Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez sokatok számára újdonság, de csak egy pillanatra, csakis egy pillanatra. Tudjátok használni a szívetek és az intuíciótok érzékelését arra, hogy felfogjátok a hallottak valóságát? Ez itt nem a férfi, ő félreáll. Valóban csodálatos teremtmények vagytok, mindannyiótok Isten képére lett megteremtve. Ez a kép nem a testetek, hanem a bennetek lévő fény, a szeretet és együttérzés szépsége. Ez minden emberben ott van belül, olyan, mint egy fényes tűz, ami örökké ég. Ám rejtve van, az ember szabad választása által rejtett, és mégis minden ember érzi a hevét. Ez a tűz Isten keresése. A bolygó 85%-a keresi Istent, néhány olyan rendszer részeként, melyek szintén Istent keresik. Érezzétek ezt a tüzet! Ezt olyan gyakran félreértelmezik. Mit fogtok kezdeni ezzel? Mit is jelent? A tiétek-e? Megérinthetitek? Vagy érinthetetlen, és más érinti meg nektek?

Új tudatosság van érkezőben, és azt a fiatalokban fogjátok először meglátni. Ők is érezni fogják a tüzet, de ki fogják nyitni az ajtót, és meg fogják látni a fényt. Felismerik, hogy ők azok, akik helyes önértékeléssel rendelkeznek, akik meg tudják tenni a dolgokat. Képesnek érzik rá magukat, és még csak azt sem tudják, hogy miért. Ők azok, akiket mi a „fennálló rendszerekkel harcolóknak” hívunk. A régi rendszer azt mondja, hogy ez nem fontos. Csak az egyik, vagy a másik irányba mehetnek. Csak azt képesek megtenni, amiről a hagyomány azt mondja, hogy megtehetik. Amikor viszont a fiatalok meglátják a fényt önmagukban, akkor ők azt fogják tenni, amit mindig is akartak. Sokszor elmondtuk már ezt nektek. Ők – a fiatalok és az öreg lelkek – azok, akik jelen pillanatban a bolygó bölcsességét hordozzák. Vannak olyanok is köztetek, akik érzik a tüzet, és csupán résnyire nyitják ki az ajtót, hogy még éppen kényelmesen érezzék magukat. Lehet, hogy ez hozott el benneteket erre a találkozóra. Lehet, hogy csodálkozva ültök a székeitekben most ott, hogy ez vajon valóságos-e vagy sem. Kicsit többet is fogok mondani erről a fényről.

Ha kinyitjátok az ajtót, hogy minél több fény világítson, az annál önfenntartóbb lesz. Nagyszerű dolgokat fog előidézni azért, mert ti nyitottátok ki az ajtót. Újra csak azt mondhatom el, hogy az emberek félnek a fénytől. Mi is lett itt most kijelentve a számotokra? Az, hogy féltek. Talán nem gondoljátok biztonságosnak. Rendszerek paradigmáját akarjátok felépíteni az ajtónyitás köré. Meg akarok győződni arról, hogy nem helytelenül csináljátok azt, mivel ilyen dolgot azelőtt nem csináltatok még. Talán beszélek erről később ma este.

Miért érzitek Isten szeretetét? Ha Isten belül van, akkor ti Isten társai vagytok. Ott léteznek a megoldások. Figyeljetek ide! Ott béke van, de ez annyira megfoghatatlan a számotokra. Nehéz hinnetek ebben, nem igaz? Nehéz hinnetek egy olyan székben ülő embernek, aki információkat tud áthozni a fátyol túloldaláról. Nem értitek, hogy a Szentírásaitok ezzel vannak tele? Mindegyik közvetítés által íródott, Isten szépsége embereken keresztül nyilvánult meg, a papíron. Elolvassátok azt, és ráéreztek. Ez sem más dolog. Kedveseim, Isten nem hagyja abba azt, hogy hozzátok szóljon. Hogyan éreztek most ezzel kapcsolatban?

