Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Tudjátok, hogy mire lett megépítve az ember? Tudjátok, hogy miért léteztek? Nem számít, vajon hisztek-e abban, hogy ez az üzenet helytálló-e vagy igaz, tudjátok, hogy miért is léteztek. Azért léteztek, hogy felerősítsétek a Teremtő Forrást magatokban, hogy megragadjatok mindent, ami maga a bennetek élő Isten, és még annál is többet. Ez az, amiért léteztek! Nem azért léteztek, hogy lépcsőket másszatok meg, szenvedjetek, vagy hogy mindenféle nehézségeken keresztülmenjetek azért, hogy méltóak legyetek rá. Isten részei vagytok, nem létezik érdemességi helyzet – Isten szemében nincs ilyen.

Kedveseim, számotokra, sokatok számára, ez az első alkalom. A társam sohasem ült még le ebben az országban. Soha nem érezte az itt lévő energiát, sohasem érezte a szobában lévő megvilágosodókat. Számára ez az első alkalom, de ez az otthon – mindig is az. Sokan vannak, akik hallgatják ezt a hangot. Ahogyan azt újra, meg újra és újra csak elmondom, létezik egy kérdés: „Ez valóságos? A székben lévő ember csupán előadást tart?” Majd újra, meg újra és újra el fogom mondani. Létezik egy olyan logikai doboz, amibe beleszülettetek, ami szerint ez a rendkívüli folyamat meg sem történik. Ez azért van, mert még spirituálisan is egy túlélő módba születtetek bele. Meg kellett legyen mondva nektek, hogy mit és hogyan tegyetek, ezt szabályokba csomagolták, amik szerint aztán cselekedni lehet. Úgy nőttetek fel, hogy annak az érzékelése, mi a helyes és helytelen, veletek maradt, bármi legyen is a helyzet.

Olyan energia van itt és most, amit közületek néhányan éreznek is. Annyira tudatában vagyok mindenkinek, aki a székekben ül ebben a nagyszerű országban. Újdonság és izgatottság van jelen. Olyan öreg lelkek vannak itt, akik igazán készen állnak arra, hogy itt legyenek, és akik felvették azt, amit mi 2012 óta „kesztyűnek” nevezünk. Az általunk használt kesztyű szó azt jelenti: azt választották, hogy elfogadják a változás kihívását. Ez valóságos, vagy sem? Újra el fogom mondani. Aszerint folytatjátok, amit mások mondtak nektek, vagy most használni fogjátok a tisztánlátásotokat önmagatok számára? Lehetséges az, hogy a társam félreállt? Még azt is elmondta nektek, hogy hová megy és mi is történik. Ez a társam hangja, használva az értelmét, az agyát, a testét, a hangját annak érdekében, hogy átadjak nektek egy olyan üzenetet a fátyol másik oldaláról, ami azt mondja: Isten ismer, és nagyon szeret benneteket. Egy nagy váltás kellős közepén vagytok, és nincs hiba abban, hogy éppen itt vagytok.

Felhívunk benneteket arra, hogy érezzetek rá és érzékeljétek, hogy ez helytálló-e, vagy sem! Nektek dobjuk ezt a labdát, és azt kérdezzük: abban a dobozban maradtok-e, amit igazságként mutattak be nektek, vagy pedig megítélitek az igazságot ti magatok? Ha csak egy pillanatra meg tudnátok tenni, akkor próbáljátok meg felnyitni azt a dobozt és elkezdeni a megítélést! Elmondtam volna nektek azt, hogy annyira biztonságos más módon megérezni Isten szeretetét, mint ahogy valaha is tettétek. Lehet, hogy azt mondjátok: „Nos, én valami kissé másban élek. Olyan csodás prófétám van, akit szeretek.” El szeretném mondani nektek, hogy ez nem fog elvenni belőle semmit. Isten nagyobb lesz, a szeretet megnő. Az együttérzés fogja kitölteni az életeteket, úgy ahogyan korábban sohasem. Minden, amit mostantól tesztek, az egyre nagyszerűbb lesz. Nem egy másik hitrendszerre váltásról próbálunk beszélni nektek, csak azt szeretnénk, ha megéreznétek Istent belül – ez minden. Amikor megteszitek, akkor lesz egy ébredés, és tudni fogjátok, hogy mit tegyetek utána. Elkezditek megérteni azt, hogy erővel vagytok felruházva, mégpedig nagymértékben!

Az itt jelenlévők közül ma hányan nem emelték fel a kezüket a gyógyulásért? Nos, el szeretném mondani nektek, hogy ez egy jó alkalom erre. Ez egy igen jó alkalom rá, mert a bent lévő Isten felfedezésének a része a számotokra, hogy megragadjátok azt a gyógyító mintát, ami mindezekben az években ott szunnyadt, és készen áll arra, hogy a bolygón történő energiaváltozásokba vetett hitetek által aktiválódjon. A dolgok átrendeződőben és változásban vannak. Ez egy jó alkalom arra, hogy megigényeljétek a gyógyulást, amiért eljöttetek, és ami szükséges. Közületek néhányaknak a szív gyógyítására van szüksége. Tudom, hogy kik vannak itt. Tudom, hogy kik is vannak itt!

