Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ezt már hallottátok korábban: Isten ugyanaz ma, tegnap, és mindörökké – nincs változás. Ez így is lenne, nincs változás. Mi van azonban akkor, ha az, amit Isten ad az emberiségnek változik, ahogy mi is megváltoztatjuk azokat a rendszereket, amiket örökkévalóak gondoltatok, amiket bolygó szerte a vallásokban, örökkévaló tanításként tanítanak? Mi van akkor, ha mindez megváltozik? Mi van, ha amiatt változik meg, ami itt történik az emberiség tudatosságával? Ebben a hónapban egy négy közvetítésből álló sorozatba kezdek. Ezek a nap rejtélyei, amit úgy hívjuk majd, hogy „Rejtély Sorozat”. Lehet, hogy megismételjük majd, amikor több misztérium lesz, vagy ahogy azok frissülnek. Viszont ezúttal a társam kért tőlem egy letisztázást és én meg is fogom adni. Elmondom nektek, a társamnak és másoknak is. Talán érzitek, hogy valami több is adatik, mint gondoljátok abban, amit „Zöld Ködnek” neveztetek el. Szeretnélek emlékeztetni mindannyiótokat arra, különösen azokat a fénymunkásokat, akik követték a munkámat, akik hallgattak a szavaimra, akik megértették azt az elmúlt 34 évben, hogy mi is történik. Az üzenet a következő.
Kedveseim, ahogy a tudatosság változik az emberiséggel együtt, minden más is változni fog. Megváltozik a Föld, ti magatok, a kultúráitok, a társadalmatok, és az is megváltozik, amiért ide jöttök. Öreg lélek, szeretném, ha meghallgatnál valamit! Létezik egy ősi rendszer, amit reinkarnációnak neveztetek el – rendszer az élet megújítása. De a rendszeren belül – ahogy sokan látták – van egy belső rendszer is. Ezen életmegújításon belül létezik valami olyasmi, amit tervnek hívhattok – egy oknak, egy célnak. Ide tartozik néhány olyan szó, amit megtanultatok, ezeket karmának és Akashának neveznek. Ez lenne azon múltbeli cselekedeteitek letétkezelője, ami aztán hatással lenne a jövőbeli életeitekre. Mindannyian részesei voltatok karmikus vizsgálatnak, még az ezen a programon résztvevő néhány gyógyító is. Arra kértelek benneteket, hogy tekintsetek rá az elmúlt életetekben történt dolgokra és mondjátok ki, hogy: „Nos, ezek most is hatással vannak rám!” Nem csak az ebben az életben lévő dolgok a tudatalattitokból, hanem minden, amit csak megtapasztaltatok szintén szerepet játszhat. Ha az előző életetekben például fulladásos halál történt, akkor az egy olyan jelzés vagy energiajelzés lenne az Akashátokban, hogy lehet, hogy ebben az életetekben félnétek a víztől. Ez az a fajta dolog, amihez hozzászoktatok. A kultúrák karmikus cselekvésre hívnak fel. Azt fogják mondani, hogy ami a múltban és más életekben történt, az gyakran elő fog jönni számotokra, hogy ezúttal megoldjátok, visszafordítsátok, vagy felerősítitek azt – ez a Karma. Ezek olyan dolgok, amelyek szinte a kezdetektől fogva veletek vannak – ősi igazságok.
Mi van akkor, ha ezek megváltoznak? Miért változnának meg? Ez itt a nagy kérdés. A Váltás az emberiség megváltozása. Az ősök megváltoztatták a naptáraikat. Mondtam nektek, hogy ez van érkezőben. A napéjegyenlőség precessziója itt van kedveseim. Egy energiaváltás közepén ültök az emberiség bolygóján. Úgy döntöttetek, hogy nem pusztítjátok el önmagatokat egy háborúban, és hát nem is tettétek. Ehelyett ma sokkal inkább máshogy tekintetek a háborúra, mint korábban bármikor. Ez azon változás, Váltás kezdete, hogy az emberek valójában hogyan is működnek együtt. Ebben egy figyelemreméltó jövő áll előttetek. Ez a jövő nem létezhet egy régi rendszer bevonásával, még egy régi spirituális rendszerével sem – nem tud létezni. Nem vihetitek a régi módszereket egy új korszakba, és nem várhatjátok el, hogy az bármit is megváltoztasson. A régi módszereknek meg kell újulniuk, a rendszereknek meg kell változniuk. A megvilágosodás bölcsességet teremt. Kedveseim, az újraszületés rendszere megváltozik a számotokra.
