Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Szeretném kiterjeszteni azt, amit az emberiségről tudtok. Azért, hogy ezt megtegyem, ellentmondásos dolgokról fogok beszélni. Azok, akik erre az üzenetre figyelnek, utólag lehet, hogy teljesen mást érzékelnek majd, mint azok, akik ebben a szobában vannak, mivel ez a helyiség egy olyan energiát tartalmaz, amit sem egy felvételen, sem pedig egy átiratban nem lehet visszaadni. A hasonló gondolkodásúak a következetesség és a hit egyfajta egyesülését adják. Azt is mondhatjátok, hogy itt a hitetek megerősíti az igazságot, amit hordoztok.

Valóban tudjátok, hogy kik vagytok?

Az emberiségről szeretnék beszélni, és ki akarom terjeszteni azt. Úgy szeretnék elmondani nektek pár olyan dolgot, amik az idők folyamán megtörténtek, ahogyan azt korábban sohasem tettem. Néhány olyan témával szeretnék előhozakodni, amik érdekesek lehetnek. Azért teszem mindezt, mert a ma esti tanítás az emberi tapasztalat kiterjesztéséért van, annak érdekében, hogy megmutassuk a számotokra azt, hogy nagyobbak vagytok annál, mint gondoljátok. Lehet, hogy sokkal régebb óta vagytok itt, mint gondoljátok, és ez egy csodálatos elképzelés. Amikor az emberi történelemre gondoltok, akkor az mennyi időre tekint vissza? Ha utánanéztek, akkor milyen régről szólnak a beszámolók? Nos, a történészek közös megegyezése általánosságban, és amit a tudósok is tanítanak, azt mondja, hogy az emberi civilizáció csak körülbelül 11.000 éve létezik. Most az emberi civilizációról beszélek. Nem az emberekről beszélek biológiai értelemben, mert az az antropológusokra tartozik. A társadalomtudományról beszélek. Mióta léteznek városok, rendszerek és vallások? Mióta mondják a tudósaitok, hogy léteznek ezen dolgok bizonyítékai? Nos, ez úgy tűnhet, mintha leporolnánk valamit, amit már korábban megbeszéltünk, viszont ez most jóval több annál.

Isztambulban, Törökországban egy nagy csoporttal ültünk szemben és „A Föld ismeretlen történelme” című közvetítést adtuk át.* Ez a ma esti üzenet hasonló, de mégis más. A feltevés ugyanaz, de az üzenet valami másról szól. Az emberi civilizáció sokkal régebb óta létezik, mint 11.000 év. Nos, lassítsunk társam (figyelmeztetés Leenek), hogy az üzenet tömör legyen és meg is értsétek.

Minden, amit megtanulhattok az emberi civilizációról kedveseim, az látszólag egy 10-11.000 évvel ezelőtti kezdetre mutat. Úgy tűnik, mintha minden akkor kezdődött volna, és akkor tűntek fel a nagyobb városok is. A szociológusok azt mondják, hogy ez az, amikor az emberiség lassacskán elmozdult a törzsi életből, egy gyűjtögetőbb beállítottságú városállam felé. Ha eléggé visszamentek, az elsők közt az egyik – aminek tömör szervezeti tudatossága és város tervezése volt –, egy olyan hely az Indus völgyében, amit ma az ősi Sumériának hívtok. Ez tűnik a kezdetnek és ez hozzávetőlegesen 11.000 évvel ezelőttre datálódik. Attól az időtől fogva, minden a linearitás szabályait követi, a felfedezések szinkronicitását, ahol az egyik dolog elvezet a másikhoz és eljuttok az egyiptomi piramisokig, a római birodalomig és így tovább. Ez az észlelt történelmetek. Nos, metafizikailag újra és újra azt közvetítettük nektek, hogy az emberiség csaknem 50.000 éves. Szerveződéssel, civilizációval, városokkal, tudatossággal és szociális fejlődéssel rendelkezett. Azonban ebből csupán 11.000 évet láttok.

Mi történt a történelemben?

Hol van itt az igazság? Miért van az, hogy nem tudjátok könnyedén meglátni azt, amit mondok nektek? Ha ez igaz, akkor miért nincs erre régészeti bizonyíték? Lehetséges, hogy valami esemény eltörölte azt, ami korábban létezett? Eltörölhette-e ezt olyan mértékben, hogy a régészek és napjaink történészei számára ez nem mutatkozik meg? A válasz: igen. Az időjárás és a jég teszi ezt. Emlékezzetek rá, hogy nem emberek millióiról beszélünk. Sokkalta kisebb volt a népesség ugyan, de ott voltak.

