Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Érzitek, hogy milyen édes energia van jelen ezen a helyen? Egy édes energia, amit a szívetekkel éreztek nem az elmétekkel. Néha megkérdezik: „Kryon, tudod, hogy hol vagy?”. Ó igen! Egy olyan helyen vagyok, ahol e pillanatban sok elmétől és sok arctól búcsúzom. Néhányan azt érzik ugyanis, hogy soha többé nem látnak (ez a moszkvai szeminárium utolsó közvetítése) Ám ők valójában nem értik. Úgy gondolják, hogy akkor vagyok jelen, amikor a partnerem épp közvetít és nem értik, hogy mindegyikük mellett végig ott megyek az úton. Én nem egy olyan entitás vagyok, akit imádni kell. Én az otthon energiája vagyok. A kezdetektől veled voltam, az első lélegzetvételed óta és maradok is az utolsó lélegzetvételedig. Az én jelenlétem az a kapcsolat, melyet Istennel tartotok fent mialatt a Földön vagytok. Tanítok nektek néhány dolgot ma este, de a valódi tanítás maga a kérdés: Mekkorára tudjátok kitárni a szíveteket? Mennyit tudtok valójában befogadni? Mennyire más emberként mentek el innen, mint ahogy jöttetek?

Nagy váltás van készülőben. Tegnap beszéltünk róla a tudattal kapcsolatos részre koncentrálva. Azt a kérdést tárgyaltuk, hogy mindenkit érint-e a váltás, vagy csak néhányakat.

Beszéltünk az emberi választásról. Átadtuk a spirituális télből a spirituális tavaszba történő átmenet metaforáját és megmutattuk, hogy a váltás mindenütt megtörténik. Azt is elmondtuk, hogy az Emberi Lényeken múlik, hogy kinyissák az ajtót és kilépjenek. Ez egy metafora, annyit jelent, hogy módotokban áll elfogadni vagy elutasítani, amit mondok. Azt jelenti, hogy a váltás megtörténik, de az már az emberiség döntése, hogy látja-e vagy sem. Sehol sem látszik ez nyilvánvalóbban, mint abban, amiről most fogok beszélni.

Már 20 éve, hogy utalást tettünk valamire. A DNS változik. Megint erre fogok koncentrálni és ez az az ok, amiért itt vagyok. A DNS olyan módon változik, ami néhányak számára rejtélyesnek fog tűnni, mert olyan folyamatokat tesz lehetővé az Emberi szervezetben, melyeknek létezéséről még csak sejtésetek sem volt. Ám ezek a folyamatok az őket működtető tudatosság híján nem fognak aktiválódni.

Az emberi biológia

Beszélnem kell a biológiáról. Nem akarok túl bonyolult lenni, de el kell magyaráznom ezt azoknak, akik nem teljesen értik. Az új energia egyik legösszetettebb váltása a kémiátokban zajlik le. Egy igazi váltásról, egy valódi változásról van itt szó. A DNS-etek összetett. Három billió részből áll, mégis kevesebb, mint öt százalék alkotja a gének azon tízezreit, melyek az emberi test utasításkészletét teszik ki. A DNS kilencven százaléka teljes egészében kvantum. Ám ahogy tegnap is mondtuk, ezek a kvantum instrukciók, melyek a 3D-s kémiához beszélnek, ezek alkotják a kisebb százalékot. Így a DNS-etek 3D-s kémiája látszólag nem fog változni, de amit tehettek vele, az fog. Azt a kevesebb, mint 10 százalékot a géneket alkotó motorként képzeld el, a többit pedig a motort működtető utasításokként. Az utasítások azok, amelyek változnak.

Mindez a mágnesességen keresztül történik meg, ami az élet megváltoztatására irányuló egyik legerőteljesebb és legdinamikusabb erő a Földön. Erre már az első Kryon könyvben szereplő átiratban is utaltunk. Ez hozta a doktort (Dr. Todd Ovokaitys) is a képbe. Ugyanis olvasott a részek mágneses rezonanciájáról a Kryon átiratban és észrevette, hogy amit leírtam, az az volt amit ő felfedezett. Hallottátok, hogy én vagyok a mágneses mester. Azt gondoltátok talán, hogy ennek a bolygó mágneses rácsához lenne köze? Nem így van. A DNS-hez van köze, ami szintén mágneses és nem más, mint a Föld életereje.