Lehet, hogy minden reggel a veszteség fájdalmának érzésével vagy a bizalmatlansággal keltek fel, de többé ez már nem szükséges – egyszerűen nem kell. Helyette érezhetitek a békét a mostani helyzet körül, ami bánatossá tesz benneteket. Most vannak olyanok – és tudom, hogy kik vannak ám itt -, akik nemrégiben veszítették el azokat, akiket szerettek. Tudom, hogy kik vannak itt! Azt akarom mondani nektek, hogy ők itt vannak. El tudjátok hinni azt, hogy a lélek örökkévaló? Ez az, amit a mesterek mondtak nektek. Pont ez az! Hová megy a lélek, amikor elhagyja a bolygót? Azt szeretném, ha egy pillanatra elfelejtenétek azt, amit mondtak nektek, valamint a spirituális logikátokat. Ha a lélek örökkévaló, és a testetekben volt, akkor miért kell eltávoznia, elérhetetlennek és hozzáférhetetlennek lennie? Nem kell, marad! Egy része marad, egy része egyetlen okból itt marad: hogy a veszteség miatt békét adjon a számotokra. Tudtátok ezt? Itt vannak. Ők itt vannak!

Olyan sok minden van, amiről beszélni szeretnénk. Ez túlmutat azon a fizikán, amit ismertek, de része egy nagyobbnak. A többdimenziós kvantumfizika az a mód, ahogyan a Világegyetem működik. A 3D-s fizika pedig az, ahogyan ti működtök, mivel még nem fedeztétek fel a többit. Ennek egy része sok olyan dolgot megmagyaráz, amit rejtélyesnek és mágikusnak gondoltok. Nem igaz. Érzitek ezt már? Érzitek már azt, hogy ez helytálló és igaz lehet, hogy Isten szeretete sokkalta nagyobb annál, mint amit valaha is elmondtak nektek róla? Pontosan itt nyugszik ebben a szobában, készen állva arra, hogy olyan módon találkozzon veletek, amit azelőtt sohasem engedtetek meg magatoknak.

Kryon vagyok. Hírhozó. Ez minden. Nincs olyan munkám a számotokra, amihez csatlakoznotok kellene. Megérezni való információm van nektek. Igazság arról, hogy Isten minden egyes emberi lényben benne van, és hozzáférhető azért, hogy jobbá tegye az életeteket. Ez az előre megjósolt energia, pontosan erre a célra.

Az emberi lény csodálatos, és az emberi lény méginkább együttérzőbbé válik. Néha feltesszük a kérdést: „Mi is hoz ide benneteket?” Ez még mindig ellentmondásos, ugye? Valóban lehetséges, hogy a Szellem ilyen módon beszéljen hozzátok? Újra csak elmondom: mindig is ez volt a módja annak, ahogy a Szellem az emberiséghez szólt. A bolygón lévő összes szentírás minden egyes darabkájának korszakok óta ismert és ismeretlen része, férfiak és nők által íródott – a Felsőbb-Énjük és a Teremtő Forrás befolyása által. Ez azt jelenti, hogy minden létező szentírás, férfiaktól és nőktől származik. Azt mondjuk, hogy Isten szava, a Teremtő befolyása alatt lévő férfiak és nők szava. Ennek neve is van: közvetítésnek hívják. Amit most hallotok és láttok, az nem különbözik attól, mint akkoriban. Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy pontosan ez az a most látott a folyamat, hogy a társam egy székben ül és behívja a befolyást a fátyol másik oldaláról, majd félreáll? Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy ez történt korszakok óta. Kis csoportok gyűlnek össze és hallgatják azt, amit ti is hallotok. Olyan alapvető igazságot hallgatnak, ami korszakok óta ismert. Ez az első alkalom, hogy előttetek ülök. Ez az első alkalom, hogy a társam elhozott engem ide, erre a helyre. Tehát, amit tenni szeretnék az az, hogy itt ülök veletek, és átadok egy „Vissza az alapokhoz” című közvetítést. Ez egyfajta móka a számomra – szeretek ezekről a dolgokról beszélni. Mind annyira érdekes, olyan csodálatos, igazsággal és szépséggel telített.

Vissza az alapokhoz

Emberek, szeretitek a lineáris listákat, és így adunk is nektek egyet. Mi egy körben látjuk őket. Semmi sem lineáris velük kapcsolatban, mert az utolsó mindig kapcsolódik az elsőhöz. Ez az, ahogyan a fizika működik. Igazából nincs sok egyenes vonal a fizikában. Majdnem minden körbetekeredik, újraalakul, és köralakú.

Az embereknek spirituális hitrendszereik is vannak, és szükségetek van szabályokra is. Minden egyes spirituális rendszer és létező, úgy tűnik, szabályokkal indul: itt van, hogy mi a helyes; itt van, hogy mit is tegyetek; itt van, hogy mit viseljetek. Így adni fogunk nektek egy keveset ebből. Az első számúval fogjuk kezdeni.