Egy egész sor dolog lenne, amin keresztülvezethetnélek benneteket, de amit tenni akarok az az, hogy elültetem az információ és az igazság azon magvait, amik kiterjesztik a történelmet, nem pedig kétségbe vonják azt. Nem azért vagyok itt, hogy azt, amiben hisztek, átírjam. Ehelyett azért vagyok itt, hogy hozzáadjak ahhoz, amit eddig tudtatok. Tehát, amit most és ma este elmondok, az hóbortosnak tűnhet. Elvére is, ez egy közvetítés. Azonban azok, akik a jövőben ezt hallgatják, a távoli jövőben, mosolyogni fognak. Ez azért van, mert amit most mondani fogok nektek, azt egyszer tényleg felfedezik. Csupán néhány nemzedék kérdése, mielőtt olyan fajta eszközökkel és vizsgálati műszerekkel rendelkeznétek, amelyek meg fogják mutatni számotokra azokat a dolgokat, amiket most el fogok magyarázni nektek. Néhány dolog sohasem fog látszódni, mert időgép nélkül ez lehetetlen. Nincs mód rá, hogy visszamenjetek az időben és meglássátok azt, amiről beszélni fogok nektek. Azonban az a civilizáció, amely közvetlenül a 11.000 éves előtti, még megtalálható.

A múlt fejlett civilizációi

Hadd szakítsam meg ezt a közvetítést valamivel, ami látszólag nem idevágó! Más szóval kívül áll ezen közvetítés logikáján, de mégsem. A bolygón lévő öreg lelkek körében létezik egy túláradó érzés, amely szerint léteztek korábban olyan életöltőkben, amik magasan fejlett technológiával rendelkeztek. Ez egy elsöprő mintázat. Beszéltünk erről korábban. Sokan hiszik azt, hogy a „süllyedő sziget – szindrómában” (Atlantisz) szenvednek. Melyikben? Kérdezem én, mivel több is volt. Na és mikor? Nem számít, mert közületek a legtöbben ott voltak! Ez számtalan öreg lélek intuitív érzése. Valóban az Akashátok emlékezetének igazságáról beszélek.

Elsöprő mennyiségben létezik az emberiségnek egy olyan része, amely az előző-életekből jövő intuíció, az álmok, vagy bármi más miatt meg van erről győződve. Valóban egy fejlett civilizáció részei voltak, jóval több, mint 10.000 évvel ezelőtt. Szeretnétek, ha visszaigazolnám ezt? Rendben, ez helytálló, 100%-ban abszolút helyes! De, hogyan érezhetitek ezt? Nincs időgépetek, igaz? Mégis itt van. Már önmagában egyedül ez is a kérdésért kiált: helyes-e a történelmetek?

A saját időgépetek – az emberi Akasha

Az Akashátok az, amiről valójában beszélni szeretnénk. Az öreg lélek – közületek a legtöbben azok – egyéni személyes Akasha feljegyzése az, ami intuitívan felfedi az előző életek energiáját a számotokra. A legerőteljesebbek közül néhány a felszínre bukkan, nem lineáris módon ugyan – évről-évre –, hanem energetikailag. Mondhatni, az energia mutatkozik meg, nem pedig egy hely a történelemben. Mi volt a legdrámaibb? Mi olyan történt, ami veletek marad? Ez az, amire visszaemlékeztek és, ami gyakran tör felszínre a látók értelmezéseiben és az álmokban. Itt ültök és közületek sokan azt mondják: „Igen! Ott voltam. Tudom és érzem! Álmaim voltak róla és közvetítették is a számomra. Része voltam ennek – egy fejlett társadalomnak – és sok olyan dologgal rendelkeztünk, amivel ma nem.” Kedveseim, igazatok van! Azonban, át fogok adni nektek néhány információt és ez nem az, amire gondoltok. Ez kívül áll a logikátok látómezején, vagy azokon a dolgokon, amiknek értelme van a számotokra. Tehát, álljatok készen valami másra!