Ha átrendezed a kvantum DNS mágneses rezonanciájának egy részét, potenciálokat aktiválsz. „Nagy szavak Kryon, de mit is jelentenek?” A technikai magyarázatokat a tudományos ülésekre hagyom, ez itt most nem egy tudományos ülés. Olyan információt adok át, amely hihetetlennek fog tűnni: Emberi testetek tökéletes és a benne lévő DNS-ek utasításkészlete a bolygó energiájától függően változik. Az egyik legmagasabb rezgésszint felé tartotok, melyet a bolygótok valaha is látott és ez mind része a váltásnak, melyről tegnap beszéltem. Ez az új vibráció a kvantum instrukciók hatására elkezdi megváltoztatni a sejtstruktúra pillanatnyi kémiáját. Elgondolkodtál valaha a testedet alkotó sejtekről? Gondoltál valaha is arra, hogy talán nem működnek jól? Ha egy 1-től 10-ig terjedő skálán ábrázolnánk, hogy mire képes az ember pillanatnyilag a bolygón ahhoz képest, amire tervezték, akkor most egy hármast kapnátok. Amire a test képes lenne, az a 10-es. Jelenleg éppen a 6-osra készültök elmozdulni.

Hallgass ide! A test olyan sokra képes, de nem működik valami jól. Az immunrendszeretek olyan sok betegséget enged be! Olyan sok vírus trükközi ki és tényleg nem funkcionál valami nagyon jól. Gondolod, hogy Isten ilyennek tervezte? Hátradőlsz, elgondolkozol és felteszed magadnak a kérdéseket, hogy „Ki tervezte mindezt? A vírusokat, melyek gyakran látszólag máról holnapra jelennek meg a bolygón és olyan gyorsan elterjednek és az Emberi test még csak fel sem tudja ismerni őket. Miféle immunrendszer az ilyen?” A kérdés jogos. A válasz? Ez az immunrendszer tényleg nem túl jó. Mert 30 százalékon működik, azért nem jó.

Mit szólnál hozzá, ha olyan immunrendszered lenne, amely szinte mindent blokkolna ami a szervezetbe jutott? Amelyet nem tudnának kijátszani az ember életét tönkretevő vírusok? Amely nem engedné őket szaporodni. Tudtad, hogy a DNS-ed elvileg minderre képes lenne? Az ok, melynek következtében 30 százalékon működik az immunrendszered, az, hogy a bolygó energiája is csak 30 százalékos fejlettségi szinten áll. A szándéka és a szabad akarata segítségével azonban az ember képessé válik rá, hogy fokozza az immunrendszere hatékonyságát. Képes lesz arra, hogy szabadon járkáljon a vírusok és influenzák között anélkül, hogy elkapná. Aki erre képes lesz, az látszólag különbözik majd a többi embertől. Mintha valamiféle varázslatos védelmük lenne. Hívhatod ahogy akarod, de ez a váltásban való részvétel következménye. Ezt hívják úgy, hogy, emberi evolúció.

Szabad akaratuk által magukhoz ragadják azt az energiát, ami már amúgy is az övék. Tudtad, hogy a tested úgy lett megtervezve, hogy a rák soha, de soha ne tudja megtámadni? A rák mégis az ember egyik legnagyobb gyilkosa! A sejtnek van egy olyan funkciója, amellyel diagnosztizálja a saját állapotát. A tudományban apoptózis az orvosi neve, de úgy látszik nem funkcionál valami jól. Ennek az az oka, hogy csak 30 százalékon működik. Elgondolkoztál már azon, hogy a rák miért képes így megtámadni és a test miért nem tud tenni ellene semmit? Mit szólnál hozzá, ha megduplázódna az immunrendszer hatékonysága? Milyen lenne ráktól mentesnek látni a népesség egy jelentős részét? „Kryon, azt mondod, efelé tartunk?”

