ELŐSZÓ
Írta: Dr. Todd Ovokaitys
A Watson és Crick által felfedett DNS kettős spirálforma mára egy kulturális ikonná vált, azt a lehetőséget jelképezve, hogy immáron képesek vagyunk belepillantani saját felépítésünk szerkezetének mélyébe, és meglátni az élet létrejöttéért felelős szépséget és formát. Hasonlóan ahhoz, ahogy Einstein arcképe a 20. század zsenialitást idézi, a DNS ábrája az esztétikum elismerésének és önnön élő, érző lényünk belső természetét feltáró lényegi igazságok felismerésének a példaképévé vált.
A DNS formájának és kémiai szerkezetének felfedezése mérföldkő volt a kód felderítése felé vezető úton. Néhány évtized alatt a DNS hármas kódja teljesen feltárult a szemünk előtt, újabb bizonyítékául az ember tudományos találékonyságának. A hármas kód kifejezés arra utal, hogy a DNS minden három tagból álló bázispárja utasítást jelöl egy fehérje elkészítésére, egy újabb aminosav építőkő hozzáadására, vagy akár egy új molekula felépítésének befejezésére. A felfedezés azt a meggyőződést keltette, hogy a DNS kód birtokában a tudomány kész újraírni az orvoslás és biológia eddig megismert világát.
Bár az alapvető kód immár érthető volt, annak hihetetlen hosszúsága még a legparányibb élő organizmusok esetében is újabb kihívást jelentett a teljes életforma kódjának feltérképezése előtt. Végül a Johns Hopkins Orvosi Egyetem két tudósa feltalált egy módszert, ami ezt lehetővé tette. Hamilton O. Smith és Daniel Nathans orvosok a DNS restrikciós endonukleáz enzimjeinek kutatásában értek el kimagasló eredményt. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ezek az enzimek olyanok, mintha különleges DNS ollók lennének, amelyek elvágják a DNS láncot, amint egy bizonyos bázis sorozat megjelenik benne. Azáltal, hogy a tudósok így képesek a DNS-t bizonyos meghatározott helyeken elhasítani, majd ezeket a kisebb, kezelhetőbb részeket az egymással való átfedésükben vizsgálni, lehetővé vált egy élő szervezet teljes DNS kódsorozatának a meghatározása.
A DNS-sel kapcsolatos tudományos felfedezések ezen sorozata igen mély nyomot hagyott bennem, mert történetesen épp az időben voltam a Johns Hopkins Egyetemen orvostanhallgató, amikor a Nobel díjat odaítélték ezért a felfedezésért. Sőt, mi több, épp Dr Nathans tanított a mikrobiológiai laboratóriumban. Nagyon csendes, kellemes modorú úriember volt. Teljesen meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ez a szerény laboratóriumvezető Nobel díjat kapott egy, a DNS kutatást érintő hatalmas áttörésért. Ráadásul ahelyett, hogy aznap mikrobákat kellett volna vizsgálnunk egy Petri-csészében, pezsgőt ittunk a laborvezetővel és a csoporttársaimmal, megünnepelve a tudományos előrelépést és tanárunk sikerét. Ezt a napot mintha ajándékba kaptuk volna.
Amikor ezt a felfedezést összekapcsolták egy San Diego-i Kerry Mullis nevű tudós eredményeivel, minden készen állt ahhoz, hogy végre nekifogjanak megoldani a DNS kutatás eddigi legnagyobb kihívását– a teljes emberi DNS kód szekvenciájának meghatározását. Kerry Mullis a polimeráz-láncreakció módszerének megalkotásáért kapott Nobel díjat. Anélkül, hogy a részletekbe belemélyednénk, legyen elég annyi, hogy ez a technológia lehetővé teszi bizonyos DNS szekvenciák több milliószoros megsokszorozását. Ezeket és a szekventálás automatizálásával kapcsolatos további technikai fejlesztéseket kombinálva a világ belekezdett a Humán Genom Projektbe. A kormányok, egyetemek és magánipar által támogatott hatalmas feladat pár évvel ezelőtt sikeresen lezárult. Az emberi történelem során először kezünkben volt az Emberi Lényt létrehozó DNS információ pontos receptje. Ha a három milliárd bázispárt betűkké alakítanánk, egy majd 300.000 oldal hosszú könyvet töltenének meg. Ezt a hihetetlenül bonyolult és részletes rendszert sikerült teljesen feltörni és dekódolni.