1. Nincsenek szabályok

Egy csodálatos hitet fogunk meghatározni. Ez nem egy rendszer, ez egy hit. Ez a hit egy más paradigma, mint bármi más a világban. Első számú: nincsenek szabályok. Itt van, hogy miért is: ez nem egy dogma. Ez a hit felkéri a minden egyes emberi lényben lévő intuitív energiát arra, hogy mondja azt: „Az isteniség ott van bennem”. Amikor egy ember leül, és azt mondja, hogy: „Érzem, érzem.” Vannak köztetek, akik szeretik a zenét. Mi is az, amikor egy bizonyos dalt egy bizonyos módon játszanak le? Megragadja a lelketeket. Érzitek Istent belül, tudjátok, hogy több is van még. A zene ezt teszi. Néha a természet is ezt teszi, ahol a kintlét nagyszerűségében ültök és látjátok a szépséget, ami elképesztő. Mit csináltok? Érzitek belül, hogy: „több is van még bennem”. Valamit megmozdít bennetek, és tudjátok, hogy ott van Isten.

Kedveseim, ha rátekintetek az emberiség történelmére, és visszamentek, akkor felfedezitek, hogy hol is voltak az első Istennel kapcsolatos intuitív gondolatok, mi is volt az első, illetve mi is lett leírva. Nézeteltérés lenne a hinduk és a buddhisták között arról, hogy ki volt előbb, de nézzétek meg ezt az évezredekkel ezelőtti első intuíciót! A bolygó több, mint 80%-a hisz a túlvilági életben. Ez ott van számotokra, hogy kutassátok. „Miért, és az ősök? Miben hittek először?” Ők a belső Istenben hittek.

Második: abban hittek, hogy visszatértek, hogy megvan rá a képességetek, hogy újra ellátogassatok ide. A lélek újra, meg újra és újra visszatérhet. Harmadik: megvan a képességetek arra, hogy minden egyes életöltő, a bölcsesség és a létezés egy magasabb síkjára emelkedjen. Negyedik: lehet, hogy még a felemelkedésig is eljuttok, ha elég sokszor visszatértek. Hogyan hangzik ez a modern vallásotok számára manapság? Mind a négyet eldobhatjátok. Ma azt mondják: „Bűnösen születtek meg, és ez a kiindulópont.” Nem születtek bűnösnek! Létezik bennetek egy olyan szabálykönyv, ami azt mondja: „Isten jó”, „Isten belül van”, és „Isten a részem”. Minden olyan mester, aki valaha is ezen a Földön járt, és beszélt a belső Istenről, hitelessé tette az emberi lényen belüli Teremtő Forrás döbbenetességét. Ez az egyes számú, mivel ez intuitív és egyéni dolog minden egyes személy számára. Nem lehetnek szabályok, amikor minden egyénnek különböző, egy kicsit más tapasztalati csomagja van a Szellemmel kapcsolatban. A társam sok olyan kultúrába, nyelvkörnyezetbe és mindenféle helyekre vitt el engem, ahol különböző hagyományos módokon ünnepelték Istent. Minden alkalommal, amikor ilyen helyre megy, van egy olyan terem, mint ez, telítve öreg lelkekkel, és nincsenek szabályaik.

A hivatalos testület azt fogja mondani: „Ez nevetséges! Kell, hogy legyenek szabályaitok! Kell, hogy legyen prófétátok! Kell, hogy legyen valaki olyanotok, akinek a cselekedeteiről tanúságot kell tenni.” Kedveseim, elmondom én nektek, hogy ki is az: ti magatok! Ti tettetek valamit, újra meg újra eljöttetek erre a bolygóra. Ti csináltatok valamit! A próféta a Felsőbb-Én. Lehetséges az, hogy úgy tudjátok szeretni önmagatokat, ahogy egy prófétát szeretnétek? Ezt nektek kell meghatároznotok, eldöntenetek és felfognotok. Ez az első számú. Nincsenek szabályok, mert mindannyian rendelkeztek a megszenteltség egy olyan lenyomatával, aminek ugyanolyan a szerkezete. Ugyanaz az együttérzés, ugyanaz a szeretet, és most kezditek el irányítani ezt. Egy olyan csoportban, mint ez, sokan vagytok terv, rendszer, hierarchia és még akár egy könyv nélkül is. Nincsenek szabályok, mert azok bennetek vannak. Ez az első alapvető pont.