A saját magatok által teremtett dobozban ültök, ami aköré épített falakat, amit vagy megtesztek majd, vagy nem – amiben hinni fogtok, vagy sem. Elmondtuk korábban, hogy egy „dobozzal”, zárt rendszerrel érkeztetek, ültetek le, és abból nézitek mindezt. Közületek mindenkinek van egy doboza. A régi 3D-s energia termékei vagytok. Pont annyira és olyan megvilágosodottak, amilyennek ti hiszitek magatokat. Többen is vannak ebben a csoportban jelen pillanatban előttem, akik gyógyulásért jöttek. Az egyik közülük még csak nem is hívő. Csak eljött megnézni – hadd mondjam el nektek – hiszen nincs mit veszíteni! Elmondtam korábban, hogy ha csak egy napra is összetöritek azt a dobozt, akkor beengeditek a Teremtő fényét az életetekbe. Van erre precedens, hallottatok spontán információt. Elmondtuk korábban, hogy ezt ma hallanotok kell. Ez az, ami akkor történik, amikor a testetek sejtjei meglátják a belső fényt. Megkaphatjátok azt, amiért eljöttetek. Vannak olyanok, akik utólag hallgatják és tudják meg azt a tényt, hogy tudom, kik is vagytok. Én tudom, hogy kik vagytok. Gondokkal és problémákkal jöttetek.

Azt mondom nektek, hogy mindaz, amit tennetek kell annyi, hogy meglássátok a fényt, és eljön hozzátok a bölcsesség. A megoldások, amiket nem ismertetek – ott vannak. A béke, amit nem ismertetek – megtörténhet. Vár rátok és arra, hogy végül vegyetek egy mély lélegzetet, és tudjátok, hogy minden rendben. Ezt közületek néhányan nagyon régóta várják. Mosolyt csal az arcotokra, mivel tudjátok, hogy mindennek oka van, és hogy Isten ismeri a neveteket. Nem lesz minden jobb. Az ember válik jobbá, kiegyensúlyozottabbá. Olyan fénnyel fog ragyogni körülöttetek, amit mások látni fognak. Ez pedig pontosan az, öreg lélek, amiért itt vagytok. Azt akarom, hogy másként hagyjátok el ezt a helyet, mint ahogyan eljöttetek. Többet is fogunk mondani a váltásról később.

És ez így van.


Tudom, hogy hol vagyok. Azok számára, akik nem tudnák, Bécsben vagyok, Ausztriában. Azért mondom, mert sokan hallgatják ezt otthonuk kényelmében, és még számos más helyszínen is ezután. Azt is tudom, hogy ti kik vagytok. A hallgatóság potenciálja jelenik meg most. Nem jövendőmondás részemről, ha azt mondom: tudom, kik vagytok. Ennek azokhoz a lehetőségekhez van köze, hogy itt fogtok ülni és hallgatjátok ezt az üzenetet – ahogyan azt teszitek is. Tehát, ebben a közvetítésben a spirituális evolúciót kívánom a továbbiakban kifejteni. Kedveseim, ti egyszerűen még nem tudjátok, hogy mi is az valójában. Egy új paradigma felé tartotok. Ez a „paradigmahajó” lassú. Tulajdonképpen már benne is vagytok, de sokan közületek mégsem veszik észre. Az emberek csupán ahhoz vannak hozzászokva, hogy egyfajta „frissítés” zajlik, és hogy a már ismert dolgok újra megjavulnak majd. Hát ez nem ilyen. Ezek olyan dolgok, amiket nem ismertek, és sohasem tapasztaltatok még meg. Ez valójában a Szellem evolúciója – ez egy másfajta gondolkozás.

Hadd szóljunk most azokhoz, akik helybeliek. Bécs csodálatos, hatalmas történelmet képvisel – sok minden történt meg már itt. Olyan hely, ami az aktivitás egyfajta „forrópontja”. A reneszánsz egyaránt képviseltetik a gondolkodásban, a művészetekben és a zenében, illetve a politikában. Állandó a változás, és mindeközben mégis van valami, ami ugyanaz marad. Ha körbejárjátok a várost, és elkezditek beazonosítani a szobrokat, valamint, hogy azok miről is emlékeznek meg, akkor elkezditek meglátni a mintázatot. A törökökkel való háborút, hogy mi történt a rómaiakkal, az olaszokkal, a franciákkal, a németekkel, és az összes szomszédotokkal való harc során. Ez egy mintázat. Úgy tűnik, hogy sohasem ér véget, de mégis megtette azt. Csupán nem éltek elég hosszan hozzá, hogy meglássátok. Eme pillanatban az emberi életöltő nagyon rövid. Az elkövetkezendő 3-4 nemzedék az, amely el fog kezdeni ebben előremozdulni. Néhány új technológiával, és annak felismerésével, hogy mit is tudtok csinálni a saját testeteken belül, elkezdődik egy olyan emberi lény kialakulása, amely sokkalta hosszabb életkort élhet meg, mint amire most képesek vagytok. Az életkorotok megduplázása valami olyasmi, ami hamarabb következik be, mint gondoljátok. De álljunk csak meg, és gondolkozzunk csak el egy pillanatra!

