozatában adtam át nektek. Most szeretném ezt még tovább fokozni! Ez most még annál is tovább megy, mint a második átadott közvetítés, ami szintén elérhető több platformon – akár tagság nélkül is. A tagság itt nagyon különleges energiákat fogad, tapasztalatokat szerez. De az általam átadott közvetítés, az információ, nyers formájában végül mindenki számára elérhető lesz. Ezt fogom folytatni. Lehet, hogy lesz néhány meglepetés az út során. Először a tagoknak adatik meg, de végül egy átfogó tanításba rendeződik majd. Ezt a tanítást a társamnak és az ő társának adjuk át, és az ő erőfeszítéseik révén fog elérhetővé válni. Kedveseim, mindezzel azt akarom mondani, hogy valami történik, és hogy ezt meg fogják nektek tanítani. 

Valami olyasmi történik, ami más, amit meg fogtok érezni, amiről tudnotok kell. Ennek azon 24. kromoszómapárhoz van köze, amiről az elmúlt években többször is beszéltünk nektek. A múlt hónapban azt mondtuk, hogy ez lesz az újjászülető öreg lélek mestersablonja. El tudjátok képzelni? Mi is emberi természet sablonja? Ahogy most is van, az aktiválható elemeket tartalmazó sablon az emberi lény számára Földre érkezéskor, az az Akasha feljegyzésben található történet, amit megtanult, vagy nem, illetve amin keresztülment – tartalmazza mindazt, ami karmikus volt. Ez volt hát a sablon, mindig is ez volt, de most már nem az. A visszatérő öreg lelkek, fénymunkások – most is és a jövő generációiban is – egy új sablont kezdenek el kapni, egy új forrást, hogy hogyan is kell viselkedni. Ez egyenesen a csillagokból származik. Ez az, ami bele van ágyazva a 24. kromoszómapárotokba, amivel a bolygó összes emberi lénye rendelkezik. Már csak aktiválódnia kell – mondhatnátok – azoknál, akik elegendő Akashán mentek keresztül ahhoz, hogy elérjék a vizsgázást. De mi is az a vizsgázás? Az, amikor már elég régóta vagytok itt ahhoz, hogy felismerjétek, hogy kik is vagytok ebben a Váltásnak nevezett energiában és elkezdjetek dolgozni a Mezővel. Kedveseim, ehhez nem kell sokat tanulnotok. Ez jelenleg automatikusan megtörténik a fénymunkásokkal és az öreg lelkekkel ezen a bolygón.

Lehetséges-e egy emberi lény számára, hogy rendelkezzen azzal, amit mi a Mesterlét jellemzőinek, energiáinak nevezünk? Óh, álljatok készen, mert kezd megtörténni! Fel fogjátok ismerni. Óh, de ennél többről is van szó! Azt mondom nektek – mindannyiótoknak, akik ezt hallgatjátok, akik érzitek -, hogy ez az utolsó alkalmatok ezen a bolygón. Nyugtázni szeretném, hogy ez az utolsó alkalom úgy, ahogy magatokra gondoltok. Nem ez az utolsó alkalom, hogy itt legyetek. Következő alkalommal egy másfajta ti lesztek. Anélkül, hogy újra át kellene küszködnetek rajta, anélkül, hogy ezúttal meg kellene tanuljátok. Felébredve, felfrissülve, fiatalon, a Mesterlét magjaival. Ez valahol itt kezdődik el. Még a gyerekeken is látható és felismerhető lesz, amire azt mondhatjátok, hogy: „Ez valami különleges dolog.” Nem fognak rendelkezni azzal az emberi természettel, mint amire számítani lehet. Egy egész csoportnyi olyan gyerek lesz, akiket akár át is címkézhetünk az arcukra írt boldogság miatt. Tanulmányozni fogják őket, hogy kiderítsék, mi a különleges ezekben a gyerekekben. Nem kezelhetők úgy, mint a többi gyerek. Ez van hát érkezőben és egy része már itt is van. Néztetek már valaha egy újszülött szemébe, azt mondván: „Ez egy öreg lélek.”? Most már megértitek, felismeritek, látjátok. Azt mondom nektek, hogy a Mesterlét a tiétek. Azt is mondom, hogy sok mindent kell még tanítani róla. Kezdem mondani a körülöttem lévőknek, a társamnak, az ő társának, hogy vannak dolgok, amiket ki kell emelni, amikről tanítani kell, hogy az emberek tudjanak róla.

Kedveseim, a Mesterlét kéznél van. Ismételten a Mesterlét második jellemzőjéről beszéltünk. Hallgassatok figyelmesen! Képesek vagytok rá? A Mesterlét nem reagál. A Mesterlét figyel. Olyanok vagytok, akik át tudnak menni valami olyasmin, ahol egy titeket érintő konfrontáció van előttetek, vagy ahol megvádolnak, hibáztatnak titeket, de ti annyira békések vagytok vele, hogy még csak fel sem ismeritek, hogy mi az, és nem is reagáltok rá? Helyette csak megfigyelitek az egészet, és azt gondoljátok magatokban: „Mi a legkönyörületesebb és legkedvesebb dolog, amit legközelebb megtehetnék?”. Hűha, na ez a Mesterlét! Ez van érkezőben. Ez jön el hozzátok.

Kryon vagyok, szerelmes az emberiségbe – jó okkal. 

És ez így van.

Kryon

2024. 06. 04.