2. A Szellem tulajdonságai

Ez a Szellem tulajdonságairól szól. Alapvető és gyönyörű. Az ezen univerzum, ezen galaxis Teremtő Forrása ismer benneteket. Néhányan azt mondják, hogy ez egy rendszer. Nehéz a szeretetet egy rendszernek hívni, ez csak egyszerűen szeretet. Egy rendszernek változatai vannak, a szeretetnek nincsenek. Az együttérzést egy bizonyos módon, bizonyos szabályokkal meg lehet mérni az emberekben. A szeretet és könyörület a tömeg atomi szerkezetének a lényege. Ez bennetek van, tiszta. Rátok vár, hogy felfedezzétek a tisztaságát, a lényegét. Ez a Teremtő Forrás. Az emberek azt fogják mondani, hogy: „Nos, ha ez ilyen nagyszerű, akkor kik vagyunk mi, kicsiny emberi lények?” Megmondom nektek: „nagyszerű kicsiny emberi lények” vagytok. (Kryon nevet) Mivel többdimenziósok vagytok, olyan nagyok vagytok, mint a galaxis, és még csak nem is tudtok róla. Tudtátok, hogy az emberi tudatosságot azonnal el lehet küldeni távoli helyekre? Tudtátok, hogy az túlszárnyal minden olyan fizikát, amit csak ismertek? Mindazok a dolgok, amikről korábban beszéltünk, az a nagyszerűségetek. Az emberiséggel szerelemben lévő Teremtő Forrás maga.

3. Isten nem bosszúvágyó

Ezt ne értsétek félre, de ki kell mondani, szóvá kell tenni! Isten nem egy mérges ítélkező, bűntető, rosszul működő erő. Ha úgy gondoljátok, hogy ilyen, vagy ha ezt is mondták nektek, én azt mondom, hogy a saját magatok visszatükröződését fogjátok meglátni. Az emberek korszakokon át ismételten elhatározták, hogy Istennek emberi tulajdonságai vannak: háború a mennyben, és ítélet, ha nem egy bizonyos módon teszitek a dolgokat. Azt gondoljátok, hogy az univerzum megteremtője igazán, de igazán ezt tenné? Hányszor adjam át nektek az anya és a gyermek hasonlatát? Édesanya, ha a gyermeked valami kis szokatlan, vagy furcsa dolgot csinál, netán azzal ellentétesen cselekszik, amit mondtál neki, akkor elküldenéd őt egy borzalmas helyre és megégetnéd örökre? Vagy felvennéd, szeretgetnéd, tartanád őt, és elmondanád neki, hogy milyen gyönyörű? Melyiket tennéd, anyuka? Azt gondoljátok, hogy a lelketek megteremtője ennél alább adná? Igazán? Itt az ideje a spirituális józanésznek. Isten nem egy bosszúvágyó erő. A Szellem a szeretet. Leülhettek és megérezhetitek ezt, nem igaz?

Vannak olyanok a teremben, akik azt kívánják, hogy ez hamar véget érjen, így elmehetnek. Tudom, hogy kik vannak ám itt, és mondani szeretnék önnek valamit, uram: annyira szeretve vagy, nem érzed? Nincs semmi döntés, amit tőletek várnánk. Csupán azt szeretnénk, hogy lazítsatok és érezzétek a szeretetet! Bántana titeket az egy pillanatig is, ha tudnátok, hogy itt nincs forgatókönyv? Nincs. Vegyetek nagy levegőt és érezzétek át! Ez minden. Amikor elmentek, akkor ugyanannyi számú angyal fog kisétálni veletek, mint a gyógyítóval és a közvetítővel. Ez a szeretet. Feltétel nélküli, gyönyörű, könyörületes szeretet. Ez mind itt van.

4. Az élet célja

Az oka annak, hogy az emberek itt vannak az, hogy meglássuk mennyire találják meg a belső Teremtőt. Elmondtuk nektek azt, hogy tényleg létezik egy bolygókra vonatkozó fokozatos fejlődési rendszer. Nehéz számotokra hinni abban, hogy a tiétekéhez hasonló élet van odakinnt a galaxisban, olyan, amivel sohasem találkoztatok, soha nem láttátok, vagy mégis? Olyan sokan vannak közületek, akiket meglátogattak és megsegítettek akár az arktúriaiak, a hathorok – ők mindenhol ott vannak. Vannak szabályok: nem avatkozhatnak be, de segíthetnek. Ez olyan, mint amit a nagyszülők tesznek, amikor átjönnek megszeretgetni az unokáikat.

Nehéz ilyen dolgokat elképzelni. Újra elmondom: tudatában vagytok annak, hogy milyen idős is a galaxis, és hogy ti milyen fiatalok vagytok még? Összeraktátok már ezt a kettőt? Hogyan lehet az emberiség ilyen fiatal és a galaxis ilyen öreg? Lehetséges az, hogy ti vagytok az újfiúk? Lehetséges, hogy ti vagytok az újak, az egyetlen szabad akarattal bevetett bolygó ebben a pillanatban? Mint ahogyan a többiek voltak azok korábban, és azelőtt, meg azelőtt – évmilliárdokig. Csupán néhány százezer év óta vagytok itt. Annyira újak vagytok. Itt van az oka, hogy miért: csak most nőttök fel. Elhagytátok a jelzést, és elkezdtétek érezni azt, amiről beszélünk. Lehetséges, hogy az együttérzés és a szeretet tulajdonságai ténylegesen megmérhetőek fizikailag? A válasz az lenne, hogy: igen! Meg fogjátok látni. Lehet, hogy a tudatosságnak olyan fizikai mintázata van, ami kvantum? A válasz: igen. Végül ezt is meg fogjátok látni. Az ember azért van itt, hogy a kirakóson dolgozzon. Meg tudjátok találni Istent belül a szabad akarattal, vagy sem? Ez volt a negyedik.