Mi lenne, ha az elmúlt 150 évet végig leéltétek volna? Mondjuk, hogy olyasvalakivel beszélhetnétek, aki ilyen sokáig élt Bécsben. Interjúvoljuk meg őt! Azt fogja mondani, hogy a hely megváltozott, és rá fog mutatni valamire nektek. Azok a helyek, ahol valaha csatákat, katonai parádékat, barakkokat találtatok volna, most rózsáknak adnak otthont, ahol gyerekek játszanak. Olyan helyekké alakultak át, ahol sportolnak és családok szórakoznak. Látjátok, túl rövid ideig éltek. Körülnéztek, és ez minden, amit láttok. De ha legalább csak az elmúlt 150 évet végigéltétek volna, akkor körülöttetek mindenkinek elmondhatnátok, hogy semmi nem ilyen volt korábban. Már érződik a tudatváltás. Azt szeretném, hogy tekintsetek rá arra, hogy mit is tettetek a szomszédaitokkal! Azokra, akiknek szobrokat emeltetek, akikkel háborúztatok. Még ugyanazt a pénznemet is használjátok. Útlevél ellenőrzés nélkül léphetitek át a határokat.

Kedveseim, ez újdonság, sohasem láttatok ilyesmit korábban. Azok számára, akik ilyen sokáig élnének, elmondjuk, hogy nem tudjátok azt, hogy mit nem tudtok. Azok, akik 150 évet éltek volna, jól látnák, hogy ami negatív és sötét volt, az többé már nincs jelen itt. Ez már el is kezdődött, és ez csupán a tudatosság azon első fázisa, amely épphogy csak összerakja a dolgokat, hogy azok működjenek. Még dolgoztok a problémán, és vannak ezzel kapcsolatban újabbak is. Tudjátok, hogy mik a jelenlévő olyan problémák, amikkel korábban sohasem rendelkeztetek. A „béke problémáinak” hívom őket, akik a sötétség elől próbálnak menekülni.

Kedveseim, ezek más idők. A tudatosság elkezd fejlődni. Hadd adjam át nektek az egyik fajta fejlődési irányt, csupán csak egyetlen egyet. Nehéz meghatározni, mert ilyet valóban nem láttatok még. Felismeritek azt, hogy mindennek, amit tesztek, a feketéhez és a fehérhez van köze? Majdnem mindennél, amit csináltok, lennie kell egy nyertesnek és egy vesztesnek. Egy szerződés tárgyalásánál valakinek nyernie kell. Jobban akarjátok csinálni, mint a másik. Biztosak akartok lenni benne, hogy sportszerűen, korrektül mindig megkapjátok a részeteket. Van egy győztes – és egy vesztes. A politikában is van győztes és van vesztes, és azt mondjátok: „Mi más lehetne?” Látjátok, nem tudjátok elképzelni sem. Még csak el sem tudjátok kezdeni az elképzelését. Képzeljetek el egy olyan tudatosságot, ami megállapodást akar, és biztosítja azt, hogy a tárgyalópartnerét megfelelően és sportszerűen kezelje, és hogy ő is nyerjen veletek együtt! Ilyet eddig még nem láttatok. Képzeljetek el egy olyan politikai rendszert, ahol igazából nincsenek vesztesek! Ez a megállapodás rendszere, „nyertes-nyertes” szituáció formájában. Egy olyan rendszerben, amire még csak nem is gondoltatok. Vannak olyan kormányzati és gazdasági rendszerek, amelyek sokkalta elegánsabbak annál, mint bármi, amit valaha is láttatok ezen a bolygón. Igazságos, megfontolt, és együttérzés van benne. Nincs vesztes fél. „Kryon! Ez hogyan lehetséges?” Éppen most adtam át nektek egy elegáns képét azon dolgoknak, amiket még meg sem fontoltatok. Olyan dolgokét, amik felétek tartanak.