A monumentális eredményt látva úgy tűnt, hogy az orvostudomány hozzájutott a betegségek gyógyításának kulcsához, sőt mi több, megtalálta a kódokat, melyekkel eddig elképzelhetetlen mértékben növelhetik az emberi élet hosszát. Ezzel a vívmánnyal párhuzamosan az a megdöbbentő felfedezés is napvilágra került, hogy kevesebb génnek nevezett kód-szekvencia kell egy ember felépítéséhez, mint azt előzőleg hitték. Eddig azt gondolták, hogy az Emberi Genomnak, az emberi genetikai kód 23 kromoszóma-párjának teljes DNS kódja legalább 100.000 gént rejt. Így hát meglepő volt felismerni, hogy alig 30-40.000 gén szükséges egyetlen ember kódjához. Még ennél is meghökkentőbb, ha nem egyenesen sokkoló volt az a felfedezés, hogy csupán az Emberi Genom egy kis töredékének vannak olyan bázis szekvenciái, amelyek valóban géneket kódolnak. Az egész úgy tűnt, mintha egy magnószalagra rögzített kódoló szekvencia sorban hatalmas szünetek lennének, melyek nem bírnak információértékkel. Zavarba ejtő felismerés volt, hogy ez a nem-kódoló DNS, amit eredetileg „hulladék DNS”-nek neveztek tartalmazza a teljes emberi kód 97%-át.
Miért lehetséges az, hogy a rendszer ilyen nagy része nem vesz részt a kódolásban? Ha ennek nincs pontos célja, hogyan élte túl azt az evolúciós nyomást, ami igen ritkán hagy meg olyan tulajdonságokat, amik nem szolgálják a szervezet javát? A nem-kódoló DNS nagy aránya azt jelzi, hogy az valamiképp fontos szerepet játszik a gének kódoló szekvencia tevékenységének levezénylésében. Ha megvan a recept az emberi életet alkotó 30- 40.000 kulcsfontosságú fehérje felépítéséhez, az olyan, mintha lenne egy receptünk több ezer hozzávalóvalóval, ám nem ismernénk az utasításokat az édesség elkészítéséhez. Bár a „hulladék DNS” rejtélye továbbra is megoldásra vár, az egyik lehetséges magyarázat szerint magát a teljes kódot befolyásoló szabályzók határozzák meg a receptben szereplő hozzávalók összekeverésének mikéntjét.
A különféle egészségi állapotok kezelésében elérhető fejlődés, az öröklött hajlamok felülírása vagy akár az emberi életminőség javításának létrejöttét megelőzően a kódszabályozás összetettsége teljesebb megértést kíván. Míg bizonyos szabályozórendszerek megértésében számos előrelépés történt, addig a szabályozás belső működésének teljes felderítése továbbra is megköveteli, hogy átfogóbb megértéssel rendelkezzünk a nem-kódoló DNS részeknek, vagyis a genomi torta több rétegének szerepét és tetteit tekintve.
A DNS tanulmányozása során az elmúlt hat évtized időszakában bekövetkezett megdöbbentő fejlemények rövid bemutatása fényében láthatjuk, hogy kitárult előttünk a kapu a rendszer működésének mélyebb megértése előtt. A tudomány történetében gyakran egy intuitív felvillanás vezet egy átütő felfedezéshez – mint Kerry Mullis esetében, akit magának a DNS láncnak a látványa vezetett a polimeráz-láncreakció felismeréséhez, ami forradalmasította a genomkutatást.
Lee Carroll, a nemzetközileg is elismert sikerkönyv-szerző megkért, hogy írjak előszót ehhez a könyvhöz. Ennek a felkérésnek az volt a célja, hogy hidat verjen a DNS kutatás szigorúan tudományos, illetve belső intuitív megközelítése közé. Az intuitív belső látomások hozzájárulhatnak a DNS végső megértéséhez mind elméleti, mind gyakorlati síkon – sok tudományos áttörést egy bevillanó ötlet előzött meg, amit azután évek hosszú, kemény kutatómunkájával sikerült igazolni.