5. A legnagyobb váltás kellős közepén ültök

A legnagyobb váltás kellős közepén ültök, aminek valaha is tanúja volt az emberiség. Nem véletlen, hogy éppen ebben az időben érkeztetek meg. Még akkor sem, ha hitetlenek vagytok, nem hisztek egyik közvetítésben sem ezek közül, és nem is akartok többet meghallgatni. Attól még nem véletlen az, hogy itt vagytok. Sok olyan öreg lélek van itt, aki nem tartja magát annak. Mi ezt korábban „rejtőzködő megvilágosodónak” neveztük el. (Kryon nevet) Talán sohasem fogjátok elismerni, de van egy olyan részetek, ami fényt, őszinteséget és becsületességet akar, és a saját módotokon veszitek körbe ezzel magatokat. Tudjátok, hogy milyen a fény, ti magatok hozzátok azt létre. Nem hisztek a közvetítésben, nem hisztek az elmúlt életekben, nem hisztek a gyógyulásban, de megvan a saját belső Isteni rendszeretek, és ennek a becsületességhez, őszinteséghez, szenvedélyhez és a szeretethez van köze. Szeretünk benneteket. Újra csak elmondjuk, hogy a megvilágosodástól való félelem, egy nagy félelem. Lehet, hogy sohasem bújtok elő a rejtekből, és ez nem is fog számítani, mert az általatok hordozott fény erős, és a bolygóért létezik – pont úgy, ahogyan értetek is. Tudjuk, hogy kik vagytok.

Oka volt a váltásnak, meg is jövendölték. Tudtatok róla azelőtt, hogy ideértetek volna. Vannak köztetek, akik ténylegesen erre az időre vártak, hogy megszülessenek, hogy jókor érkezzenek. Amikor a bölcsesség, amit öreg lélekként hordoztok felébred, és segíti ezt a bolygót. „Kryon, hasonlatokban beszélsz, ugye?” Nem! Kedveseim, amikor elkezditek meglátni, hogy kik is vagytok, és rájöttök, hogy ami bennetek történik spirituálisan, az egy fizikai folyamat: beépül a bolygó Hálóiba, és az emiatt magasabban rezeg. A felébredésetek megváltoztatja a Föld rezgését. Ez éppúgy fizikai, mint ahogyan ezoterikus. Látjátok benne a rendszert? Nem a szabályok egy rendszerét, hanem a fény energiájának egy rezgését. Egy körkörös rendszer, ahol az egyik táplálja a másikat. Tudtátok, hogy a Föld Hálói állítják be az újszülöttek energiáját, amikor megérkeznek? Amikor a felébredésetekkel megváltoztatjátok a Hálókat – és mások is ezt teszik –, akkor a bolygó jövőjét változtatjátok meg. Ez visszatér, körkörös és csodálatos. Ez a szeretet. Ez kezd el megtörténni ezen a bolygón, ahogyan az sok alkalommal megtörtént más bolygókon is. Ennek vagytok pont a közepében, és vártatok erre. Okkal vagytok itt. Semmiért sem hagytátok volna ki ezt a bulit. Bonyolult? Óh, igen! Változás.

Azokhoz szeretnék most szólni, akik azt érzik, hogy elveszítettek néhány adottságot, néhány spirituális képességet. Tudom, hogy kik vannak itt. Tudom, hogy ki hallgatja. Azt akarom mondani nektek, hogy ez egy illúzió. Az energia átváltott, és a képességek, amikkel rendelkeztetek, egyszerűen átkalibrálódnak valami olyan sokkal erősebbé, amivel soha azelőtt nem rendelkeztetek. Ne dobjátok el, ne állítsátok meg, ne kedvtelenedjetek el! Ez egyszerűen azért van, mert egy régi energia nem teremtheti meg azt, akik igazából vagytok! Valakinek – tudjátok, hogy kik vagytok – ezt hallania kellett. Olyanok vagytok, akik mostanában elhagynak és eldobnak maguktól sok olyan dolgot, amik nem illenek már hozzájuk? Talán ezek lehasadt, régi tudatosságú energiák, és ti ott ültök üres kézzel. Arra hívlak fel benneteket, hogy ünnepeljétek az új időszak kezdetét az életetekben, egy kezdetet! Nem maradtok sokáig üres kézzel. A különleges képességek visszatérnek. A kívánt dolgok vissza fognak térni, ha félelem nélkül tekintetek rájuk. Félelem nélkül! Félelem nélkül! Miért félnétek azon Isten szeretetétől, aki átkalibrál benneteket? Ez volt az ötödik.