Egy másik képet is át szeretnék adni nektek. Hogyan látja a Szellem azt, ami itt zajlik? A spirituális fejlődés tulajdonságairól akarok beszélni. A hasonlatban most ezek egy gyermek tulajdonságai lesznek. Anyaként és apaként tudtok ehhez kapcsolódni. Az első dolog, amit meg fogok kérdezni tőletek, hogy láttatok-e valaha nagyszerűbb szeretetet, mint a szülőét a gyermeke iránt? Talán ez a legnagyszerűbb szeretet mind közül – ez, amivel egy gyermekkel kapcsolatban rendelkezhettek. Belenéztek a szemükbe, és olyan sok ott a szeretet. Nos, azt szeretném, ha megtartanátok magatokban ezt a gondolatot! A gyermek megérkezik a bolygóra, és elkezd fejlődni. A gyermek vadonatúj dolgokat fog elkezdeni megtenni, de azok intuitívak. Meg fognak tanulni majd járni, beszélni fognak, végül pedig olvasni. Nos szülők, azt szeretném, ha egy pillanatra megvizsgálnátok a szerepeteket ebben!

Beszéljünk arról, hogyan is reagáltok arra, amit csinálnak! A gyermek rátámaszkodik a székre, és megpróbálja megtenni az első lépést, majd elesik. Most azt szeretném, ha megszakítanátok ezt a történetet! Azt akarom kérdezni tőletek, hogy mi a reakciótok erre? Ez egy költői kérdés, emberi lény. Felveszitek őt. Örömtől elragadtatva sikongattok: „Megtette az első lépést!” A gyermek talán összezavarodik, de újra meg fogja próbálni. Látja a reakciótokat, és tudja, hogy jól csinálja. Megtesz egy másik lépést, és ismét elesik. Ennek ez a módja, nem igaz? De vannak olyanok, akik azt mondják nektek, hogy ez Istennél másképpen van. Valahogy egy másik valóságban, Isten nem rendelkezik annyi szeretettel sem, mint egy szülő a gyermeke iránt. Az emberek elkezdenek fejlődni. A tudatosság új dolgokat kezd el kipróbálni, és azok nem működnek. Néhányak közületek azt mondják: „Isten bosszús lesz emiatt”. Ezt rosszul teszitek. Hadd kérdezzelek meg erről benneteket szülők! A gyerek megteszi az első lépését és felbukik. Tehát feltételezem, hogy mit is fogtok csinálni: rákiáltotok a gyerekre, megfélemlítitek, és azt mondjátok neki, hogy legközelebb csinálják jobban? Dühösen nézitek őt, amint újra megpróbálja. Ez az, amit arról mondtak nektek, hogy mit csinál Isten. Isten szeretete messze nagyszerűbb annál, mint az anya és a gyermek szeretete, az exponenciálisan nagyobb. Olyan dolgokat fogtok kipróbálni az emberi tudatosságban, amiket még sohasem tettetek meg azelőtt. Ez nem annak a továbbfejlesztése, amit tudtok, hanem annak kipróbálása, amit még nem. Olyan, mint ahogy a gyermek intuitívan próbálkozik. Tehát, egy más rendszerrel fogtok próbálkozni, egy más módszerrel, és elbuktok. Aztán ott ültök majd, Isten ítéletétől tartva a bukásotok felett. Néhányak közületek azt fogják mondani: „Nos, nyilvánvaló, hogy rosszul csináltam. Nem próbálom meg többször.” Mi lenne, ha a gyermek úgy határozna, hogy nem tesz több lépést? Ha – látván a szülő negatív reakcióját – nem próbálja meg újra. Ez nem valósághű, ugye? Óh, annyira el vagytok ragadtatva, olyan nagy a szeretet, hogy a gyermek megtesz egy lépést, aztán egy másikat. Sikongat az örömtől, és ti is. Emlékeztek ezekre a napokra? Isten ugyanilyen. Azt akarjuk, hogy lépjetek tovább, és próbáljatok ki egy másik tudatosságot!

