Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Amit emberi tudatosságként határoztok meg, az nem az. Az csak tudatosság. Az csakis az emberi lényhez tartozik, mert emberek vagytok és ilyen módon láttok. Ti, mint emberi csoport, egy tudatossági energiát hoztok létre, így ezt emberi tudatosságnak nevezitek. Viszont ez majdnem azonos azzal a tudatossággal, amin más bolygóknak keresztül kellett menniük. Ez egy olyan energia, aminek valójában anyaga van (később többet is mondunk erről). Tudnátok ezt fizikának, „emberi fizikának” hívni?

Számotokra a tudatosság, egy élet által teremtődött tudatosság. Csak az élet képes ezt megteremteni. Ez egyéneket és csoportokat is képvisel, a megbecsülésen és az időről-időre megtörténő változásokon keresztül. A bolygószintű tudatosság érettségi ciklusa, bolygóról-bolygóra majdnemhogy azonos, mert a galaxis energiafraktálokat fest meg. A fraktálok a kisebbtől a nagyobbig, ugyanazon dolog ismétlődő részeit képviselik. Ez egy csodálatos fogalom. Ez azt jelenti, hogy galaxis szerte létezik az életnek egy közös rendszere és a közösség mindenhol tiszteli a szerkezetét. Ez teszi lehetővé, hogy az élet építőköve, majdnem mindenhol egy DNS-szerű szerkezet legyen. A fejlett életben, a DNS sokkal többet hordoz annál, mint kémiai információ. Mindenhol, ugyanolyan fajta aminosav szerkezete van, mint amivel mindannyiótok számára megszokott módon, a testetek is rendelkezik. Láttuk ez korábban. Nem értelmetlen ez a számotokra addig, amíg meg nem látjátok azt, hogy az Univerzum egyetlen Forrásból indult el, nem pedig többől? Ezért hordozta a Forrás mindannak a fraktálját, amivé végül mára minden vált.

Egy fiatal civilizáció vagytok kedveseim, olyan fiatal, hogy még a látványát is bonyolult leírni annak, hogy milyen fiatalok is vagytok. A Naprendszeretek a civilizációtokkal együtt, mint annak a része, még egyszer sem kerülte meg a galaxist! Csak az egyetlen fordulat távolságának egy töredékét tette meg. Majdnem 200 millió földi évet jelent körbeutazni a galaxis középpontját egyszer (egyetlen fordulat). Milyen érzés tudnotok azt, hogy léteznek más világokban olyan társadalmak és civilizációk, akik már 3 fordulattal rendelkeznek? A Plejádok (a magszüleitek) ½ fordulattal rendelkeznek. Ezt csak azért mondom el, hogy megmutassa a számotokra, hogy milyen idős is néhány életforma ebben a galaxisban. Néhányuk látogat benneteket, de egyik sem, ismétlem egyik sem képes befolyásolni benneteket olyan mértékben, mint ahogy saját önmagatokat befolyásolni tudnátok. A galaxis egy csapatot alkot az élettel és – apropó, – jól el is vagytok rejtve. Mostanáig.

Láttunk bolygószintű érettséget megtörténni korábban, így egy nagyobb képet akarok átadni nektek. A korotok emberként ezen a bolygón elkezdi megmagyarázni azt, hogy miért is ment keresztül a Föld egy ilyen szörnyűséges időszakon. A történelemben a földi civilizációk történetei rondának tűnnek a számotokra, ugye? A múltatok és a történelmetek tele van túlélési energiával: gyilkolással, ronda fegyverekkel, tömegpusztítással és az élet eleganciájának és tiszteletének a teljes hiányával. A szenvedés általános és a tömeges kivégzések pedig egy sport volt. Kedveseim, azok a bolygók mindannyian keresztülmentek ezen! Mind megtették, mert a civilizáció megtette. Felépíti önmagát idővel és növekszik. Az érettség útjára lépni, nem mindig jelent növekedést. Megvan a képessége, hogy elpusztítsa önmagát, vagy a tudásának a magvait az út során. Néha ez történik meg, néha pedig nem. Mint tudjátok, a Földetek éppen most hagyott el egy olyan pontot, ahol ez egy lehetséges forgatókönyv volt.