Az elfogult agy

Az emberi agy bonyolult, és az egyik leggyakoribb dolog, amit tesz az, hogy az alapján elemzi a dolgokat, amit a tapasztalatai alapján ismer. Gondoljátok ezt végig: nem tud olyan dolgokat elemezni, amiket nem ismer! Ezért, ha abban hisztek, hogy részei voltatok valaminek, amit „fejlett civilizációnak” hívnak, akkor az agy a mai tapasztalatok alapján ad erről egy képet számotokra.

Határozzuk meg, hogy mit is mutat nektek az agyatok, amikor azt mondjátok, hogy „fejlett”! Az agyból eredően: ha egy fejlett technológiájú civilizációval rendelkeztetek, akkor a mostaniaknál sokkal fejlettebb dolgaitok voltak. A számítógépek erőteljesebbek lettek volna. Valószínűleg lettek volna azok az utolérhetetlen repülő autóitok is, amikre számítottatok. Lett volna gyógyító lézeretek. Az emberek meggyógyultak azokon az asztalokon, amik diagnosztizálták és azonnal meg is gyógyították őket. Nagyon hosszú élettartamotok volt, nem igaz? Kryontól eredően pedig: semmi ilyesmi!

Hát nem viccesek a sci-fi filmek? Semmi igazán újat nem adnak. A legtöbb tudományos fantasztikum csak azt mutatja meg, amivel jelenleg is rendelkeztek, csak jobban működve! Jobban repültök, jobban számoltok, gyorsabban gyógyultok, jobban utaztok – annak egy egyszerű kivetülése, amit tudtok. Csak azt tudjátok, amit ismertek! Tehát, a jövő sci-fi mozija csak azzal rendelkezik, amitek most van, csak sokkal jobban működően. Amikor az űrben utaztok, még mindig (űr)hajókat használtok. (Végül is, ez minden, ami van, nem igaz?) Valami teljesebbnek és totálisan a dobozon kívülinek az ötlete, amit sohasem tapasztaltatok még meg, sosem működne egy filmben. Nem tudtok kapcsolódni hozzá. Még a távoli jövő elgondolói is, akik kivisznek benneteket a külső űrbe és más civilizációkhoz, egyszerűen csak gyorsabb űrhajókat adnak nektek. Ez csupán csak több abból, amiről tudtok, nem pedig, amiről nem. Tehát, elmondom nektek azt, amiről nem tudtok.

A rejtélyes valóság

Egy fejtörést okozó, rejtélyes valóság kényelmetlen dolog, és valami olyan, amiről még csak nem is álmodtok. Viszont azoknak, akik benne élnek, ez normális. Egy, a dzsungelben élő bennszülött számára a jövő egy magától repülő fejlettebb lándzsa. De helyezzétek csak őt a repülés, az internet és a szociális média világába, és el fog bújni félelmében! Az egyszerűen nem lesz valóságos a számára.

Annak érdekében, hogy ennek értelme legyen, egy kissé rejtélyesnek kell lennünk. Amikor a Kryon energia eredetileg megérkezett a bolygóra oly sok évvel ezelőtt, 1989-ben, akkor olyan üzeneteket adtunk át a számotokra, hogy a bolygótok Mágneses Hálója felelős a megvilágosult tudatosság aktivitásáért. Mondhatni, hogy a DNS-etek és az emberiség fejlődése, mind a Mágneses Hálóhoz van kötve. Magamat „Mágneses mesternek” neveztem és most már tudjátok, hogy miért. Ez a Mágneses Hálóról és az emberi tudatosság megváltozásáról szól. Lehetséges-e, hogy a bolygó Mágneses Hálója újra elkezd megváltozni? Közvetítést közvetítés után adtunk át a számotokra erről. Azzal kezdtük, hogy elmondtuk nektek, hogy elmozdul – újra beállítódik. Drámaian kellett elmozduljon – többet az elmúlt 10 évben, mint amennyit 100 év alatt mozdul el. A tudomány is most már azt mondja, hogy megtette és ezt az iránytűitek bizonyítják is. A Hálónak el kellett mozdulnia annak érdekében, hogy felkészítse magát valamire, ami érkezőben van. Miről beszéltek a korábbi közvetítések, mi érkezik?