Végül fel fog bukkanni majd valahol a bolygón egy politikai jelölt, hogy olyan dolgot tegyen, amit korábban soha senki. Sohasem fogják kritizálni az ellenük indulókat. Együttérzőek lesznek velük szemben, és inkább dicsérni fogják őket a jó pontjaikért. Azt fogják állítani, amit meg is tudnak tenni. Azt, hogy miért gondolják, hogy a tervük eredményesebb vagy jobb. Ugyanakkor pedig tisztelik az ellenfelüket. Ismételten csak, dicsőítik az ellenfelüket azon jó dolgok miatt, melyekkel az rendelkezik, vagy tett. Együttérzőek irántuk, ez a politika az új irányvonal. Veszíteni fognak, figyeljétek csak meg! Veszíteni fognak. Mások is elkezdik kipróbálni ezt, mert valami jót látnak benne. Az, aki vesztett, újra meg fogja próbálni. Egy idő után a körülöttük lévők meg fogják látni ennek az értelmét. A nyilvánosság számára fel fog merülni, hogy ez a fajta becsületesség az, amit ezen tisztségben látni akarnak. Vonzódni fognak az együttérzéshez, és vonzódni fognak az őszinteséghez. A most születő fiatalok látni fogják ennek az értelmét, ők lesznek a szavazó nyilvánosság. Mások a rendszerek, mások az országok, de a szavazás közös dolog. Különböző okok miatt szavaztok. A magasabb tudatosság győzedelmeskedik. Ezt hihetetlen hallani a számotokra, mert amiatt, ami most a politikátokban történik, azt mondjátok: „Kryon, ez még mindig csúnya, olyan, amit nem akarunk. Vannak köztünk, akiknek még itt is a sötétség és a fény között kell választania.” Egyszerre csak egy lépést. Két lépés előre, egy vissza. A „tapsoló részetek” a bennetek lévő Teremtő Forrás.

Kedves öreg lélek, azt szeretnénk, ha türelmesek lennétek ezekkel a dolgokkal kapcsolatban! Látni fogjátok az újfajta tudatosság szikráit feltűnni, aztán kialudni, feltűnni, majd kialudni... Látni fogjátok az üzleti életben: hogyan bánik az üzlet a nyilvánossággal és hogyan bánnak az üzletben egymással. Megjelenik annak a lehetősége, hogy becsületességet, őszinteséget, és együttérzést tapasztaljatok, mint ahogyan most az aranyat csináljátok. Ha ez nincs meg, akkor nem is érdekel benneteket. A régi paradigmák meghiúsulnak emiatt. A politika régi módszere, a kapcsolatok és az üzleti élet régi módszerei el fognak tűnni. Olyan tudatossággal lesznek helyettesítve, amit sohasem láttatok. El sem tudjátok ezt képzelni. Néhányan azt fogják mondani, hogy ez csodásan hangzik. „Hűha, mennyit kell még rá várni?” A válasz: igen, ez lesz! Annyit vártok rá, amennyit csak kell kedveseim. Minden kultúra különböző. Ezen bolygó növekedése a ti kezetekben van. Hogy milyen gyorsan történik ez meg, azt ti idézitek elő. Nincs határidős cél vagy meghatározott időkeret rá. Kivéve, hadd mondjuk el nektek ezt: az elkövetkezendő évtizedben, vagy olyantájt, a legnagyszerűbb fejlődés esélyével rendelkeztek. A napéjegyenlőségek ezen precessziójában vannak olyan bizonyos energiák, amik korábban sohasem fordultak elő. Az emberiség ezt azelőtt sohasem látta, így nem. Ezért a következő évtizedben, vagy olyantájt, az energia felfokozódott lesz. Azután már kevésbé, de mégis új energia lesz. Tehát, a következő 10 évben meg fogtok látni néhány nagyszerű változást, vagy nyilvánvaló próbálkozást a változásokra. Kedveseim, elmondtuk ezt már nektek korábban. A fény és a sötétség csatáját is látni fogjátok ebben az elkövetkezendő évtizedben. Nagymértékű ellenállás lesz tapasztalható a becsületességgel és az együttérzéssel szemben.

Jelen pillanatban léteznek olyan kultúrák a bolygón, amik a kedvességet, az együttérzést, és barátságosságot gyengeségként látják. Ez az alacsony tudatosság. Öröklött, tanult. Ez a sötétség és a fény közötti csata része, az emberiség átkalibrálása. Tehát, elkezdik olyasminek látni majd az együttérzés és a becsületesség ezen tulajdonságait, amit ők is akarnak. Ez nem gyengeség kedveseim, csupán vannak olyanok, akik azt fogják mondani nektek, hogy az. Figyeljétek csak meg! Ez a sötétség és a fény, a régi és az új, illetve az alacsony és a magas frekvenciájú tudatosság közötti csatának a része.