Emberek sokaságánál fogod ez látni és egyértelmű lesz, hogy ők mások. Ám a DNS tesztjük azt fogja mutatni, hogy éppen olyanok mint a többiek. Mert csak a 3D kémiát vizsgáljátok és nem a kvantum 90 százalékot. Képesek lesztek erősíteni a DNS-eteket és a DNS-nek a saját kémiájának adott utasításait. Megvan a lehetőség arra, hogy ez még 2025 előtt megtörténjen. Olyan embereket fogtok látni, akik képesek lesznek – maguktól – megerősíteni az immunrendszerüket. „Ez hihetetlen.” Hát, ha erre azt mondod, hogy ez hihetetlen, akkor a következő dolog egyenesen sokkolni fog!

A DNS-edet úgy tervezték, hogy hosszú ideig életben tartson. Arra tervezték, hogy megjavítsa és megfiatalítsa azt, ami elromlott. Nem találod furcsának Emberi Lény, hogy bár ti vagytok az evolúciós létra legfelső csúcsa, egy tengeri csillag vissza tudja növeszteni a karját, ti pedig nem? Gondoltál már valaha is erre? Jön valami, amit nem is reméltetek: az ember képes lesz rá, hogy visszanövesszen elvesztett szerveket. Ez lesz a következő lépés. Talán kezdetben úgy tűnik majd, hogy mindez kémiai segítséggel történik (azaz gyógyszerekkel), ám valójában az ember maga változtatja meg a saját DNS-ét. Maga az átalakulás lesz az, ami engedi ezeket az új gyógyszereket hatni egyesekre... míg másokra pedig nem. Mindez a következő generációban fog megtörténni. Ezek csak potenciálok. A küszöbön álló váltás biológiai potenciáljairól beszélek. Valódi változásokat fogtok tehát látni és amikor elkezdtek hallani ezekről a dolgokról, majd emlékezzetek erre az estére. A tudomány minden érdemet magának követel majd és egyáltalán nem fognak jelentőséget tulajdonítani az Emberi tudatnak, úgyhogy emlékezzetek, hogy itt beszéltünk erről, ezen az ezoterikus találkozón. Ó, annyi minden van még, annyi minden!

Mit szólnátok hozzá, ha anélkül lehetne kromoszómákat másolni, hogy megrövidülnének a telomerek?

Hadd magyarázzam ezt el. Hogy tetszene, ha nem öregednél olyan gyorsan? Az öregedés annak a következménye, hogy a DNS 30 százalékon működik. Hallottál már róla, hogy az ősök közül néhányan hosszú, hosszú életet éltek? Azt gondoltad, hogy ez elírás? „Nem élhettek olyan sokáig” mondják sokan. „Biztosan tévedett valaki a fordításnál” mondják. Mi van, ha tényleg olyan sokáig éltek? Pedig így volt! Még azelőtt, hogy kialakult volna az a rezgésszint a bolygón, mely a DNS-etek működését 30 százalékra csökkentette.

Az új energia megérkezett

Beszéljünk a bolygón lévő új energiarendszerről. Igazából több is van belőle, de én most egyről szeretnék beszélni közülük, arról amelyiknek a hírnökei ebben a városban laknak.

A tanító, akit Peggynek neveztek, felfedezett egy tiszta energiából álló folyamatot. Ez az energia alakul át azzá a szándékká, amely a DNS aktiválásának az eszköze. Mindez úgy működik, ahogy azt az előbb elmondtam. Ez az a katalizátor, mely a DNS-t a 30 százalékos szint fölé juttatja.

Látod már, hogyan kezdenek összeállni a részek? A hatékonyság e növekedése nem magától fog bekövetkezni. Egy összetett folyamatról van szó, amelyhez szükség van a szándékra is, amely meghozza a rezgésszintbeli változást. És ez még nem minden!

„Kryon, ha egy férfinak vagy egy nőnek tönkremegy a szívbillentyűje, miért nem javítja meg a szervezete?” Milyen nagyszerű kérdés! Eltűnődtél már rajta? Végül is folyamatosan megújítjátok a szerveiteket. Életetek során rengetegszer regeneráljátok testetek legnagyobb szervét, a bőrötöket. Akkor miért nem tudjátok a szívbillentyűtöket regenerálni? Mi a baj a testtel, hogy nem képes erre? A válasz az, hogy 30 százalékon működik.