Egy változó valóság a Föld számára

Hadd tekintsek vissza „A DNS jövője” című Minneapolis-i közvetítésre: éppen most mozdultok el az űr egy másik területébe. A galaxisotok a középpont körül kering, és minden csillag illetve a Naprendszer, ugyanazzal a sebességgel mozdul el, kering egymáshoz képest a középpont körül. A Naprendszeretek az űr egy olyan új területébe mozdul el, ahol még sohasem járt, amióta létezik az emberi élet. Kérdezzetek csak meg egy csillagászt, hogy mi zajlik! Azt fogják mondani nektek, hogy az emberiség – ahogyan azt ismeritek – a Naprendszer körüli, egyfajta védelmező sugárzási buborékban létezik és a Nap helioszférája együttműködik vele. De hirtelen egy érkező változást látnak. A buborék szertefoszlóban van. Mit láttatok az utóbbi időben a Nappal kapcsolatban? Változóban van. Mit láttatok az utóbbi időben az időjárással kapcsolatosan? Változik. Minden azzal van összefüggésben, ahova a Naprendszeretek tart. Elmondtam ezt nektek korábban, és meg is mutattam a mögöttes tudományt is.**

Nos, amit következő lépésként el akarok mondani nektek az, hogy ez az űrben lévő új energia, egy többdimenziós módon fogja megváltoztatni a bolygó mágneses mezejét, hogy segítsen felfokozni az emberi fejlődést és evolúciót. Okosabbak lesztek, mert a Mágneses Háló készen áll rá. Ez mind azon evolúciós változásokkal van összefüggésben, amelyeket a DNS-etek megenged. Készen álltatok a fejlődésre, ha elhagytátok a 2012-t anélkül, hogy elpusztítottátok volna önmagatokat – és megcsináltátok! De rendelkeznetek kellett hozzá a tudatosság fizikájával és ez az, amiről beszélünk. Namármost, miért is hozom ezt fel, amikor a történelemről beszélek és a múlt egy kifejlődött fajáról? Nos, elmondom nektek.

A múlt, ami nem mutatkozik meg

Körülbelül 11.000 évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak végénél – egy mini jégkorszakénál, ha úgy tetszik – bizonyos dolgok történtek ezen a bolygón. Rákereshettek erre, ha úgy kívánjátok, és meg fogjátok találni. Ezeknek a dolgoknak ahhoz van köze, amit „az atmoszféra szokatlan plazmaaktivitásának” fogok hívni. A Mágneses Háló sokkal, de sokkal másabb volt. A Napból származó tömeges kilökődések és olyan dolgok, amikről a filmek szólnak, ütköztek a bolygó mágneses mezejével. Ez másfajta plazmával töltötte fel azt. Ez ott van számotokra a tudománytörténetben, hogy lássátok. Ott van a jégmagokban és abban a mágnesességben, amit a Föld rétegeiben mérhettek.

Ez akkor más volt és el akarom mondani nektek, hogy mit okozott: mindenekelőtt sok halált. Mondtuk már ezt nektek korábban, és elmondtuk, hogy ezt részben az emberek idézték elő. Az emberiség legalább négy civilizációs szakaszon ment már keresztül a különböző korszakokban, és majdnem el is pusztult minden egyes alkalommal. Elmékezhettek rá, hogy a néhány évvel ezelőtti jóslataitok egy végső háborút vetítettek az ezredfordulóra, tömeges pusztulással. Ez nem történt meg. Ez volt a 4-es szám elmozdulása az 5-ösbe. A 2013-as év és a továbbiak az 5-ös szám. Beszéltünk nektek arról, hogy keressétek a 3-as számot az „ismeretlen történelemben”.* Semmire sem fogtok könnyedén rátalálni, amiről beszélek, és a történelmet nem fegyverek által törölték el – hanem ez inkább plazmikus kitörés által történt – vagyis a természet erejével.

De jóval ezelőtt, a bolygótoknak olyan atmoszférája volt, ami egy más módon „élt” a Naptevékenység (helioszféra) által, és ez oly módon töltötte fel a Mágneses Hálót, hogy az emberiség a DNS-t legalább 50%-osra ki tudta fejleszteni. Emlékezzetek csak rá, hogy jelen pillanatban 30-35%-on vagytok!„Várj egy percet Kryon, úgy érted, visszafelé mentünk?” Igen. Végül bizonyítékot is fogtok találni erre – egy fejlett civilizációt.