Eljön az az idő, amikor az emberi gyermek teljesen öntudatossá válik. Az ego teljesen átveszi a hatalmat és minden gondolatuk önmagukról szól. Az iskolai játszótereken láthatjátok ezeket a túlélési tulajdonságokat. Ténylegesen megnézhetitek, hogy néhányuk a túlélés érdekében erőszakossá válik, páran pedig nem. Néhány gyermek sohasem fejleszti ki a tudatosságát és még felnőttnek is erőszakos marad. Harcolnak és dulakodnak egész életükben. Sohasem fedezik fel azt az eleganciát és gyönyörűséget, amit a bölcsesség teremt meg az érettséggel karöltve. Gyakran fiatalon halnak meg.

A bolygószintű tudatosság, és az, amit „emberi természetnek” hívtok: megérett, nem igaz? Ahogy civilizációként felnőttök, tudást és tapasztalatot halmoztok fel. Végül megteremtődik egy olyan bölcsesség, amely a régi túlélési technikákhoz képest (háborúk), új gondolkodásmódot termel ki. A tolerancián és az együttműködésen keresztül megvan a lehetőségetek felnőni és elkezdeni együtt munkálkodni. Pont úgy, mint ahogyan a folyamatot gyerekként felnőve megtapasztaltátok.

Ezt kell tegyétek annak érdekében, hogy elmozduljatok előre. A gyerekek nem tudják ezt, amíg nem rendelkeznek az értelemmel, hogy meglássák. Nem tudják, hogy még mit nem tapasztaltak meg – ahogyan azt tudjátok is – és néhányuk sohasem nő fel. Az életük a haragot, az erőszakot és az egész életükben meglévő egyszerű túlélési gondolkodás-módot tükrözi vissza. Igazából a saját gyermekeitek hasonlatán és éretté válásán keresztül kell meglássátok az egész rendszert.

Ahogyan felnőnek a gyermekeitek, valójában ugyanazt teszik, mint amit a civilizációtok is csinál. Keresztülmennek a szörnyű kétéves, a beszélő hároméves, majd a tinédzser éveken (zihálás! – Kryon humor) és aztán remélhetőleg felnőnek. Leegyszerűsített vagyok és a gyermekek tudatosságát az emberi civilizációra vonatkoztatom, de hadd tegyem ezt. Az ok? Még mindig a játszótéren vagytok! Még mindig egymást lökdösitek, hogy lássátok ki a főnök, még mindig vannak reakcióitok, még mindig túlélő üzemmódban vagytok – mióta 50 évvel ezelőtt, ez egy kicsit elkezdett megváltozni. Most pedig átléptétek azt a jelzést, ahol le tudtátok volna rombolni önmagatokat, de nem tettétek meg. Elmondtuk nektek időről-időre, hogy mi volt a menetrend és hogy mit is üzentek az ősi naptárak nektek. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért is vagyok itt – a tetteitek igaz megünneplése miatt. Most pedig tovább akarok haladni ennél is. Nézzük, ami még ebben a rendkívüli közvetítésben van.

A tudatosság láthatatlan energiája

Arról a mélységes, láthatatlan energiáról akarok beszélni nektek, ami egy mélyreható és alapos, eddig fel nem ismert rendszert képvisel.

Létezik egy olyan támogató energia, amely sokatokat érdekel. Nem láthatjátok, de akarjátok, mert olyan módon érint ez meg benneteket, ami elbűvölő. Ez a láthatatlan energia felelős azért, amit a New Age-esek és az ezoterikus beállítottságúak először megéreznek. Néhányan képesek felvenni valahogyan ezt az energiát mások auramezejéből. Egy valóban intuitív orvos tényleg képes megérezni azt, hogy mi a baj a másik emberrel. A körülöttetek lévő mező, közvetíti a betegséget, az egészséget és az örömöt. Mi ez az energia? Hogyan működik? A tudományos beállítottságúak számára pedig szeretnétek ezt bepalackozni, hazavinni és kielemezni, ugye? De nem tehetitek meg.

Az a valóságos intézmény, amely összerakja ezeket az eseményeket (utalva az Arlington-i Intézményre Nyugat-Virginiában), ezekbe a valóságos energiákba fektetett bele – a láthatatlan energiákba, amelyek változást okoznak. Mi az, amit egy látó kiolvas, egy pszichikus megérez, vagy egy futurista megálmodik? Honnan származik ez az energia és hívhatjátok-e ezt energiának egyáltalán? Miért olyan megfoghatatlan? Egy pillanat múlva többet is fogok mondani nektek és majd egy még egy kicsivel többet arról is, hogy ez egy kulcs a jövőhöz.