6. Az emberi lélek örökkévaló

A lelketek a barátom. A lelketek a barátom! Időtlenek és örökkévalóak vagytok. Annak a szikrája, akik vagytok, az öntudatos agyatokban van. Egy emberi lény lelke örökkévaló. Azelőtt itt voltatok már, hogy létezett volna a galaxis és az univerzum. Részei voltatok más bolygók levizsgázásának. Évmilliárdokon át újra és újra résztvevői voltatok a rezgésváltás ezen forgatókönyvének. Újra csak itt vagytok, és ezt örökké folytatni is fogjátok. Szeretni fogjátok, mert ez magának a galaxisnak a rezgését változtatja meg és magát a szeretetet kalibrálja át. Oka van annak, hogy miért is csináljátok ezt. Isten ismeri a lelketeket, mert az Isten része. A lelketek a barátom. Lassan letörölhetitek a lerakódást azon üvegről, ami elválaszt bennünket, és amit fátyolnak neveznek. Vajon átláttok-e rajta homályosan vagy sem, mint egy hal az akváriumban? Olyan sok minden van körülöttetek. Az üveg a visszatükröződés helyett egyre átlátszóbb lesz, és elkezditek meglátni azt, hogy mi van odakint. Majd az üveg eltűnik, a hal átkalibrál, és elkezdi belélegezni a szeretet levegőjét.

Elkezditek felismerni, hogy valami több van annál, mint amit elmondtak nektek. Mindenki a saját ritmusában éli meg a saját felébredését, egyesek lassan, mások gyorsan. Ha hiszitek, ha nem – nincs ítélkezés, csak szeretet. Mindig is így történt ez mindannyiótok számára, minden megtestesülésetekben, minden bolygón. Még csodálkoztok rajta, hogy miért szeretünk benneteket annyira, amennyire?

Munkás, itt az ideje nagy levegőt venni, ellazulni mindennel kapcsolatban, és tudni azt, hogy a jó helyen vagytok a jó időben. Meg tudjátok tenni ezt? Meg tudjátok most adni magatoknak ezt az engedélyt, bármi is hozott benneteket ide? Nem számít, hogy mi is a probléma, mi a kirakós, hogy mi is a gondotok. Tudtátok, hogy mi a tudatában vagyunk ezeknek? Tudtátok, hogy megvannak a megoldások? Megvannak, tényleg megvannak! Ott vannak túl azon, amit gondoltok. Lehet, hogy itt az ideje annak, hogy csak lazítsatok egy pillanatra, és azt mondjátok: „Jól van a lelkem, mert tudom, hogy ki vagyok.”

Üdvözletem Peggynek, a tanítónak, aki a társam mellett ül. Egy kettős közvetítés olyan energiát hordoz, amit az egyszemélyes nem. Mindkettőnek ugyanaz a Teremtő Forrás van jelen. Az üzenetek sokszor különböznek egymástól, de a tudatosságban és az együttérzésben összetartoznak. A váltás tárgya a bolygón lévő férfi és a női egyensúly. A bolygó lágyabbá válik, mert a két nem tudatossága metafóorikusan jobban szövetségre lép egymással. Az együttérzés egyesülése, bolygószerte megváltoztatja a hagyományos gondolkodás tudatosságát.

Tegnap este a „szabályok-nélküliségről” beszéltünk. Egy olyan hitrendszerrel rendelkező valaki tulajdonságairól beszéltünk, aki megbecsüli az egyénit és az intuíciót. Mégis vannak olyanok, akik felteszik a kérdést: „Igen, de Kryon, mi a helyzet az imádattal?” Kedveseim, lehet, hogy a válasz, amit adok nektek nem az, amit hallani szeretnétek. Nincs imádat. Az imádat egy olyan elképzelés, hogy Isten hatalmas, ti pedig kicsik vagytok – olymódon hajoltok meg előtte, ami azt fejezi ki, hogy kicsik vagytok. Elértetek ahhoz a ponthoz is, ahol megalkottátok az „istenfélelem” kifejezést is. Nincs imádat kedveseim, csak tisztelet. Még azt is fontolóra vehetnétek, hogy megváltoztatjátok az „Isten imádatának” nevét „Istentisztelet”-re, ahol is elkezdenétek önmagatokat tisztelni, aztán elmennétek az őseiteket is megtisztelni. Elmondom nektek, hogy miért is, hiszen annyira kevesen rakták ezt valaha is össze. „Miért kellene egy emberi lénynek valaha is az őseit tisztelnie?” Igazán? Ha tisztelni fogjátok az őseiteket, akkor a saját előző életeiteket tisztelitek meg – saját magatokat tisztelitek meg a múltban. Lehet, hogy a jövőbeni önmagatokat is meg akarjátok tisztelni.

Tisztelitek Gaiát, hogy ő maga az anyai energia, amiben ültök. Tisztelitek a bolygó Hálóit, ami maga Gaia, mert megteremti azokat az energiákat, amik valóságosan átváltanak a tudatossággal együtt. Elkezdtek más olyan dolgokat is tisztelni, amelyek eljöveteléért imádkoztatok. Közületek hányatoknak van bátorsága azt mondani, hogy: „Tisztelem azt, ami a testemben történik.”? Azt mondom nektek, hogy: nem most. Lehet, hogy tisztelitek, ami a testetekben zajlik, és az nem helyénvaló, majd azt mondjátok: „Nem most”. Tisztelitek a betegséget, de azt mondjátok: „Ez nem illeszkedik az isteniségetek energiájához.” Más szavakkal mondva, joga van ott lennie, de nem most, nem ma, és nem veletek.