„Csodákról beszélsz Kryon.” Nem! Arról beszélek, hogy milyennek kellene lennie az Emberi testnek. Mindjárt be is fejezem, mert túlságosan hihetetlen, ugye? Csak annyit hadd mondjak még, hogy ha látjátok majd, ahogy mindez bekövetkezik, emlékezzetek rá, hogy itt hallottatok róla először. Jó? Egy spirituális találkozón, nem egy tudományos összejövetelen.

A Belső Gyerek felébresztése

Egy nagyon fontos energia felébresztésének lesz meg a lehetősége és ez is része a váltásnak. Ezt hallanod kell: sokat beszéltek erről a szunnyadó energiáról. Vannak, akik már próbálkoztak a dologgal, de egy 30 százalékos szinten működő Emberi test ezt nem tudja megvalósítani. Egy 60 százalékos viszont meg tudja valósítani és meg is fogja. Hallottál már a Belső Gyerekről? Igazából nem tudod definiálni ezt az energiát, de hadd adjam át az érzését. Egyszer mindannyian gyerekek voltatok és többeteknek normális gyerekkora volt. Gyere vissza velem egy pillanatra abba az időbe, amikor hat éves voltál, vagy talán öt. Hadd kérdezzek valamit: Milyen érzés volt? Mi miatt aggódtál? Mi volt a dráma az életedben? Nem volt ilyen! Az egyetlen dolog, amin aggódtál, hogy meddig játszhatsz, vagy hogy mikor kell lefeküdnöd. Minden meg volt oldva, ugye? Nem kellett azzal törődnöd, hogy pénzt szerezz, hogy boltba menj ételért. Ezekről a dolgokról csak később szereztél tudomást, ugye?

Így aztán volt egy idő az életedben, amikor nem létezett semmi más a számodra, mint a szeretet. Micsoda felszabadító érzés! El tudod ezt képzelni most? Milyen lenne felnőttként újra átélni azt az érzést? Hát nem lenne felszabadító? Ez egy 60 százalékon működő tudat potenciálja. Ez az egyik kulcsa annak, hogy olyan tudattal élj, amely legyőzi a drámát és az aggodalmat. Az, hogy újra megjelenik a belső gyerek energiája, nem más mint egy kiegyenlítő mechanizmus, mely arra szolgál, hogy megkönnyítse az emberek életét. Segít, hogy örömüket leljék a létezésben, úgy ahogy egy gyerek örül az életnek. Ez is a váltás része.

Mi a helyzet a Földdel?

Mondtuk, hogy még Gaiáról, a bolygó energiájáról is fogunk beszélni. Majd Gaia jött és beszélt róla maga! (Pepper Lewis közvetítette Gaiát korábban a nap folyamán) Így csak hadd erősítsük meg azt, amit Gaia mondott, mert szükségetek van rá, hogy több forrásból is halljátok: ne aggódjatok amiatt, ami a bolygótokkal történik. Ami zajlik, az egy természetes folyamat, amit időben felgyorsított a váltás. Nem ti okoztátok. Menjetek, tisztítsátok meg a levegőt és fejezzétek be a föld erőforrásainak felélését – de tudjatok róla, hogy nem ti okoztátok azt, ami jelenleg történik.

Már hallottátok ezt? (Pepper ugyanezt közvetítette.) Ami történik, az egy természetes ciklusa annak, amit mi a bolygó víz-ciklusának nevezünk. A mostani történéseknek a mágnesességhez és a hőmérséklethez van köze. Ezek a folyamatok, minden néhányszáz évben megtörténnek és ez így van előre- és visszamenőleg is. Amit most tapasztaltok, azt a saját orosz tudósaitok is látták és elismerték. Azt mondják, hogy amit láttok, az egy mini-jégkorszak megismétlődése és ez pontosan az, amit mi is mondtunk nektek. A bolygó mostani történései nagyon hasonlítanak az 1.400-as évekbeli időkhöz és ez az időszak van most itt újra.