Ismételten újra: egy gyermek nem tudhat a bölcsesség eleganciájáról. Egy gyerek nem gondol arra, hogy hogyan rakjon össze dolgokat a körülötte lévő gyerekek javára. Egy ego által hajtott gyerek, aki csak azért ébred fel, hogy öntudatos legyen, csak azt fogja tenni, amit a gyerekek tesznek – mégpedig, hogy önmagán segítsen. Az egyetlen felszerelés, amivel a gyerekek rendelkeznek, az az alapvető, elemi érzelem. Bármi másra van szükségük, hogy megteremtsenek egy megoldást, azt egy nagyon tipikus módon teszik. A gyerekek ki fognak fakadni, sikítani, toporzékolni fognak, vagy egy bizonyos irányba fognak eltolni másokat, hogy megszerezzék azokat a dolgokat, amiket akarnak. Ha ezeknek a gyereknek adnátok egy tányérnyi bölcsességet, akkor ránéznének és fogalmuk sem lenne róla, hogy mi is az. Elhajítanák, mint haszontalan dolgot.

Ennél a kereszteződésnél van az emberiség. A túlélési tudatosság azon van, hogy egy sokkal érettebb gondolkodásmóddá változzon át. Ennek a láthatatlan energiának olyan tulajdonságai vannak, amiről semmit sem tudtok. Ha adnék nektek egy tányérral belőle, akkor lehet, hogy eldobnátok. Lehet, hogy még meglátni sem vagytok képesek. A megvilágosodók és az öreg lelkek fedezik fel először a változást. Minden, ami erről a láthatatlan energiáról szól – amit az emberiség kvantumtudatosságának nevezünk – az elkezdi felfokozni önmagát, így egy kicsit kézenfekvőbb lesz és sokkal kevésbé lesz megfoghatatlan.

Ha most elvinnélek benneteket egy másik olyan civilizációhoz, mint a Plejádok, az Orioniak, vagy az Arktúriaiak, akkor semmit sem ismernétek fel. Mint egy gyerek, aki egy költészeti találkozón jelenik meg, annyira össze lennétek zavarodva! Hol vannak a játékok? Miért olyan unalmas ez? Miért nem értem azt, amit mondanak? Mikor kezdődik a film? Ott vagyunk már?

Mindenekelőtt, nincs olyan technológiájuk, amit érzékelnétek. Hogy is van ez? Mivel azok a fizikai gépek, amik megteszik a dolgokat, régen ki lettek dobva. Lassan tették ezt, ahogyan felismerték, hogy az emberi tudatosság fizikája bármit meg tudott teremteni, amit csak akartak. Ez az, ahol ez megtörtént kedveseim és nem tudjátok, hogy mi is ez. Nem tudjátok, hogy mi is az, amit nem tudtok.

Most, hogy átadtunk a számotokra néhány útmutatást erről, gondoljátok csak tovább. Az emberi tudatosságnak nincs más, tömörebb meghatározása annál, mint amit ennek az üzenetnek az elején átadtam a számotokra az élet energiájáról. De mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy más érett bolygóknak van egy egységes, alaposabb meghatározásuk rá? Miért? Mert meg tudják mutatni nektek egy iskolai táblán azt, egy emberi hasonlatot használva. Ez pedig a matematika! Vannak szabályai és van fizikája! De nem csak ennyi ám, mert ez nem a 3D-ben van és nem követ semmilyen 3D-s szabályt sem. Ne csodálkozzatok, ha ezt nem értitek!

Sok mindent tudnék mondani nektek erről, de egyáltalán nem lenne semmi értelme sem. Itt van a tulajdonságoknak egy olyan példája, ami rejtélyes a számotokra: elmondtuk nektek azt, hogy az emberiség kevesebb, mint a ½%-nak kell felébrednie egy bizonyos módon ahhoz, hogy aztán az hatással legyen az egész bolygóra. Namármost, ennek azt kellene mondania a számotokra, hogy az emberi tudatosság nem 3D-s. Hogyan tud valami ennyire kevés, hatással lenni az egészre? Kevesebb, mint az egyik fele az 1%-nak. Ez nem arról szól, hogy közületek hányan tartanak már ott, mert az csak „játszótéri csacsogás” lenne. A kvantumenergia mindig mindenhol ott van és a szabályaival reagál egy másik kvantumenergiára.