Másodéves kémiai tanulmányokat folytató egyetemistaként az ember találkozik a jól ismert és gyakran citált példával arról az intuitív felismerésről, ami a szerves kémia kezdeteihez, majd önálló tudományként való felvirágzásához vezetett. Ez a történet a kémikus Kekule nevéhez fűződik, aki egyike volt a benzol molekula szerkezetét feltérképezni szándékozó kutatócsoportnak. A benzol hat szén és hat hidrogén atomot tartalmazó molekulájának viselkedése nem illett a kis szerves, szénatom vázzal rendelkező molekuláktól elvárt mintába. Egyik éjjel Kekule álmában egy saját farkát elnyelő kígyót látott. Ez a látszólag nem ide kapcsolódó kép inspirálta arra, hogy megvizsgálja, vajon a benzol gyűrűs molekula-e – mintha csak egy, a saját farkába harapó kígyó lenne. Tulajdonképpen az álmában látottak vezették a benzol gyűrűs szerkezetének felismeréséhez olyan új molekuláris kapcsolódási jellemzőkkel, amelyek kikövezték a modern szerves kémia fejlődésének útját.
És bár az elismerés Kekule-t illeti azért, hogy engedte az álmát inspirálólag hatni, a kép, mely a szeme előtt megjelent ősrégi volt. Az Uroboroszt az ősi misztériumiskolák a saját farkába harapó kígyó, sárkány vagy gyík alakjában ábrázolták. A létezés nagy körforgásának jelképe volt, azt a tendenciát ábrázolta képi alakban, hogy az élet mintázatai visszatérő ciklusok, ahogyan azt az alkímia hermetikus hagyománya mindig is tudta.
Ha egy folyamat végigér egy teljes körön és kicsivel fejlettebb alakban visszatér a kiindulóponthoz, a minta egy kört ábrázol ugyan, ám minden kört egyfajta emelkedő minőség követ. Tehát ez nem is igazán kör, inkább egy spirál. A hermetikusként leírt tanulási folyamatban az ember egy bizonyos időszak után visszatér a kiindulási információhoz, és a közben elsajátítottak révén mélyebb megértésre tesz szert azzal kapcsolatban – ez az úgynevezett hermetikus spirál. A DNS általunk ismert geometriája egy spirál, maga az alakja a ciklusokon át növekvő és fejlődő hermetikus tanulási folyamatra utal.
A DNS kettős spirált úgy kell elképzelni, hogy az egyik spirál egy ellentétes irányba csavarodó párjával kapcsolódik. A kettős spirál egymással párhuzamosan, ám ellentétes irányban csavarodik egymás körül. Ez tulajdonképpen a gyakran emlegetett hermetikus állítást, az „amint fent, úgy lent” elvet is tükrözi.
A Lee Carroll által e könyvben bemutatott ismeretek valójában hermetikus tanok, amelyek érthető, emészthető alakban vannak tálalva – ellentétben a kódolt misztériumiskolai hagyományokkal. Lehet, hogy közülük soha nem lesz bizonyítva egy sem, ám általuk mélyebb betekintést nyerhetünk a DNS lényegébe várva, hogy az eddig nem látott információkat fedjen fel előttünk.
Talán nem is a kémia, hanem a fizika fejlődése kapcsolódik igazán az itt felvázolt intuitív elképzeléshez, miszerint az Univerzumunk az általunk érzékelt háromnál magasabb számú dimenziós elrendezéssel bír. A szuperhúr elmélet szerint létezik egy maréknyi dimenziós modell, amely lehetővé teszi a matematikának, hogy egységes képleteket hozzon létre a fizika erőinek leírására.
Az egyik ilyen a 10-dimenziós modell, amelyben a tér három dimenziója mellett az idő, illetve hat másik mélyebb, ám láthatatlan dimenzió jelenik meg. Eszerint a teória és a matematika szerint ez a plusz hat dimenzió ultra-parányi labdává gömbölyödik és a négydimenziós terünk összes pontját körbeveszi. És bár láthatatlanok, de lehetővé teszik a természet összes erőinek leírását.
Ugyanígy a Kryon aláírásával ellátott, Lee-n keresztül érkező intuitív információk sem biztos, hogy valaha bizonyíthatóak lesznek fizikai, tudományos eszközökkel. Hiszen elképzelésünk szerint nem lehetséges egy magasabb dimenziójú tárgy vagy jelenség megértése egy alacsonyabb dimenziós eszközön keresztül. Például lehetetlen megérteni, hogy mi is egy gömb, amíg a felfogásod nem tud elrugaszkodni a körtől.
