Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Igaz, hogy az emberi testen belül nagyszerű rejtélyek vannak? Elmondom, hogy jelenleg is vannak rejtélyek számotokra, mert el se hinnétek, mi lehet odabent valójában. Ebben a hónapban négy, az emberi lényen belüli rejtélyt ajánlok. Ezek nagyszerű rejtélyek és mindegyik túlmutat azon, amit tanítottak nektek. Túl azon, amit a tudomány talán felismer, sőt még az ezotéria is. Az ébredés időszakában vagyunk, és ezt szeretném megünnepelni! Az emberek kezdenek kiemelkedni az energia tudatosságának azon nagyon alacsony időszakából, amely az embert korszakokon keresztül egyszerűen egy olyan csoportba helyezte vissza, ami az állatokkal van egy csoportban, a csodálatos, spirituális célú lélekenergia helyett. Ebben a Váltásban, amin keresztülmentek, szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, hogy mi is van odabent!

Most egy olyan helyre viszlek el titeket, ami ismétlődően megtörténik. Ez egy laboratórium, ahol olyan anyagokat tesztelnek, amelyeket az ember gyógyítására fejlesztenek ki – talán tabletta formájában. Azoknak, akik jelentkeznek ebbe a laboratóriumba, lehet, hogy megbetegszenek, vagy talán tüneteik illetve fájdalmaik lesznek. Olyan megoldásokat keresnek, amik még soha nem léteztek azelőtt. A cég, ami a megoldásokat kínálja, fogja a csoportba jelentkezőket és szétválasztja őket. Veszi a különböző tablettákat, amiket szedni kell, különböző színűvé és méretűvé alakítja ki azokat, majd leteszteli őket. „Ez a csoport kérem vegye be ezt!” Ez talán egy különböző erősségű kifejlesztett gyógyszer vagy anyag, vagy akár táplálékkiegészítő. Aztán megkérik az embereket, hogy szedjék be a tablettát – talán egy ütemterv szerint –, majd jöjjenek vissza és jelentsenek. Néha az erősség, néha a mennyiség vagy a keverék a különböző – ez egy teszt. Az emberek jelentik, hogy beszedték a tablettákat, majd hazamennek és visszajönnek – talán egy hónap vagy még hosszabb idő múlva. Attól függően, hogy az anyagnak mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy beépüljön az emberi szervezetbe, a test reagáljon rá és azt tegye, amit elterveztek. Azt hiszem, mindannyian ismeritek ezt a folyamatot. Szinte minden olyan cég, ami gyógyszereket fejleszt, ezt a folyamatot használja, mielőtt forgalomba hozna valamit. Tehát az emberek visszajönnek és bemennek egy szobába, ahol kitöltenek egy űrlapot. „Mi történt veled? Segített? Elmúlt a fájdalmad? Vagy talán még drámaibb lett?” Egy vérvizsgálaton mennek keresztül, vagy talán még képalkotó vizsgálaton is azért, hogy lássák, hogy az anyag megszüntette-e a bajaikat, meggyógyította-e őket, vagy működött-e rajtuk – bármi bajuk is volt, bármi is volt a terv. Aztán a tudósok megnézik az adatokat.

Itt kezd jó lenni a dolog. Néhányan közületek tudják, hogy hova is akarok kilyukadni. A tudósok ránéznek a cégtől, és azt mondják: „Működött? Nem működött?” Egy teljes csoportot látnak, egy számot, amiben volt valami közös. Egyféle tablettát kaptak és ebben a csoportban jelentős gyógyulás történt, elmúlt a fájdalom. Néhány esetben a vérvizsgálat kimutatta, hogy kémiailag gyógyultak, néhány esetben a betegség el is múlt. Ahelyett, hogy a tudósok azt mondanák: „Ez nagyszerű!” és egymás kezébe csapnának, azt mondván: „Megcsináltuk, megcsináltuk!”, ehelyett megrökönyödve néznek egymásra, mert ez a placebo csoport volt. Mindannyian cukormázas tablettát kaptak – semmi sem volt benne. Nos, lehet, hogy a tabletta nem volt cukormázas ugyan, de ez az a kifejezés, amit a placebóra használnak – egyáltalán semmi sem volt benne.

A tudósok az adatok és a statisztikák alapján ezt kontrollcsoportnak hívják, de mégis csak egy kontrollálatlan csoport volt. Ami ezután történik, az nagyon érdekes kedveseim. Ami ezután a statisztikákban, a tesztelést végző üzletben történik, szinte minden esetben a következő: akik ezt a bizonyos tablettát kapták, azoknak az eredményeit vagy nem veszik figyelembe, vagy pedig újra kell próbálniuk – mivel ez rontja a valódi anyag eredményét. Erről szeretnék nektek valamit elmondani! Ennek két rétege van. Nem gondoljátok, hogy ha valaki bevesz egy olyan tablettát, amiben nincs semmi és elmúlik tőle a betegsége, akkor azt meg kellene vizsgálni?! Abba kellene hagyni minden mást és feltenni a kérdést: „Miért történt ez?” A másik réteg a hitetlenség, illetve a figyelmen kívül hagyás. Miért van az, hogy ez nem érdekli jobban azokat, akik felelősek az emberek megsegítéséért?! Ez a legelképesztőbb rejtély. Hogyan reagálhat egy ember ilyen módon, amikor nem volt semmi a tablettában?