Figyeljetek kedveseim, létezik egy rendszer, rendszerek olyanféle egyesülése, amelyről még mit sem tudtok. A magyarázatom még nem fogja sérteni a tanult füleket. Nem lesz mindannyiótok számára érthető – és ez az, amiért lehet, hogy újra el kívánjátok majd olvasni, vagy betennétek egy időkapszulába.

Hogyan magyaráznátok el egy olyannak az internetet, aki még az elektromosságról sem tud? Hol kezdenétek? Hogyan vitatkoznátok a speciális versenyautó motorok csodálatos, apró kis különbségeiről azzal, aki még a kereket sem fedezte fel? Erről szól a mai nap. Hogyan beszéljek nektek arról, amiről még fogalmatok sincs, de már tudnotok kellene róla? Nos, hadd adjak át nektek ehhez néhány építőkövet, és még pár további hasonlatot.

A bölcsesség korlátja

Van valami, amit a bölcsesség korlátjának neveznek. A bölcsesség korlátja az, amit úgy határozunk meg, mint az: „Ami az emberi tudatosság energiájában történik meg, amikor olyan bizonyos tulajdonságok bukkannak fel, amelyek nem mennyiségiek, de befolyásolják azt és még ezt a korlátot is megváltoztatják”. Tehát, ez nem arról szól, hogy mennyi, vagy hogy milyen sok. Inkább arról szól, hogy olyan másfajta dolgok bukkannak fel a tudatosság fizikájában, amelyekről még semmit sem tudtok. Viszont ezeknek a dolgoknak egy bizonyos módon kell felbukkanniuk. Egy osztályozott, elosztott, nem pedig egy központosított módon – pontosan azért, hogy megtörjék ezt a korlátot. A bölcsesség korlátja nem egy fal, vagy egy akadály, hanem egy olyan energiahatár, amely arra vár, hogy elérjék, mint ahogyan a hangsebesség határa is várakozott rátok. Amikor elérik a bölcsesség korlátját, akkor az eltöri a tudatosság régi paradigmáját és már semmi sem lesz képes az maradni, ami volt.

Amikor elértétek a hangsebesség határát, hazamentetek és azt mondtátok, hogy: „Ez szép volt! Mostantól folytassuk a régi repülőgépek és a régi sebesség használatát.”? Nem! Alig tudtátok kivárni, hogy olyan repülőgépet tervezzetek, amely továbbhaladna rajta! Semmi nem maradt ugyanolyan és nem tudtátok visszazárni a szellemet a palackba. Az emberiség átlépte az a pontot, ahonnan nincs tovább túlélő üzemmód. Ez feltörte a bölcsesség korlátját és mostanra egy olyan üzemmódba lépett, amely elkezdi felépíteni a továbbindulás és előrehaladás folyamatát. Nem tudtok csak úgy, könnyedén visszamenni egy kevésbé tudatos állapotba.

Ez egy kvantum tulajdonság. Gondoljatok rá így – egy olyan bölcsesség, amely felemeli az egész emberiség agyának teljesítményét egy pontra, ahol a legtöbb elme olyan dolgokba egyezik bele, amelyeket korábban még csak fel sem ismert. Mindezt anélkül, hogy ténylegesen megtanították volna nekik. Hallottátok? Talán nem is számítottatok rá most. A korlát összetört és eljött az „érett, intuitív emberi gondolat” az egész bolygó számára.

Ez egy olyan módon veszi körbe az emberi lényt és az emberi civilizációt, mint amikor egy gyermek megszületik, mikor az új fejlettség válik a második természetévé – a tolerancia továbbfejlődésének, a rejtélyek megoldásának és az emberek egymás közötti hozzáállásának a bölcsessége. Ezt hívják a bölcsesség korlátjának. Itt vagytok most! Ez nem varázsol a számotokra tűzijátékot és szikrákat az égre. Nem lesz ünneplés, köszöntő és nem lesznek lufik sem, kivéve a fátyol felém eső oldalán. Minden öreg lélek belenéz és meglátja ennek az energiahatárnak az igazi lényegét. Belekukucskáltok abba, hogyan is működik és azon vagytok, hogy átlépjétek azt – ami pedig hatással lesz majd az emberiség egészére, nem csak a megvilágosodókra és az öreg lelkekre. Azon vagytok, hogy megnyomjátok a fizika azon gombját, amiről eddig nem is tudtátok, hogy létezik – és ez időt fog igénybe venni.