Ha voltak olyan életeitek, ahol azt éreztétek, hogy egy fejlett civilizációnak voltatok a részesei, akkor az úgy is volt. Ez azért van, mert a tudatosságotok volt fejlett, nem pedig a technológiátok. (Mondd ezt újra, lassabban). Olyan dolgokat tudtatok megtenni a tudatosságotokkal, amit most nem, és mindezt könnyedén. A tudatotokkal meg tudtátok gyógyítani a saját testeteket. Voltak olyanok, akik a semmiből tudtak valós anyagot teremteni. Mindezt a fejlett gondolkodáson keresztül tették, nem pedig mechanikai eszközök által. Átadunk számotokra egy olyan alapelvet, ami még nem igazán lett átgondolva: „A tudatosság fizika. Ez egy olyan valódi mérhető mező, amely hatással van a fizikai valóságra”. Fagyott le valaha a számítógépetek, amikor mérgesek voltatok, vagy égett ki villanykörte? Hogyan? Ez fizika!

A régi minták még itt vannak

Igen, ott voltatok, nem repülő autókkal és anti-gravitációval, hanem egy olyan bölcsességgel és magasan fejlett fizikával, amire jól emlékeztek. Emlékeztek a fejlett bölcsességre és tudatosságra. Oka van annak a ténynek, hogy intuitívan mindezekre emlékeztek. Ez az Akashátokban van! Figyeljetek rám, mert ez a mai nap tanítása: nem új utat törtök, ahogyan fejlődtök – figyeljetek ide – hanem azt hozzátok elő, amivel már rendelkeztetek. Visszamentek, hogy elérjétek a jövőt! Az Akashátok lassan felébred, ahogy elhagytátok 2012-t. Már ott van egy minta vagy sablon ezen fejlett valóság számára, és ezt korszakokkal ezelőtt már megéltétek. Ez az Akasha mintázat bennetek létezik, hogy felgyorsítsa azt a fejlődést, amelyen most mentek keresztül. Tudjátok már, hogy miről van szó! Nos, ez hogy hangzik?

Öreg lélek, amire emlékszel, az egy 10.000 évnél jóval korábbi fejlett civilizáció. De ennek a magjai újra elkezdik megmintázni önmagukat. Ez nem újdonság vagy ismeretlen dolog, és az Akashátok ismeri is. A testetek Veleszületettje ismeri. Ami ismét valósággá fog válni, az számotokra nem lesz újdonság – visszatértek hozzá. Beszéltünk Atlantiszról és arról a tényről, hogy közületek nem mindenki – milliószámra – lehetett egy süllyedő szigeten! Mégis azt hiszitek, hogy ott voltatok. Létezik egy hasonlat az emberiség sok okból történő lerombolására, ami valós volt és mindannyian keresztülmentetek rajta.

Közületek a legtöbben elpusztultak azokban az időkben, és ez a 3-as számú civilizáció volt. A 2-es számúnak megvoltak a maga okai, leginkább a Földből alapulók. Aztán volt a 4-es számú civilizáció újraindulása (a ti jelenlegi 11.000 éves történelmetek). Tehát minden, amit az emberi civilizációnak tulajdonítotok, mind a 11.000 éve, az valójában a negyedik civilizáció. Tudom, hogy ez nagyon furcsának hangzik, de még a bölcs ősi, a bolygó bennszülötteitől származó néhány információ is tud ezekről a dolgokról. Ez része a tanításaiknak.

Kedveseim, a civilizációtok 50.000 év óta létezik. A tudomány egy nap egyet fog érteni abban, hogy van egy elveszett történelem, és annak fogják meglátni, ami. Nem vagytok olyan fiatalok! A lelkeitek közül sokan nagyon öregek és bölcsek – régóta itt vagytok. Az Akasha feljegyzéseitek telítve vannak az ilyesfajta dolgokkal. Értitek, hogy mit is mondok nektek ma? A múltbéli tapasztalatok miatt rendelkeztek a jövő építőkockáival! Emiatt nem fogtok félni tőle, és amikor elkezditek megtapasztalni, akkor az kényelmes lesz a számotokra.