Önmagában nem életveszélyes, ami történik. Ó, bizony több lesz a vihar. Így ha viharövezetben vagy, felkészültebb leszel, ugye? Talán megemelkedik a vízszint. Ha a tengerparton élsz, előfordulhat, hogy elköltözöl. Ez az ésszerű lépés. Ha okosan fogadod őket, a történések nem veszélyeztetik az életedet. Ám mégegyszer elmondom, hogy előre számolsz-e mindezek bekövetkeztével, az a szabad választásodon múlik. Ahogy tegnap is említettük, lesznek, akik tagadni fognak és ott állnak majd, ahol tombolnak a viharok, tagadva, hogy vannak viharok. Néhányan odavesznek. Ott maradnak a partokon, nézik a vizek emelkedését és elpusztulnak. Ők azok, akik nem akarják látni a váltást és nem fogják elismerni, ami történik.

Gaia geológiai időkerete felgyorsult. Fel kellett gyorsulnia, hogy Gaia magasabb szinten rezeghessen. Gyorsabban történnek a dolgok, mint ahogy azt a geológusok gondolták. Gyorsabban következik be az, amit úgy hívtok: globális felmelegedés, ami egy klímaváltozás és mindig megtörténik a lehűlés ciklusa előtt. Ez normális. Meglátjátok. Tehát, amikor a tudósok felfedezik, hogy mi történik valójában, emlékezz, hogy itt már hallottad ezt, a váltásról szóló spirituális találkozón, ami nem egy tudományos ülés. Ezt az információt már egy ideje közvetítjük nektek. Ez az információ tartalmazza a váltás jellemzőit és olyan sok mindent felölel!

A rejtett energia: a benned élő Isten keresése

Az utolsó mondanivalóm mára: a jellemzők mindegyike – beleértve a DNS váltást is – egy olyan tudatossági szintre emel, mely által nagyobb igényetek lesz rá, hogy a bennetek lévő Istent keressétek.„Ez tényleg összefügg a DNS-sel, Kryon?” Igen! DNS-ed azon részei, amelyek kvantum természetűek és a kémiai részekkel kommunikálnak, elkezdik észrevenni, hogy több is van. Sokan fogják elkezdeni keresni a Felsőbb Énjüket, ahol a hiányzó részeik egyikét fogják megtalálni. Erről a részről mindig is tudtál, de sohasem adtál hitelt neki. Megmondom mi ez. Ez egy olyan energia, melyet nem te hoztál létre magadtól. Egy olyan energia, melynek minden Ember a részese, ám a tudatlanságotokból fakadóan azt hiszitek, hogy a sajátotok. Nem lehet a sajátotok, ahhoz ugyanis túl nagy. Ez a szeretet.

Vannak köztünk anyák. Vissza akarlak vinni, anya, első gyermeked születéséhez. Fel tudod idézni azt az időt? Emlékszel arra, amikor először adták a kezedbe a gyereket? Emlékszel arra, amikor először egymásba fonódott a tekintetetek? Fel tudod idézni? Most pedig elmondanád, milyen érzés volt? Csak mondd meg milyen érzés volt! Az angyalok, akik az ágy körül álltak, énekeltek és te ezt érezhetted. Ez az Isten szeretete, ami olyan erővel érintett meg kettőtöket, melyet magatoktól soha nem lennétek képesek létrehozni. Álltak ott más emberek is könnyezve? Tudtad, hogy az ősök ott voltak veled a szobában? Tudtad, hogy a dédszüleid is ott voltak? Tudtad, hogy énekeltek? És te még azt gondoltad, hogy saját magad idézted elő ezt az energiát? Azt gondoltad, hogy valahogy mindez egyenesen a kémiádból fakad, ugye? Hát, nem. Ez azoknak a varázslatos pillanatoknak az egyike, amikor összeolvadsz a Felsőbb Éneddel. Ami azon az ajtón keresztül árad be rád, amit akkor ott kinyitottál, az Isten szeretete!