A hiányzó rész

Van itt egy rész még, amit most át akartam adni nektek – a hiányzó darab. Hogyan magyarázzam ezt meg? Társam, nagyon lassan haladjál (Leehez beszél). Az emberiség csakis az alapján magyarázza meg a dolgokat, amit ismer, nem pedig az alapján, amit nem. Itt van egy példa: a tudósok betekintenek az űrbe és egyszer csak talán olyan tulajdonságokat találnak, amiket nem tudnak megmagyarázni. A tulajdonságok nem tűnnek Newtoni tudománynak, viszont a Newtoni fizika a mozgás általánosan elfogadott alaptézise mindenhol. Így az emberi lény igyekszik megtalálni azokat a formulákat, amelyek a megmagyarázhatatlant belehelyezik a Newtoni dobozokba. Köszöntünk benneteket a sötét anyagnál! Később nevetni fogtok azon a dobozon, amiben benne voltatok. Namármost, elmondtuk ezt nektek korábban is már, de ez a jellemző emberi irányultság a logikában és ez nagyon is érthető. Fogni és megtartani azt, ami ismert, megfigyelni azt, ami ismeretlen, és megpróbálni elhelyezni az ismeretlent az ismert dobozokba. Még akkor is, ha ezek összetett dobozok, még akkor is, ha ezeknek nincs értelmük – és még akkor is, ha ezek rejtélyesek! A hiányzó fizikai törvények tényleges megkeresése helyett, azzal haladni tovább, ami ismert.

Nos, hadd mondjam el nektek azt, hogy épp a fraktális, töredékes információ egyik legnagyobb darabja az egyike annak, amit elmulasztotok. Miért is kellene elkülönítenetek a tudatosság energiájának ismeretét a fizika világától? Az energiának is vannak fraktáljai, különböző ismétlődő részegységei a kicsitől a nagyig és mind együttműködnek. Az atomi szerkezetek energiát teremtenek! A tudatosság energia és kvantumtörvényei vannak. A megértés vagy a felismerés hiányzó része – a tudatosság fizikája.

Figyeljetek rám! Hogyan határozza meg az emberiség a tudatosságot? Mondhatnák: „Nos, a tudatosság egy fogalom, és ez határozza meg az emberi lény öntudatát. Nem lehet megmérni, mivel ez csak egy fogalom.”. Nem, nem az! Hogy tetszik ez a kijelentés? A gravitáció egy fogalom, ami azt határozza meg, hogy miért is ejtitek le a dolgokat. Nem lehet megmérni, mivel ez csak egy fogalom. Ti ezt jobban tudjátok ennél! A gravitáció egy olyan láthatatlan energia, amivel számolni lehet és egy kvantumenergia. A mágnesesség láthatatlan, mérhető és egy kvantumenergia. A tudatosság ugyanilyen. Ez fizika és hozzá kellene szoknotok ehhez, mert ez azon következő területe a fizikának, amely át fog húzni benneteket a tű fokán a 3D-ből a multidimenzionalitás felé. Mit gondoltok arról, hogy fogalom-e (a tudatosság), vagy sem? Nem vagytok tudatában annak, hogy vannak tudatossági szabályok és hogy ez a kvantumfizika egy része.

Vannak szabályok, kikötések, matematika, léteznek grafikonok és megoldások. Léteznek csodálatos tulajdonságok, mint a tudatosság fizikájának eddig számotokra még ismeretlen részei. Amikor elkezditek meglátni ezeket, akkor az magyarázatot fog adni arra, hogy mi is fog történni, továbbá jelzi a jövőbeni útját is. De ebben a pillanatban nem látjátok ezt az utat. A hiányzó rész annak az ismerete, amit nyomon követhettek. A tudatosság megmérése, amit kitalálhattok, még az emberiség előtt áll. Ez csodálatos! Képzeljétek el, gondoljatok csak vissza azokra az időkre, amikor még nem volt meg a Newtoni szabályoknak az elegáns rendszere és azon csodálkoztatok, hogy hogyan is működik a dolgok mozgása a Naprendszerben – mikor még nem rendelkeztetek ezzel! Newton összehozta ezt. A matematikája most megengedi a számotokra, hogy fellőjetek egy rakétát és évekkel később elérjetek egy olyan aszteroidát, amelyet emberi szemmel látni sem lehet! Ez tiszta matematika, előre megjósolható és jó néhány csodálatos lehetőséget teremt meg a számotokra.