Kedveseim, azt szeretném, hogy nézzetek bele egy pillanatra az indigó gyerekek szemébe. Azok, akik fiatal lelkek, össze vannak zavarodva, az öreg lelek viszont magabiztosak! Talán túlságosan is magabiztosak? Ők nem forgolódnak körbe vagy ijednek meg attól, hogy mások. Ehelyett rátok néznek és azon csodálkoznak, hogy miért nem ijedtetek meg attól, hogy annyira... öreg energia vagytok! Keresztülmentek már ezen korábban! Öreg lelkek és emlékeznek rá, hogy mi van érkezőben. Keresztülmentek ezen azelőtt és a magabiztosságukban láthatjátok meg ezt. Ne hagyjátok, hogy a fellépésük a bolondját járassa veletek! Nem olyan önfejűek. Egyszerűen csak ráébredőben vannak valamire, amire „emlékeznek” egy olyan bolygón, ahol ez réges-régóta nem fordult elő.

Az Akasha-időgép

Beszéljünk erről az Akasha feljegyzésről más módon! Talán álmodtok? El szeretnék mondani nektek valamit az Akasha emlékezetetekről. Nem pontos! Az Akasha feljegyzésetek nagyon, de nagyon elfogult. Nem lineáris módon fogja az előző életeteket közvetíteni, mint ahogyan egy könyvet olvastok, majd lapoztok egyet. Nem fogjátok látni, hogy kik voltatok és mit tettetek, aztán lapoztok egyet és meglátjátok, hogy kik voltatok azután és azután. Ez azért van, mert a többdimenziós Akasha az energiával, nem pedig a történelemmel törődik. Ebben az új energiában oka van ezen fajta visszatükröződéseknek, amikkel rendelkeztek (az álmaitoknak). Sokak számára, az Akasha feljegyzések túlóráznak, és sok feldolgozni való dolgot adnak a számotokra. Az oka? Tisztítanotok kell ezeket a dolgokat annak érdekében, hogy továbblépjetek. Nem fogtok előre haladni addig, ameddig le nem tisztázzátok ezeket a dolgokat. Ez a Veleszületettetek szépsége.

Az Akasha a DNS-etekben van és az mélységes hatással van az életetekre azáltal, hogy energiát hoz elő, szembesít vele benneteket és elengedést kér. Szabaduljatok meg ettől a múlt-életbeli energiától. Van pár érdekes álmotok. Mondjuk megfulladtatok az egyik elmúlt életben. Mondjuk azt, hogy ez 1.000 életöltővel ezelőtt történt, de mivel ez az, amire emlékeztek, így a fulladásról álmodtok. Nem tudtok lélegezni. Fizikailag fulladoztok és hirtelen felültök az ágyatokban. „Újra itt van – az az álom!” Tehát, mit kezd egy emberi lény ezzel a tapasztalattal? Ez olyan érdekes! Egy öreg lélek számára, az első dolog: „Mit jelent ez? Mit kezdjek vele?” Ez a rész a helyes, de az emberek gyakran sohasem elemzik ki őszintén, hogy mit is jelent. Helyette azt gondolják, hogy ez jóslat: „Meg fogok fulladni, tehát jobb, ha nem megyek víz közelébe.” Azt gondolják, hogy ez a jövő egy jóslata. „Újra meg újra ugyanaz az álmom van, ezért ennek valami olyannak kell lennie, ami meg fog történni.” Tehát, a következő lépes a félelem.

Kedveseim, az öreg lélek felkészítésének ezen csodálatos rendszere a jövő miatt van itt, nem pedig azért, hogy félelmet teremtsen! Elmondom nektek, hogy miről is szól. Ez az álom valami olyanról szól, amely veletek történt meg, ami valahogy még ma is hatással van rátok. Talán a torkotokról szól? A légzésről szól, vagy egyszerűen csak a vízben levéstől való félelemről, amely visszatart benneteket. Sok minden olyanról szól az elmúlt életeitekből, amit látnotok kell, meg kell értsétek és örökre el kell engedjétek. Öreg lélek, ha fel fogod ismerni ezeket a számodra tálcán felkínált energiákat azért amik, akkor elhagyhatod őket.