A valóság mélyebb szerkezetébe pillantva a Warped Passages: Unraveling the Mysteries of the Universe’s Hidden Dimenions című könyv a nem szakértő olvasóközönséghez szólva magyarázza el a felsőbb dimenzió-fizika legújabb előrelépéseit. A könyvet Lisa Randall, harvardi fizika professzor írta a lehetséges láthatatlan dimenziókról, amelyek fizikai valóságunkat alkotják. A 3D-s tér pontjai körül felcsavarodott ultra-parányi hat dimenziós labdákon kívül a legújabb elméletek azt is feltételezik, hogy a magasabb dimenziók számos különböző alakú membránt is tartalmaznak. Ezek lehetnek hosszú, felcsavarodott csövek, végtelen hosszú, ám elenyészően vékony síkok vagy bármely más lehetséges geometriai alakzatok. A matematikai terek és dimenzionális síkok Univerzumunk mély, de közvetlenül nem felderíthető belső valóságában intenzív vizsgálat alá esnek. Az Univerzum belső világa összetettségének csakis a képzeletünk szab határt.
Létezik egy elmélet, amely azt állítja, hogy a fizikai terünk magasabb dimenzionális jelleggel bír – ennek fényében lezajlott egy DNS kísérlet, ami alapvető kérdések feltevésére inspirált. Egy Vladimir Poponin nevű orosz fizikus olyan DNS kutatást végzett, amely több szinten is teljesen váratlan eredményekhez vezetett. Egy kutatólaboratóriumban a fotonok, vagyis fényhullámok polarizációját és irányát mérték. Ezek a fényhullámok véletlenszerűen mozogtak a kísérleti kamrában, ahogy azt feltételezték is. Poponin ezek után DNS-t helyezett a kamrába, és ismét megmérte a fotonok mozgását. Meglepetésére, és minden előzetes elvárást meghazudtolóan, a DNS jelenléte összefüggő mintázatba rendezte a fényhullámokat. Ez arra utalt, hogy a DNS egy hihetetlenül erős mezőt hoz létre, ami térstrukturáló hatással bír. Ennek a jelenségnek a léte és mértéke jóval felülmúlta az egyszerű kémiai szabályokból levonható következtetéseket.
Ezzel a kecsegtető eredménnyel a kezében Poponin elvégezte a megfelelő tesztet a kontroll helyzet visszaállításával, amivel teljessé tette a kísérletet. Eltávolította a DNS-t és ismét megmérte a fotonok tulajdonságait. A logikus előfeltevés szerint a DNS jelenléte nélkül a fotonok mintázatának vissza kellett volna rendeződni az előző véletlenszerű jellegűvé. Ám a lehető legmeglepőbb dolog történt: a fotonok a rendezett mintázatban maradtak a fizikai DNS elmozdítása után is. Ezt körülbelül úgy képzeld el, mintha egy mágnest, ami a vasreszeléket mintába rendezi, elmozdítanál a helyéről, és a vasreszelék még ezek után is a mágneses áramlás mezőbe rendezett mintájában maradna. Ez anélkül, hogy fizikai elmélettel indokolták volna, arra utalt, hogy visszamaradt egy erős hatás a térben pusztán a DNS korábbi jelenlétéből kifolyólag. A DNS-nek van egy olyan hatása, hogy képes tartós, maradandó mezőt és információs rendező hatást létrehozni egy térben – de ennek magyarázatához új elméletekre van szükség. Az élő, akár emberi akár másmilyen DNS térrendező hatása bizonyítást nyert – ha magyarázatot nem is.
Lássanak bár napvilágot különböző elméletek Poponin által kimutatott „fantom DNS hatás” jelenségének a magyarázatára, mégis a kísérlet felveti a lehetőséget, hogy a valóság természete jóval a látható mögé nyúlik. A 20. századi fizika minél inkább próbálja bizonyítani a valóság objektivitását, a kísérletek annál inkább azt mutatják, hogy a megfigyelés ténye igen erőteljes befolyással bír az tanulmányozott eredő valóságra.
A „fantom DNS hatás” és az a feltétezés, hogy az Emberi Genom 97%-a nem-kódoló „hulladék” azt jelzi, hogy a DNS megértésével, mibenlétével és működésével kapcsolatban igen sok rejtély vár még megoldásra. Hogy az ebben az ezoterikus könyvben Lee Carroll által bemutatott intuitív információk vajon a DNS mélyebb valóságát jelképezik-e, azt lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni. Ám minden bizonnyal nyújthat olyan ihletett felvillanásokat, ami szépségével vagy kifinomultságával inspirálólag hat. És mint ilyen, vagy tartalmazza az igazság bizonyos elemeit, vagy egy nap olyan ötletet ad, ami egy lépéssel közelebb visz az élet forráskódját övező misztérium felderítéséhez.
Dr. Todd Ovokaitys
Ha megvásárolni kívánod, akkor itt kereshetsz rá: Kryon - Az emberi DNS tizenkét rétege