Hogyan lehetséges az, hogy egy ember lény bemegy a kórházba, rákot diagnosztizálnak nála, hazajön és az hirtelen eltűnik, hiányzik onnan? Van rá egy elnevezésük. A képalkotás azt fogja mutatni, hogy az egyszerűen csak elhagyta a szervezetet, hogy „spontán remisszió” történt. Amint az ember rájött arra, hogy mi ez, valahogy annyira megijesztette a sejtet, hogy eltűnt. Ez még jobb is, mint a placebohatás, nem gondoljátok? Az emberi lényben jelen lévő legelképesztőbb rejtély az, hogy ez hogyan történt. Lesznek olyanok, akik azt mondják: „Nos, minden esetben isteni beavatkozás történt, mert az embernek így kellett reagálnia, és meg kellett gyógyulnia a betegségből.” Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy ehelyett az emberi lényben elindult valami olyasmi, ami hagyta, hogy az meggyógyítsa önmagát? Az embert kiegyensúlyozottságra tervezték, tudtátok? Az emberi lényt úgy tervezték meg, hogy meggyógyítsa önmagát, amit gyakran meg is tesz. Újra és újra láthatjátok, és nagyon megzavarja az eredményeket, nem igaz? Egy gyógyszerkísérleti tesztnél ezt félredobják: „Csináljuk meg újra! Nem vagyunk benne biztosak, hogy mi történt itt. Útban volt a placebohatás.” Képzeljétek el, hogy az emberi lény gyógyulása útban volt! „Meg kellene csinálnunk újra!” Mi a baj ezzel a képpel?

Az egyik legnagyobb rejtély, amit el akarok mondani nektek, az a következő: mit tudtok önmagatokról ahhoz, hogy ez hogyan is történik? Mi olyat mondhatok el nektek, amit tudnotok kell? Azt mondom nektek, hogy ez be van építve. A szándékotokra vár, arra, hogy nyugodtak és békések legyetek vele kapcsolatban. Arra vár, hogy a tudatosságotok elhiggye, hogy ki tudjátok javítani. Az ember, aki beveszi azt az új tablettát, a testének minden egyes sejtje teljes hitben él. Ha egyetlen sejttel el tudjátok hitetni, akkor az hit abban, hogy a tabletta meg fogja gyógyítani őket. Aztán meg is teszi, majd kiderül, hogy nem is volt ott semmi. Ez el kell, hogy mondja számotokra, mi is folyik itt! A tudatosság – amit ti tudatosságnak neveztek, nem az agyi teljesítmény, nem a szinapszis, hanem az az éberség, amit a tudatosságból ered, ami a fátyol másik oldalára van rákapcsolódva és része annak a lélekenergiának, amit behoztok, ami látványosan isteni – beindul és a test kémiája megszünteti azt. Micsoda fenségesség van ott! Micsoda nagyszerűsége ez a kémiának! A tudatosság micsoda csodája van bennetek! Ez nem rejtély, a tiétek lehet. Ehhez hitre van szükség, megértésre, arra, hogy képesek legyetek békéssé válni és megszüntetni a félelmet. Ez hát a kulcsa annak, hogy lehetővé tegyétek önmagatok meggyógyítását akár olyan tabletta nélkül is, amiben hisztek. A tabletta – a hiányzó tabletta neve – ti vagytok. Az önmagatokban való hit, hogy ez lehetséges, és hogy megtehető.

Azokhoz beszélek, akik talán éppen ezzel a problémával küzdenek, akiknél éppen most van valami baj. Talán már meg is tanultátok az orvostól, hogy pontosan milyen diagnózist állított fel. Talán már láttátok is a képeket vagy az eredményeket. Mit fogtok most csinálni? Van bátorságotok ahhoz, hogy kilépjetek a félelemből és békések legyetek, tudván, hogy amit most elmondtam nektek, az naponta megtörténik? Az az ember ezt mondja: „Isteni lény vagyok! Képes vagyok irányítani a saját kémiámat, hogy olyan magas rezgésen legyek, amitől elmúlik az alacsony rezgésű betegség.” Minden nap megtörténik és elkezd csökkenni. Ezzel bátorítást és erőt ad a tudat, hogy nyertek – majd elkezd még jobban és jobban csökkenni. Nem kell hozzá tabletta, kivéve azt az egy dolgot, amit emberi tudatosságnak hívtok, amit közvetlenül a Szellemtől, a Forrástól kaptok. A tiétek, hogy ily csodálatos módon dolgozhassatok vele. Ez igazából egyáltalán nem rejtély, hanem az ember egyik legnagyszerűbb eszköze – az egyensúly, az egészség irányításának képessége. Tegyétek meg magatokért azt, amire szükségetek van ahhoz, hogy végigsétálhassatok ezen a zűrzavaros világon! Ez a legjobb hír, amit Kryonként adhatok nektek.

Kryon vagyok, aki szerelmes az emberiségbe.

És ez így van.

Kryon

2024. 07. 23.