A technológia, amellyel rendelkeztek és amivel ezen a bolygón dolgoztok, amely annyira csodálatos és támogató, azt az ismert fizika tudása hozta el a számotokra. Létezik az akció és a reakció, toljátok el ezt és az fog történni. Amikor megértitek a fizika törvényeit, akkor jobbá tehetitek az életeteket és az tényleg jobbá is válik.

Mostanra az emberiség érti és használja a 4 alapvető fizikai törvényt. Elmondtuk nektek azt, hogy 6 létezik, de még az utolsó 2 nélkül is tudatában vagytok annak, hogy hogyan használjátok az első 4-et. Ez megváltoztatta az emberiséget. Csodálatos! Namármost, mi van akkor, ha azt mondom nektek, hogy ugyanez a forgatókönyv működik a tudatosságban is?

Vannak olyan tudatossági törvények, amelyek pont olyanok, mint a fizika törvényei abban, hogy ok-okozatiak (az egyik dolog megváltoztatása, a másik változását okozza). De a kvantumvilágban ezen tudatossági törvények működése nem lineáris, így másfajta reakciókat teremtenek meg. No társam, ez most válik csak igazán nehézzé (ismét Leehez beszél közvetlenül). Éppen most mutatok meg dolgokat a társamnak és még nem tudja szavakká formálni őket. Nos tehát, én elkezdem mondani, te csak hozd a legjobb formádat. Ennek az érzetét ő most így látja: „Jaj, Istenem!”.

Újfajta fizikai törvények

Ha ismeritek a tudatosság fizikáját, akkor jobb világot építhettek. Figyeljetek ezekre a tulajdonságokra: mindenekelőtt, a tudatosság nem utazik egyik helyről a másikra, nem utazik egyenes vonalban – egyáltalán nem utazik! A tudatosság nem egyetlen helyen van, nem megy sehová sem. A tudatosság nem terjed ki, nem lesz nagyobb, vagy kisebb. A tudatosság csak létezik. A fizika tudatossága hasonlít a 3D-s fizikai tulajdonságokhoz abban, hogy a körülötte lévő más törvényeken alapulva csak ül ott, készen állva arra, hogy aktivizálva legyen vagy sem. Amikor viszont bizonyos szabályok vagy törvények vannak vele kapcsolatban alkalmazva, akkor a többi törvény is együttesen mind megváltozik. A tudatosság az élet létezésének a ragasztója. Ha lenne egy formula az életre, akkor az ez lenne.

Hadd beszéljek nektek pár olyan tényezőről, amelyek megengedik a tudatosság számára, hogy megindítsa a változást. Az egyik az, amit jóakarat tényezőnek neveznek. Tudtátok azt, hogy ahogyan a tudatosság fizikáját felfedezik és a bölcsesség tényezőt alkalmazzák (amely a bölcsesség korlátjának az átlépése révén lett elnyerve), akkor azután egy exponenciális megértés történik majd meg? Ez a tudatosság azon szabályainak az alkalmazása, amely egy olyan tényezőt és helyzetet teremt meg, ami jóindulatú tetteket hoz létre. Óh, ez összetett dolog, társam! El tudod ez jobban mondani? (Lee a fejét rázza).

Hadd mondjam el ezt nektek másféle módon is: a bolygón most küzdelem folyik az energiaerők között. Az általatok kifejlesztett tudatosság és a „törvények” miatt, amelyeket egy helyre tettetek a tudatosság fizikáján keresztül, a bolygón sok dologban most feltámadt egy olyan küzdelem, amelyről sohasem beszéltünk. Létezik gonosz a bolygón? Igen. Léteznek olyan entitások, akik aziránt elkötelezettek, hogy belépjenek és játszadozzanak veletek? Igen. Ez sokkoló? Miért is lenne az? Egy magasabb tudatosság lehetőségébe való átlépés idején miért is lenne ez az? Kedveseim, ez azért van, mert azzal, amit a tudatosság fizikájában teremtettetek, valamint az általatok alkalmazott szabályokkal, az alacsony tudatosságot egy olyan módon nyomjátok el, amely arra kényszerül, hogy kitérjen az útjából! Emlékezzetek rá, hogy ez a 3D-s túlélő módban van így! Tehát mit gondoltok, mit fog csinálni? Harcolni! Felfogtátok, értitek ezt?