Ez történik akkor is, amikor egy férfi és egy nő szerelemben találkoznak, amikor egymásra néznek és szikra gyúl közöttük. Egy kis ideig csak bámulják egymást és sóhajtoznak. A pszichológusok azt mondják, a szerelem a pillanatnyi elmezavar egy formája. Minden sejtstruktúra felett átveszi az irányítást. Ugye azt gondolod, hogy ezt te magad hoztad létre? Hát, nem. A Kundalini tapasztalat Isten szeretete. Amikor ketten szerelemben egyesülnek, több energiát hoznak létre, mint amennyit két különálló emberként képesek lennének létrehozni.

Van egy hiányzó elem és én azért beszélek neked erről, mert ez Isten szeretete az életedben. Elérhető a számodra, hogy érezd ezt az érzést saját magaddal és a Felsőbb Éneddel kapcsolatban is. Milyen lenne, ha ezzel az érzéssel járkálhatnál? Milyen lenne, ha ezt az érzést sugározhatnád? Gondolod, hogy bárki is észrevenné? Ó észre fogják venni. Azt mondják majd: „Miért mosolyogsz annyit?” Mit fogsz nekik mondani? „Szerelmes lettem magamba!” (Kryon nevetés) Légy óvatos, ez nem épp a legjobb válasz, amit adhatsz nekik, de hát ez a valóság! Mindez a DNS-ben van. Az egész arra szolgál, hogy erősebb legyél általa.

Hát ez történik a váltással kapcsolatban. Ezt az egészet nem Isten csinálja veled. Úgy fogalmazhatnék, hogy képessé válsz arra, hogy átvedd az irányítást a részek felett és irányíthasd a tudatod energiáját, amire azelőtt soha nem voltál képes. Mindjárt befejezem.

Emberi lény, ne kérdezd hogyan csináld mindezt. Ez egy annyira lineáris kérdés. Ne kérdezd hogyan. Ehelyett inkább csak „legyél” és kezdd el kinyilvánítani a szándékodat, hogy megteremtsd ezeket a dolgokat az életedben. Indítsd el a folyamatot, amely mindezt megvalósítja. Nem kell hozzá más, csak a szándékod. Maga a szándék, hogy elindítod a folyamatot, el is indítja azt! Ezt már mondtuk korábban. Itt vannak az intellektuális típusok, akik ismerni szeretnék a folyamatot. Az ő érvelésük a következő: „Kryon, nem várhatod el tőlünk, hogy megtegyünk egy ennyire sorsfordító dolgot, anélkül, hogy megértenénk a folyamatot. Tudnunk kell a működését. Nem bízhatjuk rá az életünket valamire, aminek a működése rejtély.” Elég jó érvelésnek tűnik, ugye? Hát, nekem is van érvem erre. Akkor most válaszolok rá!

Mi történik ma este, amikor itt vége a programnak? Elmondom azt a forgatókönyvet, aminek történnie kellene az általad feltett kérdés logikája szerint. Az intellektuális típus kisétál és beszáll az autójába. Aztán előveszi a kézikönyvet és tanulmányozza a sebességváltó működését, minden szelepet, minden fogaskereket. Majd folytatja a motor kézikönyvével, minden szelepet, minden fogaskereket, minden gépzsírozást áttanulmányoz mielőtt hazavezethetne. Igaz? Végtére is soha nem bíznád rá az életedet olyasvalamire, aminek a működését nem ismered! Vagy mégis?

Látod? Mindannyian rábízzátok! Lehet, hogy ez egy ostoba metafora, de mégis azt szeretném, ha emlékeznél rá. Fordítsd el a kulcsot és indítsd el a szándék motorját. Kezdd el ezt az utazást, mert olyan sok energia van, amit a tudatos elméddel teremtesz... kvantum energia, amelyet se meghatározni, se megérteni nem tudsz. Bízzál inkább a szeretetben, mert az a ragasztóanyag, az az új energia gépolaja ezen a bolygón. Nem esik jól ezt hallani, ugye, entellektüel? Mert azt mondtam éppen, hogy az érzelem a kulcs. Szokj hozzá. Nyisd ki a szíved. Ez Kryon üzenete.

Az emberiség szerelmese vagyok, aki mindegyikőtöket ismeri. Mindegyikőtöket.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2009. 05. 23.