Létezik egy prófécia. A társam érzi ezt, és meg is ragadta – mondhatni. Tudja, hogy miről van szó. Ezt persze tőlem kapta, nem magától jött. Én adtam át neki az információt, hogy az most azonnal feltáruljon. A jóslat – mondhatnátok – a következő: az öreg lelkek és fénymunkások, akik átmennek a Váltáson, levizsgázott Akasha munkások. Az Akashátok elment ameddig csak tudott egy régi energiában. Tehát a következő alkalommal számítsatok mindannak a teljes és totális eltörlésére, mint a régi energiában létezett háború és rémület! Ezek nem lesznek veletek a DNS-etekben, a sejtszerkezetetekben, helyette a felébredés ezen életöltőjére fogtok emlékezni. Sokkalta jobban fogjátok tudni, hogy kik vagytok, amikor megszülettek. Tudni fogjátok, hogy ez miről is szól. Nem lesz karmátok, nem lesz ott a régi Akasha a számotokra. A visszatérők közül sokakkal egy törlés történik. Ez sokatoknak megválaszolja a kérdést, ami pedig a következő: vissza kell-e térnem ide a Földre? Még nem fejeztem be. Kettős választ adok nektek. Igen, befejeztétek. Igen, visszatértek. Hogyan szeretnétek visszatérni? Újra megtapasztalni a fiatalságot? Tudni, hogy miért is vagytok itt, és nem kell átmennetek mindazon, amin korábban keresztülmentetek? A karma eltűnésével, a megújult és felfrissült Akashátokkal, ti különböztök minden más embertől. Levizsgáztatok a régi energiából – lediplomáztatok. Amikor levizsgáztok, akkor láthatjátok a diplomátokat. Mit jelent ez? Kisétáltok a világba, és a dolgok megváltoztak, az iskolának vége. Azt fogom most elmondani nektek, hogy az újfajta karma, az út során összegyűlő újfajta Akasha pozitív és jóindulatú lesz, egy olyan tanítás, amivel a mesterek rendelkeznek. Ez hát a jóslat.
Fénymunkások, öreg lelkek, a jövőtök egy másik rendszerrel fog eljönni. Vannak, akik azt fogják mondani: „Nem Kryon, ezt nem teheted! Nem Kryon, nem változtathatod meg azt, ami Isten ősi útja!” Én nem változtattam meg semmit kedveseim. Ti tettétek, ti változtattatok meg mindent. Ez az, amit át akartam adni, ezt akartam elmondani nektek. Szeretném, ha elgondolkodnátok, leülnétek egy pillanatra, és örülnétek annak, hogy most már van egy elképzelésetek arról, hogy ez hová is vezet! Közületek sokakat zavart a gondolat, hogy újra visszatérjetek erre a bolygóra, és ugyanazt kell végigcsinálnotok, amit ezúttal is. Ezért van az, hogy nem nagyon szerettek itt lenni. Mindez meg fog változni. Újfent elmondom, ezt hallanotok kell!
Képzeljétek el, hogy végzősként jöttök vissza a felemelkedés útján, azzal, amivel a mesterek is rendelkeztek! Friss Akashával, nem emlékezve semmire sem azokból a dolgokból, amiket ezúttal elétek tettek. Bármilyen karma nélkül, készen állva arra, hogy befogadjátok azt, ami pozitív, és hogy továbblépjetek egy olyan új világba, amit más fénymunkásokkal, más öreg lelkekkel együtt kezdtek el megteremteni. Sokan vagytok. Elég sokan vagytok ahhoz, hogy visszajöjjetek erre a bolygóra. Azt fogjátok mondani: „Nos, mi lesz az eredmény?” Az eredmény a fény lesz. Egy olyan fény, ami most nincs jelen. Egy olyan fény, amit az emberiség hoz létre. Aminek nem kell újra megtanulnia semmit sem. Egy olyan emberiség, ami nem feltétlenül teljesen működésképtelen, mint ahogyan az több száz és száz éven át volt, mikor mindig ugyanabba a diszfunkcióba tért vissza. Most nem fog és ti vagytok a kulcs hozzá. Ez hát a jóslat.
Szeretném, ha elgondolkodnátok ezen! Ez egy nagy rejtély, ugye? Tényleg rendelkezhettek valami olyannal, ami ennyire különbözik a Teremtőtől? Igen és fogtok is! Ti vagytok a jövő reménysége – azok, akik figyelnek.
Kryon vagyok, szerelmes az emberiségbe és most már tudjátok, hogy miért.
És ez így van.