A biológiának is megvan a maga helye, mindennek, ami ebbe beletartozik. Bármelyik biológus megmondja nektek azt, hogy van néhány kellemetlen látnivaló az állatok túlésésével kapcsolatban. A temészet egyensúlyával kapcsolatban is vannak dolgok, amiknek nehéz a látványa, és a betegség is ennek a része. Ám nem egy isteni edény belsejében, többé már nem. Felismertétek ezt? Felismertétek, hogy irányítással bírtok az egészségetek felett? Ha meg tudjátok emelni magának a testetek sejtszerkezetének a tudatosságát, akkor egy alacsony tudatosságú molekula nem tud oda betörni. Ez egyszerű dolog, mert a tudatosság fizika. Ahogy gondolkoztok felőle, az úgy hat aztán a sejtszerkezetetekre, majd nem fog hagyni semmilyen alacsony tudatosságú dolgot hozzátok kapcsolódni, legyen az akár valaki más energiája, vagy magáé a betegségé. A teremben minden egyes gyógyító tudja ezt. A teremben lévő minden egyes gyógyító tudja azt, hogy ők nem gyógyítanak, hanem kiegyensúlyoznak. Amikor egy emberi lény elkezdi megtalálni az egyensúlyt, a benne lévő Istent, akkor a betegség távozik.

Senki sem imád senkit sem. Ez egy megtisztelési folyamat és csodálatos. Tisztelitek a bennetek lévő Istent és az tiszteli a külső Teremtő Forrást. Ez olyan alapvető metafizika, ami azt mondja ki, hogy minél jobban tudjátok szeretni önmagatokat, annál hosszabban éltek. Minél jobban tudjátok szeretni önmagatokat, annál jobban fogják mások meglátni bennetek Istent. Ez egy alapvető törvény, nem pedig egy szabály. Egy olyan elv, aminek nyilvánvalónak kell lennie, és közületek sokak számára az is.

Szeretnék megragadni néhány pillanatot és az energiáról beszélni. Az emberi lény minden energetikai dologra lineárisként gondol. A dolgok már csak így működnek. Amikor megnövelitek az energiát, akkor idővel az elhalványul. Utána meg kell újítanotok. Megteremthettek valamilyenfajta energiát – még az ezoterikus energiát is –, de ez nem tűnik tartósnak, idővel egyszerűen eltűnik. Még az egyik ember másik iránti szeretete is idővel megváltozik – ez lineáris dolog. Ez a módja annak, ahogyan ezzel kapcsolatban éreztek, mindannyian. Hozzászoktatok valamihez. Fizettek az energiáért, és ennek gyakran van olyan mellékterméke, hogy meg kell újítanotok. Nem tartja fenn önmagát – nem igazán. Egy napon kedveseim, mindez meg fog változni, mert egy új paradigmában lesz részetek. Viszont én ezt okkal mondom.

Azt szeretném, ha elképzelnétek valamit: egy olyan rejtélyt, amivel a tudósok azóta foglalkoznak, amióta csak felbukkant. Azt szeretném, ha rátekintenétek valami nagyon egyszerűre. Néhányan ezt még varázslatnak is hívhatják: két mágnes összetapad. Az egyik a pozitív oldalával van a másik negatív oldala felé, és összetapadnak. Erőteljesek, és ha emberi lényként szét akarjátok húzni őket, ezt megtehetitek – energiát fejtenétek ki. Egy darabig széthúzva tudnátok tartani őket, de igen hamar elfáradnátok, és újra összecsattannának. Ha sokáig csinálnátok ezt, akkor elfáradnátok, ennetek kellene, majd visszajönnétek és újra megpróbálnátok. De beszéljünk a mágnesekben lévő energiáról. Látjátok, fenntartják önmagukat. Látjátok, hogy az energia, ami egyben tartja a mágneseket, az örökkévaló. Vannak olyanok, akik azt mondják: „Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen kis tárgyban lévő energia örökkévaló?” Ezek szó szerint évezredek múlva is össze lennének tapadva. Az emberi lény, aki megpróbálta szétválasztani őket, valószínűleg már rég nem élne, de ők továbbra is össze lennének tapadva. A tudósok megpróbálnak rájönni arra, hogy mi is ez az energia egy ilyen kis darab fémben – ám nem értik meg. Az energia nem a darabka fémből származik. Ez egy többdimenziós energia, amit mágnesességnek neveznek. Összefonódott, összegubancolódott, és egy hihetetlen örökkévaló galaktikus forrásnak a része. A mágnesek valami nagyobbal, sokkal nagyobbal vannak összekapcsolódva. A bizonyíték rá, hogy örökkévalóak az, hogy ha visszajöttök ezer év múlva, még mindig össze lesznek tapadva! Próbáljátok csak meg szétválasztani őket, és ők továbbra is ugyanazzal az energiával fognak rendelkezni, mint korábban! Kedveseim, ez kvantumenergia. Egy olyan forrásból merít, ami nem látható, de a mágnesek által bizonyítható. Ez a dolog még nincs megértve, ez egy kirakós.