Amikor a fizika szabályait bizonyos helyzetekben alkalmazzátok, akkor irányítani tudjátok azt, hogy mi is történjen. Ez az ismert 3D-s fizika szépsége. Azonban, ez ugyanígy van a tudatossággal is. Amikor elértek egy pontot a tudatosság fizikájának a megértésében arról, hogy hogyan is működik, mi a mechanikája, mi az eloszlása, valamint a spirális átadásával kapcsolatban, akkor bezárjátok az ajtót a régi energiák előtt. Bizonyos entitások, amelyek meglátogatták ezt a bolygót a múltban, nem tudnak többé meglátogatni. Hallottátok ezt? Nem tudnak bejutni! A fizika egy korlátot teremtett és nem képesek bejutni. Léteznek olyan sötét energiák és sötét ötletek, amelyek be akarnak jönni játszani a tudatosságotokkal. Néhányan ezt a gonosznak nevezik. Ez befolyással van az emberekre, és azok az emberek ezzel munkálkodnak együtt. Segíti őket abban, hogy erőt és irányítást szerezzenek, de nincs finomság abban, ahogyan ezt megszerzik. Viszont ez az ajtó bezárult! A gonoszság, ahogyan azt ismeritek, el fog kezdeni csökkenni. A gonoszság egy olyan energia, amelyet bizonyos emberek felszívtak. Aztán ezek az emberek igazán gonosszá váltak, de ez az ő választásuk. Ez a régi tudatosság. Ez a legjobb magyarázat amink csak van arra nézve, hogy mi is fog történni a jövőben.

A Plejádok fel és le ugrálnak most, mert tudják, hogy mi is történt meg itt. Ez majdnem egy exponenciális fejlődés, ha azt akarjátok, hogy az legyen. Az egyik dolog elvezet a másikhoz és felépíti saját magát. Végezetül nem kell majd újra mindent előröl kezdenetek minden egyes alkalommal, amikor megszülettek, ahogyan azt a társam korábban meg is határozta a mai napon. A spirituális fejlődés elindul és elkezdtek olyan tényezők ismeretével megérkezni a bolygóra, amit ma tanultok meg, majd egymásra építitek fel őket a következő életetekben. Ha egy kifejezést használhatnék, akkor az a „bölcsként születés” lenne.

A későbbiekben, amikor a fizika feltárul a számotokra, meg fogjátok érteni azokat a készülékeket, amelyek a tudatossággal működnek. Elvégre ez csak fizika. Amire nem fogtok gondolni, az az, hogy ezek nem feltétlenül gépek, hanem inkább biológiai kisegítők. Viszont egy darabig nem fogtok rendelkezni velük. „Hány nemzedék szükséges hozzá Kryon?”. Nem fogom elmondani nektek azért, mert nem akarok olyan beállítási alapot átadni a számotokra, ami elrontaná a bulit. Minden egyes bolygónak, a saját fejlődését illetően megvolt a maga időciklusa.

„Hogyan működik ez? Milyen gyorsan működik? Mikor fog elkezdődni?”. Már elkezdődött! A bölcsesség korlátjánál vagytok és keresztültörtetek. S ha már egyszer a bölcsesség korlátjánál vagytok, akkor el akarom mondani nektek azt, hogy minden bolygónak, amely elérte ezt a helyet, ugyanaz a nyomvonali feljegyzése. Mindannyian előre mozdultak el, minden egyes bolygó. Olyan ez, mintha az egész bolygó csoportos tudatossága bele lenne keveredve. Olyan ez, mintha eldobnátok egy számotokra már szükségtelen kapcsolót, vagy egy váltót és nem lenne elég hozzá semennyi sötét energia, ami ezt meg tudná állítani. Óh, meg fogja próbálni! Elmondtam ezt már korábban. Azok az emberek, akik a régi módszerekbe fektettek bele, olyanok, mint a gyerekek a játszótéren, nem akarnak felnőni. Rugdosni, ordítozni és erőszakoskodni fognak. Tudják azt, hogy a fény mindent meg fog változtatni, és nem lesz esélyük úgy működni, mint ahogyan azt korábban tették.

Ez az, amiről beszélünk. A jóakarat tényezője és a bölcsesség korlátja mind olyan módon dolgozik együtt a fizika tudatosságának a törvényein belül, ahogyan valójában ti is fogtok, jöjjetek csak rá. Azon fogjátok találni magatokat, hogy egy folyamatosan növekvő arányú DNS aktiválást teremtetek meg és ez nemzedékről-nemzedékre csak fokozódni fog. Végezetül egy olyan emberi lényt fogtok kapni, aki képes manipulálni az anyagot és látszólag dolgokat teremt meg a semmiből! Miért olyan különleges ez? Ez csak fizika! Nincs értelme annak, hogy a többdimenziós fizika képes kellene, hogy legyen irányítani az alacsonyabb fajta fizikákat? A legmagasabb fajta fizika a tudatosság és ez a fizika bármelyik napon képes irányítani a 3D-s fizikát.