Talán azt mondhatjátok: „Köszönöm, Veleszületett. Köszönöm Akasha, hogy megengedted számomra, hogy megérezzem ezt. Nem félek a fulladástól. Többé nem félek semmitől, ami ott van. Nem lesz hatással többé az életemre, és nem félek a jövőtől. Ezentúl örömmel gázolok akár az óceán, akár egy tó vizébe, félelem nélkül.” Ez az, amiről ez szól. Ameddig valami olyan van belevésődve az Akashátokba, ami az álmokban vagy az elmúlt-élettapasztalatokban félelmet teremt meg bennetek, akkor az addig vissza fog tartani benneteket. Tehát, ami az öreg lelkeknél kezd megtörténni az az, hogy azok az életöltők, amelyek a leginkább erőteljesek, vagy azok, amelyek a legdrámaibb dolgokat tartalmazzák, tálcán lesznek felkínálva a számotokra. Ez hogy tetszik nektek? Amikor ez megtörténik, akkor könyörgök nektek, hogy ne féljetek tőle! Ne manifesztáljátok, mert éreztétek, és ne generáljatok félelmet körülötte! Nem számít, hogy mennyire valóságosnak éreztétek, ez nem jóslat! Nem az. Ez ti magatok vagytok, akik önmagatokkal dolgoztok.

Az Akashából származó álmok ereje

Az álmok ilyenek. Az öreg lelkeknek gyakran vannak az Akashából származó álmaik. Az új lelkek épp csak hozzászokóban vannak a bolygóhoz, ők más dolgokról álmodnak. Az öreg lelkek ebben az energiában olyan dolgokról kezdenek el álmodni, amik jelentenek valamit. Talán a családról álmodtok, csak senki sem azt a szerepet játssza, mint a valóságban és senki sincs jó helyen! De a dráma valahogy mégis jelen van. Semmi értelme nincs az egésznek. Értelmetlen, és talán van egy nővéretek, bátyátok, anyátok, apátok, akiket éreztek, de nem ismeritek fel őket, mert keverednek azokkal, akiket viszont felismertek. Olyan helyeken vagytok, ahol sohasem jártatok. Olyan emberekkel találkoztok, akiket valahogyan ismertek ugyan, de a valós életben soha nem találkoztatok velük. Aztán gyakran ott a félelem érzése.

Mit jelent vajon egy ilyen álom? Teljes mértékben összezavarodva és megkeveredve ébredtek belőle. Mi az első emberi reakció? „Hú, a családom teljesen el fog árulni.” Ez nem egy jóslat! Nevetek, mert ez egy régi energiás emberi szokás. Mindig azokat a dolgokat ragadjátok meg, amiket nem értetek és vetítitek rá a félelemre. Ehelyett itt az ideje használni a bölcsességet. Mi a hasonlat? Mit jelent? Kezdjétek el megnézni és kielemezni, hogy mi is zajlott az álomban! Semmi sem szó szerint értendő – semmi. Az Akashátok nem szó szerinti. A többdimenziós benyomásokat és lehetőségeket ismeri, és ez minden, amit tud, de ezt a lineáris álmokban adja át nektek.

Tehát, álmotokban olyan szokatlan családotok van, akik szokatlan dolgokat tesznek. Ez nem a valós életbeli bátyátok, nővéretek, anyátok, apátok, vagy gyereketek. Ehelyett ez a „család” egy hasonlata, mégpedig egy olyan spirituális hasonlat, ami változóban van. Egy változás zajlik épp, és ez arra kér benneteket, hogy legyetek körültekintőek azokkal, akikkel foglalkoztok. Az egyetlen veszély a szóban forgó családotokkal kapcsolatos (beleértve a spirituálisat is), akik még a régi energiában vannak. Ők vissza fognak tartani benneteket. Ez az, amiről ez szól.

Tehát, ez bölcs és félelem nélküli elemzést igényel, olyat, ami veleszületett és intuitív. Egy egész sora van ezeknek a mai álmoknak, amiket kaptok, és a Veleszületettetek arra kér titeket, hogy „elemezzétek, ismerjétek fel és engedjétek el” őket. Annak érdekében „kódoljátok ki” az elmúlt életeteket, hogy egy kiegyensúlyozott jövőt valósítsatok meg.

Öreg lélek, életet élet után éltél le egy olyannyira régi energiában. Csak háborúztál és háborúztál, és újra csak háborúztál. Gyűlöltétek egymást, megöltétek egymást és ezeket a dolgokat az álmokban hordozzátok. Néhányuk annyira mély, hogy hatással van az életetekre, és arra, ahogyan éreztek. Ebben az új energiában mindannyiuk le tud húzni benneteket. Édesanya, abba kell hagynod a gyermeked haláláról való álmodást! Valaki jelenlévőhöz szólok, és ahhoz, aki olvassa ezt a közvetítést! Csak mert ez korábban a távoli múltban megtörtént, nem jelenti azt, hogy ezúttal is meg fog. Mindannyiótoknak voltak olyan gyermekekei, akik a karjaitok között haltak meg a születéskor. Sosem élték túl, és egy anyának ez egy visszatérő félelem. Elemezzétek: ez egy álom a múltból. Ismerjétek fel: az Akashában van és stresszt okoz. Engedjétek el: szabaduljatok meg tőle. Ez egy olyan régi energia, aminek nem vagytok a része. Kevésbé fogtok öregedni és sokkalta nagyszerűbb életet fogtok élni, amikor megteszitek.