Azon bizonyos dobozról való beszélgetéssel kezdtük el a napot, amit önmagatoknak hoztatok létre. Ezt a dobozt a régi energiának, „túlélő tudatosságnak” hívják. A doboznak össze kell törnie, és így is lesz. Közületek sokan önként fogják széttörni, mert az egy régi paradigmában tart benneteket. Elkezdtek kérdéseket feltenni a régi paradigmáról. Azt mondjátok: „Tényleg biztonságos megtenni ezeket a dolgokat?” Mintha Isten készenlétben állna, hogy megbüntessen a doboz összetörése és az első lépés megtétele miatt. Azt szeretném, ha megéreznétek az irántatok tanúsított szeretetünket! Figyeljetek ide! Mindannak ellenére, amit a régebbi túlélő energiában tanultatok – Isten nem ítélkező!

Ünnepeljük és éljenezzük azokat a lépéseket, amikor a gyermeketek végül elkezd olvasni és botladozik az első egy-két mondaton. Mit csináltok? Rájuk kiabáltok? Azt mondjátok nekik, hogy elhibázták? Nem, Isten sem teszi. Amikor elkezditek meglátni a szavakat, az új energia bölcsességét, amikor elkezditek eltávolítani a háborút örökre – még ha meg is botlotok, még ha elsőre el is hibázzátok, még ha igazán nem is értitek meg azt, hogy hogyan is működik ez – mi minden lépésnél ott vagyunk és gratulálunk hozzá nektek – minden lépésnél. Nem tudjátok elhibázni, tanultok éppen. Áldott az az emberi lény, aki megérti ezt. Isten mellettetek áll, biztosítva benneteket, segítve benneteket, megragadva a kezeteket minden lépésnél. Amikor elbotlotok, mi veletek botlunk, és felsegítünk titeket, majd folytatjuk együtt tovább. Ez hát Isten. Közületek néhányan egyáltalán nem így beszélnek, de ez az, amit egy régebbi energia megtanított a számotokra a váltás előtt. Ez Kryon üzenete, és mindig is az lesz. Több is lesz még, ahogyan elkezdünk megmagyarázni pár olyan dolgot, amit még nem tudtok – a bolygó néhány lehetőségét.

Figyeljetek ide! Eljön a nap, amikor ránéztek a csaták szobraira, és egy nagyon régi bolygóhoz tartozónak látjátok őket. Nehéz bármiféle összefüggést, kapcsolódást találni velük. Egy barbár korszakot képviselnek – nem azt, amiben élni fogtok. Azt szeretném, ha azokra a helyekre gondolnátok, ahol virágok nőnek, és gyermekek játszanak! Ezek a helyek Bécsben már itt vannak, amiket a békében átalakítottatok. Azt szeretném, ha ezeket kiterjesztenétek, tovább növelnétek! Azt akarom, hogy egy napon meglássátok Észak és Dél-Korea újraegyesítését. Ahol az aknák le vannak ültetve, ott végül virágok fognak nőni, és gyermekek fognak játszani. Azt szeretném, hogy meglássatok dolgokat Izraelben a szomszédaikkal és a palesztinokkal. Ahol egyszer egy fal állt, ott virágok nőnek, és gyermekek játszanak majd. Most azt gondoljátok, hogy ez lehetetlen. Pedig ez az, ami meg fog történni. Hogy milyen hamar, az rajtatok áll. Ezt már láthattátok itt, ezen a helyen. Tudjátok, hogy lehetséges. Újra csak elmondom: menjetek el másképpen erről a helyről, mint ahogyan idejöttetek! Más kilátásokkal és lehetőségekkel az életetek számára. Hadd nőjjenek virágok ott, ahol a problémák léteztek, mikor bejöttetek!

Lélegezzétek be a békét az életetekbe oda, ahol korábban frusztráció volt, mert Isten nem ítélkező! Figyeljük az első lépéseitek, és a tanulási folyamaton át is szeretünk benneteket. Ez az igazság. Közületek néhányan érzik és tudják ezt.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2016. 05. 07.