Béke a Földön? Óh, ez könnyű. Ez a kezdet. Ez ülteti el a magokat és ez egy bizonyosság. Nézzétek meg a híreket. Nem fog ez így menni örökké, mint ahogyan most van. Ez csak ma van így. A földi béke nem a végső cél – komolyan! Amikor felnőttök és felnőtté váltok, abbahagyjátok a kövek egymásra hajigálását a játszótéren. Befejezitek! Ez normális dolog. Akkor elkezdenek sokkal elegánsabb ötleteitek lenni. A béke a bolygón csupán a kezdet és aztán ez jobbá válik.

Ez az, amit látunk. Sohasem mondtam el ezeket a dolgokat ilyen módon azelőtt. Azt akarom, hogy halljátok az egész történetet. Mit gondoltok, mi fog történni egy háborúk nélküli civilizációval, amely bármit meg tud teremteni, amit csak fizikailag akar, így sohasem éhezik? Milyen lenne háromszor, vagy négyszer hosszabb ideig élni annál – végig jó egészségben –, mint ahogyan azt most teszitek? Milyen lenne egy olyan civilizáció, amely képes önmagát egy kvantumállapotba helyezni és „bárhol” lenni, ha úgy akarja? Ez létezik! Gondoljatok arra, hogy hol voltatok 1.000 évvel ezelőtt? Most vegyétek figyelembe azt, hogy a galaxisban lévő civilizációk földi években számolva évmilliókkal öregebbek! Túl nehéz eltöprengeni ezen? Ez csak fizika!

Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy ezeknek a civilizációknak nincsen központi irányításuk – hallottátok ezt? Hallottatok valaha igazgatómentes vállalatról? Hát ez ilyen. Azt mondanátok, hogy: „Az nem működhet.”. Óh, de igen, tud működni! Képes rá, amikor mindenki olyan nagymértékben kapcsolódik másokhoz, amely rendszerben magától értetődően jót cselekszik és tudja a dolgát. Ez egy intuitív és természetes dolog. Számotokra? Lehetetlen. Ez az, amivel szembenéztek. Nem lesz olyan dolog, mint világkormány. Az olyan 3D-s! Helyette lesz egy világtudatossági megállapodás. Egyszerűen csak „jobban fogjátok tudni” a dolgokat. Mi a helyzet ezzel? Mi történik egy olyan csoportnyi felnőttel, aki először megy el egy buliba, és még sohasem találkoztak egymással azelőtt? Mit tesznek? Sziklákat dobálnak egymásra? Nem. A tudatosság jelen van a buliban, ahol összejönnek és beszélgetnek egymással, nagyszerű ételeket esznek és szórakoznak. Ki mondta el nekik ezeket a szabályokat? Elpróbálták? Nem! Ez csak az érettségből és a jobban tudásból fakad. Mi a helyzet egy olyan bolygóval, amely éppen ezzel rendelkezik? Egy olyan helyzetbe születnek bele, ahol jobban tudják. Ez a bölcsesség tényező és ez az a korlát, amit átléptek.

Végezetül minden olyan rendszert el fogtok hajítani, amelyről azt tanultátok, hogy szükségetek van rá – különösképpen azokat, amelyek csoportokba szerveznek benneteket, hogy megtegyetek bizonyos dolgokat. Ez a második természetetekké fog válni és együttesen mindannyian tudni fogtok róla. Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen? Kérdezzetek meg egy Plejádit. Kérdezzétek meg az Orioniakat, vagy az Arktúriaiakat. Kérdezzetek meg bármelyik korábbi szabad választásos bolygót, mivel most mindannyian rátok tekintenek. Ez a szoba tele van velük. Bólintanak és mind azt mondják, hogy: „Igaza van! Igaza van! Igaza van!”.

Számotokra ennek az üzenetnek az a szépsége, hogy nem számít, hogy ma hisztek-e ebben, vagy sem, meg fogjátok tapasztalni ezt ezen a bolygón. Csak várjatok, itt lesztek. Ti vagytok azok, akik meg fogják teremteni a valódi lényegét ezeknek a jóslatoknak.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2014. 06. 29.