Ez sok munka és ez az, amiért „megvilágosodónak” hívunk benneteket. Ott voltatok és megtettétek. Túléltétek ezeket a civilizációkat és közülük néhány nagyon fejlett volt, ahol a bölcsesség fejlett tudatosságával rendelkeztetek. Ez az, amit visszafoglaltok. Nem mehettek el egy fejlett helyre, sötét emlékezettel a tudatotokban. Ami ebben az elmúlt 10.000 évben történt kedveseim, az benne van az Akasha feljegyzéseitekben. Közülük néhánnyal foglalkozni kell.

Ez egy nagyszerű üzenet, nem igaz? Isten eléggé törődik veletek ahhoz, hogy rossz álmokat adjon! Mit szóltok ehhez? Amikor látjátok őket, azt szeretném, ha azonnal felébrednétek és megünnepelnétek őket! Ne legyen rossz íz a szátokban vagy az elmétekben. Ha nem vagytok óvatosak, akkor egy rossz álom elronthatja a napotokat. Ez azért van, mert azt a drámai érzést cipelitek magatokkal. Helyette azt szeretném, ha megünnepelnétek. Van-e bátorságotok megünnepelni egy rossz álmot? Aztán azt szeretném, ha azonnal felülnétek és kielemeznétek. Mondjátok: „Köszönöm Akasha, köszönöm Szellem! Segíts nekem rájönni, bármi is az, amit tudnom kell és el szeretném engedni!” A csúnya, rossz álom érzése, amivel rendelkeztetek, azon nyomban el fog oszlani Isten karjaiban. A szeretet ezt teszi. Mondjátok: „Elengedem! Elment és így is marad, mialatt a nagyszerű jövőm felé megyek.” Szabaduljatok meg a régitől, mielőtt beléptek az újba!

Sok közvetítés lesz még az effajta dolgokról, mert ezek újak. Időszerűek, ami azt jelenti, hogy az új emberhez kapcsolódóak. Közületek sokan tapasztaltak ilyesfajta új, intuitív energiákat. Kedveseim, emlékezzetek rá: semmi rosszat nem tettetek és ezek nem rossz jóslatok. Ezek a saját Veleszületettetek és Akashátok által számotokra felhozott energiák, hogy megláthassátok és elengedhessétek őket.

Ez az öreg lélek ereje ebben az új energiában. Egy évezredes fejlett Szellem tudatosságát képviselitek. Ez az, amitek van. Egy olyan korszakba mozdultok el, ahol emlékezhettek arra, hogy milyen volt rendelkezni azzal a bölcsességgel, amely nem teremtett háborút és sohasem fog újabbakat teremteni. A bölcs tudja azt, hogy a háború nem megoldás. Az a probléma súlyosbítása. A történelem is ezt mutatja meg. Képzeljétek el a világ vezetőinek azon tudatosságát, amely emlékszik erre!

Ezek csodálatos hírek! Sohasem volt még ehhez fogható időszak. Nem csak a régi megszokott dolgok, mint ahogy korábban volt. A dolgok már változóban vannak és többen már érzik ezt. Ünnepeljétek a változást! Bármi is történjék veletek, ünnepeljétek meg! A szeretet egy olyan jóindulata van jelen az életetekben, amely el fogja hozni számotokra a jó dolgokat. Űzzétek el a jövőtől való félelmet és kezdjétek el ünnepelni azt, ami érkezik! Ez a mai nap üzenete és ez nem csak Kryontól származik. Ez az új korszak üzenete. Ki tudjátok-e mondani: „Szeretem az emberiséget emiatt és azért, ami érkezik.”? Amikor visszatértek, hogy megszerezzétek a jövőt, képesek lesztek rá.

És ez így van.

Kryon

Lásd: Kryon Mester tanításai

2015. 09. 05.