Most pedig itt van az, amit mondani akarok nektek. Volt néhány olyan dolog, ami ebben a teremben történt meg az elmúlt két napban. Történtek felébredések, és voltak meglágyult szívek is. Potyogtak örömkönnyek, és történt legalább 8 gyógyulás is. Azért, mert egy olyan energiában ültetek, amit ti kértetek, ami a ti szándékotok volt, ami gyönyörűséges és ami isteni volt, valamint értetek volt jelen. Megtanultatok pár dolgot magatokról, talán ki is terjesztettétek a saját tudatosságotokat. Most figyeljetek ide! Az elfogultságotok szerint, amikor felálltok a székeitekből és elhagyjátok ezt a helyet, ez történik: amint elhagyjátok a termet, a valóság, amiben éltetek, azt fogja mondani, hogy az energia elkezd csökkenni, és halványulni kezd. Amit nem tudtok, vagy amire még nem jöttetek rá az, hogy mindez az energia, amit megtapasztaltok, egy a Teremtő Forrásból származó többdimenziós és örökkévaló energia. Ezt nem tudjátok leválasztani. Elmondok nektek valamit: a búcsú nehéz, de ez nem az. Mivel bármi is történt itt köztetek és a Teremtő Forrás energiája között, az általatok megtapasztalt energiát nem tudjátok leválasztani. Nem fogtok tőlünk sem elválni. Az egy életöltőn át tarthatna. Ez az, amiért a gyógyulások sem működnek visszafelé. Ha meggyógyultatok, és az egy olyan isteni forrás miatt volt, mint a sajátotok, akkor az (a betegség – a ford.) nem tér már vissza. A problémák nem térnek vissza. Látjátok, nem tudjátok leválasztani a gyógyító energiát, mert az örökkévaló. Isten szeretete is ilyen dolog.

Életöltők után, majd azután és azután, ez ugyanolyan. Nem tudtok elválasztódni tőlünk kedveseim – nem tudtok elválasztódni! Amikor elmentek, azt szeretném, ha elképzelnétek a két örökre összetapadt mágnest, amiket látszólag semmi sem táplál, látszólag semmit sem fogyasztanak, és megújulás nélkül léteznek. Nem tudjátok széthúzni őket. Ezek mi vagyunk. A Teremtő Forrás, és Isten bennetek lévő egy darabkája örökkévaló! Amikor elhagyjátok ezt a helyet, ne gondoljátok azt egy pillanatra sem, hogy az általatok ebben a teremben megtapasztalt energia most szerte fog foszlani! Valahogy újra meg kell, hogy teremtsétek azt, újra, meg újra és újra! Vigyétek haza magatokkal! Tegyétek csodálatossá! Vannak, akik még egy kis emléket is fognak készíteni róla, például egy oltárt, azon nap miatt, amikor is megtapasztalták azt az energiát, ami sohasem távozik el. Egy olyan energiát, ami mindig ott van, mert nem tudtok leválasztani minket magatokról. Ez a szeretet és az együttérzés olyan ragasztója, ami az idő, a kor és a körülmények hatására sem foszlik szerte.

Lesz olyan időszak is, amikor mindennel kapcsolatban elbizonytalanodhattok, vagy amikor depressziós állapotban lesztek. Ekkor azt szeretném, ha visszaforgatnátok ezeket a napokat, és emlékeznétek rájuk. Nem lehet titeket és minket szétválasztani! A Szellem szeretetének együttérző energiájára mindig, de mindig számíthattok, amely tőletek terjed ki mások felé. Lehet, hogy nem érzitek ezt a mostani izgatottságot minden nap minden egyes pillanatában, de ez mindig ott van, hogy felelevenítsétek – sohasem távozik el.

Nem lehet minket széthúzni, nem lehet! Ám először össze kell, hogy illesszetek bennünket! Megtörtént ez már a számotokra? Megláttátok már Istent belül? Összemeritek ezt illeszteni tudván azt, hogy nem lehet visszacsinálni? Ha egyszer felébredtetek egy nagyobb igazságra, akkor nincs „törlés gomb” az agyatokban. Nem tudjátok visszacsinálni azt, amit már tudtok. Tehát, mit is tudtok ma? Amit ma tudtok, az mindörökre szól. Távozzatok másként erről a helyről, mint ahogyan érkeztetek, tudván azt, hogy a szeretet ezen energiája állandóan fenntartja önmagát! Ébredjetek fel holnap és érezzétek meg! Nem fog elfogyni. Ébredjetek fel a következő napon és érezzétek meg! Mosollyal az arcotokon menjetek el aludni! Nem tudtok széthúzni minket!

Ez az a mindannyiunktól mindannyiótokhoz szóló üzenet, amivel távozni akarunk: örökkévalóak vagyunk!

És ez így van!

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2016. 05. 21-22.